Nosztalgia-túra a Madarasi Hargitán (FELHÁBORÍTÓ!!! RMDSZ és Borboly: hogy a ****** nincs még vezetékes villanyáram ezen a helyen?! AZ ÉRINTETTEK REAKCIÓJÁVAL)


Kissé összeszorult a szívem, amikor Zs. javasolta, menjünk a Madarasi Hargitára, ugyanis nagyon kellemes, de egyben lélektépő emlékek fűznek ehhez a helyhez.

Tudtam, hogy nosztalgia-túra lesz.

Hat évvel ezelőtt ide mentünk először kirándulni Huncuttal. Ott voltak Glytz-cék és Szésziék. Életem egyik legszebb mozzanata. Akkor is így gondoltam, s most is, amikor visszanéztem az akkori fényképeket, videókat.

Akkor vagyok a legboldogabb és a legfelszabadultabb, amikor már pénteken elhagyhatom a „dobozokat” (otthon, trolibusz, munkahely, a filharmónia terme stb.), a betondzsungelt és a friss szmogot, bevághatom magam a tragacsba (Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker, 2004, 63 ezer km), s elmehetek túrázni. Kedvemen még az sem rontott, hogy kollégámat, Kovács Hont Imrét (Hontit) is magammal vittem.  🙂 A világhírű Kidéig. Bocsánat, Kibédig. Igen, végre hagymát is kaptam tőle.

Szegény dákrovert nem akartam kitenni a hóláncos megpróbáltatásnak, így Szabó „Kobra” Zoli, a 21gr menedékház tulajdonosa (micsoda érdekes személyiség, jó fej!) vitt fel bennünket a Madarasi Hargitára. Korán lefeküdtünk, sehol sem volt buli.

Sokkal kevesebb hó volt most, mint 2005 márciusában, viszont ugyanolyan ködös, mint akkor.

Most Lenkével, az unokatestvéremel kimentünk a csúcsra, majd próbáltuk megtalálni a vízesést. Ködben nem találtuk a jelet, s nyomok sem voltak. Csak az iszonyatos motoros szánok zavarták meg a fenséges csendet. Este majdnem pókerezés lett az új ismerősökkel, de végül a Madarasi Menedékházban levő „buliba” mentünk át. Lenkével igyekeztünk az Andrea és Márk féle tánctanfolyamon tanultakat bemutatni. De túlsúlyban voltak a másféle zeneszámok… Szerencsére az áramgenerátor több ízben bedobta a törülközőt, s visszamentünk a 21gr-be. Így kimaradtunk abból, hogy valakit „megakasztottak”. Azaz verekedés volt…

A generátoros mese ismét eszembe juttatta: a Madarasi Hargitán még mindig nincs vezetéses villanyáram! Vagyis van, de generátorral. Tavaly áprilisban írt a témáról az uh.ro, de azóta sem történt semmi.

Hihetetlen, hogy használnak még ilyen irtózatos környezetszennyező áramfejlesztő berendezéseket! (Fotó: http://www.uh.ro)

Hogy az évtizedeken keresztül ezek a gázolajjal vagy benzinnel működő kolosszus generátorok mennyit szennyezték a környezetet, azt csak Isten tudja. 1996 óta az RMDSZ szinte valamennyi kormány tagja volt, így nem hiszem, hogy ne lehetett volna elintézni, hogy itt is legyen villanyáram. Persze, akármennyire jóban vagyok vele, le kell írnom, hogy a Hargita megyei tanácselnök, Borboly Csaba is ludas a dologban!

Persze, hogy a Villamosművek Rt.

központosított intézmény, ezért a bukaresti vezetőtanácsi ülésen hozzák meg a fejlesztésre vonatkozó döntéseket. De ezeket egy 1996 óta szinte folyamatosan kormányon levő pártnak tudja befolyásolni. A Madarasi Hargita a Székelyföld

Kihagyhatatlan...

jelképes helye, ezért feltétlenül  szükséges lenne a vezetékes villanyáram bevezetése. Korodi Attila volt, és Borbély László jelenlegi környezetvédelmi miniszter nem méri fel mekkora méretű környezetszennyezés megy végbe a dízelmotorral működő áramgenerátorok miatt?

A helynek nagy a turisztikai potenciálja, a évek során kiépült panziókból, sípályákból származó bevételnek köszönhetően megtérülne a Villamosművek befektetése. Tehát már nem csak politikai, hanem befektetés szempontjából előnyös üzlet lenne.

Lenkével, az unokatestvéremmel a Madarasi Hargita-csúcson. Függetlenek egymást közt... 🙂

Vasárnap nem maradhatott ki a közel 11 kilométeres gyaloglás sem a menedékháztól az Ivóban levő Kopling-házig. Két óra alatt mentünk le Lenkével.

