Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Poiana Horea’


Rövid képaláírásokkal:

Reklámok

Read Full Post »


Múgattunk egymásnak. Ők jobban meglepődtek…

Igen, ismét elszakadtunk a világtól.

S hol van az erre legalkalmasabb hely? Ott, ahol éppen csak annyi térerő van, hogy SMS üzenetet tudj küldeni és kapni, a telefonod mégis repülő üzemmódban van. S te elröppensz a bolondul rohanó világtól, pihensz, sütsz, főzöl, fát vágsz, tüzet gyújtasz a Szabadsággal, a The New York Times napilappal és a HVG-vel, új hús ízét, zamatát próbálod ki, együtt iszol a móc szomszéddal, megeteted a környék kutyáit.

S elgondolkozol azon, milyen szép ez az egyszerű élet. Ott kint, Poiana Horeán.

Read Full Post »


Norbi készen áll az ellenség megsemmisítésére…!

A szomszéd, Nyikulica csodálkozhatott a legjobban: július 15-e van, s lám, ismét itt vannak ezek a kolozsváriak. Idén talán már harmadik vagy negyedik alkalommal megyünk Poiana Horeára. Legutóbb a július 7-9. között… Ismételt köszönet az Égly családnak!

Alkalmazkodom a radikálisan megváltozott helyzethez: többnyire és különböző okokból szétesett a Szerda csapat, Lacinál már évek óta nincs lazulás Szmidán. Sok minden… megszűnt. Megváltozott, próbálják egyesek szépíteni a helyzetet. Nem: sok minden egyszerűen megszűnt. Messze nincs már olyan intenzitású pörgés és lazulás. Régebben csupán olyankor mentünk Poiana Horeára, amely egyébként több szempontból egy kiváló hely, amikor úgynevezett terápiás hétvégékre volt szükségünk: alvás, evés, alvás, evés, alvás. Szex. Egész hétvégén. Igen, ugyanis annyira kifáradtuk a sok-sok pörgésben. Poiana Horea volt a pihenőhely, most lassan zarándokhellyé válik… 🙂

Ezúttal nem édes kettesben Biankával,  hanem Trombival és Norbival. S igen, sütöttünk is. No, meg áfonyát és szamócát is szedtünk…

Read Full Post »


Romba dőlt a múlt…

Sátorozni indultunk Kisbányára vagy Kisbánya üdülőtelepre. Glytzék oda jöttek volna szombaton. Az eredeti terv szerint ugyanaznap együtt gombásztunk volna. Volnax2. Csakhogy pénteken délután keményen esni kezdett. Bár a kiszemelt régióra csupán 20 százaléknyi csapadékot prognosztizáltak, kiderült, ennél sokkal többre lehet számítani.

Azon nyomban aktiváltuk a B. tervet: az örök és mindig befogadó Poiana Horea. S a szokásos terápia hétvége: végtelen alvás. Égi csend. Remek.

Szombaton késő délután friss kenyérért indultunk, szekerezés, kocsmázás és gyaloglás lett belőle. Volt azért benne ortodox templomlátogatás is, mi több a lelkipásztorral folytatott beszélgetés  során még Bartolomeu Anania is szba került. Kenyeret végül sikerült találunk. Házit. Tíz lejt fizettünk érte. Mit meg nem ér a házi kenyér… De hát a móc család befogadott, palacsintával kínált. S még a nyári zápor elől is fedezéket biztosítottak számunkra…

Este az eső ellenére sikerült tüzet rakni. S az a kolbász…

Kalandos vasárnap: Poiana Horea (Gyálukálului – eredeti hun név) – Guircuța de Sus (Felsőgyurkuca), igen Fiat személygépkocsival, s Bibi vezetett. Incidens nélkül. ÜGYES! Innen Szmida, a tó mellett. Egészen tűrhető az út. Innen már “egyesen út” vezetett Havasreketyére és a vízeséshez…

Szmidán, Lacinál radikális változások, lásd a fotókat.

