az évmilliók során a Góliátok oldalába mély sebeket vájó csermelyek gyorsabban igyekeztek volna a völgybe. Talán az éjszakai fagyok miatt mihamarabb patakokba formálódva akarták elérni a legközelebbi folyót, a rohanó életük folytatását jelentő állandó mozgást.
A kis tengerszemek nem voltak ilyen szerencsések, víztükrük befagyott – mintegy védve a víztömeg többi részét. A természet rendje ez, amelyet a Radnai-havasokban másodmagammal tett kétnapos túrán megtapasztalhattam.
Tudatában vagyok annak, hogy rengetegen meg fognak lepődni, de igenis, tavaly május óta nekem is van keresztlányom! Legjobb barátom, Égly János és felesége, Melinda kért fel, legyek harmadik gyermekük keresztapja, s élete során Vandával együtt mutassunk neki több vonatkozásban példát, a szülőkkel együtt egyengessük életútját.
Nem kis feladat. Ezért úgy döntöttem, csak egy gyermeknek leszek a keresztapja. Úgy érzem, nagy, életre szóló felelősség ez.
Tegnap meglátogattam Égly Máriát, azaz Mimit. Még az ölömben is ült… 😎
Múlt hétvégén, azaz július 14-16. időszakban nem sikerült geodobozt elhelyeznünk Poaia Horeán. Egy idő után nem is igen akartunk, ugyanis teljesen román vonatkozása lett volna a dolognak. Az rendben van, hogy tiszteljük a többségiek hőseit, de előbb a mieinkre kell gondolnunk. Fontosabb és sürgősebb a magyarvistai In memoriam Jancsó Noémi geodoboz, amelynek aktualitása is van… Előreléthatóan szombaton megyünk oda biciklivel, s helyezzük el a geodobozt.
Alvás, evés és lazulás volt napirenden. Kell ilyen hétvége is. Sőt!
Szombaton elvesztettem a Nokia 6303 classic telefont. Nagyon kedveltem: végtelen számú SMS-t küldtem róla (elhagyhatatlan beidegződés azokból az időkből, amikor hosszú évekig kártyás voltam), bírta a strapát.
Többen is kerestük, sikertelenül – pedig tudtam, hol hagytam el, 300 méteres nyomvonalat kellett csak végigjárnunk. Sajnos el volt némítva. Csak ebben az esetben sajnos, ugyanis hét közben ha csengne, akkor hallássérült lennék – túl sokszor „zaklatott”.
Azonnal letiltattam, mi több, jelszóval is levédettem a visszaállítást.
Elkezdődött a csendélet, de mégis hiányzott a szerkentyű. Nem túlzok, ha azt állítom, hozzám nőtt. Több időt töltöttem vele, mint bárki/bármi mással: éjjel is mellettem volt. 🙂 No, ez nem patetikus szöveg, csak a valóság. Gondolj bele: te nem a telefonoddal töltöd a legtöbb időt, nincs (szinte) mindig veled/melletted/a közeledben?
Tudtam, hogy ott van a Hója-erdőben, tudtam, mikor használtam utoljára, éppen kinek küldtem SMS üzenetet, pontosan tudtam, biciklivel melyik nyomvonalon jártam. De mégsem került meg. Lelki szemeim előtt láttam, amint ott fekszik védtelenül. 🙂 S kitartott: ma még kicsengett, de mihelyt az Orange üzletben más SIM-kártyát kaptam, levették a levegőztetőről: megszűnt létezni. 😦
Bántam, hogy nem találtuk meg: pedig olyan közel lehetett hozzánk, csak éppen nem láttuk.
Sajnos Nokia 6303 classic típusú telefont nem gyártanak már, de SZERENCSÉREfebruár 14-én a laptopomra lementett a telefonon levő összes adatot, így körülbelül csak 20 szám hiányzik, amit azóta tápláltam be. Na, de az emlékeztetők… SZERENCSÉREhárom-öt havonta a PC suite program segítségével lementettem a telefonomon levő adatokat, így egy ugyanolyan típusú telefonra vagy a vele összeegyztethetőre visszamenthetem azokat. 1578 mobilszámom van, ezeket elveszíteni egy újságírónak tragédia lenne.
