Hoppá! Eckstein-Kovács Péter az USR-PLUS választási szövetségnek írt alá


Bájos. Több eredetiséget, leleményességet és innovatív kommunikációs megjelenítést vártam volna el mindkettőjük részéről. Azok a tekintetek… 🙂 (Fotó: USR)

Volt az RMDSZ városi tanácsosa, polgármesterjelöltje és szenátora – mi minden nem volt ez a jóember az utóbbi évtizedekben közösségünk számára. Aztán az érdekvédelmi szövetség vezetői úgy ítélték meg, túl kritikus hangot üt meg, előbb holtvágányra helyezték, majd ellehetetlenítették a munkáját, mígnem 2018 nyarán kilépett az RMDSZ-ből.

Ki tudja, mikor és hol készült ez a felvétel? Itt is aláírásról van szó… (A fotót nem a titkosszolgálattól kaptam…!) 🙂

Betelt számára a pohár, nem tudta már vállalni, hogy az RMDSZ támogatta az igazságügyi törvények módosításait. Huszonnyolc évig volt tagja az RMDSZ-nek! Ezt a politikai jelzést sokkal komolyabban kellett volna vennie az érdekvédelmi szövetségnek.

A büntetőeljárási törvénykönyv módosítása az RMDSZ szavazatai révén ment át, hogy csak egy dolgot említsek. És a PSD-vel való összejátszás szintén elfogadhatatlan számomra

idézte a Krónika az RMDSZ volt politikusát.

Eckstein közölte azt is,

hogy döntésében közrejátszott az RMDSZ-nek a PSD-hez fűződő „cinkossága” is, ami elfogadhatatlan számára.

Egy darabig úgy tűnt, Eckstein új politikai utat keres magának, 2018 júliusában fotó jelent meg, amelyen az Erdély-Bánság Liga alapítója Sabin Gherman újságíró és a hajdani Disputa fórumon megannyi parttalan vitába keveredett, nemrégiben politikai pályán futó Hajdú Mark Krisztián/Mark Christian Hermann társaságában volt látható. A sajtó akkor azt írta, talán valamiféle regionális párt van alakulóban.

Kelemen Hunor be is rezelt kissé,

s a Transindexnek így nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy Eckstein egy román-magyar vegyes párt vezető politikusa lehet:

Ez egy lehetséges út, amit én nem támogatok. Most mindegy, hogy Eckstein-Kovács Péterről vagy másról van-e szó, úgy gondolom, hogy Erdélyben egy vegyes román-magyar párt, vagy egy annak tűnő párt, semmi újat nem hoz

jelentette ki a szövetségi elnök.

Akkor Eckstein számára most jön az USR, amely az EP-választások előtt eléggé látványos magyar nyelvű kampányt indított.

Dehát az USR mellett ott van a PLUS is, amelynek a vezetője éppen az a Dacian Cioloş, aki a Vatra Românească és a PUNR vezető egyénisége volt! Cikk itt.

Az RMDSZ jó értelemben vett róka-politikusát minden bizonnyal nem ez vonzotta, hanem az USR-nek a Verespatak és az igazságügyi törvények kapcsán kialakított és képviselt álláspontja. A korábban civil aktivista Mihai Goţiu és Adrian Dohotaru keményen politizál(t), jól és időben előkészítették maguk számára ezt a pályát. Dehát… lásd fent.

Vajon a nyilvános gesztus mennyi politikai tőkét hoz magyar részről az USR-PLUS választási szövetségnek és mennyi presztízsvesztést eredményez Eckstein számára?

Reklámok

Hoppá! Eckstein-Kovács Péter az USR-PLUS választási szövetségnek írt alá” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Az RMDSZ nem támogatja Eckstein-Kovács Pétert a nép ügyvédje tisztség betöltésére? – Kiss Olivér blogja

  2. Visszajelzés: USR și Kovacs se plăceau și se curtau încă din luna februarie a acestui an! Scenarii cu iz conspiraționist - Glasul.info

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s