Már a megnyitó utáni első percekben jelentős volt az érdeklődés (Rohonyi D. Iván felvétele)
Csillog a szemük: hasznossá teszik magukat, feltölti őket az ukrajnai gasztronómiai különlegességek iránt érdeklődők hada, lefoglalják magukat, kiszabadulnak a négy fal közül. Ezért is jó a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) által a Fogoly (Potaissa) utcában szervezett ukrán street food esemény.
Ne töltsük az időnket parttalan vitákkal, ne axiómának hitt kinyilatkoztatásokkal és abszolút igazságoknak hitt véleményekkel untassuk környezetünket, hanem hathatósan segítsünk a háború elől elmenekült és Kolozsváron menedéket talált ukrajnai embertársainknak!
A megnyitó pillanatában voltunk jelen Rohonyi D. Iván kollégámmal.
Tudom, ismét a tehetetlenség érzése és a felháborodás lesz majd úrrá rajtam, de akkor is megnézem a palesztinok sorsával kapcsolatos Let it be morning/Să fie diminieaţăcímű TIFF-filmet, amelyet ma 18 óra 30 perckor vetítenek a Florin Piersic moziban.
Az izraeli hadsereg embertelen viselkedésének jeleit és bizonyítékait saját szemmel láttam a néhány évvel ezelőtt Palesztinában tett látogatásom során, most ezek ismét visszaköszönnek a filmvászonról.
S megnézem az idei TIFF számomra első dokumentumfilmjét, a Mother Lode/Goana după aur című produkciót. A vetítés időpontja, ma, szombat, 22 óra, a helyszín pedig Művész (Arta) mozi.
Ma reggel kezdetét vette az ország legnagyobb és egyben legrangosabb filmfesztiválja, a TIFF. Jövő vasárnapig reggelire, ebédre és vacsorára, sőt éjszakára is mozgóképes produkciók jutnak.
Ma a 15 óra 30 perckor kezdődő Amiracímű filmet nézem meg, egyértelműen a palesztin vonatkozások miatt. Négy évvel ezelőtt jártunk Palesztinában, a hetvenkettőből a második kedvenc országom.
Árnyak a jelenből (A fotót a Holy Father című film vetítését követően készítettem. A produkciót a Bartha Ernő tulajdonában lévő magyarlónai Arkhai Sculpture Parkban mutatták be)
Tavaly, a világjárvány talán legnehezebb időszakban is megtartották,
erőt adott, reményt és perspektívát. Érezhettük, hogy nem vagyunk elveszve, irányt mutatott, bebizonyította, hogy lehet, a legnehezebb időkben is megtartható egy világszínvonalú kulturális esemény.
Éreztem, hogy a TIFF 2020-ban kitart a közönsége mellett,
kulcsfontosságú számára a folytonosság. S az óvintézkedések betartásának köszönhetően nem lett fertőzési góc, akár a kolozsvári magyar operában és a színházban. Nem tudom, egyesek hogyan viselik a lelkiismeret-furdalást, lehet, egyesek mások gondatlansága és felelőtlensége miatt vesztették életüket…
A TIFF alatt minden évben átszellemülök:
csőlátás alakul ki, szinte csak a filmek érdekelnek. Kulturális és lelki orgazmus. Elsősorban a dokumentumfilmeket vadászom, következnek a vígjátékok és a drámák.
Idén változatosabb volt a kínálat,
még a egy-egy versenyfilmet is bevállaltam, bár néhány melléfogás félig-meddig megígértette velem: ezeket csak nagyon óvatosan lehet fogyasztani.
Valahogy a számomra nagyon kedves és rokonszenves személlyel szinte mindig csak a TIFF kapcsán találkozom. Bár ízlésünk és érdeklődési körünk eléggé különbözik, idén is sikerült együtt megnézni egy filmet. Egyelőre csak egyet.