Most már csak az maradt hátra, hogy a Nokia 6303-as típusú telefont vagy egy azzal összeegyeztethetőt találjak. Igaz, az év elején Égly János barátomtól kaptam ajándékba egy HTC Desire típusú okostelefont, de két magánszervizbe és az Orange üzletben sem tudták átmenteni rá a Nokiából az adatokat. De lehet jobb is, mert amúgy sem akartam áttérni okostelefonra – hosszú lenne ide leírni, miért. Édesanyámtól kaptam egy Alcatelt (ingyen kapta a thank you pontokra), de arra sem lehet rámenteni az adatokat.
Egyelőre maradt tehát a csend. Nincs pénz új készüléket vásárolni, nincs telefon. Múltkor egy hétig tartott a csend, Lássuk, most mennyit.
Tanulság: MOST VAGY AZONNAL MENTSD LE A TELEFONODON LEVŐ ÖSSZES ADATOT! HA LEHET, KÉT KÜLÖN HELYRE! Ilyen esetek kapcsán gondolj az otthoni és munkahelyi számítógépedre is! Arról is jó lenne lementeni a kulcsfontosságú adatokat.
FEJLEMÉNY: A szerkesztőségtől kaptam (pénzem nem lett volna vásárolni) egy telefont (köszi, Ildikó!), rámentettem a laptopomon levő, feburárban lementett adatokat, így most nagyjából visszazökkentem a normális távközlés világába.
Benézett Vanda a szerkesztőségbe, s elindult a lavina: eszembe jutott, hogy meg kellene találni valami dobozt. Elő a Glytztől kapott HTC-t! Köröztünk egy darabig az anyafarkas körül, aztán megnéztük, hogy valaki áthelyezte a geocach-t. Sokan néztek, ahogy térdelünk az aszfaltunk, s keresgélünk. Mindenkit megnyugtattuk: nem kábítószert, nem fegyvert keresünk! Igyekeztünk minél diszkrétebbek lenni, hogy a „be nem avatottak” ne kíváncsiskodjanak.
Silye Lóránd nevét is a naplóban láttuk, s két barlangászét is. 🙂
Érdekes hobbi/sport a geocaching.Teljesen lázba jöttem. Amennyiben a vadászat nem a városban zajlik, hanem távol a betondzsungeltől, még vonzóbb.
Még ma este a szerkesztőségi szolgálat után megkeresem a várfal melletti és a városháza közelében levőt. 🙂
Ezután akárhányszor arra járok, eszembe jut, s néhányszor meg is nézem majd. Mottóm: az elsőre (függetlenül, miről van szó!) mindenki mindig emlékszik! Fura viszont, hogy éppen román jellegű „műemlék” közelében elhelyezett doboz lett az első. Jó lenne, ha minél több magyar vonatkozású műemlékeknél, emlékműnél helyeznének el dobozt annak érdekében, hogy a többségiek és a külföldiek (elsősorban) ezekkel ismerkedjenek…
Itt kell lennie (Fotó: noi.doi/www.geocaching.com)
Évekkel ezelőtt Melegdi Sanyi hozta szóba Szmidán: globális helymeghatározó rendszer (GPS) nyújtotta koordináták segítségével a www.geocaching.com közösség tagjai által ötletes helyekre elrejtett dobozkákat kell megkeresni. Érdekesnek találtam az ötlete, ugyanis a túrázás vagy biciklizést színesíteni lehet, változatosabbá tenni, de sajnos nem volt zsozsó megvásárolni a készüléket.
Nemrég Égly János barátom nyomott a kezembe egy HTC Desire típusú okostelefont, használjam. A mindennapi használatra túl okos és szofisztiké, azért csak biciklizéskor használom. És tegnap dzseokesselni. A Melindánál és Glyztnél tett látogatás után (Melinda édesanyjának köszönöm, hogy olvassa a blogomat Nagyszalontán!), letekertem a belvárosba.
