minél több, de ha lehet, az összes 2500 fölötti hegycsúcsra feljutni ezen a „közeli helyeken” és „ami belefér” típusú nyáron.
Augusztus 28-án, pénteken már délután elindultunk Kolozsvárról, s éjfél tájt érkeztünk a Szombatvölgyi menedékházhoz (Cabana Valea Sâmbetei). A kocsikat a kis vízerőmű fölötti sorompó közelében hagytuk, innen pedig körülbelül másfél óra és az éj leple alatt értünk szálláshelyünkhöz.
Szombaton kimásztunk a gerincre,
s innen szintgörbén eljutottunk a Dara (2501 méter) a Hârtopul Darei (2506 méter) csúcsokra, vasárnap Bibi pihenőt tartott, így Emmával és Jocóval másztuk meg a Nagy-Vista (Viştea Mare, 2527 méter) és a Moldoveanu-csúcsot (2544 méter, Románia legmagasabbja).
Kedden Emma tartott kényszerpihenőt (gyomorrontás), így Hám Péter kiváló körút-ötlete alapján Bibi és Jocó társaságában voltunk a Bucsecs-hegységben lévő Bucura Dumbravei (Vârful Ocolit, 2503 méter) és az Omu-csúcson (2507 méter).
Aztán a Bibi édesapja, Róbert és az élettársa, Ildikó által működtetett, Vajdahunyad melletti Királybányatoplicán (Topliţa) lévő Robildi vendégházban lábadoztunk (gyomorrontás), viszont szeptember 5-6. időszakban nem hagytuk ki a Nagyszebenben zajló Astra Dokumentumfilm-fesztivál első napjait sem…
Részletek a képaláírásokban. Kattints az első fotóra!
Továbbra is rossz állapotban van a Szombatvölgyi menedékház
Továbbra is rossz állapotban van a Szombatvölgyi menedékház
Terveznek a hölgyek
Stílusosan
Ha leválik a bakancsnak a Jocó által megragasztott talpa…
Valahol a nyeregben
A Dara-csúcs fele
Panoráma juhokkal
Merengő
Bibi is mereng
Sikerült!
A szokásos dili-fotó. Bibi komoly
Jó a fókusz
Távlatok a Fogarasi-havasokban
A Nagy-Vista hegycsúcs alatti menedékhely
A pásztorok fuvaroztatják őket
Már látszik a Nagy-Vista és a Moldoveanu-csúcs
Kiváló állapotban van a Kis-ablak (Fereastra Mica a Sâmbetei) közvelten közelében lévő menedékhely
Kiváló állapotban van a Kis-ablak (Fereastra Mica a Sâmbetei) közvelten közelében lévő menedékhely
Emma csúcsfotót készít Jocóról a Moldoveanu-csúcson. Nincs mosoly
Dugó a Nagy-Vista és a Moldoveanu-csúcs között
Moldoveanu-csúcs. Tömgesen
Majdhogynem élvezhetetlen a tömeg miatt
Fürdőruciban Románia legmagasabb csúcsán
Fülhallgatóval a Moldoveanu-csúcsra
A pásztorok tehetik tönkre a Nagy-Vista csúcs alatt lévő menedékhelyet
A pásztorok műve (Nagy-Vista menedékhely)
A pásztorok műve (Nagy-Vista menedékhely)
Viszlát, Fogarasi-havasok!
A Bucsecs-hegységbe történő indulás előtt titánok vagyunk
Alsószombatfalva (Sâmbăta de jos), lipicai tenyészlovak megtekintése. 1875-ben itt hozták létre az akkori Magyarország negyedik ménesuradalmát lipicai tenyészlovakkal
Ez már a Bucsecs-hegység. Hám Péter kiváló ötlete alapján a Ialomiţei-barlangtól és kolostortól indultunk el az Omu-csúcsra
Nehéz a hőségben. Indultunk volna még korábban…
Belefutottunk, egyébként mi is kikerültük volna
Omu-csúcs
Szerencsére éppen senki sem járt a környéken. Bucsecs-hegység, Szfinx
Kedd estétől totál relax és gyomorrontás-rehabilitáció a Vajdahunyad melletti Királybányatoplicán (Topliţa) található Robildi vendégházban, Bianka édeapjánál, Róbertnél és élettársánál, Ildikónál. Az állva, azaz fekve szörfözés is műsoron volt
Öböl
Apa és lánya
Kinyúltam, végig Róbert evezett
Ellazulva
Fiúk, ti elbubukáltatok?!
