Igen, néhány fotó, egy videó erejéig visszatérek a múlt heti Radnai-túrára. A kiruccanásról szóló, részletes, szintén kiváló fotókkal illusztrált blogbejegyzésem ide kattintva érhető el.
A tájképeket Geta készítette. A portré és madness felvételeket pedig Lucian. Köszönöm!
Nem cserélném el sem csodakütyüre, sem csodaautóra (Ági felvétele)
Olvasás/képnézés közben ezt a zeneszámot hallgasd:
Miért a csillogás, a wellness, a spa, a gym, a pénz, az új okostelefon, kocsi és/vagy csodaszerkentyű, amikor a Természet sokkal nagyobb boldogságot jelent? Minek a luxus, amikor gyalog a felhők fölé érhetsz? Miért a mindennapi eszközök, gépek és berendezések előidézte időleges happy-impulzus, amikor a Hegyekben érzed, hogy megérintheted az örökkévalóságot? A Teremtő alkotta szépségeknél aligha hozhatunk létre, mi, halandók, szebbet. S maradandóbbat. S hosszabb ideig lelkünkbe ivódó élményt. A csillogás fakul, a wellness, a spa és a gym elmúlik, a pénzt elköltjük, az okostelefon és a kocsi elromlik, vagy elavul, de a Természet nyújtotta élményekről sokkal tartalmasabbat, mérvadóbbat és mélyrehatóbbat mesélhetünk gyermekeinknek, unokáinknak. Na, mármint akinek van/lesz… 🙂
Azonosulás (Fotó: Geta)
A téli/tavaszi tüdőgyulladás-sorozatom, a fogműtétem, de főleg az április elején bekövetkezett kulcscsont-törésem miatt a 2014-et eddig annus horribilis-nek tituláltam. Sajnos ez a családom egy részére és a szűk baráti körömre is érvényes. No, de ahogy Vanda mondja: az év második felére minden megváltozik. Eddig igaza lehet, a kilátások ugyanis jók. Sőt! Lassan még az Ideiglenesen Rokkantak Klubját is fel kell számolnunk, mert lassan mindenki felépül: B-nél beindul, és jól halad a reinnerváció, E-nél látványos jobbulás tapasztalható, H térde már olyan jó állapotban van, hogy biciklizett is, L is hamarosan helyrejön, én pedig már három napos, két éjszakás, nagy zsákos túrán voltam a Radnai-havasokban. Igaz, nagyon ügyeltem a bal kulcscsontomra, bár a műtét után két hónappal megejtett ortopéd szakorvosi vizit során azt mondták: mindent lehet, csak ne essek el. Még a Kámaszutra 67B pozícióját is kipróbálhatjuk! Ez már haladás. 🙂
Kíváncsiság (Fotó: Ági)
Olyan régen volt, már nem is emlékszem, mikor sátoroztam utoljára, s mikor voltak többnapos, nagy zsákos túrán… A hétvégi túra olyan volt, mint amikor valaki 8-10 hónap után látja viszont szeretteit…
Pénteken délután hatkor indultunk Kolozsvárról, Ági (Aghi, aki tulajdonképpen Andrea) vitt el kocsival Geta társaságában. A többiekkel Borşa városának központjában találkoztunk. Vegyes csapat, legtöbben programozók. Első este kimentünk a Ştiol fennsíkra, itt sátoroztunk. Hallszott a Lovak-vízesés. Két esztena között húztuk fel a sátrakat, amikor a fejlámpával levilágítottam az egyik fele, legalább négy pár szem verte vissza a fényt… 🙂
Boldogság (Fotó: Ági)
Szombaton reggel kimentünk a Gargaló-nyeregbe, s estig a gerincen eljutottunk a La Cruce fennsíkig, ahol sátoroztunk. Amikor ennyire magamba szívom a Hegyeket, elveszítem az időérzékemet, így nem tudom, mennyi idő alatt tettük meg a távot, s milyen szintkülönbséget regisztráltak a GPS-készülékek. Nem is érdekel. Irreleváns.
Sajnos a tábortűz elmaradt, de pótolta a jó hangulat.
Szombatról vasárnapra virradóra olyan hideg volt, főleg a jelentős szél miatt, hogy a -26 Celsius-fokig garantált TÉLI hálózsákomba kommandós sapkába, kesztyűbe, két zokniba és nadrágba, polóba, polárba, túrakabátba kellett befeküdnöm, s néhány percig reszkettem. Utólag tudtam meg: az elmúlt 50 év leghidegebb éjszakáját regisztrálták az ország északi és észak-nyugati részében. Nahát, éreztük. 🙂 Szerencsére a kiváló hálózsák jól szolgált, fél óra múlva már csak egy zokni, egy nadrág volt rajtam, lekerült a sapka és a kesztyű, s a még a kabát is… 🙂
Vasárnap rekkenő hőség, de ekkor már csak a gerincre kellett kimenni, s zsákok nélkül a Nagy-Pietrosz csúcsra.
Sajnos nem tudtam megkeresni a Krisztián által elrejtett geodobozt, mert nem mentettem le. Mint utólag kiderült, rosszul adta meg a koordinátákat, s ezek Ukrajnába mutatnak… 🙂
Feltöltődtem. Boldogabb vagyok, s érzem, hogy feltöltődtem. Köszönöm a csapatnak és természetesen a Radnai-havasoknak! Hiába, az első szerelem, az feledhetetlen. S számomra a Radnai-havasok azok.
Tavaly augusztusban voltam utoljára a Radnai-havasokban, az első szerelmemnél. Ami a hegyeket illeti. A Nagy-Pietroszon már rég nem jártam, ezért azonnal beiratkoztam, amikor az ekés Nagy Zoli meghívott erre a rhododendron-túrára.
Minden tökéletesen alakult. Már pénteken elhagytuk a betondzsungelt és a friss szmogot. Sajnos az eső miatt nem tudtuk felhúzni a sátrunkat a borsafürdői panizó mellett, de találtunk bent helyet. Persze, hogy horkoltak. Tökéletesen igaza van Veress Áginak, az EKE titkárának: ezután nem-horkolós szobákat kell kialakítani.
Szombaton felmentünk a Nagy-Pietroszra, ahol még a geodobozt is megtaláltuk. Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére világító lampiont engedtek a magasba…
Csodás volt az idő, fent hűvös, még az eső is szemerkélt. Képzeljétek, milyen lett volna ilyen hőségben.
A festői Repedea-völgyén jöttünk le: vízesések, Bukuly-tavak. A pásztornál szájban olvadó ordát ettünk. Negyvenketten. Branea Robi javaslatára összeszedtük a Nagy-Pietrosz csúcsa mellett levő házikóban levő szemetet, s lehoztuk.
Sok-sok pallón keltünk át, de volt olyan szakasz is, amelyiken csak a mezítlábas átkelés jelentett megoldást. Naná, hogy a végpont a kocsma volt. Orgazmisztikus ilyenkor a hideg sör!
Vasárnap libegő és Lovak-vízesése. Kis zuhany…
Millió köszönet Nagy Zolinak és szervező társainak! Éleménydús túra volt. ENCORE! ENCORE! ENCORE!(Ja, lesz, ugyanis július 6-án Szolcsva érintésével a vadregényes Remetei-szorosba megyünk! Jéééé!)
Kiss Olivér blogja 