Split, kikötő. Feltőltő ereje különleges (Saját felvétel)
Mit tesz a koronavírus ellen beoltott,
utazni vágyó személy világjárvány idején? Folyamatosan az utazási lehetőségeket fürkészi.
Mi sem tettünk másként: hetekig nézegettük a román külügyminisztérium konzuli szolgálatának a különböző országok beutazási feltételeit részletező weboldalát, hogy az emlékeztető oltással és az ezt igazoló dokumentummal rendelkezőknek melyik államba engedélyezik a beutazást.
Koronavírus-tesztet igen költséges lett volna készíttetnünk
(a boszniai út előtt támogatásból fizettük ki), így maradt a március közepén beadott emlékeztető oltást követően kapott vakcina-igazolvány.
A választás végül Horvátországra esett, ahol tematikus, jól átgondolt és megtervezett utazás keretében kilenc napot töltöttünk: csodálatos városok és természeti szépségek, maradandó élmények annak is köszönhetően, hogy a leglátogatottabb helyeken is alig voltak turisták…
A vukovári volt a második világháború után Európa terültén elkövetett első, legnagyobb méretű és legszörnyűbb vérengzés és mészárlás. A város kórházában ápolt sebesülteket és a környező területekről összegyűjtött horvátokat a szerbek az Ovcara településen található farmra hurcolták, megkínozták, lemészárolták őket, a hullákat pedig egy előre elkészített, közeli tömegsírba dobták. Horvátországi látogatásunk első tárgykörét a véres délszláv háború sebei jelentették. (Fotó: az Ovcara faluban létrehozott emlékmúzeumban kiállították az azonosított áldozatok arcképét is)
Alig voltak turisták, így még a korábbi években megrohamozott
Plitvicei tavakat is teljes mértékben élvezni tudtuk. Érzésünk mindenhol az volt, hogy kibéreltük Horvátországot.
Kiváló…!
Akárcsak az, hogy a horvátországi magyarok parányi részével is találkozhattunk, s a fővárosban a kanapészörfölők egyik tagjának a vendégei lehettünk. Észbontóan szép az Isztriai-félsziget és a Dalmát tengerpart, ám a ország még mindig magán viseli a délszláv válság okozta mély sebeket.
Kilencnapos körutunkat témákra osztottuk:
katonai konfliktus sebei,
Zágráb,
Isztriai-félsziget,
természeti szépségek (Plitvicei tavak),
a Dalmát tengerpart gyöngyszemei.
Április 28-án, szerdán este már Vajdahunyadon voltunk, másnap, április 29-én, csütörtökön korán reggel indultunk Vukovárra.
Háború volt Vukovarban. Túlzás nélkül: a háborús övezetben éreztem magam. Megrengett az ég, mozgott az ágyam, halálfélelemre ébredtem. Hirtelen világos lett az ég, mintha az Istenek szólítottak volna magukhoz. Nem akartam menni. Még nem.
Az volt az érzésem, hogy az égiek szemléltetni akarják velem, mit érezhettek azok a horvátok, akiket 1991 telén körülvettek a szerbek és három hónapot tartó ostrom után meg kellett adniuk magukat. Én is azt éreztem, amikor a Nagy Idő jött. Általam sohasem látott/tapasztalt nyári zápor és zivatar. Jég, eső, mintha dézsából öntötték volna. A villám szálláshelyünk közvetlen közelében csapott be, a dörgés szerb aknalövedék hangját adta. Vukovar megbosszulta magát, valamilyen értelemben… Mert sok értelemben turistaként közelítettünk meg a kérdést. De mégsem. Mert valójában tényleg érdekelt az, ami ott történt 1991-ben.
A vukovari víztorony a horvát ellenállás szimbóluma.
Vukovarban megtekintettük az ellenállás szimbólumaként számon tartott víztornyot, a tömegsírokat, a farmot, ahol lemészárolták a vukovári kórházban ápolt nőket, gyerekeket és férfiakat. Rosszabb, kegyetlenebb, megrázóbb, mélyrehatóbb élmény volt, mint Auschwitz és Birkenau együtt. Pedig ott sem volt semmi. Mert ez itt történt a szomszédban alig néhány évvel ezelőtt. És mert velünk, erdélyi magyarokkal is megtörténhetett volna…
A horvát-bosnyák határon gond nélkül keltünk át. Aztán rendkívül kalandos út következett Tuzlába. A fotók majd mesélnek. Aknák? Dehogy! Úttalan utak? Semmiség! Eltévedtünk? Tagadom! Azt hittük, sohasem érkezünk Tuzlába? Nem igaz!
A tömegsír mély nyomott hagyott bennem. Miért ők? Miért ott a farmon? Miért ott, a kukoricás kellős közepén temették el a férfiakat, a nőket, gyermekeket és az állapotos nőket? Hogyhogy mi megúsztuk, és ők a csillagok közül néznek bennünket?
A horvát-bosnyák határ problémamentesen zajlott. Kérték a zöld kártyát. A “határ” után rögtön Brcko következett. Majd evés és ivás a belvárosban. Majd Tuzla. És itt kezdőtött a teljes káosz. De erről majd később…
Ma délután indultunk el Szabadkáról, s Zombor után máris átértünk Horvátországba. Se a szerb, se a horvát oldalon nem volt macera a határőrséggel vagy a vámosokkal. Igaz, egy szót se beszéltek se angolul se németül, de kedvesek voltak.
