Népszámlálás – tizenkét perc, két pánikkal


Gyors és intuitív. Az etnikumra, anyanyelvre és felekezetre külön figyeljünk, anélkül ne küldjük el a digitális kérdőívet!

Azt hittem, az önkitöltés (hi-hi…) során, jó romániai módra,

a digitális kérdőív lefagy, kiakad, kék képernyő tárul elém, error, fatal error, ilyenek, ezért Póka János András kollégám jó tapasztalatából kiindulva elmentem az RMDSZ által a Szentegyház utcában működtetett irodába. Öcsi azt mondta, tíz perc alatt nyélbe ütötték. Gördülékenyen ment minden, jegyezte meg a kollégám, a hölgyek csak kattogtattak, pörgött a dolog. Gondoltam, a lányok már gyakorlottak, ne fedezzem fel a spanyolviaszt.

Az irodában öten várakoztak,

egy hölgy segédkezett. Kiszámoltam: ez minimum 40 perc. Másfél óra múlva visszamentem, a Kindle társaságában, olvasnivalóval, négyen voltak előttem, a két hölgy irodaasztalánál egy nyugdíjas nő és egy idős házaspár.

Olvasmányos ugyan a Papírsárkányok (köszönöm, Bibi!), ám valaki felhívott, intézni kellett valamit, nem tudtam maradni.

Hozzáláttam a szerkesztőségben

A www.nepszamlalas.ro oldalon rákattintottam a Kezdd a kitöltést itt aktív hivatkozásra, s megjelent egy oldal. Kezdődtek a kérdések, töltögettem, egy perc után már aktív lett a Trimiteţi formularul gomb. Hoppá! De hát hol van az anyanyelv, az etnikum és a felekezet?!

Pánik!

Írtam FB-n a népszámos Botinak, aki gyorsan válaszolt: megnyugtatott, ez csak az előjegyzés, azaz a regisztráció. S valóban: jött az email, rákattintottam a benne foglalt linkre, 11 perc alatt kitöltöttem a digitális formanyomtatványt, háromszor ellenőriztem a nemzetiségre, anyanyelvre és vallásra vonatkozó mezőket, s el is küldtem. Küldtem volna, de írta, hogy négy kérdésre nem válaszoltam.

Pánik!

Pedig a végén minden zöld volt. Az online népszámos ismét megnyugtatott: azok a hivatalos népszámláló kódjára vonatkozó és egyéb irreleváns adatok. Complete Interview. Küldés! Tizenkét perc.

A fenébe, nem kellett volna mindezt leírnom, most már nem kérhetem a törvényes szabadnapot… 🙂

🙂

Kitől függ, lesz-e magyar alpolgármester a kolozsvári városházán és alelnök a megyei tanácsnál?


Balról jobbra: Dan Tarcea, Emil Boc, Daniel Buda és Alin Tişe a tegnapi sajtótájékoztatón (Saját felvétel)

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a városi, mind a megyei tanácsban többséget szerzett,

így csupán politikai alku tárgyát képezheti, hogy Oláh Emese továbbra is alpolgármester marad-e, illetve Vákár István folytatja-e alelnöki tevékenységét a megyei döntéshozó testületnél.

Ebben a kérdésben három férfi dönt:

Daniel Buda, a román szabadelvűek Kolozs megyei szervezetének elnöke, Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács 50 százalékkal újraválasztott elnöke, illetve Emil Boc, Kolozsvár 75 százalékkal újrázó polgármestere.

A PNL tegnapi sajtóértekezletén

kérdést tettem fel, s mindkettőjükre konkrétan rákérdeztem, van-e esély az RMDSZ reményeinek a megvalósulására.

Emil Boc határozott volt, Tişe vacillált. Miért? Kiderül a cikkemből.

30 év házasságunk az RMDSZ-szel. Lám-lám, Viagrával még kívánatos… (HANGULATKÉPEKKEL)


Kelemen Hunor mély aggodalommal tekintett a képrenyőre (Saját felvételek)

Ember legyen a talpán, aki 30 év házasság után még kívánja a feleségét vagy a férjét… Öt-tíz év után is nehéz, állítják egyes házasok.