Hat évente térek vissza Botházi Erzsébet és Domokos házába

Melegség töltött el, amikor sikerült megtalálnom az ivói ingatlant. Először 1999 nyarán kérezkedtem be hozzájuk, mivel besötétedett, s egyedül nem mertem kimenni a Madarasi Hargitára. Az akkori barátnőmmel, Csillával lazultunk a hegyen. 2005 márciusában volt barátnőmmel, Enikővel tértem be hozzájuk. Emlékeztek rám, náluk töltöttünk egy éjszakát. (Lenkével köszönjük szépen a mostani, rendkívül ízletes nyúlhús levest és a szalonnát!) Sohasem felejtem el, mint mondott Erzsi néni, amikor búcsúzott Huncuttól és tőlem:

aztán nekem ne külön-külön jöjjenek vissza…

Sajnos így lett, pedig a számítógépemben megtalált, s 2005. május 31-i keltezésű levelemben ezt írom nekik:

Biztosíthatjuk Erzsi nénit, hogy legközelebb ismét együtt látogatjuk meg az Önök csodálatos otthonát.

😦

****************************************************************************************************************

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter is reagált a bejegyzésre. Borboly Csaba a következőket írta munkahelyi email címemre:

Érdemes megtekinteni: http://www.hargitahegyseg.ro

Sajnálom, hogy nem 1990-től foglalkozik mindenki ezzel a kérdéskörrel, mert ha így lenne, akkor már túl lennénk rajta. Számomra az esély erre csak 2 éve adódott meg.

Eddig idáig jutottunk (lásd alább), vagyis ha mindenki tesz az ügyben, akkor tudunk haladni! De ehhez mindenkire szükség van, aki illetékes ebben az ügyben.

A Borboly Csaba által említett dokumentumrészlet:

Hargita megye egyik legjelentősebb turisztikai potenciállal rendelkező helye a Madarasi-Hargita, ahol számos turisztikai terv, fejlesztés esetében jelentős akadály a villamosítás hiánya. Hargita Megye Tanácsa fokozott figyelmet fordít a Hargita-hegység fejlesztésére, és ennek egyik alapfeltétele, hogy a lakosság minél szélesebb rétege számára elérhető legyen a villamos energia.

A Hargita Megye Tanácsa által küldött 23761/2010 számú, a Madarasi-Hargita villamosításával kapcsolatban a brassói székhelyű Dél-erdélyi Áramszolgáltató Vállalathoz küldött felkérésre a következő válasz érkezett:

2011. márciusra elkészül a fenti munkálat megvalósíthatósági tanulmánya (SF) és a teljes tervezési dokumentáció (PT), amelynek elfogadása és jóváhagyása után a Dél-erdélyi Áramszolgáltató Vállalat befektetési terveibe foglalhatja a Madarasi-Hargita villamosítását. Tehát várhatóan még ebben az évben elkészül az áramosítás tervezési és kivitelezési terve, továbbá a szolgáltató biztosított bennünket arról, hogy megvalósul a villamosítás.

A fentieket figyelembe véve világosan kitűnik, hogy amennyiben 2012-ben már komoly beruházásokat akarunk megvalósítani a Hargita-hegységben, így a Madarasi-Hargitán is, akkor Hargita Megye Tanácsa jelentős közreműködése és a szolgáltató pozitív hozzáállása mellett minden érdekelt fél részéről együttműködésre, partnerségre van szükség, hiszen csakis közös erőfeszítéssel érhetjük el a várt eredményeket. Azt javasoljuk tehát, hogy minden érdekelt keresse az együttműködés lehetőségeit, egy ilyen nagyságrendű fejlesztés ugyanis csak a bizalom kiterjesztésével és nyitottsággal érhet el sikereket.

******************************************************************************************************************

Korodi Attila a Pofakönyv segítségével írt:

Kerdes, hogy mekkora a Madarasi Hargita befogado kepessege, foleg, hogy Natura 2000-es vedelmi ovezet. Elso reflex, hogy legyen aram, masodik, es komolyabb, hogy amig nincs terulet rendezes a harom telepules eggyuttes hozzaallasaval nehez ott valamit is lepni. Es persze, mintha Varsag villanyarama most fontosabb volt, mert ott telen nyaron emberek elnek, laknak. Persze azert a fene egyen meg :-). Szia Oliver.

*************************************************************************************************************************


Nosztalgia-túra a Madarasi Hargitán (FELHÁBORÍTÓ!!! RMDSZ és Borboly: hogy a ****** nincs még vezetékes villanyáram ezen a helyen?! AZ ÉRINTETTEK REAKCIÓJÁVAL)” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. arnold

    “Fügettlenek egymást közt…”
    Ejha, de furcsa helyesírás :-D….. vagy én maradtam le az új helyesírás szabályokról?

    Kedvelés

  2. pz

    a madarasi sokkal szebb lenne, ha nem melymagyarkodjak ossze a csucsot, igy csak egy gyonyoruseges giccs-gyujtemeny.
    indulhat a kovezes

    Kedvelés

  3. ábel

    “Megütközést keltett”? Akkor a “Kihagyhatatlan” képaláírással ellátott beillesztett látnivaló pozitív vagy negatívumként értelmezendő? Vagy értelmezzük a szó szoros értelmében az idézett szavakat és tényleg beleverte a fenekét egy szegletkőbe?

