FOTÓRIPORT – Bistro 1568: ízletes a vegetáriánus, finom a húsos étel


Édeskrumpli sajtszósszal és paradicsom chutneyval. Mamma mia…! (Saját felvételek)

Amennyiben blogom nem csal, tavaly júniusban vacsoráztam utoljára a Vallásszabadság Házában működő Bistro 1568-ban. Akkor még vegetáriánus voltam. Most is húsmentes étellel kezdtem a falatozást, de aztán nem tudtam ellenállni a kísértésnek… 🙂

Kíváncsi voltam,

mi lesz a menedzser és a szakács ajánlata: Pócsai András javaslatára következőt fogyasztottam: édeskrumpli sajtszósszal és paradicsom chutneyval, a szakácséra pedig a vajágyon sült pontyot puliszkával. Az etikett és a szabályokat azt diktálták, hogy a ne főétellel kezdjem, bár az előételt második helyre hagytam volna.

Vajágyon sült pontyot puliszkával

Azt hittem,

sült tököt eszem, amikor megkóstoltam a sajtszósszal és paradicsom mittommivel bolondított édeskrumplit. Olvadt el az egész a számban, becsukott szemmel fogyasztottam.

Hiába, sörös vagyok, a Dezső Péter és Vigh Ferenc gyártotta Bere a la Cluj-zsal öntöttem le. Tudom, egy bor jobban illett volna mindkettőhöz.

A ponty a vízből az égbe röpült – átvitt értelemben is: mennyei íze volt.  

Remélem,

legközelebb is élvezni tudom ezeket az ízeket: a menü gyakran változik. A néhány nap múlva megjelenőben lesz marhalábszár paszulyfőzelékkel – ezt mindenképpen ki próbálom, mert a gyermekkoromra emlékeztet, amikor sok csontvelőt ettem. Emlékszel, Édesanyám, évtizedekkel ezelőtt hányszor vettél velős csontot? Milyen finomra készítetted: pirítós kenyér és forró csontvelő. Sohasem hagytad, hogy kihűljön, mindig forrón ettük. Gyönyörű emlék és ízvilág!

A vegetáriánusokra is gondoltam 1568-ék: lesz quinoával és zöldséggel töltött paprika.

András, mi az a chutney és a quinoa? S mikor lesz új menü?

Kérlek, kattints az első fotóra, vannak képaláírások is:

FOTÓRIPORT – Majdnem a bazsarózsát is elfogyasztottuk a Bistro 1568-ban… :-)


A bazsarózsák varázsa…

Sok, egyre több a vendéglő Kolozsvár belvárosában. Aki ilyet működtet, tudnia kell, hogy a pénzes és igényes vendégek elvárnak valami sajátosságot, eredetiséget, különlegességet. Azt hiszem, ilyen vonatkozásban éles a verseny, de a Bistro 1568-nak nincs mitől tartania…

Pócsai András meghívására ismét a Bistro 1568-ban vacsoráztunk. Az igényesen kialakított beltérben otthonosan érezheti magát a vendég, könnyen észlelheti, hogy helytörténeti kuriózum fala között fogyaszthatja el az ebédet vagy a vacsorát – hajdanán itt volt az unitárius püspöki rezidencia…

Tetszik a dizájn

Belépéskor azonnal a bazsarózsák illatlavinája kerített hatalmába, a kellemes meglepetés egész ott tartózkodásunkat meghatározta. A speciális „fűszer” még ízletesebbé tette az amúgy is finom ételt.

A tavaszi menüt próbáltuk ki. Igen, késő tavasszal, kora nyáron, hisz ki tudja, meddig fogyasztható.

Kezdetben a serpenyőben sült telemeával (sózótt/sós lében tartósított túró) bolondított grillezett zöldséget (cukkini, vineté) próbáltuk ki mindketten. Semmi sem maradt belőle…

Itt még nem látszik, de semmi sem maradt az előételből… 🙂

Bianka a következő „támadást” a dijoni mártással és széles metélttel körített pulykamell szeletek ellen indította, jómagam arra voltam kíváncsi, vajon hogyan egyeztethető össze a marhapofa a kávéból készített öntettel, a vajban párolt spenóttal és a kemencés krumplival. OMG! A pulykamell és a marhapofa is hamar „megadta magát”, Bianka csupán a múlt héten végzett fogműtét miatt nem tudta megadni a „kegyelemdöfést” a szeleteknek, nekem viszont minden elfogyott a tányéromból.

Nice touch: a dohányzóknak külön kis teret alakítottak ki a bejáratnál

Tudom, bor passzolt volna a marhahúshoz, de egyszerűen képtelen voltam ellenállni a kísértésnek, s kézműves sört rendeltem, mégpedig a Bere à la Cluj által gyártott Phaza luniit, Bianka viszont az erdei gyümölcsökből készített limonádé mellett döntött. Egyikünk sem bánta meg…

Szintén a tavaszi menüben levő házi meggyes rétesre már nem volt hely…