Hogy is van az a vicc? Fél Viagrát strandolás előtt, látszódjon, hogy van. Egyet a szeretővel való hancúrozás előtt, hogy jól menjen a dolog. Kettőt a feleséggel töltött éjszaka előtt. Nos, akkor az RMDSZ-re szavazás előtt hány nyugtatót kell bevenni?

Vajon mit mondott egymásnak Vákár István (balról) és Csoma Boti?

S mégis kívánatos az érdekvédelmi szövetség: minden jel szerint az eddiginél legtöbb szavazatot kaptak a tulipánosok. Kolozs megyében is. Természetesen Orbán Viktor is jelentősen besegített, de a Nagy Ellenségkép is sokat nyomott a latban. Ilyen vonatkozásban az úzvölgyi ügy éppen kapóra jött.

Bár korábban csak a Funar újraválasztása kapcsán észleltem ilyen letartgikus hangulatot az RMDSZ-nél, derűs pillanatokra azért mégis sor került. Horváth Anna és Hegedüs Csilla szelfizik

A jelek szerint az RMDSZ nem tartott nagyon attól,

hogy a PSD-vel való, igen komolyan bírálható együttműködése sok szavazatot visz majd el. Ha komolyan félt volna ettől, akkor legalább 2-3 hónappal ezelőtt ürügyet talált volna az egyébként letöltendő börtönbüntetésre ítélt Dragnea által vezetett PSD-nek parlamenti támogatást biztosító protokollumot.

Halkan kérdezem: nem az RMDSZ, akkor ki védi meg az érekeinket? Valamelyik román párt? Délibáb!

Igen jelentős a média érdeklődése

Hoppá! Eckstein-Kovács Péter az USR-PLUS választási szövetségnek írt alá


Bájos. Több eredetiséget, leleményességet és innovatív kommunikációs megjelenítést vártam volna el mindkettőjük részéről. Azok a tekintetek… 🙂 (Fotó: USR)

Volt az RMDSZ városi tanácsosa, polgármesterjelöltje és szenátora – mi minden nem volt ez a jóember az utóbbi évtizedekben közösségünk számára. Aztán az érdekvédelmi szövetség vezetői úgy ítélték meg, túl kritikus hangot üt meg, előbb holtvágányra helyezték, majd ellehetetlenítették a munkáját, mígnem 2018 nyarán kilépett az RMDSZ-ből.

Ki tudja, mikor és hol készült ez a felvétel? Itt is aláírásról van szó… (A fotót nem a titkosszolgálattól kaptam…!) 🙂

Betelt számára a pohár, nem tudta már vállalni, hogy az RMDSZ támogatta az igazságügyi törvények módosításait. Huszonnyolc évig volt tagja az RMDSZ-nek! Ezt a politikai jelzést sokkal komolyabban kellett volna vennie az érdekvédelmi szövetségnek.

A büntetőeljárási törvénykönyv módosítása az RMDSZ szavazatai révén ment át, hogy csak egy dolgot említsek. És a PSD-vel való összejátszás szintén elfogadhatatlan számomra

idézte a Krónika az RMDSZ volt politikusát.

Eckstein közölte azt is,

hogy döntésében közrejátszott az RMDSZ-nek a PSD-hez fűződő „cinkossága” is, ami elfogadhatatlan számára.

Egy darabig úgy tűnt, Eckstein új politikai utat keres magának, 2018 júliusában fotó jelent meg, amelyen az Erdély-Bánság Liga alapítója Sabin Gherman újságíró és a hajdani Disputa fórumon megannyi parttalan vitába keveredett, nemrégiben politikai pályán futó Hajdú Mark Krisztián/Mark Christian Hermann társaságában volt látható. A sajtó akkor azt írta, talán valamiféle regionális párt van alakulóban.