    A villany-bevezetésről pedig az a véleményem, hogy ma-holnap a Déli Sarkra is háromfázisos villanyt követelnek kebelbarátokról egy-egy nagyigényű finnyás nagyvárosiak. Tessék szépen élvezni a természetet, nagyapáinknak se volt villany, nemhogy a Hargitán de még a “tiszta szobában” se… s mégis becsületes emberek maradtak, teljes értékű életet éltek.
    Ha pedig a szennyezés kiiktatása a cél, tessék szépen napelemekre cserélni a generátort, de teret engedni a végtelen civilizációnak az az utolsó védett helyek egyikét tenné tönkre.

    Kedvelés

  4. @ábel: Elvesztél a rengetegben… A képaláírást arra értettem, hogy valaki egyszerűen nem tudta kihagyni, hogy oda ne biggyessze azt a szöveget. Mi értelme?
    A villanyáram alapkövetelmény. Bárhol. Olyan mint a vezetékes vízszolgáltatás. Képzeld, nincs vezetékes víz a Madarasi Hargitán, s esővízzel kínálnák a vendégeket. Vagy havat olvasztanának. Az, ugye, természetesebb, egészségesebb, beleillik a “nagyapáink is így éltek” szintagmába.

    Korántsem vagyok “nagyigényű finnyás nagyvárosi”, de nem fogom most bizonyítani az ellenkezőjét. Messzemenően egyerétek viszont a napelemek és/vagy a szélenergia kellene hogy helyettesítse a gázolajjal és benzinnem működő generátorokat. De ezek a technológiák nem elégítik ki a hely villamosenergia igényét…

    Kedvelés

  5. Gazdi

    A terv szep es jo, csak sajnos talan BCS kicsit kicsi ahhoz hogy oda tudjon hatni valamit kozvetlenul az Electricanal. Fentrol kell bizgetni az ilyesmiket es leszolni Brassonak, nem “lentrol”.
    Ha most meg a SF sincs kesz, hol van meg a PT es a licitalasa a munkalatnak ?! Masfel-2 evet, ha nem tobbet is akar elhuzodhat normal folyassal, ameddig kivitelezes lesz belole 😦
    A befektetesek felett Brassoban dontenek, nem megyeszinten, hogy mi alapjan es hogy az mas tal teszta, de kicsit vakarozos a dolog objektiven is nezve mikor van 6 megye tobbe-kevesbbe hasonlo helyzettel es gondokkal, egy fejlesztesi terv es egy gazdasagi valsag. Hat meg mikor ehhez hozzajon egy adag szubjektiv befolyasolo tenyezo is, de ez nem ujdonsag.
    Amugy tokeletesen igazad van abban Oliver hogy a konkret esetben a megoldas nem az alternativ energiaforras.
    Hogy a szobanforgo generatorok figuraznak, azon se csodalkozok, valoszinu hogy egyreszt megfeleloen sincsenek karbantartva es nem mai joszagok, masreszt meg nagyobb lehet a fogyasztas is mint amennyit elbirnak.

    BCS-t illetoen, vannak kisse sci-fi jellegu elkepzelesei is, mint peldaul a Szekelyfold energetikai fuggetlensege, hangzatos minden, de muszakilag es penzugyileg nemigazan kivitelezheto, plane alternativ energiaforrasokkal nem. Ez meg nem jelenti azt hogy el kell vetni az otletet, energetikai szempontbol lehet rajta ragodni es csamcsogni meg varialni, illetve tanulmanyozni a kerdest, mert elegge osszetett es bonyolult, nem hozzaszolasba valo terjedelmu a fejtegetese es amugy se kapcsolodik a bejegyzes temajahoz.

    Kedvelés

  6. @Gazdi: köszönöm értelmes és a témához illő a hozzászólásodat. A megoldás nem csak az alternatív energiaforrás. Az is. De nem csak.

    Kedvelés

  7. Visszajelzés: Nem a civilizációs mutató része a vezetékes villanyáram?! (A Madarasi Hargitáról szóló kapcsán) « Kiss Olivér próbálkozós blogja

  8. kobra

    Udv olivio:):)
    Mar elso nap olvastam cikked a szabadsag oldalan,
    csak nem akart a,,jo fej,,az elso kommentalod lenni:)
    Mi udvarhelyiek mar 5 eve minden tavaszal igeretet kapunk
    a villany felvezetesehez a hr ra,ugyhogy a generatorok
    eladasat meg nem hirdetem meg:) kuldtem sms ben egy
    viccet zsuzsanak,kerdezz ra…..szerintem kedvenc vicceid koze
    fog tartozni.
    Udv kobra,remelem meg talalkozunk

    Kedvelés

  9. Gazdi

    Utanaerdeklodtem par reszletkerdesnek es osszeallt valamennyire a kep. Elvileg fel lehet vinni kornyezetbarat formaban is a villanyt, foldalatti kabellel. Amugy ha az Electrica mind huzza-halassza, miert nem finanszirozza a Hargita megyei tanacs es BCS, ha annyira szivugye a dolog ?!

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!