A már néhány hete az okostelefonra installált szoftver segítségével megkerestem a legközelebbi doboz helyét. Néhány nehéznek tűnt, arra összpontosítottam, amit már néhányan megtaláltak: Bridges: #1 – The LOVE Bridge, azaz a magyar színház melletti híd. Szokva vagyok a rejtett dolgok megkeresésével (főleg számítógépes játékokban), volt néhány ötletem, hova lehet elrejtve a noi.doi nevű felhasználó által elrejtett doboz, de mégsem sikerült megtalálnom. Pedig kerestem mindkét hídfőnél, a híd alatt, a kövek repedéseiben, a hidat átszelő vezetékek mentén, a vasstruktúra szinte mindegűn zugában, a Fellegvári (general Drăgălina) utcai oldalon, elmozdítottam a hídfőnél levő köveket, alattukm, mellettük kerestem, bevilágítottam mindenhova. Néhány járókelő majdnem kihívta a rendrőséget (rám mutattak, beszélgettek, matatták a telefonjaikat), azt hitték, öngyilkos akarok lenni.
… s ez kell benne legyen, ugyanis nemrég az eredeti “doboz” vízbe gurult. Ezért kerestem annyit a híd alatt mindenfele… 🙂
A www.geocaching oldalon levő kódolt leírást itthon megfejttettem, s már sejtem, hogy a Fellegvári úti oldalon van valahol. Pedig ott is kerestem: a fák tövében, köveket mozdítottam el. A RATUC-megálló fémszerkezete körül is ücsörögtem. Mivel mágneses típusú, ott lehet. Arra gondoltam, az okostelefonon nem működik rendesen a GPS, ezért nem bíztam a plusz-mínusz 3-4 méteres távolságban, mindenhol alaposan kerestem.
Mert szerintem a Tordai út 4. szám alatt épülő Sapientia EMTEingatlanban átvitt értelemben az működik majd – s ezáltal, valamilyen szinten, valóra válik az erdélyi magyarság egyik álma. A magyar kormány által finanszírozott, az erdélyi magyar történelmi egyházak patronátusa alatt álló felsőfokú oktatási intézmény, ahol a magyar oktatók döntenek a magyar diákok akadémiai tanrendjéről, az adminisztratív ügyekről, a költségvetés elköltéséről.
a kolozsvári BBTE, azaz Babeș-Bolyai TE magyar tagozata szintén az a hely, ahol “a magyar oktatók döntenek a magyar diákok akadémiai tanrendjéről, az adminisztratív ügyekről, a költségvetés elköltéséről”
Egyszerű a válasz:
Tagozat. Nem önálló intézmény. Tagozat. Milyen nemzetiségű a rektor? Sok esetben milyen nemzetiségű a dékán? Ki van többségben a tanári testületekben? Adott esetben ki hozza meg a végső döntést?
A tagozat nem önálló jogi intézmény. Hanem tagozat. Az alárendeltség világos.
a. tagozat b. önálló intézmény Helyes válasz? a. tagozat
***
Laborok, menza, tévéstúdió, vendégszobák, könyvtár, 220 férőhelyes aula, a jogszakos hallgatóknak kialakítandó élethű bírósági tárgyalóterem, televíziós vágótermeknek, klasszikus fotólaboratóriumnak stb. Ez akkor futott át az agyamon, amikor ma Tonk Márton dékánnal a helyszínen jártam.
