A patakhoz, a zöld mezőhöz, a dombhoz, a szellőhöz, a gomolyfelhőhöz, a fákhoz és levelekhez.
A kiránduláshoz.
S végre sátorral, hosszú-hosszú idő után
Mert részben elkényelmesedtem én is, de lehet, az új helyzet értékvisszajátszást eredményez. Remélem. Pénteken délután indultunk Kolozsvárról, vasárnap délután tértünk vissza.
Nagyon jól esett, hogy Boti barátom is velem tartott, hosszú idő után együtt kirándultunk, sok időt töltöttünk együtt, ettünk-ittunk, tábortüzet raktunk, beszélgettünk, túráztunk, léháskodtunk, együtt autóztunk.
Szombaton reggel Paróczi Ákos (a.k.a. INTERPOL) is csatlakozott hozzánk, külön élmény a társaságában lenni: értelmes, okos és intelligens ember, vidám, kiváló humora van, mindig jó kedvre derít, unproblematic, bevállalós, pörgős, szereti a természetet.
Bibi a patakba zuhanás után és a mindkét térdében lévő meniszkusz repedés, illetve a hátgerincbántalmak ellenére is hősiesen bírta a szombati 9 órás túrát. GRATULA! A szellentéseinkkel és böfögéseinkkel együtt… 🙂
Csupán el kell indulni, ki kell lépni a komfortzónából,
különböző érdekes, szokatlan, váratlan dolgok óhatatlanul megtörténnek: Gyulafehérváron például az érseki palota udvarán részt vettünk a Kovács Gergely érsekáltal celebrált misén, a főtéren lévő cukrászda előtti padon pedig süteményt elfogyasztottuk…
Egyelőre csupán szűkebb körben fogok túrázni, kirándulni. Március 16-a óta folyamatosan terepen voltam (újságírói és munka és önkéntesség), lehet, elkaptam a vírust, de tüntetmentes vagyok, s átadom valakinek. Ugyanakkor jelenleg helytelennek és veszélyesnek tartom a csoportos összejöveteleket.
Mircea Coman, köszönöm a GPS útvonalat s azt, hogy anno együtt kirándultunk. neked köszönhetően fedeztem fel Erdély ezen szép helyeit.
Kérlek, kattints az első fotóra!
A péntek esti érkezés után Kisompoly (Ampoița) település után, a patak mellett Bibi látta meg a kiváló sátorozóhelyet
Készül a péntek esti vacsora… Boti spagettit készített magának
Mélázó
Téli hálózsákokban. Elegek lettek volna a nyáriak
Pirkad
Szombat reggel
Vajon hasmenést eredményez? (Utóirat: nem)
Ákos megengedte, Bibi próbálja elzárni
Kér még valaki?
A mi világunk
Prioritások
Kovács Gergely érsek celeberálja a misét a gyulafehérvári érseki hivatal udvarán
Nehogy azt írja valaki, hogy ilyenkor hideg van sátorozni! Mircea Comannak, a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlege tagjának kezdeményezésére péntekről szombatra Torockón, az Ordaskő aljában sátoroztunk. Amolyan eszünk-iszunk, sátorozunk, jó kedvünk van, szabadlevegőn vagyunk stílusban. S sikerült is. Előkerült az előszületésnapi pezsgő, tábortűzön sütött gomba burduf túróval, parázson sült krumpli. Jámmmi.
Szombaton a késői ébredés után a siklórepülősök ügyességét csodáltuk meg. Volt, aki a Székelykő melletti sziklákon landolt…
Még aznap továbbutaztunk a Fogarasi-havasokba. Porumbacu de Jos település után jobbra fordultunk, aszfaltozott úton jutottunk el Porumbacu de Sus faluig, ahonnan makadám, majd erdei út vezetett tovább. Körülbelül 18 kilométer után leparkoltuk az autót, innen 1 óra 40 perc alatt értünk fel a sötét erdőbe a Negoiu menedékházig. Ketten az erdőben vak sötétben, fejlámpákkal elég félelmetes volt. Hangosan beszéltünk, hangokat adtunk ki, hátha a maci elillan. Nem tudjuk, egyáltalán ott volt-e a környéken, tény, hogy mi nem találkoztunk vele. Este jól esett a szamosújváriakból, kolozsváriakból és marosvásárhelyiekből álló csapattal születésnapi pezsgőt bontani, forralt bort inni, beszélgetni.
Fogarasi-havasok: Merre menjek?