Varázslatos a TIFF…
Az emlékezetem számára, idén ezeket a filmeket sikerült megnéznem (időrendi sorrend):
24. Anii noştri de glorie (Gli anni piu belli)
(Az időjárási viszontagságok miatt a felfújható képernyő összeomlott, néhány percet a Főtér keleti részén lévő ingatlanon még követni lehetett ugyan a cselekményt, ám az sajnos nem derült ki, Gemma végül melyik férfit választotta…)
az Electric Castle eddig egyetlen kiadásán sem voltam, rosszul esik a Jazz in the Park törlése, teljesen hidegen hagy a Neversea és más hasonló tömegrendezvények törlése. Ilyen vonatkozásban rosszul esik viszont, hogy akiket például Lepedus Péter kollégám egy videóban bemutatott, bevétel nélkül maradtak: hangosítók, látványterv-készítők, állványozók, hangtechnikusok, díszlettervezők stb. 😦
A TIFF-en elsősorban a dokumentumfilmek,
a valós eseteket feldolgozó produkciók, illetve a vígjátékok érdekelnek, ezeket vadászom majd az említett időszakban.
Mennyire közelít a valósághoz, mégis, a What our fathers did forgatókönyve? Szerintem egyáltalán. Végül is fikció. De akkor is…. A film végére hagyott teljesen váratlan fordulat miatt viszont mégis megérte megnézni a produkciót…
Tudom, mértéktartónak kell lennem, vissza kell fognom magam. A legfelső határ a napi négy film, ebből de maximum kettő lehet csak egymás után. Érlelődnie kell annak a produkciónak, le kell ülepednie. Meg kell emészteni a mondanivalóját, érdemes elgondolkozni rajta. Ha csak egymás után falja az ember a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) során vetített filmeket, akkor minek az egész? Ez élmény, nem teljesítmény.
Már csak ezért a filmért megérte, hogy idén is elmentem a TIFF-re…
Annak, aki nem a szirupos romantikus filmeken, hanem a valós életből, a szomszédunkban zajlott délszláv háború borzalmaiból merített produkciókon akar sírni. A kedvenc produkcióm az eddig látott hét film közül. Ha jól belegondolunk, mindez még a délszláv válság előtt előfordulhatott volna Erdélyben. Aki nem hiszi, jusson csak eszébe 1990 márciusa. Székelyföldön vagy akár Marosvásárhelyen megölnek egy román személyt vagy rendőrt, retorzió következik, Magyarországról fegyverek érkeznek…
Nagyon meghatott. Megrázó, elgondolkodtató és gondolatébresztő film, érdemes megnézni! Persze, hogy azonnal felötlöttek bennem a 2009-es Balkán-körúton, Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban látottak…
Mindenképpen ajánlom.
Következő vetítés: 2013. június 6., 23:30, Florin Piersic/Köztársaság/Republica mozi.
Már csak azért nyolcas, mert a nehéz fajsúlyú, a bosznia-hercegovinai háborúról szóló film után nagyon jól esett a vígjáték. Önfeledtem nevettem a Főtéren.
Ajánlom valamelyik nehéz film után. (Nem vetítik ismét? Nem találom a programban)
Hááát. Két órás film. Arra lettem volna kíváncsi a forradalmi lendület, a hév lejárta után, ki, hogyan folytatta életét. Hiába vártam a végéig, nem derült ki.
Nem tudtam eldönteni kandi kamerás blődség, csúfság vagy valóság a produkció. Ennyire, de ennyire érzéketlen, erkölcstelen valaki? Lelkiismeret furdalás nélkül lehet ezt csinálni, s azután 40 évig élni? Szerintetek nem valami fikció ez a film?
Igen, társadalmunktól, értékrendünktől ennyire eltávolodott, leszakadt emberek is élnek – körülöttünk is, nem csupán Tel-Avivban. Nincs is ezzel semmi baj, csak a tolerencia szintünket teszi próbára. Hatások érnek a film alatt, s mint kiderült a vetítés utáni beszélgetésből, a főszereplő laikus. De élethűen alakított, bár sok érintkezési felülete nincs azzal a világgal – vallotta be.
Ajánlom.Következő vetítés időpontja: 2013. június 2., 14:30, Művész/Arta mozi.
Ahogy Boti mondta: a rendező nyitva hagyja a kérdést arra vonatkozóan, mennyi igaz a nő traumás múltjából, illetve, mi lesz a film végkifejlete. Ezzel nem is lenne különösebb baj, csak a mód, ahogy azt teszi, kissé bizarr. Mondjuk ezt a produkciót igazán azok tudják csak teljes mértékben átérezni, akik ugyanilyen, vagy hasonló traumákon mentek keresztül. Mégis, mi vehet rá egy negyvenes nőt arra, hogy elhagyja lakhelyét, férjét (fiát?), s Varsóba menjen partnert, majd interneten szexpartnert keresni? Igen, természetesen, szintén egy zaklatottabb elméjű művésszel akad össze. Természetesen, értem én, miért szükséges ide ráció, miért kell a kényes kérdéseket tisztázni? Jogos. Noha ezt a művész megpróbálja, a nő megtiltja. Csak semmi ígéret, semmi elkötelezettség, semmi konkrétum, hadd alakuljanak a dolgok, ahogy alakulnak.