Szombaton már Nagyszebenben voltunk az Astra Dokumentumfilm-fesztiválon
Kiváló alkotásokat tekinthettünk meg. Köszönjük, Kató Csilla!
Ebben mintha lenne hús, pedig a gugliba azt írta be, vegetarian… 🙂
Kipróbálom, milyen.
Hat évvel ezelőtt nagyon világos volt, milyen sokk hatására döntöttem a vegetáriánus életstílus mellett. Bevallom: a lélektépő látvány ellenére csupán két hétig bírtam hús nélkül. A miccs és a tarja visszarángatott a „bűnösök” világába.
Most eléggé homályos körülmények között tértem rá a húsmentes útra. Március közepén Madeira szigetén szinte egyáltalán nem fogyasztottam állati darabokat, hazaérkezéskor után egyáltalán. A kísérletet folytatom…
Tapasztalatok:
Bár elég sokat eszem, folyton éhes vagyok,
Testsúly, a gyomor terheltsége szempontjából “könnyebbnek” érzem magam, akárcsak véradás után,
Tompult a látásom, a hallásom, nem kapcsolok olyan hamar (magas labda, ne üsd le!) Ma például biciklizés közben geoládáztam, s egyszerűen nem láttam/hallottam olyan jól, mint korábban, amikor ugyanannyit aludtam stb.,
Sokkal hamarabb a fejembe száll az alkohol,
Ugyanolyan jól bírom a bringázást: a GPS szerint ma 27 kilométer, sok szintkülönbséggel: Unió utca-Majális utca-Eugen Ionesco utca-Silva vendéglő-Bükk-erdő-Ardenalin Park (sajtos-gombás pizzát fogyasztottam)-Bükk-erdő-Monostor végi sporttelep-Mehedinți utca-Babeș park-Rózsák parkja-Sétatér-Unió utca.
Valamelyik nap Popovics Emmával ebédeltem, s újabb érvet mondott: böjt.
Szombaton Sallai János barátom születésnapján két miccset a tányéromra tettem ugyan, de nem ettem meg, ma viszont a szüleimnél laskát ettem a húspörkölt szószával (olajban üvegesre pirított hagyma, nagyon húsos ízű) legurítottam. Őszintén: úgy éreztem, megolajoztam a gyomromat, jobban éreztem magam.
Neked mi a tapasztalatod? Próbáltad, és feladtad? Vegetáriánus vagy? Szoktál böjtölni?
Mi a fene akar az lenni? (Fotó: Balog Ferenc/QuizNight Kolozsvár)
Nem csak simán ülünk egy asztal körül, s (többnyire) alkoholt fogyasztunk, hanem tartalmasan töltjük el az időt: okos ember(ek) áltat feltett kérdésekre igyekszünk válaszolni, többnyire csapatmunkával… 🙂
A Kaktuszos Durex csapat még a Szeretlek, Kolozsvár! által szintén a Bulgakovbanszervezett kvízverseny során jött létre. Változtak az idők, az emberek, a név maradt, s most a Telegdi Andrea vezette QuizNight Kolozsvár keretében szervezett megmérettetések során próbálunk helyt állni. Nem könnyű, mert színész (például Hatházi András), tanár/iskolaigazgató (Veres Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum oktatója/vezetője), fizikus, közgazdász is van a vetélytársaknál.
A Budapesten élő Bartha Álmos által évekkel ezelőtt elindított QuizNightkvízverseny érdekessége, hogy a Kárpát-medence, mi több Nyugat-Európa több magyarlakta településén ugyanabban az időben zajlik. Néhány a helyszínek közül: Barót, Zenta, Dublin, Bécs, Újvidék vagy Graz.
Van egy üres hely a Kaktuszos Durex csapatában a ma este 8 órakor kezdődő kvízversenyre! Szembesülj a lexikális ismereteiddel, próbáld ki milyen a kvízverseny!
Jelentkezni itt kommentben vagy FB-n. Jelszó: first come, first served.
Szerb eredetű, Perun/Quince elnevezésű birsalma pálinkát kaptunk ajándékba a Casa Ardeleană vendéglő részéről a tegnap zajlott nyolcfordulós, angol nyelvű kvízverseny megnyeréséért – az alkoholt együtt fogyasztja majd el a csapat: Kocsis (Szegi) Andrea, Tulit Gyopár, Popovics (nemsokára Biró) Emma, Biró Jocó, Szegi Márk, és jómagam. Nem hivatalosan, mondhatni természetesen, segített picikét Jánó Johanna-Katalin, de ő utazik vissza Madridba, így sajnos kimarad a buliból.