Emlékszem, a kilencvenes évek közepén a KMDSZ-nél valami ilyesmiért harcoltunk Égly Jánossal, Juhász Péterrel, Bónis Miklóssal, Kovács Lehellel, Hantz Péterrel, Dani Lászlóval, s másokkal… Az Őzek-völgyében épült volna az ingatlan…
Tegnap a városházán véletlenszerűen találkoztam Tonk Mártonnal, a kolozsvári kar barátságos, talpraesett, spontán és receptív dékánjával, hírekért nyaggattam. Szakszóval élve: tájékozódtam. 🙂
Gyere el az épületünkhöz, szeptemberben költözünk
mondta, s nekem csak ennyi kellett. Előbb viszont megbizonyosodtam arról, hogy az időpontot még nem közölték a sajtóval. Az elsőre, ugye, mindenki minden vonatkozásban emlékszik…
Ma tízre mentem a Bocskai-házba, onnan a Tordai úti ingatlanhoz. A dékán készségesen vezetett végig az épületen: mobiltelefonomba jegyzeteltem, fotóriporthoz felvételeket, videóinterjút s vágóképeket készítettem. Sok volt ez egyszerre. S közben figyelni is, elkapni a hangulatot. Féltem, a minőség rovására megy a szimultán három médiatartalom-szolgáltató platformra dolgozás. Kolléganőm szerint, nem. Kiderül a holnapi Szabadságból… Vásárold a lapot, fizess elő a digitális változatra! 🙂
Az alábbi bejegyzés tulajdonképpen ötletet ad a téli sátorozásra és túrázásra, annak mikéntjére és veszélyeire világít rá… 2013. január 25., péntek. Megérkezünk Glytz barátom és felesége, Melinda hétvégi házához Poiana Horeára. Más néven Poiana Horii. Magyarul Gyálukáluluj. Egy öreg mondta nekem hajdanán, hogy valamiféle Urbánczy gróf játszotta el a falut. Kártyán. Ő még emlékszik arra, hogy nagyapja mesélt a magyar nemesről. Azért mentünk ide, hogy kipróbáljuk a Vanda által születésnapra kapott téli Husky Enjoy -26 típusú hálózsákot. Megtettük…… de az első éjszakát úgy aludtuk át, hogy a meleg házból gondoltunk arra, hogy a sátorban most hideg lehet. Azaz a sátrat felkészítettük a Nagy Napra…… közben bent az alacsony hőmérsékletre való tekintettel kabátban készült a vacsora, azaz az arab kenyeres szendvics…… s próbáljuk elrettenteni a hideget… (A Vandán levő kommandós sapkát Lázok Levente barátomtól kaptam)Ébredés vasárnap, 2013. január 27-én reggel. Szombatról vasárnapra virradóra aludtunk sátorban. Az adatok: a pénteki érkezéskor a szobában a hőmérséklet: -3 °C. Este kint: -8 °C. Szombaton hajnali fél ötkor kint -10 °C (vizelni voltam…), szombaton délelőtt -4 °C, a szobában szombaton délután 1 °C (éjfél után már nem raktunk a tűzre). Vasárnap hajnali 2 óra 30 perckor kint -10 °C, vasárnap hajnali 3 óra 20 perckor a sátorban -1 °C.Érdekes, szokatlan, új élmény volt. Nem fáztunk. Azonos típusú hálózsákjainkon azt írja -18 °C-ig nem vacog benne a fogunk. Mínusz 26 °C-nál már valószínűleg a műfogban levő tömés is kiesik, s megfagy. Kíváncsian várjuk azt az alkalmat, amikor mínusz 10 °C lesz a sátorban. De ahhoz kint legalább mínusz 18 °C-nak kell lennie. Olyasmit csak Szmidán tapasztaltunk, de oda már… Ezt inkább ne részletezzük: ez még friss és fájó seb…
2013. január 19-20., szombat-vasárnap. Vigyázó/Vlegyásza:
Szombaton délelőtt, január 19-én reggel vágunk neki az útnak. Egy éve nem voltunk a Vigyázón. Legutoljára az orgazmisztikus túra alkalmával jártunk itt. Xénia és Lóri útban a menedékház fele
Piroskák. Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos biztos ismét valami aktuálpolitikai témával traktálja a társaságot… Előtérben Vanda, bal oldalán pedig Júlia
Mit rejtegetsz itt? Vadászi Zsolt és Kovács Hajnalka. Románc felső fokon
Ködbe vesző útitársak…
VaVa sequoia frizurája a meteorológiai állomásnál, ahova már szombaton kimentünk
Vasárnap a Fehér-kövekhez vezetett az út, termál források mellett… 🙂
Tél. Gyönyör.
