Sajátos kisugárzása van a Torockói-hegyeknek (A Csáklya-kő nyáron… Most nem tudtam fotót feltölteni, mert nem fizettem a tárhelyért… 🙂 )
Jó útvonalakon tervez túrákat Kertész Levente barátom. Azaz jó túrákat tervez, jó útvonalakon. Tulajdonképpen mindkét állítás érvényes.
A Torockói-hegység csodaszép tájaira Mircea Coman, a Román Alpin Klub kolozsvári egyetemi részlegének alaptagja „szoktatott rá”. Sajnos, mihelyt gyermeket vállalt, a túrák abbamaradtak. Ők néhány év múlva újrakezdték ugyan a természetjárást, de a többi gyermekes családosokkal, így sajnos megszakadt közöttünk a kapcsolat.
Ma Levi véletlenül megtalálta a Csáklyakőn 2015 novemberében elrejtett geoládámat, így eszembe jutott, hogy anno már jártam ezeken a különleges helyeken.
Ma 23 kilométeres túrát tettünk, a teljes szintkülönbség 1023 méter volt. Felemelő élmény volt ismét a Torockói-hegyekben lenni! Van bennük valami különleges lélekbalzsam…
A patakhoz, a zöld mezőhöz, a dombhoz, a szellőhöz, a gomolyfelhőhöz, a fákhoz és levelekhez.
A kiránduláshoz.
S végre sátorral, hosszú-hosszú idő után
Mert részben elkényelmesedtem én is, de lehet, az új helyzet értékvisszajátszást eredményez. Remélem. Pénteken délután indultunk Kolozsvárról, vasárnap délután tértünk vissza.
Nagyon jól esett, hogy Boti barátom is velem tartott, hosszú idő után együtt kirándultunk, sok időt töltöttünk együtt, ettünk-ittunk, tábortüzet raktunk, beszélgettünk, túráztunk, léháskodtunk, együtt autóztunk.
Szombaton reggel Paróczi Ákos (a.k.a. INTERPOL) is csatlakozott hozzánk, külön élmény a társaságában lenni: értelmes, okos és intelligens ember, vidám, kiváló humora van, mindig jó kedvre derít, unproblematic, bevállalós, pörgős, szereti a természetet.
Bibi a patakba zuhanás után és a mindkét térdében lévő meniszkusz repedés, illetve a hátgerincbántalmak ellenére is hősiesen bírta a szombati 9 órás túrát. GRATULA! A szellentéseinkkel és böfögéseinkkel együtt… 🙂
Csupán el kell indulni, ki kell lépni a komfortzónából,
különböző érdekes, szokatlan, váratlan dolgok óhatatlanul megtörténnek: Gyulafehérváron például az érseki palota udvarán részt vettünk a Kovács Gergely érsekáltal celebrált misén, a főtéren lévő cukrászda előtti padon pedig süteményt elfogyasztottuk…
Egyelőre csupán szűkebb körben fogok túrázni, kirándulni. Március 16-a óta folyamatosan terepen voltam (újságírói és munka és önkéntesség), lehet, elkaptam a vírust, de tüntetmentes vagyok, s átadom valakinek. Ugyanakkor jelenleg helytelennek és veszélyesnek tartom a csoportos összejöveteleket.
Mircea Coman, köszönöm a GPS útvonalat s azt, hogy anno együtt kirándultunk. neked köszönhetően fedeztem fel Erdély ezen szép helyeit.
Kérlek, kattints az első fotóra!
A péntek esti érkezés után Kisompoly (Ampoița) település után, a patak mellett Bibi látta meg a kiváló sátorozóhelyet
Készül a péntek esti vacsora… Boti spagettit készített magának
Mélázó
Téli hálózsákokban. Elegek lettek volna a nyáriak
Pirkad
Szombat reggel
Vajon hasmenést eredményez? (Utóirat: nem)
Ákos megengedte, Bibi próbálja elzárni
Kér még valaki?
A mi világunk
Prioritások
Kovács Gergely érsek celeberálja a misét a gyulafehérvári érseki hivatal udvarán
A Székelykő megtámadása előtt… (Vadas Vanda felvétele)
Hétvégén Vidaly-Torockó-Várfalva (Vidolm-Rimetea-Moldoveneşti) gyalogtúrán (körülbelül 25 kilométer, szintkülönbség 1500 méter) vettünk rész Nagy Zoli, a Jókai Teljesítménytúra néhány kiadásának a szervezőjének meghívására. Ha jól számoltam 16 természetjáró volt jelen, többnyire fiatalok (én más kategóriába tartozom) – még 15 éves kisasszony is volt…
Szombaton hajnali 5 óra 45 perkor ébresztő, s fél nyolc tájt Várfalváról Vidalyra busszal.
Jelentős emelkedők: Vidaly településtől a gerincig, illetve Torockóról a Székelykőre.