A kvízverseny belépődíjaiból begyűlt pénzösszeget teljes egészében a két helyi civil szervezet, a Little People Egyesület és a Blythswood Romania kapta meg úgy a tegnap, mint két héttel ezelőtt – akkor körülbelül 2 ezer lej gyűlt össze. Tehát tartalmas szórakozás és humanitárius akció. Egyébként a két szervezet illetékesei igen ötletes akciókat szerveznek pénzgyűjtésre: póker- és kvízverseny.
Mi sem hisszük, hogy megnyertük? 🙂
Gyopár ötlete alapján két héttel ezelőtt voltunk először ezen az angol nyelvű kvízversenyen (a Bulgakovban a Szeretlek, Kolozsvár! szervezte kvíz csak márciusban kezdődik), komoly fenntartásokkal mentünk el. De a szervezési malőrök ellenére jól sikerült. Akkor 14 csapat szállt versenybe, ötödikek lettünk.
Kérdés mindenféle területről volt. Szerencsére ezúttal az első forduló kérdéseit kivetítették, a többi hét esetében pedig segített a sokkal jobb hangosítás és természetesen az is, hogy nem csak egy skót fickó, hanem egy angolul kiválóan beszélő magyar hölgy, Katie Rizvi olvasta fel őket. Ezúttal 640 lej gyűlt össze.
Sok volt a fura kérdés. Sebaj, elvicceltük, ha nem ismertük a politikust vagy üzletembert, beírtuk, hogy Călin Popescu Tăriceanu vagy Gigi Becali. Amikor egy település nevét nem sikerült megfejteni egy fénykép alapján, akkor az rendszerint Jucu Herghelie lett… De egy külföldi énekesből is Corina Chiriac lett.
Amennyiben érdekel a két hét múlva, azaz március 3-án 19 órára tervezett (FEJLEMÉNY:a legközelebbi kvízversenyt nem március 3-án, csütörtökön, hanem március 4-én, pénteken 19 óra 30 perctől tartják!), humanitárius célokat szolgáló kvízverseny, gyere a Sora üzletház alagsorában levő Casa Ardeleană vendéglőbe! A Facebookon a The Great Charity Quiz Night alapján kereshetsz rá az eseményre.
Találkozunk ott! Semmi esélyed a Kaktuszos Durex (Durex with cactus vagy The Destroyers) csapat ellen! 🙂
Eddig talán egyetlen házigazdát sem láttam ilyen mélyrehatóan készülni egy beszélgető estre, mint Laczkó Vass Róbertet. Már szeptember elején üzenetet írt nekem FB-n:
Én már csak azon töprengek, mikor jössz el hozzám is, a nyitott szembe? 🙂
Bizonyára blogom segítségével értesült arról, hogy szeptember közepén többedmagammal Örményországban és Grúziában jártam. Az évek során én is követtem munkásságát, tevékenységeit. Titokban irigyelem tehetségét, a dolgokra történő rálátását, széles látókörét, általános műveltségét, mély társadalmi beágyazottságát, talpraesettségét, rátermettségét. S természetesen azt is, hogy sokkal érdekesebb tájegységekre sikerült eljutnia, változatosabb, sokszínűbb életstílusokat, életviteleket, értékrendszereket, kontrasztosabb kultúrákat ismerhetett meg, mint én.
Ezt mérhetetlenül értékelni tudom egy emberben.
Ugyanakkor árad belőle az életkedv, az életerő, állandóan pörög, tesz valamit a közösségért, lelkes, vidám – ezek erőt, magabiztosságot adnak a meghívottnak is. Kulcselem.
Köszönöm a meghívást, Kós Katalin és Laczkó Vass Róbert, jól éreztem magam!
