Lukács Józsefnek, a tavaly május közepén 12 éves korában vélhetőleg orvosi műhiba miatt elhunyt Lukács Vincent-Péter édesapjának kérésére a román újságíró kollégákhoz fordultam az ügyben. Vasile Măgrădean, a Mediafax kolozsvári tudósítója Andreea Popával, az Antena3 hírtelevízió munkatársával foglalkozott az üggyel annak érdekében, hogy a többségi közvélemény is tudomást szerezhessen erről a tragikus ügyről.
A cél felhívni a hatóságok, az orvosi szakma figyelmét a tragikus esetre annak érdekében, hogy a jövőben az ilyenek elkerülhetők legyenek. Ugyanakkor feltétlenül szükséges a szülők figyelmének felhívása, hogy erélyesebben, határozottabban nyilvánuljanak meg, s ne minden esetben fogadják el azt, amit mondanak nekik, ismerjék jogaikat, bontsák le magukban a tekintélyelvűség eredményezte visszafogottságot, görcsöt, s lépjenek fel gyermekük érdekében.
A riport ide kattintva tekinthető meg.
Az ügyről szóló korábbi blogbejegyzésem itt.