Vasárnap hajnali ötkor ébresztő, hatkor indultunk útnak. Ilyen korán csak akkor szoktam ébredni, ha földrengés, tűz vagy árvíz van. Eddig ilyen nem történt. Ja, s amikor az Erdély Mentőcsoporttal gyakorlatozunk, s riasztás van. Sajnos nem láttuk a napfelkeltét a Negoiu csúcson vagy a nyeregbe, ehhez korábban kellett volna indulnunk. Ha már lúd legyen kövér alapon, a Custura Sărăţiin (Sărăţii-szirt) keresztül a Şerbota-csúcsra is felmentünk. Összesen körülbelül 1400 pozitív szintkülönbség. Még aznap le a menedékházhoz, a kocsikhoz, gyorsan szavazni, és haza…
Mindenkinek ajánlom a úgy a torockói sátorozást, mint a Fogaras-túrát. Utóbbi Kolozsvárról oda-vissza 500 kilométer megtételével lehetséges, de az élmény… A kocsit Porumbacu de Sustól mintegy 16-18 kilométerre érdemes hagyni. Innen gyalogos út következik a Negoiu menedékházig. Utóbbiról infók itt.
Tábortűz Torockón
Nincs hideg sátorozni!
Jó reggelt!
Ennyi alkoholt még sohasem ittam…!
Jó poén
Tea, kávé
Ügyesség
Fogarasi-havasok: az első napsugarak
Fogarasi-havasok: indiánsor
Fogarasi-havasok: itt már hideg van
Fogarasi-havasok: merre menjünk?
Fogarasi-havasok: magányosan a Negoj-csúcs fele
GYŐZELEM! Erdély legmagasabb, Románia második legmagasabb csúcsán…
Fogarasi-havasok: Naná, hogy csúcsfotó a Negoj-csúcson (2535 méter)
Míg másokat a család, addig engem (többek között) a három t tesz boldoggá: természetjárás, táj, társaság. Feltöltődtem, ugyanis a hétvégén ismét mindháromból részem volt: a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének egyik alaptagjának, Mircea Comannak a Torockói-hegyekbe szervezett hagyományos sátoros túráján vettünk részt.
Vandát végre nem dobtam bele a mélyvízbe:
korábban szinte minden vonatkozásban felkészítő nélkül csöppent bele a hardcore dolgokba. A legkeményebb a Pádison szervezett téli túra volt, amely során éjszakai menetelés, vízbe esés, majd vizes cuccokkal több órás menetelés volt műsoron.
Pénteken este/éjjel
Magyarigen (Ighiu) község határában még discofox is volt műsoron miután a patak mellett felhúztuk a sátrakat. A tűz kiváló hangulatot teremtett, s még akkor sem adtuk fel, amikor erőteljesebben esni kezdett. Kicsit behúzódtunk mindannyian, azaz összesen tízen az egyik sátorba, s megvártuk míg eláll. Aztán ismét állt a bál: szalonna és fehérmályva/mályvackor (marshmallow) sütés. Kit érdekelt az eső? Éjjel sem volt hideg, reggelre kitisztult, s aztán indulás fel a gerincre.
Hátitárs
Lélekfeltöltő őszi színek. Kiválóan sajátos ez a Mircea-féle Torockó-hegyekbeli túra: az alacsonyhegyi természetjárásnak külön vállfaja. A gerincre történő kimászás után többé-kevésbé szintgörbén halad az út, van idő pihenni, többször, de keveset falatozni, forrást keresni és találni, közepes tempóban haladni, beszélgetni egymással, érdeklődni a túratárs szakmai háttere, magánélete iránt.
Az esti tábortűz, léháskodás, mértékletes alkoholfogyasztás a hab a tortán. Főleg, amikor, ahogy az második éjjel történt, meghatározhatatlan fajhoz tartozó, feltehetően szárnyas állatok haladtak el mondhatni menetrend szerint a közelünkben, igen szokatlan hangokat hallatva. Ráadásul halálhörgés-szerű állathang érkezett a sötét erdő sűrűjéből.
Errefele, pontosabban a Ciumerna-platón a vadállatok igazán otthon vannak az év eme időszakában: a pásztorok többnyire lementek a völgyekbe, a közelben csak 10-15 kilométer távolságban található lakott település, így mi is kissé be voltunk rezelve. Kimentünk a dombra azonosítani a titokzatos lényeket, de persze, hogy nem jöttek többé. Vissza a tábortűzhöz.
Hideg levegő, forró hangulat
Éjjel mínusz 1 Celsius fok körül volt a hőmérséklet. Éljenek a téli hálózsákok: pólóban lehetett aludni…
Csodás helyeken jártunk, kiváló volt a társaság, nagyon jó híreket kaptam a túra végén, így tökéletes hétvégét tudhatunk magunk mögött. Köszönöm, Természet!