A Fehér-kövek közelében. Kirándulni jó!
Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos, önkormányzati frakcióvezető, az RMDSZ Képviselők Tanácsának (MKT) elnöke, két ízben parlamenti képviselőjelölt, egy állami ügynökség vezetője újabb választót próbál megvesztegetni. Ezúttal a vigyázói/vlegyászai menedékháznál két potenciális szavazó megrökönyödésére.
Január 12. Az utolsó Itt és Így résztvevői: (balról jobbra) alulírott, Lenke, Réka, Ildikó, Vanda, Lóri. Guggol: Tibi és szív-lélek-örökbarát házigazdánk, Laci
Idáig sikerült eljutni kocsikkal…
Indiánsor a menedékházig
Indiánsor2
Nem sequoia, hanem bosszantó fenyőpalánta. Vanda ezt fejelte meg 2012. május 1-jén a biciklitúra alkalmával… Örök emlék. Ki ne vágják!
Kontraszt
Ködös enyészet. A Ház már nincs, de az emlékek maradnak…
Jó dolga van Lacinak… Vanda és…
… Ildikó (nővér a Zsidókórházban) is ápolja-gondozza
Vanda Husky Enjoy -26 Celsius fokos hálózsákot és értékes Petzl fejlámát kap ajándékba. Mindenki csodájára jár…
Szívszaggató, hogy már nem…
Vasárnap, január 13., délelőtt: gyere ki a hóra. Esetünkben a jégre… A SRI figyel bennünket… 🙂
Vanda (középen) és Xénia (sajnos levégtem a fél testét) is megelőzi Arnoldot…
Beigazolódott, hogy Melinda és Glytz (polgári nevén Égly János) mócvidéki, pontosabban Gyálukáluluj/Poiana Horea (Horii) településen levő hétvégi házától mégis van hova menni kirándulni. Innen a legjobb hosszú gyalogtúrákra menni, mivel magas hegycsúcs nincs a közelben.
Pihenő
Sikerült meggyőzni Arnoldot (Zattler), hogy már pénteken menjünk ki, így Vandával hárman indultunk útnak. Az Égly család már ott volt. Vacsora, majd ágyba (a sátrat lusták voltunk felhúzni), mert szombaton korán akartunk gyalogtúrára indulni… Szmidára. Ebből déli harangszó lett. A kánikulában kimentünk a makadám úton a csúcsig, innen elváltak útjaink, mert sem Xéni, sem Arnold, sem Boti nem akart velünk tartani. Azt hitték, hogy 18 kilométer az út, bár a térkép azt mutatta, korántsem annyi. Mi több, tavaly éppen erre bicikliztünk a Határon Túra során, s ismertem a terepet.
Ha balra térsz Felsőgyurkucánál (Giurcuţa de Sus), akkor valóban 18 kilométer Szmidáig. Mi a Fântânele tó partján mentünk…
Gond nélkül beereszkedtünk Felső Gyurkucára (Giurcuţa de Sus), a település határától pedig nem balra tértünk, ahogy azt a Kolozsvár-Ic Ponor 100 kilométeres biciklizés során tettük, hanem jobbra le a településre, majd a Fântânele-tó partján egy óra alatt máris Laci barátunk szmidai házánál voltunk. Kifáradva.
Teheneket is hajkurásztunk…
A sör és az étel segített ellágyulni, ezért kissé eltévesztettük az utat, s bekerültünk a sűrű erdőbe. Nem volt választás, előre pionírok. Sikerült kijutni a főútra, innen pedig Poiana Horea fele vettük az irányt. Ismét mászás, kaptárkerülés, majd ereszkedés a rövidítésen. Persze, hogy más útra értünk ki, de a késésnek köszönhetően a házhoz érkeztünkkor már elkészült a hús… 🙂
Alacsony a vízállás
Ma már Fehér megyébe is átmentünk… 🙂 Délnek indultunk szintén a makadám úton, az Ursoaia építőfélben levő sípályán felcaplattunk, majd a piros csíkon vissza a faluba.