Egy ilyen személynek rálátása van a világ dolgaira, messzi országokba utazik, hatások érik, s ezáltal tapasztal, gazdagszik. Szellemi gazdagságról van itt szó, természetesen. Amely, szerintem, messze felülmúlja a pénzben kifejezettet. Az értőn, nyitott szemmel és szellemmel utazó ember, mint Laczkó Vass Róbert, toleránsabbá, megértőbbé, empatikusabbá válik, nehéz manipulálni, hisz ő ott volt, látta, tapasztalta, hallotta. Hiába, lehet az ilyen utazásokra csak nekünk, család nélkülieknek van ideje… 🙂
Tudtam, hogy nem hétköznapi eseményről lesz szó, ezért is esett annyira jól, hogy Édesapám eljött a tegnapi beszélgetésre. Gyermekkoromban sorra találtam meg kézzel rajzolt biciklis térképeit – ő is rengeteget utazott, sportolt. Mi több, a katonaságban ejtőernyős volt. Bátorság, mi több, eltökéltség és merészség szükséges úgy az utazáshoz, mint az repülőből való kiugráshoz. Ő adta az ihletet az utazáshoz, adta a löketet a felfedezéshez. Annak idején, azaz 1989 előtt Édesapám több okból is csak belföldön utazhatott, nekem szerencsére megadatott a lehetőségem, hogy külföldre csángáljak. Édesanyám segítsége nélkül ez aligha történtetett volna meg. Ő a háttérben levő ember, aki az évtizedek során mindenben segített. Könnyű úgy utazni, amikor mindent előkészítenek… Persze, maszlagosnak hangozhat, de ez a valóság.
Róbert FB-s felvetésére így válaszoltam:
biztos tőlem kérdezed?
Nem gondoltam volna ugyanis, hogy valóban rám gondolt: hogy kerülök én, munkásemberek sarja, a Monostor negyed lakója oda, hogy az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) égisze alatt működő Györkös Mányi Albert Emlékházban Laczkó Vass Róbert meghívására örményországi és grúziai élményeimről beszéljek?!
miért, nem te vagy Kiss Olivér? 🙂
jött a kérdés.
de…
miről tudnék mesélni?
Aztán kisütöttük, hogy az örményországi és grúziau útunkról, amelyet Popovics Emma és Linda ihletett.
megtisztelsz, szívesen beszélgetek éppen veled ezekről, olyan valakivel, aki több és érdekesebb helyeken járt, mint én, tudja mi a dörgés. én csak oda tudtam eljutni, ahova megy fapados repülőjárat, kivéve kétszer Amerika ösztöndíjjal, mivel mindent fizettek…
– válaszoltam neki.
Most valamennyire jobban megismerhettem az embert, Laczkó Vass Róbertet. Számomra legjobban a múlt évi Bonchidai Kastélynapok alkalmából nyújtott Nincsen egészen tegnap című produkció tetszett, amely “alcíme” az volt: erdélyi jiddis népdalok zongorára, hegedűre és két énekhangra, Kányádi Sándor szövegeivel. Lenyűgőző, fenséges élmény. Így utólag ismételt köszönet.
A tegnapi beszélgetés előtt néhány nappal – természetesen – a Bulgakovban, azaz a kis erdélyi Pilvax kávéházban találkoztunk megbeszélni a részleteket. Láttam, éreztem, hogy nagyon komolyan készül, ez az előadás napján is kiviláglott: fotóválogatás, videók, örményországi és grúziai népzene, hagyományok kidomborítása, többpilléres médiatartalom. Kiváló élmény volt, nagyon otthonos hangulatot teremtett úgy a résztvevők számára, mint nekem.
Köszönöm, Kós Katalinnak, Laczkó Vass Róbertnek, s mindenkinek, aki segítője, részese volt ennek az élménynek!
Nagy lendülettel vágtunk neki 2012-ben az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) és a Szentimrei Alapítvány szervezte Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrának (KKETT), de a kijelöletlen útvonal, általunk rosszul értelmezett útleírás miatt nem tudtunk végigmenni a teljes távon. Eltévedtünk, lementünk Magyarvistára, így legalább másfél-két órát vesztettünk. Ez sem lett volna gond, de a felsértett lábfejek miatt a Gorbói-úttól órányi gyaloglásra kénytelenek voltunk feladni a menetelést. Kiskapusnál lementünk az E60-as országútra, felhívtam Lenke unokatestvéremet, aki az Erdély Mentőcsoport tagjaként „megmentett”. Eldöntöttük: 2013-ban mindenképpen megtesszük a távot.
A hivatalos túra után egy héttel, magánúton, ötödmagunkkal nekivágtunk az 50 kilométeres távnak. A gyalogtúrát a számítástechnikához és a globalizált világhoz közel álló szórakozással egészítettük ki: geodobozolás.