Kelemen Hunor be is rezelt kissé,

s a Transindexnek így nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy Eckstein egy román-magyar vegyes párt vezető politikusa lehet:

Ez egy lehetséges út, amit én nem támogatok. Most mindegy, hogy Eckstein-Kovács Péterről vagy másról van-e szó, úgy gondolom, hogy Erdélyben egy vegyes román-magyar párt, vagy egy annak tűnő párt, semmi újat nem hoz

jelentette ki a szövetségi elnök.

Akkor Eckstein számára most jön az USR, amely az EP-választások előtt eléggé látványos magyar nyelvű kampányt indított.

Dehát az USR mellett ott van a PLUS is, amelynek a vezetője éppen az a Dacian Cioloş, aki a Vatra Românească és a PUNR vezető egyénisége volt! Cikk itt.

Az RMDSZ jó értelemben vett róka-politikusát minden bizonnyal nem ez vonzotta, hanem az USR-nek a Verespatak és az igazságügyi törvények kapcsán kialakított és képviselt álláspontja. A korábban civil aktivista Mihai Goţiu és Adrian Dohotaru keményen politizál(t), jól és időben előkészítették maguk számára ezt a pályát. Dehát… lásd fent.

Vajon a nyilvános gesztus mennyi politikai tőkét hoz magyar részről az USR-PLUS választási szövetségnek és mennyi presztízsvesztést eredményez Eckstein számára?

VIDEÓ – Az RMDSZ-székház előtt is tiltakoztak


Email üzenetet kaptam a Nem az én nevemben csoporttól. Névtelen email, akárcsak korábban a Muszáj-Musai esetében.

Ezt írják:

Ismét megragadnánk az alkalmat az elhatárolódásra: NEM a mi nevünkben történtek az RMDSZ eheti parlamenti ténykedései. És nem érdekes, hogy mivel fogják magyarázni a magyarázhatatlant. Jó volna, ha végre nem dőlnénk be az elmúlt 20 évben oly sokszor elsütött kommunikációs trükkjüknek. Most is azt fogják mondani, hogy a mi érdekünkben tették, amit tettek. Ez nemcsak azért pofátlan, mert hazugság, hanem azért is, mert ha van választási lehetőség, akkor nem a demokrácia alapértékeit és az alapvető emberi értékeket tesszük mocskos alku tárgyává, ezzel gyakorlatilag kompromittálva az erdélyi magyarokat, és ellehetetlenítve egy egész országot. Ismételten hangsúlyoznánk, hogy az RMDSZ soha nem kapott az erdélyi magyaroktól felhatalmazást arra, hogy a PSD-vel együttműködjék, vagy akár annak egyetlen mocskos húzását is támogassa. Ahogy azt a csoportból többen is hangoztatják: “Én nem erre szavaztam”.

Nyugi, szerintem esetükben nem kell összeesküvésre, lefizetésre (hol vagy, Soros?), manipulációra, limitáltságra, észmentességre gondolni, valószínűleg eléggé érettek és van annyi eszük, hogy átlássák a helyzetet, mérlegeljenek, saját véleményt alkossanak, s azt, lám, nyilvánosan ki is fejtsék.

Kíváncsi vagyok: kikből áll ez a csoport? Okés a tiltakozás, de miért zárkóznak el mereven az esetleges magyarázattól, miért zárkóznak el az esetleges párbeszédtől?

VIDEÓK és csendőrségi közlemény: mi történt valójában március 15-én Kolozsváron


2014-ben és 2015-ben, mi több, idén Désen lehetett, a Román Egyesülés közelgő 100 éves évfodulója alkalmából Kolozsváron már nem lehet… ((© Rohonyi D. Iván/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fénykép a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!)