Kiváló túrák, jó társaság, finom ételek, friss levegő… ÉLET!
MerengőArra lakik Lacikánk…Sikerült! Megérkeztünk Laci szmidai házához! ÜnneplünkEz nem Photoshop. Valóban megtettünk 12-13 kilométert a rekkenő hőségben, mintegy 400 méteres pozitív szintkülönbséget, majd ugyanennyi ereszkedőt. Ja, s mindezt visszafele is… 🙂Sok volt a málna is, képtelenek voltunk ellenálni a kísértésnek. Elvégre nem versenyeztünk…Szerencsére nem szabadította ránk őket…Tűz és sör…Családi idill (1)Családi idill (2)
Igen, a kettő összefügg, ugyanis csütörtökön, március 1-jén a tavaszi idényt megnyitó vasmadár-vadászaton volt a Kolozsvári Magyar Plane Spotting Társaság (bírósági bejegyzés függőben, de pályázni fogunk a Communitashoz, a Fidelitashoz és az ENSZ-hez is!). Igen izgi menet volt, ugyanis velünk tartott egy légitársaság pilótája is, aki rengeteg érdekességet, izgalmas történetet mesélt. Higgyétek el: alkalomadtán szájtátva hallgattuk a sztorikat!
Tulajdonképpen nagy titokban készítjük az ElsőKolozsvári Magyar Plane Spotting Napokat, amely során lesz sörözés/vacsora a WizzAir néhány pilótájával (powered by Lenke unokatestvérem), másnap reptér-látogatás (esetleg a parkoló Wizz-gépek megkukkantása – ügyintézés folyamatban, na, de ez most komoly), harmadik nap pedig totál-fatál-generál-brutál-horror-terror kámikázé-harakiri vasmadár-vadászat, azután pedig útóbuli (divatos szóval after party).
Lám-lám, máris rendezvénysorozatról beszélhetünk. Igen, event is lesz a Facebook-on, na.
Ja, és a szanatóriumra a hétvégén Égly János és Melinda jóvoltából kerülhetett sor Mócvidéken, a részletek bizalmasak…
Nem sok fotóm van abból az időszakból, amikor KMDSZ-elnökként Égly Jánossal (Glytz) , Juhász Péterrel, Boros Miklóssal, Dani Lászlóval (a Kemény Maggal) és másokkal (elnézést, ha valakit kifelejtettem, azóta mégis eltelt… 15 év) harcoltunk a Bolyai Egyetemért… 1997 táján történt, régen volt az már.
Akkoriban Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke volt az egyik kulcsfontosságú szövetségesünk.
Ha jól számolom 22 éves voltam akkoriban... 🙂 Forrófejű harcos... 🙂 Hiába, szép idők voltak... Ha tudta volna Tőkés, hogy éppen akkor román a barátnőm... 🙂 🙂 🙂
A minap került a kezembe ez a könyv, ismét olvasni akartam valamit. (Végül Agatha Christie: Un meurtre est-il facile? című remekművét választottam, ugyanis továbbra is csiszolni kívánom a francia nyelvtudásomat….)
Még mielőtt bárki fegyvert ragadna vagy köpködni akar: a felvétellel csak egy régi emléket kívántam feleleveníteni magamban, s hajdani harcostársaimban. Nem akarok nyalni, bizonyítani, miegymás. Egyszerűen nosztalgiáztam. S érdekesnek tartottam ezt megosztani veletek is.
Kissé összeszorult a szívem, amikor Zs. javasolta, menjünk a Madarasi Hargitára, ugyanis nagyon kellemes, de egyben lélektépő emlékek fűznek ehhez a helyhez.
Tudtam, hogy nosztalgia-túra lesz.
Hat évvel ezelőtt ide mentünk először kirándulni Huncuttal. Ott voltak Glytz-cék és Szésziék. Életem egyik legszebb mozzanata. Akkor is így gondoltam, s most is, amikor visszanéztem az akkori fényképeket, videókat.