Múlt szombaton a Marosvásárhelyen szervezett geoboboz-kereső, nemzetközi részvétellel zajlott országos találkozó miatt nem vehettünk részt az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) és a Szentimrei Alapítvány által szervezett Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra hivatalos változatán, így most hétvégén negyedmagammal magánúton vágtunk neki az 50 kilométeres távnak. Nem volt ellenőrző pont, időhatár, rohanás, stressz. A saját ritmusunkban haladtunk, megálltunk pihenni, enni, mi több Magyargyerővásárhelyen még a kocsmát is meglátogattuk. 🙂 Tavaly nekivágtunk a távnak, de a hatalmas vízhólyagok és eltévedés miatt VaKol csapatnak kapitulálnia kellett…
A Körös forrásához épült motel felett…
Szépen felvettem az Étienne-től ajándékba kapott szuper sportcipőt. Barátom megsajnált a tavalyi, a gyatra minőségű cipő okozta kapitulálás miatt, s 300 lejes Decathlon utalványt ajándékozott novemberi születésnapomra…
Szombaton hajnali 7 órakor találkoztunk a Törökvágás tetején levő Falumúzeum bejáratánál. Persze, hogy mi is késtünk, ugyanis csak negyed hétkor ébredtünk Vandával, de a Szél utca mégis közelebb van, mint a Monostor… Semmi stressz, a lányok (Popovics Emma és Linda) csak 20 perccel később érkeztek, Biró Jocó már nyugtalanul várt.
7 óra 25 perckor indultunk. A Kakasos templomtól kellett volna, mert hát Kós Károly különböző területeken kifejtett munkásságáról is szól ez a túra, de hát, na, hárman közelebb voltunk a Törökvágáshoz…
Sajnos nem jegyeztem az időt, mikor, hány órakor, milyen tempóban érkeztünk. Megálltunk enni, inni, pihenni, mi több, Jegenye előtt megbotránkoztattunk néhány helybéli nénit azzal, hogy Kolozsvártól Sztánáig gyalogolunk (lásd a videót). Bár a néni bevallotta: egyszer világításra ő is elment gyalog Kolozsvárra.
Én nem mennék semennyi pinzért
reagált a „határon” levő egyik nő.
Sok időt veszítettünk azzal, hogy folyton meg kellett győződnünk arról, jó úton haladunk. Köszönet Nagy Zoli barátunknak, az EKE ifi tagozata koordinátorának, aki annak ellenére segített telefonon, hogy vendégei voltak. A Medvepadig emlékeztünk az útvonalra, de azután járatlan rész következett.
Sötétedés után érkeztünk le a Riszeg-tetőről. Szerencsére Jocó nagyon jól ismerte az erdei utat, ellenkező esetben, sokat bolyongtunk volna a fák között…
Most, hogy visszagondolok, milyen távot tettünk meg, felötlik bennem, hogy talán nem is volt való. Így utólag olyan lehetetlennek tűnik, bár az évek során, pontosabban 2004-től több tucatnyian megtették már gyalog ezt az 50 kilométeres távot. Egyesek a teljesítményért, mások, mint mi, az élményért és baráti hangulatért. A jövő évire minden bizonnyal elmegyünk. Csak tartson ki addig az Étienne barátomtól ajándékba kapott nagyon jó sportcipő… 🙂
Kiváló volt a hangulat és a társaság, tökéletes az időjárás, megfelelő a hőmérséklet. Vasárnap még Lajcsi sztánai lovardájához, s az 1-2 kilométerre legelő 5 napos kiscsikóhoz is ellátogattunk… 🙂
Szabó Zsolt felkérésére minden bizonnyal lesz anyag a Művelődésbe: Kultúra, természetjárás és számítástechnika, azaz geodobozolás…
Addig beszéljenek a fényképek és a videó… 🙂
Before
“Nagyon nyílt kék az ég itt/És nyájas zöld a táj. / A fák nem nőnek égig / S a fájdalom se fáj. / A zaj elhal a csöndben, / Megfúl a durva szó, / Könnyből harmatcsöpp lesz itt, / Harmatként illanó.” (Szentimrei Jenő: Képeslap a sztánai Csiga-dombról)
Kezeket fel! Jocó szerint a Nők Lapjában azt írta, így nem dagadnak az ujjak tovább… Ha-ha!