Ahelyett, hogy arról beszélnénk: Emil Bocnak, Kolozsvár polgármesterének nem volt bátorsága eljönni a március 15-i kolozsvári ünnepségnek a Biasini-szállodánál zajlott részére (sem), mi több, senkit sem küldött maga helyett, illetve arról, egy év alatt nem volt hajlandó (bár tavaly ilyenkor megígérte) találkozni a Musai-Muszáj akciócsoport civiljeivel, a tegnapi blogbejegyzésem kapcsán egymást pofozzuk a FB-n. Jellemző… 🙂

Éredekes, hogy a csendőrség nem csapott le a több tucat résztvevő által kézben vitt papírzászlócskákra, csak Fancsali Ernőt, Soós Sándort és a velük egy csoportban levőket szemelték ki…

Az általam a március 15-i kolozsvári ünnepség kapcsán készített videók itt tekinthetők meg.

Kordokumentum: a csendőrség tegnapi közleménye.

 

Március 15. – A csendőrség sikeres akciója: magyart magyar ellen uszítani (kicsi Boc megijedt…)


Csendőr: ő mondta. Szervező: Micsoda? Könyörgöm, maga észnél van?! ((© Rohonyi D. Iván/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fénykép a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!)

Tragikomikus jelenetek zajlottak ma Kolozsváron: a csendőrség állításaira hagyatkozva az EMNP-sek azt állították, a szervezők (vagyis az RMDSZ Kolozs és kolozsvári szervezetének vezetői, munkatársai) utasítására a bakancsosok eltávolították őket a tömegből, megbüntették őket. Furcsálltam az ügyet, ezért utána néztem a dolgoknak, mi több, sikerült szembesíteni a feleket.

Kiderült: valaki hallotta, amint az egyik szervező azt kéri a csendőröktől, távolítsák el Fancsali Ernőt, Soós Sándort, az EMNP kolozsvári, illetve Kolozs megyei szervezetének elnökét a felvonulók közül, mert Erdély zászlójával mennek végig a belvároson. Előbbit és egy másik társát meg is büntették, fejenként 500 lejre. Utóbbit, amint az itt elérhető képsorokon is látszik, a Szent Mihály templom hátsó bejáratánál, a Mátyás király szoborcsoport mögött tartóztatták fel a csendőrök. Amint az Rohonyi D. Iván kollégám fotóján is látszik, jelen volt az egyik főszervező is, aki minden bizonnyal elmagyarázta: nem az ő utasítására, kérésére történt mindez. Ennek ellenére Soós Sándor mást nyilatkozott a sajtónak. Azt, amit elhitt a csendőröknek.

Később, jelen voltam a Csoma Botond és az intézkedő csendőrparancsnok, illetve Boti és az EMNP-sek közti tisztázó beszélgetésnek.

A következtetésem: a csendőrségnek sikerült egymás ellen uszítani a magyart a magyarral. A Nemzeti Ünnepen. Szép teljesítmény. A székely zászló után most Erdély zászlaja volt soron.

Egyébként a szervek ennyi munkatársát az elmúlt években nem láttam terepen. Keményen gyűjtötték a bizonyítékokat, amelyeket megfelelő pillanatban elővehetnek.

Emlékszem, a koszovói katonai beavatkozáskor Carl Siebentritt, a kolozsvári amerikai információs irodavezetője (konzuli rangja volt) mert elmenni a Funar vezette városházán összehívott hazafias összejövetelre, s a rendkívül ellenséges hallgatóság (bekiabálás, hurrogás stb.) ellenére megvédte kormánya álláspontját. Igen, he’s got the balls. Sok államfőt, kormányfőt, polgármestert, politikust kifütyöltek már: Boc attól félt, hogy ez történik vele is? Sikeres volt a Musai-Muszáj akciócsoport nyomásgyakorlása: Boc kimutatta foga fehérjét. Apropó: egy évvel ezelőtt ígérte meg, fogadja a kétnyelvűségért harcoló fiatalokat. Másképp ismerem a mócokat: Havasreketyén is betartják a szavukat.

TERRORISTA SZERVEZET AZ RMDSZ?!


kicsi
A kijelentés az RMDSZ szombati tanácskozásán hangzott el (Fotó: http://www.rmdsz.ro)

A înnebunit lupul! – kiálthatná valaki azt olvasva, hogy terrorizmus gyanúja miatt vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) olyan nyilatkozatok ügyében, amelyek az RMDSZ kisparlamentjének, az SZKT-nak, azaz a Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati ülésén hangzottak el.