Akkor vagyok a legboldogabb és a legfelszabadultabb, amikor már pénteken elhagyhatom a „dobozokat” (otthon, trolibusz, munkahely, a filharmónia terme stb.), a betondzsungelt és a friss szmogot, bevághatom magam a tragacsba (Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker, 2004, 63 ezer km), s elmehetek túrázni. Kedvemen még az sem rontott, hogy kollégámat, Kovács Hont Imrét (Hontit) is magammal vittem. 🙂 A világhírű Kidéig. Bocsánat, Kibédig. Igen, végre hagymát is kaptam tőle.
Szegény dákrovert nem akartam kitenni a hóláncos megpróbáltatásnak, így Szabó „Kobra” Zoli, a 21gr menedékház tulajdonosa (micsoda érdekes személyiség, jó fej!) vitt fel bennünket a Madarasi Hargitára. Korán lefeküdtünk, sehol sem volt buli.
Sokkal kevesebb hó volt most, mint 2005 márciusában, viszont ugyanolyan ködös, mint akkor.
Most Lenkével, az unokatestvéremel kimentünk a csúcsra, majd próbáltuk megtalálni a vízesést. Ködben nem találtuk a jelet, s nyomok sem voltak. Csak az iszonyatos motoros szánok zavarták meg a fenséges csendet. Este majdnem pókerezés lett az új ismerősökkel, de végül a Madarasi Menedékházban levő „buliba” mentünk át. Lenkével igyekeztünk az Andrea és Márk féle tánctanfolyamon tanultakat bemutatni. De túlsúlyban voltak a másféle zeneszámok… Szerencsére az áramgenerátor több ízben bedobta a törülközőt, s visszamentünk a 21gr-be. Így kimaradtunk abból, hogy valakit „megakasztottak”. Azaz verekedés volt…
Hihetetlen, hogy használnak még ilyen irtózatos környezetszennyező áramfejlesztő berendezéseket! (Fotó: http://www.uh.ro)
Hogy az évtizedeken keresztül ezek a gázolajjal vagy benzinnel működő kolosszus generátorok mennyit szennyezték a környezetet, azt csak Isten tudja. 1996 óta az RMDSZ szinte valamennyi kormány tagja volt, így nem hiszem, hogy ne lehetett volna elintézni, hogy itt is legyen villanyáram. Persze, akármennyire jóban vagyok vele, le kell írnom, hogy a Hargita megyei tanácselnök, Borboly Csaba is ludas a dologban!
Persze, hogy a Villamosművek Rt.
központosított intézmény, ezért a bukaresti vezetőtanácsi ülésen hozzák meg a fejlesztésre vonatkozó döntéseket. De ezeket egy 1996 óta szinte folyamatosan kormányon levő pártnak tudja befolyásolni. A Madarasi Hargita a Székelyföld
Kihagyhatatlan...
jelképes helye, ezért feltétlenül szükséges lenne a vezetékes villanyáram bevezetése. Korodi Attila volt, és Borbély László jelenlegi környezetvédelmi miniszter nem méri fel mekkora méretű környezetszennyezés megy végbe a dízelmotorral működő áramgenerátorok miatt?
A helynek nagy a turisztikai potenciálja, a évek során kiépült panziókból, sípályákból származó bevételnek köszönhetően megtérülne a Villamosművek befektetése. Tehát már nem csak politikai, hanem befektetés szempontjából előnyös üzlet lenne.
Lenkével, az unokatestvéremmel a Madarasi Hargita-csúcson. Függetlenek egymást közt... 🙂
Vasárnap nem maradhatott ki a közel 11 kilométeres gyaloglás sem a menedékháztól az Ivóban levő Kopling-házig. Két óra alatt mentünk le Lenkével.