Csonkítják a csokinyuszkót
A fülét már letörték
Traccs és gyalogtúra
Rókalyuk. Egy ilyenbe rejtettem el az első geodobozt…
Többet gyalog, mint kocsival…
Bimbót csodálva
Na, melyik falu mellett haladunk el
Romantukis intermezzó
A Gyerőffy-szöktető impozáns sziklái
Rég nem esett az eső
Ufók a Sztána melletti erdőben
Népi motívumok a Szentimrei villában, ahol megszálltunk
Népi motívumok a Szentimrei villában, ahol megszálltunk
A Szentimrei villa. Szabó Zsoltnak és Török Bélának köszönjük a vendéglátást!
Harapós a kutya?
Ez tetszik. Vanda ötlete alapján
A királyfit keresik a hölgyek a Varjú várnál
Kós Károly is lakott benne
A jóképű, pénzek királyfi itthon van?
Lányos
Gyalogtúra a vasúti síneken. Lajcsi lovardájához igyekszünk
Olyan gömbölyű, nem tudok állni rajta
Lajsi lovardájánál. Kupaktanács
Figyu! Van kockacukrod?
Coccolino illatú a 10 éves fényképezőgéped, haver!
Vanda volt a legtürelmesebb és a legkitartóbb (Lóri felvétele)
I decided to write the beginning of this post in English. I might lose some readers, but I might gain some new ones. Especially Romanian followers. Shall I continue in English from now on and from time to time? Or those interested will use Google translate?
No, próbálkozom ezzel is.
Tegnap Vandának volt az ötlete, hogy próbálkozzunk a kétezer darabos kirakós játékkal. A különböző formákat öltő darabokat úgy kell összepászítani, hogy egzotikus tengerpart legyen az összkép. Csábító perspektíva ugyan, de rengeteg türelem kell. S persze, ebben (is) a lányok excellálnak. A fiúk összpontosítása a sörkülönlegességek (Lórinak még maradtak) mennyiségétől függ. pontosabban ezektől csökken.
Ma reggel is alig sikerült elmozdítanunk Vandát a puzzle elől… 🙂 (Lóri felvétele)
Eddig sohasem foglalkoztam ilyesmivel, érdekes volt kipróbálni. Míg a lányok (Emma, Vanda, Xénia) a hagyományos módszert (elindulok a sarokból) használták, addig én a
brute force attack
(Lóri szintagmája) és az
all out war
stílust alkalmaztam. Pontosabban: kezembe vettem egy elemet, s próbáltam beilleszteni egy adott helyre. Ugyanezt igyekeztem elérni még mintegy kétszáz darabbal, innen a brute force attack. Ötöt sikerült így összeillesztenem. Emmának és Vandának ennél sokkal többet, Xéni viszont nem tűnt ki. Jocó sem, bár a csíkkal, Vandának köszönhetően, jól haladt. Csoma Boti kibicelt. Szerencsére a kirakós széle (két elem hiányával) már korábban elkészült, Lóri elmondása szerint három órába telt.
Lóri FB-n írt szövege:
A tegnap nem sokat raktunk ki a puzzle-ból. Csak Vanda meg Emma haladt a jobb alsó sarokkal. Olivér “brute force attack” stílusban 4 darabot találtatott a homokos részen, én csak egyet a kék égre, Jocó a balodali láthatárt rakta össze, Xéni a pálma törzsével foglalkozott, Boti csak kibickedett 😛 Ez a kirakósjáték sokáig el fog tartani…
Sikerült kiraknod egy 2 ezer darabból álló puzzle-t? Melyik a legjobb megoldás, stílus?
Szerintük (balról Vanda, jobbról Xéni) igen romantikus a naplemente. Szerintem: szép. Xéni füle mögött virág is látszik. Vanda álcázza... 🙂
A halál rút arcát már-már megérintő, de a kaszást átjátszó közeli barát viszontlátásának öröme, a szerencsére csupán vélt betegség gondolatának elfeledése, a közeliek társaságában eltöltött csodás napok – recept a boldogságra, a feltöltődésre. Az érzelmi feltöltődés lenulláz bármilyen anyagi juttatást, javadalmazást.
Amikor nem a pénz vagy valakinek az állása, a bére számít, hanem a természetszeretet, a szabadság mint elsődleges értékek, egymás társaságának élvezése, mint fűszer.
Gumidefekt-ellenes szer Lacitól. Habzott, sistergett, amolyan hőszigetelő ablak rögzítő cucc. Kellett, mert szombaton indulás előtt lapas volt az abroncs...