Na, de a vége? 🙂
Következő vetítés időpontja: 2013. június 5., 20:30, Győzelem/Victoria mozi.
A rendezők elmondása szerint egyikük saját édesapjának viselkedése ihlette a főszereplőt. Humoros betétek, a kettészakadt család, az édesanyjuknál nevelkedő gyermekek édesapja megfelelési vágyának kudarca és traumája. Próbál megfelelni az elvárásoknak, de teljesen fantáziátlanul, a tinik életstílusának, értékrendjének, életvitelének figyelmen kívül hagyása nélkül. Ebből a szempontból képtelen alkalmazkodni a helyzethez. Ismét előtérbe kerül a kérdés: miért bevállalni ezt a macerát? 🙂
Következő vetítés időpontja: 2013. június 6., 12:30, Győzelem/Victoria mozi.
Igen, ismerem a stílust, nemrég Madridban egy anarchista szállásolt el. Annak viszont volt munkahelye, konkrét életcélja és értékrendje. Elvitt társaihoz, akiknek egy része hasonlított a filmben szereplő egyénekhez, ott viszont nem az amazoni erdők megmentése, hanem a fasizmus ellen harc volt előtérben. Érdekes a filmben az a rész, amikor az őserdőkért megmentéséért harcoló és ebből a pénzből több százezer eurót összegyűjtő fiatalok szembesülnek a valósággal: a helyszínre utaznak, s erdőt akarnak vásárolni. Filozófiájuk előadásakor többen igen szkeptikusak, mi több, elutasító magatartást tanúsítanak. Miért nem lehetett egyszerűen csak azt mondani: sziasztok, azunk 35-40 ezer eurót annak érdekében, hogy az általatok létrehozott és működtetett szervezet számára 800 hektár őserdőt vásároljunk. Egy a feltétel: a tiétek marad, sohasem adhatjátok el, illetve egyetlen fát sem lehet kivágni. Nos?
Következő vetítés időpontja: 2013. június 5., 16 óra, Diákművelődési Ház (Casa de Cultură a Studenţilor)
Szombaton négy filmet láttam a TIFF-en, pénteken már nem emlékszem. Ugyanez a helyzet csütörtökkel. Szerintem az egészséges napi dózis két-három produkció, mert egyébként összefolynak a dolgok, a cselekmény, a cím. Lassan-lassan teljesítmény lesz belőle, élmény helyett.
Ma, vasárnap, június 10-én délben utazom Firenzébe az Európai Egyetemi Intézet (European University Institute) keretében működő Centre for Media Pluralism and Media Freedom (ezt ilyen hajnali órában nincs ihletem lefordítani) szervezte, egy hetes újságíró nyári egyetemre. Áprilisban pályáztam meg, sikerrel, így a 21 országból érkező 32 résztvevő egyike leszek.
Szó lesz a tömegtájékoztatási eszközök önszabályozásáról, de főleg az új médiáról. Engem természetesen utóbbi érdekel elsősorban.
Szebb, mint a film… 🙂
Romániából rajtam kívül még ketten (a közszolgálati televízió két híres munkatársa), Magyarországról senki sem lesz.
A mai Kolozsvár-Forli WizzAir-járaton Zoli lesz a pilóta, alig várom, találkozzam vele, nagyon barátságos és közvetlen, akárcsak Tibi és István.
Értem én, hogy a magyar filmvilághoz egy részéhez igyekszik közelíteni, értem, hogy “totális színház”, s hogy “az ének, zene, tánc, fény, díszlet, jelmez egy lenyűgöző műóriássá áll össze”, de valahogy nem tudtam megemészteni a pirulát… (Idézetek Kovács Beának a Filmtettben megjelent kritikájából)
Sajnos a fesztivál első napjaiban a Győzelem (Victoria) mozi előterében elvesztettem a programot és a filmek szinopszisát tartalmazó kiadványt (mindent elolvastam, kijegyzeteltem, felkiáltó jeleket tettem stb.), pedig ráírtam a nevemet és a mobilszámomat is. Kerestem is a helyszínen, igaz csak másnap, szemétbe dobhatták. Az önkéntes lányok rendkívül kedvesek voltak (ezúton is köszönöm!), segítettek keresni, mi több, utólag SMS üzenetet is küldtek, hogy tovább kutattak, de nem találták meg.