Eszék főtere olyan, mint amilyen Kolozsvár Főtere lesz. Félelmetes. Kopár, barátságtalan. Ezzel szemben Szabadka főtere fákkal körülvett, a magasztos Városháza által dominált gyönyörű övezet.
Egy román (bukaresti) rendszámú kocsit láttunk, nincsenek turisták.
Vukovar sokkal kisebb, mint gondoltuk. Mindenhol jelen vannak még a délszláv válság, a háború sebei: szétlőtt, romba dőlt épületek.
Sétáltunk a Duna partján. A folyó másik oldalán Szerbia látható. Onnan lőtték a várost…
Holnap indulunk Tuzlába, Bosznia-Hercegovina keleti részébe. Útvonalunk: Vukovar-Brcko (Republika Srbska)-Bijeljina-Srebrenica-Tuzla.
A survivor from Srebrenica cries out against the inaction of the United Nations. Tuzla 1995 (Photos by Ron Haviv; Blood and Honey: A Balkan War Journal)
Vegyes érzelmekkel készülődök az augusztus 1-16. között esedékes Balkán-körútra… Már nagyon, nagyon régen készülök Szerbiába, Horvátországba, Bosznia-Hercegovinába, Montenegróba, Koszovóba. Furcsán hangozhat, de nem feltétlenül a turisztikai attrakciókat, a csillogást-villogást, a tengerpartot, hanem valamilyen szinten a hajdani háború sebeit keresem.
A délszláv válság mély nyomokat hagyott bennem. Mindig el akartam látogatni azokra a helyekre, ahol a tömeggyilkosságok, a kivégzések, az atrocitások, az etnikai tisztogatás, a falu égetés, az erőszak történt, ahol a vér folyt.
A Muslim begs for his life as he is taken prisoner by Serb fighters in the first battle of the Bosnian war. Bilijenia 1992
Korántsem mazochista indíttatásból, hanem teljesen más meggondolás alapján. Látni akartam azt a történelmet, amely itt zajlott mellettem. Míg tinédzserkorom levelezőtársa, aki dél-kelet Magyarországon lakott, a szerb és horvát harci repülők zaját hallotta, addig én naponta figyeltem az EuroNews és más hírcsatornát, s hallottam a halálhörgést, láttam azt, ahogy leheletét adja a szarajevói piacon az a férfi, aki egy tüzérségi lövedék áldozata lett.
Autopsy center in Vukovar. Croatia 1991
Továbbá soha nem felejtem el azt, amikor szintén egy tüzérségi lövedék a Szarajevó egyik domboldalán szánkózó gyermekek közé csapódott. Kiknek ártottak? Miért bántották őket? Emlékszem 1995 tájékán lehetett, éppen egy vizsgára tanultam, s a horror képek láttán letettem a kurzusokat, s kinéztem az ablakon. Elméláztam. Fájt amit láttam. Hirtelen gyerekzsibongásra lettem figyelmes: az ablakom előtti dombon önfeledten és boldogan szánkóztak a kicsinyek. Milyen szerencsések! – gondoltam magamban. Cikket is írtam erről az élményről a Szabadságban. Milyen könnyen megtörténhetett volna a fordított szereposztás…
Szarajevó - ma... (www.hudin.com)
Látni akartam azokat a helyeket, ahol ez megtörtént, beszélni akartam azokkal az emberekkel, akik átélték a XX. század utolsó évtizedének eme tragédiáját, amely nem a távoli és számunkra érdektelen Szomáliában vagy Pápua Új Guineában, hanem itt a szomszédban történt. Ugyanolyan emberekkel, mint amilyenek mi vagyunk. S velünk is ugyanúgy előfordulhatott volna 1990 véres márciusa után. Akkor, Marosvásárhelyen vagy a Székelyföldön.
Úgy gondolom, a délszláv válság örök szégyene lesz a modern Európának. Bihac, Prijedor, Banja Luka, Doboj, Brcko, Bijeljinia, Tuzla, Srebrenica, Gorazde, Pale, Mostar, Sarajevo, Manjaca, Trnopolje, Tenja, Vukovar, Grbavica, Kraiijna, Grbavica – a fájdalom, a tragédia néhány színhelye. Míg a Nyugat kerekasztal-megbeszélésről, tárgyalóasztalról, megbeszélésről, egyeztetésről, megállapodásról, békeszerződésről, biztos övezetekről beszéltek, addig a volt Jugoszláviában ropogtak a fegyverek, csapódtak be a tüzérségi lövedékek, tankok vonultak végig a falvak, községek, kisvárosok utcáin.
Kíváncsi vagyok ezekre a helyekre, milyenek közel 20 év után. Mennyire vannak jelen a háború sebei. Persze, szórakozás is lesz a Balkán-körútunk során, érdekességek megtekintése. Ellenkező esetben fájdalmas időutazássá válik a nyári vakáció… Lesz kis horvát tengerpart, izgi Koszovó is…
Azoktól kérdezem, akik már meglátogatták ezeket a helyeket: mit tanácsolnak személygépkocsival történő utazás esetén? Mire kell ügyelnünk? Milyen más tanácsokkal lehet ellátni valakit, aki ilyen kürútra indul? Három útvonal közül akarunk válogatni, a legvalószínűbb a rózsaszín és/vagy a rikító zöld.
Kiss Olivér blogja 