Hat évente térek vissza Botházi Erzsébet és Domokos házába
Melegség töltött el, amikor sikerült megtalálnom az ivói ingatlant. Először 1999 nyarán kérezkedtem be hozzájuk, mivel besötétedett, s egyedül nem mertem kimenni a Madarasi Hargitára. Az akkori barátnőmmel, Csillával lazultunk a hegyen. 2005 márciusában volt barátnőmmel, Enikővel tértem be hozzájuk. Emlékeztek rám, náluk töltöttünk egy éjszakát. (Lenkével köszönjük szépen a mostani, rendkívül ízletes nyúlhús levest és a szalonnát!) Sohasem felejtem el, mint mondott Erzsi néni, amikor búcsúzott Huncuttól és tőlem:
aztán nekem ne külön-külön jöjjenek vissza…
Sajnos így lett, pedig a számítógépemben megtalált, s 2005. május 31-i keltezésű levelemben ezt írom nekik:
Biztosíthatjuk Erzsi nénit, hogy legközelebb ismét együtt látogatjuk meg az Önök csodálatos otthonát.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter is reagált a bejegyzésre. Borboly Csaba a következőket írta munkahelyi email címemre:
Sajnálom, hogy nem 1990-től foglalkozik mindenki ezzel a kérdéskörrel, mert ha így lenne, akkor már túl lennénk rajta. Számomra az esély erre csak 2 éve adódott meg.
Eddig idáig jutottunk (lásd alább), vagyis ha mindenki tesz az ügyben, akkor tudunk haladni! De ehhez mindenkire szükség van, aki illetékes ebben az ügyben.
A Borboly Csaba által említett dokumentumrészlet:
Hargita megye egyik legjelentősebb turisztikai potenciállal rendelkező helye a Madarasi-Hargita, ahol számos turisztikai terv, fejlesztés esetében jelentős akadály a villamosítás hiánya. Hargita Megye Tanácsa fokozott figyelmet fordít a Hargita-hegység fejlesztésére, és ennek egyik alapfeltétele, hogy a lakosság minél szélesebb rétege számára elérhető legyen a villamos energia.
A Hargita Megye Tanácsa által küldött 23761/2010 számú, a Madarasi-Hargita villamosításával kapcsolatban a brassói székhelyű Dél-erdélyi Áramszolgáltató Vállalathoz küldött felkérésre a következő válasz érkezett:
2011. márciusra elkészül a fenti munkálat megvalósíthatósági tanulmánya (SF) és a teljes tervezési dokumentáció (PT), amelynek elfogadása és jóváhagyása után a Dél-erdélyi Áramszolgáltató Vállalat befektetési terveibe foglalhatja a Madarasi-Hargita villamosítását. Tehát várhatóan még ebben az évben elkészül az áramosítás tervezési és kivitelezési terve, továbbá a szolgáltató biztosított bennünket arról, hogy megvalósul a villamosítás.
A fentieket figyelembe véve világosan kitűnik, hogy amennyiben 2012-ben már komoly beruházásokat akarunk megvalósítani a Hargita-hegységben, így a Madarasi-Hargitán is, akkor Hargita Megye Tanácsa jelentős közreműködése és a szolgáltató pozitív hozzáállása mellett minden érdekelt fél részéről együttműködésre, partnerségre van szükség, hiszen csakis közös erőfeszítéssel érhetjük el a várt eredményeket. Azt javasoljuk tehát, hogy minden érdekelt keresse az együttműködés lehetőségeit, egy ilyen nagyságrendű fejlesztés ugyanis csak a bizalom kiterjesztésével és nyitottsággal érhet el sikereket.
Kerdes, hogy mekkora a Madarasi Hargita befogado kepessege, foleg, hogy Natura 2000-es vedelmi ovezet. Elso reflex, hogy legyen aram, masodik, es komolyabb, hogy amig nincs terulet rendezes a harom telepules eggyuttes hozzaallasaval nehez ott valamit is lepni. Es persze, mintha Varsag villanyarama most fontosabb volt, mert ott telen nyaron emberek elnek, laknak. Persze azert a fene egyen meg :-). Szia Oliver.
Kiss Olivér blogja 