Nos, sajnos nem jegyeztem fel, mely filmeket láttam.
Maszlagos, csöpögős, romantikus ***** (Egy nő és egy férfi/Un homme et une femme)
Azt viszont tudom, hogy lassan csömöröm lesz. Főleg a szerda esti Lelouche-produkció után. Azt hittem megkrepálok. Túl beültünk, szégyelltem kijönni. A film elején túl sokan és sokat beszéltek róla, frászom volt, hogy nem lesz szó. Amiről annyit beszélnek, az vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz. Utóbbi lett.
Érzelmi töltet, szakítás, elmúlt szerelem, bla-bla bla, UUUUNCSIIII (Csütörtöktől vasárnapig)
Tegnap este kilencre a Transilvania L!VE tévéadóba kellett mennem a kampányról szóló beszélgetésre (moderátor: Mihai Hurezeanu), így csak a Valahol Palilulában és a Csütörtöktől vasárnapig című filmeket tudtam megnézni. Bárcsak mentem volna haza.
Nyugalmas lesz a tartózkodás? (Labrador/Out of bounds)
Persze, hogy a dokumentumfilm tetszett a legjobban. Igen, Hodorkovszki/Khodorkovsky. A volt német külügyminiszter idealistának, majdhogynem hiszékenynek nevezte a rendezőt, operatőrt. Világos a képlet: kvázi ingyen megkapták a Jukosz (Yukos) kőolaj-kitermelő és –feldolgozó óriásvállalatot, majd szembefordultak a Kremlinnel. Ez lett a vesztük.
Teddy Bear– az elején szintén nagyon untam, de ez később is jellemző volt. Enyhe túlzásnak tartom a forgatókönyvet. Magányos, magányos, de éppen ennyire?
Néhány perccel korábban a szakszervezeti vezetővel lazult a tetőn… 🙂
Bevált a Giurgiu produkció, a Despre oameni şi melci (Emberekről és csigákról). Ötletes vonalvezetés, váratlan fordulatok, szarkazmus, az 1990-es évek átmeneti időszakának a kifigurázása. A csiga visszatérő motívum ugyanúgy, mint Dorel Vişan. A kettő találkozott már egy filmben, igaz, az 1995-ben történt…
Ma a The light in her eyes produkciót nézzük meg előbb (Győzelem/Victoria mozi, 15 óra). Az angol nyelvű leírás:
Houda al-Habash, a conservative Muslim preacher, founded a Qur’an school for girls in Damascus 30 years ago.
Every summer, her female students immerse themselves in a rigorous study of Islam. A surprising cultural shift is under way—women are claiming space within the mosque.
Shot right before the uprising in Syria erupted, The Light in Her Eyes offers an extraordinary portrait of a leader who challenges the women of her community to live according to Islam, without giving up their dreams.
És a trailer:
Kihagyhatatlannak ítélem a Diaz: don’t clean up this blood című dokumentumfilmet (volt Köztársaság, ma Florin Piersic filmszínház, 19 óra 30 perc). Annál is inkább rezonál, mert néhány nappal ezelőtt Madridban (Marokkó irányába és hazafele pihenőt tartottunk, Miguel szállásolt el a CouchSurfngen – Vendégszerető Klubon keresztül) sokat hallottam az ottani Occupy mozgalomról, amit a spanyol fővárosban 15M-nek neveznek.
In 2001, on the last day of the G8 summit in Genoa, just before midnight, more than 300 police officers stormed the Diaz school, looking for black bloc demonstrators. In what came to be known as “the night of volunteers”, the massive force was led by a special unit while the Carabinieri cordoned off the building.
Inside the school were 90 activists, mostly students from around Europe along with a handful of foreign journalists, preparing to bunk down for the night on the school’s floors. As the police burst in, the young demonstrators raised their hands to surrender. Undeterred and unmoved, the officers unleashed a calculated frenzy of violence, beating both young and old, male and female indiscriminately. Commander Fournier would later describe it as “a Mexican slaughterhouse”.
Este tíz óra után pedig… Ursus party a sörgyárnál… 🙂
Kiss Olivér blogja 