Amikor az érkezés bejelentésekor néhány percre megszűnik körülötted a világ, s már csak arra összpontosítasz, hogyan juthatsz ki a lehető leghamarabb. Már pénteken indulni akartam, de engedtem a gyengéd meggyőzésnek, s csak szombaton reggel indultunk Szmidára.
ha bringákat viszünk, akkor már 90 százalék, hogy csatlakozom. 🙂
Hamar kiderült, hogy a Lenke caglája nem alkalmas Vandának, az enyém nem jó Lórinak, ezért utóbbi készségesen felajánlotta a cserét, így a barátnőm ki tudott tekerni Szmidáról a Pádis menedékházig. Nyilvánosan is köszönöm Lórinak az áldozathozatalt. Mert az volt, ugyanis Lenke bringáján nem működött az első fék, azaz túl jól funkcionált, szinte egyáltalán nem forgott miatta a kerék. 🙂 Ja, és a sebességváltó szinte egyáltalán nem működött!
POCSOLYA! - üvöltöttem, s máris szájpadláson spriccoltam magam. Persze, a fenekemre is jutott. A nadrágom eleje ugyanígy nézett ki...
Szóval szombaton mindenestől 40-41 kilométer biciklivel Szmidától a Pádis menedékházig. Hogy ez mit jelent, csak az tudhatja, aki kipróbálta… Az ereszkedésnél a nagy kövek miatt sajnos Vanda kétszer leesett, kék-lila a jobb combja. De nem adta fel, kedden, május elsején Szmidától elbringázott Meregyóig – összesen 31 km. Folytatta volna Bánffyhunyadig, de Lóri szegény már képtelen volt Lenke biciklijével az utat (nem is csodálkozom, én két kanyart sem bírtam volna ki vele!), így Vanda beült Lóri kocsijába (amit Lenke vezetett), s velük Bánffyhunyadon találkoztunk. No, meg a mezőn láttuk őket valamit szedni miközben elhaladtunk az út szélén állomásozó Touareg mellett. Lórival 46 kilométert bringáztunk a rekkenő hőségben…
Messze nem az ami látszik! Szombaton a Szmida-Pádis menedékház útvonalon Lórival a sörnek örvendünk...
Vasárnap csak kocsmakeresőben voltunk, de amikor Szmidáról elérkeztünk Alsógyurkucába, lusták voltunk lemenni a „könyvtárba”, ahogy a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klubosok becézik az alkoholvályút… 🙂 Utóbbi szervezetnek köszönöm a GPS-t.
Ja, és hétfőn voltunk a Nagy-Biharon. Nem volt kemény túra, inkább jó séta… 🙂 Úgy egyeztünk Csoma Botival, a részletekről semmilyen körülmények között nem nyilatkozunk… 🙂
Átnéztem az összes Szmida fotó kollekciót: 2011 szeptemberében voltunk utoljára Lacinál. Mikor megyünk ismét?
Mihelyt hazaértünk a hétfői kirándulásból, máris azon eszeltem, mikor láthatom ismét a Gyermekeimet. Mélyen elszomorított, hogy másoknak nem tudom eldicsekedni, bezzeg, nekem milyen csodás Gyermekeim vannak, milyen gyönyörű szemük csillogása, mennyire olvaszt mosolyuk, simogatásuk.
Milyen felemelő és motiváló szépségük, varázsuk.
Az én gyermekeimmel legalább annyit kell foglalkozni, mint az övékkel, s ugyanolyan szépen mosolyognak, mint a másoké.
Végül az utolsó utáni pillanatban – igaz, néhány említésre méltó kivétellel (Trombi, Lóri, Jocó, Anita, Tamás) – összejött a Nagy Csapat. Eldöntöttem, hogy kimegyek Roger barátomHavasreketyén (Răchiţele, azaz Emil Boc minisztrelnök szülőfaluja) levő, ízlésesen és stílusosan felújított hétvégi házába, s onnan túrázok.
Elindult viszont a véletlenek és szerencsék lavinája, csatlakozott Kiss Zoli, majd később Csoma Boti, Zattler Arnold, Popovics Linda és Emma, Balogh Xénia, Vadászi Zsolt és Hajni (hivatalosan még Kovács).
A túra, röviden:
Nagy hátizsákos kirándulás: hálózsák, izolír, étel- és ruhakészlet.
Péntek: Kolozsvár-Havasreketye autókkal. Éjfél előtt 40 perces mászás a sötétben fejlámpákkal Roger házáig. A szobában fagypont, akárcsak 2010 novemberében, amikor egyedül voltam kint. Fűtés, hangulat, poénkodás, egy-két sör, néhány korty lélek- és testmelegítő mókusvíz.