Read Full Post »


A három évvel ezelőtt bekövetkezett légikatasztrófa helyszínén emlékhelyet létesítettek (Saját felvétel)

Az ortopéd szakorvos javaslata az volt: a műtét után egy hónappal lassan-lassan kezdjem kisebb túrákkal edzeni a meniszkuszomat. A betondzsungelből is feltétlenül menekülni akartam, így a kettő nagyon jól passzolt.

Jómagam már pénteken este elmenekültem Kolozsvárról (a ciprusi kiruccanás óta csak Kidében voltam múlt hétvégén, azaz június 16-18. időszakban Antal-Tövissi Zsófia születésnapján), a Arnold és Zsolt szombaton érkezett Poiana Horeára.

Nos, hát a rövid túra körülbelül 25 kilométeresre sikeredett, a szintkülönbség szerencsére csupán néhány száz méter volt. Jó idő, szép tájak. Adott pillanatban a piros pont turistajelzés egy olyan ház mellett ment el, amelynek oldalán írta: Drumul lui Iovan. Vizet kértem (Zsolt és Arnold nem akart ismerkedni, előre ment), beszélgettem a helybéliekkel.

A vizet pálinkával kell hígítani

kínáltak, de nem ittam. Rendkívül barátságok és közlékeny emberek. Megtudtam, hogy a 2014. január 20-án  bekövetkezett légi szerencsétlenség itt történt a közelben. Elmentünk, mi több, a geoládázó közösségnek a történtekről való tájékoztatása érdekében kincset rejtettem el.

Felemelő a pattogó tűz a késő éjszakában. Még akkor is, ha csak férfiak ülik körül… Ilyen volt ez, kanlazulás…

Vasárnap már nem mentem túrázni. Elég a térdemnek a szombati 25 kilométer… A május közepi meniszkusz-műtétemről itt.

Még két geoládát helyeztem el:

Bălcești – Ready for sex?

Mănăstirea Râșca Transilvană

Read Full Post »


Néhány évvel ezelőtt még a Kolozs megyei havasreketyei (Răchiţele) kocsmában is alig mertünk megszólalni magyarul. Meg sem fordult volna a fejünkben, hogy mondjuk a mócok főhadiszállásának tekintett Poiana Horea faluban (Gyálukáluluj) Ady anyanyelvét használjuk. Talán a mócoknak sem, hogy leszúrjanak minket, de inkább nem rizikóztunk.
Most még rántottát is sütöttünk a Glytzék hétvégi házában (ismételten köszönjük a lehetőséget!) levő mikrohullámú sütőben, nem mintha ez a témához tartozna.

Ki gondolta volna: az etnikai feszültség és a helyzet annyira de-fokozódott, hogy most már azokon a helyeken is mertünk magyarul beszélni, ahol (legalábbis mi úgy gondoljuk) Horea járt. S semmi bajunk nem lett. Legalábbis a Cochii-hegyen nem. Sőt! Szombaton túra közben betértünk egy sörre a gombabegyűjtőbe. Jó hely inni, mi? Nem
így gondoltuk mi, de a bentlévők meggyőztek sejtésünk hamisságáról. S annak valótlanságáról, hogy utálják a magyarokat. Isten biza sikerült nekik még arról is meggyőzniük bennünket, hogy együtt igyunk. Fizettek is két sört. Miután megtudták, hogy újságíró vagyok, kértek, írjam le (bárhol), hogy hol ittunk (Kolozs és Fehér megye határán – azt állították az árok a megyehatár), s azt is, hogy egyikük az alpolgármester testvére. Snapszereztek, azaz crúcsát játszottak. Gond nélkül elismerték, hogy “itt ni minden” (széles kézmozdulat) valamiféle Urbánczy grófé volt, de kártyán eljátszodta. Régi idők, erre igyunk egyet – javasolták. Eltelt már a következő 150 év is a beismerés örömére, s bátran koccintottnuk a sörrel.

 

Még azért is Kolozs megyébe pisilünk – kurjantott fel egyikük s lehúzta a sliccét a gombabegyűjtő mellett. S meggyúlt a viharlámpa, csak nekünk.

