FOTÓRIPORT – „Püspöki” vacsora a Bisztró 1568-ban


S a történelembe lépsz be… (Saját felvételek)

Szeretem, ha helyhez sztori kapcsolódik: legyen az domboldal, hegycsúcs, vendéglő, vagy akár zarándokút. Amikor olvashatok, hallhatok arról, hogyan festették le utóbbi nyomvonalát, amikor ismerem a lokál valamelyik pincérét vagy tulajdonosát, a helyhez vagy az emberhez valamilyen (közös) élmény köt, amikor emlékszem, hogy arról a hegycsúcsról, étteremről már mesélt valaki egy érdekes sztorit. Természetesen, a pörgős és változatos életstílus híveként igyekszem teljesen új dolgokat kipróbálni.

A Bisztró 1568-ról annyit hallottam, hogy a volt unitárius püspöki rezidencia épületében nyílt meg, s amint arról Zay Éva kollégenőm is írt a Szabadságban, a felújítás során ismeretlen értékekre bukkantak. Ez viszont elég volt az érdeklődésem felcsigázásához. Tudtam, hogy az újságírói fizetésből ott sohasem sikerül majd elfogyasztanom egy vacsorát, így vártam a kínálkozó alkalmat.

A volt Biasini szálloda előtti március 15-i esőnek és Pócsai András társtulajdonos esernyőjének köszönhetően elérkezett… 🙂

Ízlésesen, eredetien kialakított beltér

Általában kissé feszélyezve érzem magam az efféle luxusvendéglőkben, de mivel a hely kötődött sok ismerőshöz, beleértve Andrást, mi több, a sztorija és a kínálata is érdekelt, hamar levetkőztem az aggodalmat.

Tudtam, egy helytörténeti kuriózum tárul elém, a figyelmemet viszont már belépéskor elterelte a különlegesen és ízlésesen és eredeti stílusban kialakított beltér: tetszettek a fújt üvegből készült búrák, s különösképpen a falra ragasztott, kerámia tányérok.

Előnyt jelent a háromnyelvű menü, az ételt viszont eléggé későn hozták. A pincér, Emil barátságos, kedélyes és emberi hozzáállása feledtette a kissé megkésett kiszolgálást: mosolygott, a szemembe nézett, s csak akkor ajánlkozott, hogy mesél a házról, amikor észrevette az érdeklődésemet. Nem volt tehát tolakodó, de szerény sem, jól adagolta a körültekintést, a figyelmességet, a kedvességet. Viccelt, válaszolt a poénokra, bemutatta az épületet, vázolta a tervezett bővítést.

Az egyik helyiség mennyezete

Bianka grillezett kacsmellet rendelt pecsenyelével, vörös káposztával és krumplipürével, jómagam pedig túróval töltött gombát salátaágyon, valamint serpenyőben sült pisztrángot paradicsomszósszal és sült burgonyakarikákkal. Mamma mia! Kulináris orgazmus!

Semmi sem maradt a tányérokban. Nem csoda, az ízkavalkád lenyűgözött.

Ellenállhatatlan kísértést éreztünk a desszert elfogyasztására. Bibi tejberizst választott kandírozott gyümölcsökkel, én a palacsintatorta mellett döntöttem. Bár délután mindketten ettünk, ezekből sem maradt semmi a tányérokban.

Gratula a szakácsnak! 🙂

****

Az egykori Belső-Magyar (ma 21. Decembrie 1989) utca 14. szám alatt álló kétszintes épület utcai főhomlokzata négy nyílástengelyes, középen nyílik a címerrel zárt, csúcsíves kapu. A homlokzatot vízszintesen tagolja a kő épületlábazat, az övpárkány, az emeleten nyíló négy ablak könyöklője alatt végigfutó keskenyebb párkányzat, valamint a koronázópárkány; a felület függőleges tagolását a földszintet átfogó, az épületlábazatra támaszkodó kváderes falsávok adják, az emeletet pedig ezek folytatásában elhelyezett pilaszterek. Utóbbiak a portálé két oldalán húzódnak, valamint a főhomlokzat széleit zárják. A földszinten a kapu két oldalán egy-egy nagyméretű, kőkeretes, egyenes záródású ablak, ezek mellett pedig egy-egy hasonló keretű ajtó nyílik az utcára, előttük egy-egy alacsony lépcsőfokkal. Az udvarra vezető dongaboltozatos kapualjban hatalmas árkádívek láthatók mindkét oldalon, a nyugati szárny irányában már kibontották őket, így újra átjárás nyílt a földszinti helyiségbe. Az épület keleti része a 19. századi építésű szárnyban folytatódik az udvar irányába. Az unitárius püspöki ház kapuja, nyugati része, és a keleti szárny alatti pincéje a 14. század második felében épülhetett – írja Kelemen Lajos a Művészettörténeti tanulmányok II. kötetében.

Jelzi, hogy – csúcsíves – portáléjának zárókövén ugyanaz a „címertanilag balra dűlt pajzsba foglalt máltai kereszt fölött lebegő ötágú csillagos, s t fraktúr névbetűs címer áll”, amelynek hasonló társa a Szent-Mihály templom déli mellékhajójának kezdeténél egy ívborda mellett befalazva is látható. Kelemen Lajos szerint a címer egy olyan tehetős polgáré lehetett, aki a 14. század utolsó negyedében a főtéri templom építtetésében is részt vett, és feltehetőleg a városvezetésben is tevékeny szerepet vállalt.

A levéltári adatok hiánya folytán nem sikerült nevét megállapítania.

****

Kérlek, kattints az első fotóra!

Reklámok

FOTÓRIPORT – „Püspöki” vacsora a Bisztró 1568-ban” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: FOTÓRIPORT – Majdnem a bazsarózsát is elfogyasztottuk a Bistro 1568-ban… :-) | Kiss Olivér blogja

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s