Szombat: Roger háza – Havasreketye központ (25 perc ereszkedő). Innen 5 kilométer a vízesésig, majd meredek emelkedő a Fehér-kövekig, majd 1 óra és 25 perc a Jónás-féle menedékházig. Alvás az emeleten.
Egy fénykép ezer szó, tehát hadd meséljenek inkább a felvételek:
(*Pénteken késő este megérkeztünk Roger havasreketyei házába.*) - Ide figyelj, Botikám! Húzzuk meg rögvest ezt a fura színű cseppfolyósságot, míg Arnold ránk nem gyújtja ezt a házat. (A felvétel jobb oldalán Zsolt lékeli a másik üveget, amelyben elfogadható színű, de ugyanannyira bizonytalan ízű folyadék található)Ebbe nem iszok be, az zicher! (Csoma Boti ellenáll a kísértésnek)Úristen, sis, milyen altató dumája van Botinak! Hajnali két órakor mi a fenéért kell neki az RMDSZ-nek a kormánykoalícióban betöltött szerepéről, illetve a makrogazdasági mutatók alakulásáról, valamint a 2012-es év törvényhozási prioritásainak rangsorolásáról beszélnie?!Kiss Zoli: engem a politika nem érdekel, inkább lebubukálokXénia szerint is vicces Arnold vágya, hogy egymás mellett aludjanakHa Yann Tiersen: Sur le fil (zongora változat) zeneszámát hallgatod, amikor ezt a fényképet nézed, akkor benned is ugyanaz a képaláírás ötlik fel, mint bennem: lélekbalzsam.Arnold a jó poénjairól is híres. (Egyszerűen nem akarunk nyugovóra térni)De amikor a Zattler FM kibukik, akkor már csak Boti szürcsöli az utolsó sörétFehérek harca (Szombaton reggel Roger házánál)Szombaton reggel Rogernek a központtól mintegy 40 percnyi emelkedőre levő házától visszamentünk a kocsikhoz (egyesek rövidítettek), majd a havasreketyei vízeséshez, azaz a Mennyasszony fátyla-vízeséshez mentünk. Az ennél mintegy fél kilométerrel a Fehér-kövek irányába vezető út bal oldalán hegyimentő-háznál kellett volna találkoznunk a piros ruhásokkal. Mi csak délben értünk oda, így külön-külön vágtunk neki a Vigyázó-menedékházhoz vezető útnakHátunk mögött hagyjuk Roger házátKiss Zoli: itt szervezzük a jégmászó versenyt (Útban a havasreketyei vízeséshez)Linda meg akar győződni arról, hogy keményFiúk, hiába emlegetitek az ötös számt, úgyis bírom az iramot! 🙂Középen a mókamester, ArnoldKét hét szünet után nehezen megy a mászás (Hajni és Zsolt)OrgazmisztikusHavasreketyéből a Vigyázó-menedékházhoz mintegy 5 óra alatt értünk fel. Egy sör után Arnold máris osztja az észt. Boti pedig, természetesen politizál... 🙂A nehéz téli túra után a kályha mellett a legjobbSzombaton este hattól éjfélig valamivel mégis csak el kell tölteni az időt...Vasárnap sűrű ködben mentünk fel a Vigyázó-menedékháztól a Vlegyásza/Vigyázó-csúcsra. Innen pedig Havasreketyére. A köd csak a Fehér-köveknél szakadozott felA meteorológiai állomás a Vigyázó/Vlegyásza-csúcsonA Vigyázó/Vlegyásza meteorológiai állomásnál, 1848 méter magasan. Jobbról balra: Kiss Zoli, Xéni, Emma, Linda, Arnold, Hajni (előtte kékben én), Vadászi Zsolt és Zsolt (családnevét nem ismerem, a menedékházban találkoztunk vele és kedves feleségével, Ildikóval, aki sárga hővédőt hord), Csoma BotiElső kulcsra indulnaÁtjátssza még a jeleket?
Egyébként 2011. január 15-én a Vigyázó/Vlegyásza menedékháztól másfél órát mentem jeges úton a Fehér-kövekig, a vihar és sűrű köd miatt nem találtam meg a helyes utat, így a piros ponton elmentem majdnem a Tolvaj-kőig…
Kiss Olivér blogja 