Radu cu bureţii úr volt a legbarátságosabb: lehozott a hegyről Poiana Horiiba. 4×4-es autóval. Daciával, természetesen. A gombaszedőkből él. Egy kiló tinórú (hirib, hiriba) 25 lej. Doamna Ileana ott előttünk adott le 13 kilót belőle. De jön a nehéz tél – magyarázták.
Ja, azt is a lelkünkre kötötték, hogy leírjam: d’alu’ Olaru’ din Alba csapathoz tartoznak. Na. Mire leértünk a Glytzék házához, Hajni, Arnold és Zsolt már túl volt a parázson, s az első miccsek megsütését. A mi tarjánk következett.

Read Full Post »


Vanda (középen) és Xénia (sajnos levégtem a fél testét) is megelőzi Arnoldot…

Beigazolódott, hogy Melinda és Glytz (polgári nevén Égly János) mócvidéki, pontosabban Gyálukáluluj/Poiana Horea (Horii) településen levő hétvégi házától mégis van hova menni kirándulni. Innen a legjobb hosszú gyalogtúrákra menni, mivel magas hegycsúcs nincs a közelben.

Pihenő

Sikerült meggyőzni Arnoldot (Zattler), hogy már pénteken menjünk ki, így Vandával hárman indultunk útnak. Az Égly család már ott volt. Vacsora, majd ágyba (a sátrat lusták voltunk felhúzni), mert szombaton korán akartunk gyalogtúrára indulni… Szmidára. Ebből déli harangszó lett. A kánikulában kimentünk a makadám úton a csúcsig, innen elváltak útjaink, mert sem Xéni, sem Arnold, sem Boti nem akart velünk tartani. Azt hitték, hogy 18 kilométer az út, bár a térkép azt mutatta, korántsem annyi. Mi több, tavaly éppen erre bicikliztünk a Határon Túra során, s ismertem a terepet.

Ha balra térsz Felsőgyurkucánál (Giurcuţa de Sus), akkor valóban 18 kilométer Szmidáig. Mi a Fântânele tó partján mentünk…

Gond nélkül beereszkedtünk Felső Gyurkucára (Giurcuţa de Sus), a település határától pedig nem balra tértünk, ahogy azt a Kolozsvár-Ic Ponor 100 kilométeres biciklizés során tettük, hanem jobbra le a településre, majd a Fântânele-tó partján egy óra alatt máris Laci barátunk szmidai házánál voltunk. Kifáradva.

Teheneket is hajkurásztunk…

A sör és az étel segített ellágyulni, ezért kissé eltévesztettük az utat, s bekerültünk a sűrű erdőbe. Nem volt választás, előre pionírok. Sikerült kijutni a főútra, innen pedig Poiana Horea fele vettük az irányt. Ismét mászás, kaptárkerülés, majd ereszkedés a rövidítésen. Persze, hogy más útra értünk ki, de a késésnek köszönhetően a házhoz érkeztünkkor már elkészült a hús… 🙂

Alacsony a vízállás

Ma már Fehér megyébe is átmentünk… 🙂 Délnek indultunk szintén a makadám úton, az Ursoaia építőfélben levő sípályán felcaplattunk, majd a piros csíkon vissza a faluba.

Kiváló túrák, jó társaság, finom ételek, friss levegő… ÉLET!

Merengő

Arra lakik Lacikánk…

Sikerült! Megérkeztünk Laci szmidai házához! Ünneplünk

Ez nem Photoshop. Valóban megtettünk 12-13 kilométert a rekkenő hőségben, mintegy 400 méteres pozitív szintkülönbséget, majd ugyanennyi ereszkedőt. Ja, s mindezt visszafele is… 🙂

Sok volt a málna is, képtelenek voltunk ellenálni a kísértésnek. Elvégre nem versenyeztünk…

Szerencsére nem szabadította ránk őket…

Tűz és sör…

Családi idill (1)

Családi idill (2)

Read Full Post »

Older Posts »