Na, aztán!

Mégis, mi történt?! Mégis, mi történik?!

Felfüggesztett börtönbüntetés RMDSZ-es parlamenti képviselőnknek


mate andras1
Hat hónap felfüggesztett börtöntüntetésre ítélték. Az ítélet nem jogerős, a parlamenti képviselő fellebbezhet.

Máté András hivatalosan a kalotaszegi régiót képviseli, de Bukarestben magyar közösségünk tagjaként tekintenek rá. Politikusainknak többnyire sikerült távol maradniuk az ilyen ügyektől, de mégis akad egy-egy amelyik képtelen ellenállni a kísértésnek.

2011-ben már írtam arról, hogy ez a politikus is alkalmazta feleségét a parlamenti irodájához. Lehet, valamilyen szinten, adott pillanatban törvényes, pontosabban a jogszabály értelmezhető volt, de akkor sem erkölcsös. Máté András miért exponálta magát? Ezzel folyamatos támadási felületet teremtett többségi és magyar politikai ellenfelei számára. Vajon tényleg nem lehetett semmiképp sem megoldani, hogy feleségét valamelyik barátja, ismerőse, rokona magáncégénél alkalmazzák, ne a parlamenti irodához közpénzen?! Persze, tudjuk, adminisztratív okokból szükség volt arra, hogy a munkakönyv fusson, de mégis.

Kár. Azért is, mert rajtunk is folt esett. S mi, választók talán nem érdemeltük meg ezt.

A Szabadságban megjelent hír itt.

VIDEÓ – Horváth Annával kiértékeltük a projektet


Tegnapelőtt a Bulgakov Irodalmi Kávéházban Horváth Anna kolozsvári alpolgármester találkozott a Töltsél egy munkanapot... projekt résztvevőivel, akik az élményekről számoltak be.

A kötetlen, kiértékelő beszélgetésen jelen volt Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos, frakcióvezető, valamint Kinizsi Zoltán, az alpolgármester szóvivője is. Ugyanakkor csatlakozott Kertész Levente, a Kolozsvár Teker Sportklub vezetője.

DIPLOMÁCIAI BOTRÁNY A SZÉKELY ZÁSZLÓ MIATT. PONTA: NEM FOGADJUK EL A SZEMTELENSÉGET! (FRISSÍTVE)


Cu dedicaţie
Cu dedicaţie

Reagálva a Németh Zsoltnak, magyar külügyminisztérium politikai államtitkárának tegnapi kijelentésére, miszerint „zászlóháború dúl” a Székelyföldön, ma Victor Ponta miniszterelnök elmondta: a román fél „nem fogadja el a szemtelenséget”.

A hír és a tegnapi események ide kattintva olvashatók.

S máris terjed a háború. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára 14 perccel ezelőtt azt írta a Facebookon:

Németh Zsolt megoldotta a “székelyföldi zászlóháborút”. Nyilatkozatát követően az egész román nyelvű média ereszti a nacionalista, magyarellenes dumát. Köszönjük, Zsolt.

S ezzel most nem csak a román-magyar diplomáciai konfrontáció indult el, hanem a kis erdélyi mizériás belháború is. Mert ömlenek majd a reakciók a székely oldalról, naná.

De nem értem: egy magyarországi polgármesteri hivatal nem tűzhet ki bármilyen zászlót? Ez már rögtön az egységes és oszthatatlan román nemzetállam elleni támadás?

*************************************************************************

FEJELMÉNY1:  Bekérették a bukaresti magyar nagykövetet

FEJLEMÉNY2:  Bogdan Aurescu: elfogadhatatlanok Németh Zsolt kijelentései

Németh Zsolt teljes nyilatkozata itt.

Victor Ponta által a mai kormányülésen megfogalmazott utasítás ide kattintva érhető el.

*************************************************************************