Első éjjel Vandával sátorban aludtunk, a második éjjel lusták voltunk kimenni a kertben felhúzott ideiglenes szálláshelyünkre. 🙂 Ma elmentünk kocsival Bágyonig, onnan átruccantunk Kercsedre, falatoztunk Tamás bátyámnál, majd vissza Bágyonba. 🙂
Szintgörbén Várfalva irányába
Megnyugvást biztosít, s ugyanakkor erőt ad látni, hogy az Erdélyi Kárpát-Egyesületen belül van több mágnes, amely vonzza a fiatal generációt: természetjárás, Nagy Zoli és az EKE-vár. S mekkora szüksége van a fiatalokra valamennyi erdélyi magyar civil szervezetnek… Több helyen azt tapasztaltam, valóságos harc folyik értünk. Éppen ennyire drámaian fogyunk? A fiatalok/fiatalabbak közül ennyire kevesen szeretnének részt vállalni (többnyire önkéntesen) a közösségi életben?
Úgy tudom, ez volt az EKE-vár első hivatalos és nagy túrája. Szerintem az EKE történetében kiemelt fontossággal bír a közösségi erőből felújított aranyosrákosi/várfalvai ház. Erőt ad, hitet abban, hogy van folytatás, vannak fáklyavivők.
Persze, sokan azt mondhatnák: mi olyan különös abban, hogy valaki izzad a sátorban, ha szexel? Azért, mert nem volt mellettem nő. Se férfi. De állat sem. Egyedül voltam a sátorban, pedig kint fagypont alatt volt a hőmérséklet.
S miért annyira szokatlan,
hogy valaki kereket cserél, hacsak nem az ötödikről van szó? (Öcsike kollégám kérdezte, hogy az ötödiket cseréltem, amikor vasárnap este a Szabadság szerkesztőségében – lapszámfelelős voltam – beszámoltam neki arról, hogy kerékcserét kellett végrehajtanom.)
Igen kalandos volt ez a hétvége, de mindennek jó lett a vége.
Ábránd (Laura Hodorog felvétele)
Pénteken délre bejöttem dolgozni (azért csak ilyenkor, mert egy hete éjjel én töltöm fel a Szabadság print tartalmát a netre, s hajnali 3-4 órakor térek nyugovóra), elvégeztem a dolgomat a WebSzabadságnál, uzsgyi kaját vásárolni, majd haza csomagolni, s irány el a városból. Az elv ugyanis az, hogy csak annyi időt töltsünk a betondzsungelben amennyi feltétlenül szükséges.
Azon annyi látszott, hogy Tövis után az első falunál (Vajasd/Oiejdea) le kell térni jobbra, onnan pedig Magyarigenen (Ighiu) és Sárdon (Şard) keresztül el lehet jutni Kisompoly (Apoiţa) községbe. Megtettem, ugyanis vakon hittem abban, amit ajánlott. Kiderült, hogy sietségében rossz útvonalat adott meg, s egy határúton kellett eljutnom Kisompoly (Ampoiţa) településre. Sok sörbe került ez neki! 🙂
Az útviszonyokról csak annyit,
hogy előttem csak traktorok jártak ott. Jobbra és balra többnyire kukoricás, annyi rókát és nyulat sohasem láttam egy helyen, mint azon az útszakaszon. Köszönöm, Pathfinder Dacia Grand Dacia Cherokee! Ismét bizonyítottál!
Oops, elbóbiskoltam az őszi nap sugarai simogatásától... (Laura Hodorog fotója, kétszer kattints rá az igazi látványért)
Lévén, hogy 21 óra fele járt az idő Kisompolyon az volt az első dolgom, hogy helyet találjak a sátramnak. Balra a második háznál bementem az udvarra. A nő azonnal a férjét hívta. Mondom neki, hogy loc pentru campare.
Csé vréj sző káptézi möi fécsórulé? (Mégis milyen forrást akarsz befoglalni te itt néköm, babám?)
Kiderült, hogy Ghiţă (ez a tisztességes román neve) kutakat fúr és készít. Szegény, azt hitte üzletet ajánlok. Mikor megismételtem, mit akarok, keresztet vetett.
Jó ám vözút nyébuny, dá ká tyinyé nu fécsórulé drágő! (Ilyen hidegben megfagy a műfogad es, vazeg!) Hai be ku minyé un tulburél gyé lá noj! (Nem a hidegtől fogok meghalni, az százas…)
Barátok lettünk, majdhogynem testvérek, pedig egy közelben levő dák településről sokat mesélt, dicsérte őseit, főleg a dákokat. A rómaiakról fiát, Fláviuszt nevezte el, mindkettőre büszke volt.
Második éjjel sátorban
Annyira leittam magam, hogy egyikre se emlékezzek, de nem olyan mértékben, hogy éjfél tájt (miután Fukuyama szellemét sűrűn emlegetve megbeszéltük a hazai aktuálpolitikai helyzetet, mi több, a nemzetközi színtéren zajló eseményekről is folytattunk mélyenszántó gondolatokkal tűzdelt eszmecserét) nem tudjam felhúzni a sátrat a kertben. Pedig váltig marasztalt, már-már a feleségével is összefektetett volna, csak ne aludjak kint, mert megfagyok, s az ő lelkén száradok.
Éjjel izzadtam
a Husky Enjoy -26 Celsius hálószákomnak köszönhetően. A valóság: -10 fokban kellemes, -18 C foknál pedig Jézus mobilszáma felől érdeklődsz, -26 foknál vízszintesen érkezel. Nem haza, hanem a hullaházba.
Házi kenyér, szalonna, sajt, friss tehéntej, tábortűz, jó társaság, kiváló hangulat. Kell több a boldogsághoz? NEM!
De Kisompolyon csak -2 C fokot mértek reggel, amikor Mircea ébresztett. Ők akkor érkeztek. Gyors szedelőzködés, minden nedves, fagyott volt a sátor külseje, fagott a Dacia Pathfinder Grand Dacia Cherokke valamennyi ablaka is.
A legszebb pillanatok
A jobb hátsó abroncsot viszont nem a hideg kezdte ki, de valami miatt kiment belőle a levegő. Azt hittem, csak holmi finnyás húzás, később derült ki, hogy nem. Fújtam bele egy kis levegőt a család pumpájával. Gondoltam, megúszom.
Könnyes búcsú a családtól
(mindenki ujjongott, hogy nem kell majd az ügyészségre menni nyilatkozatot adni a kertben levő fagyott hulla miatt!), csatlakoztam a többiekhez. Túra indul!
Fagyos reggel... LÁSD A KÉP JOBB SARKÁN LEVŐ BEFAGYOTT VÍZRÉTEGET!!!
Csodás helyek, rendkívül ízletes almák, kiváló hangulat, első osztályú társaság: Laura, Alina, Cristina, Raluca, Răzvan Samoilă és Răzvan Ilieş. És természetesen a túraszervező: Mircea.
Szombaton éjjel
a Kis-Ompolyi szoros (álomi hely!) közelében levő Lunca Ampoiţei közelében húztuk fel a sátrakat. De még ezelőtt vásároltunk sajtot, falusi kenyeret, szalonnát és tehéntejet. Ipari mennyiségben. Aztán: tábortűz, alkohol, zene.
Hihetetlen élmények ezek!
Egy-két vicc felmelegítheti a hangulatot...
Reggel nekem búcsút kellett vennem a társaságtól, ugyanis délutánra be kellett hogy érkezzem a szerkesztőségbe. Lapszámfelelős voltam. Szinte nem lettem, ugyanis körülbelül 8 km gyaloglás után megérkeztem Kisompolyba, Mama Luţa panziójához. Ott állt büszkén a Pathfinder Dacia Grand Dacia Cherokee, de jobb hátsó kereke… Ámen!
Kerékcsere következett.
Sohasem csináltam ilyet, s senkit sem láttam, hogy csinálná. De hát ki az emelővel (először rosszul helyeztem el, majdnem rám esett a kocsi), felemeltem a járgányt. Ez volt a könnyű rész.
Sem én, sem a falu nem látott még ilyet 🙂 (Vasárnap, 13 óra tájt)
Azt a kereket gyártás óta (2004) senki sem mozdította meg. a pótkereket sem. Szintén 6 éve… Sikerült a csere, de a pókerék is lágy volt. Gondoltam, elvánszorgok Gyulafehérvárig, az első töltőállomáson kell legyen légcucc. Vánszorogtam volna, de miután megálltam Ghiţánál elköszönni (ismét vetette a keresztet), s kifordultam a főútra, megállított a rendőr.
Vasárnap, 22 óra után. Elmentem a Bukarest (Kovács Péter kedvéért: Móricz Zsigmond) utcában levő éjjel-nappali szervizbe, ahol 2 perc alatt "megfoltozták" az abroncsot, visszahelyezték a pótkereket, s mire felocsúdtam, már fizetnem is kellett. Kemény 10 lejt...
Persze, mert nem volt felkapcsolva a fényszóróm. Kiugrottam a kocsiból, mondtam neki az egész gumi mizéria mesét, hadonásztam, elégedetlenkedtem, szidtam Mirceát, amiért a határútra vitt ki, tanácsot kértem, hogy vajon így elérhetek-e Gyulafehérvárig.
Ilyen meglepődött és elnémult rendőrt sohasem láttam.
Aztán tanácsot adott, megállított valakit, pumpát kért, adtak, fújtam bele valamennyit, csakhogy érjek el a benzinkútig. Barátok lettünk. Névjegyet adott (lehet, a másét, mert csak egy név és egy mobilszám volt rajta: Botiş Gheorghe, 0753-xxxxxx), útba igazított.
Gyulafehérváron nyomtam bele levegőt, felvettem egy stoppost (nem egyedül akartam a túlvilágra menni, legyen ott is akivel társalogni), s fél négyre beértem Kolozsvárra.
Kiss Olivér blogja 