Aki (jól) ismernek, tudják, hogy eddig csak három esküvőn voltam. Az okot most nem részletezem… A legeredetibb a Csilla és Misi lagzija volt a Bükk-erdő egyik panziójában. Semmi különcködés, kiöltözés, színház, pénzgyűjtési alibi. Ezzel nem állítom, hogy a másik két esetben erre ment ki a játék.
Péntekől szombatra virradóra már áll a “bál”. A vőlegény jobbra, kékben
Mircea Coman a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének egyik alaptagja. Hétvégére is kirándulást szervezett. Számomra annyit elég volt mondani, hogy ott lesz az a társaság, amellyel már a Torockói-havasokban túráztunk. Hozzátette még: most a Retyezát-hegység lesz soron. Több nem is érdekelt. Tudtam, hogy kiváló lesz. Beigazolódott.
A menyasszony (jobbról az első) a eget nézi. – Úristen, mit csináltam? 🙂
Amiről nem tudtam, az a polgári és egyházi esküvő egybevont kiadása… a természetben. A beavatottak csomagoltak gála inget és nyakkendőt… Pénteken éjjel a Gura Apei környékén sátoroztunk és hajnali 4-ig buliztunk, majd szombaton felmentünk a Bucura-tóhoz.
FEJLEMÉNY1: Gyorsan megjegyzem, hogy a hangos buli, zenés-táncos eszméletvesztés 🙂 a völgyben volt, messze a házaktól, Hátszeg (Haţeg) várostól jó néhány kilométerre, senkit sem zavartunk a hangoskodással! A Bucura-tónál daloltunk csupán, de igazatok van, ez valóban zavarhatta a körülöttünk levőket, de reggel elnézést kértünk tőlük, megértették.
Néhányan még aznap kimásztunk a Peleaga-csúcsra (2509 méter), a legkeményebb túrázó, Vlad Iobagiu „kiszaladt” a Păpuşa-csúcsra is (2508 méter), majd visszamentünk a Bucura-tónál levő sátrakhoz. Este természetesen vacsora, éneklés.
Szombaton reggel útnak indul az esküvői menet…
Vasárnap mindenki ünneplőbe öltözött. Nekem adtak egy nyakkendőt, a díszing helyét a reklámmentes rövid ujjú blúz vette át. Elkészítették a menyasszonyt és a vőlegényt, a Bucura-tónál zajlott rövid „szertartás” után máris jött a fényképsorozat. A Bucura-tó környékén levő sátorozók minket bámultak és fotóztak… Kimentünk a nyeregbe, onnan vissza a tóhoz, majd a völgybe és haza.
Útban a Retyezát-hegység fele. Lelkükben az életnedű…
Tetszett az eredetiség, az ötletesség, s az is, hogy Laura és Mircea ezáltal egymásnak, de egyben a természetnek is fogadalmat tett…
FEJLEMÉNY1: Gyorsan megjegyzem, hogy a hangos buli, zenés-táncos eszméletvesztés 🙂 a völgyben volt, messze a házaktól, Hátszeg (Haţeg) várostól jó néhány kilométerre, senkit sem zavartunk a hangoskodással! Nem a nemzeti parkban voltunk, látszik az aszfalt/beton is. A Bucura-tónál daloltunk csupán, de igazatok van, ez valóban zavarhatta a körülöttünk levőket, de reggel elnézést kértünk tőlük, megértették.
Nem cementpor hullt a sátrakra. Legalább fagypont volt reggel...
Mircea Comannak, a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlege (CAR – Universitar) frontemberének sokkal jobban meg kellett volna gondolnia az arra vonatkozó döntést, hogy két magyart hívjon meg a Sarmisegetusa dák várrom környékére szervezett hétvégi kirándulásra.
Örömmel vettem a meghívást, azért is, mert múlt héten Dinu bácsi az utolsó pillanatban visszamondta a Detunátákra szervezett túrát, így kezdtek jelentkezni az elvonási tünetek.
S Mircea is rájött, milyen más már pénteken elmenekülni a betondzsungelből, amit megannyi alkalommal mondtam neki. Pénteken a Pákó-ügy kapcsán kiveszekedtem magam OJD-vel a kolozsvári tévében, majd útnak indultam. Velem Anamaria Vodă és Józsa Tibor utazott – utóbbi Tordán csatlakozott a csapathoz. Az első este heten ültük körül a tábortüzet a Hunyad megyei Kosztesd/Costeşti határában, a patak mellett. Kiváló volt a hangulat. Jó, na, még manélét is hallgattunk, de csak kettőt, Bogdan unszolására.
Az átok: elveszett telefon, GPS és MP3 lejátszó
A Husky Enjoy -26 Celsius hálószákom ismét megvédett a fagytól, szombaton reggel mínusz 5 Celsius fok is lehetett. A dák szellemek megbosszulták, hogy a szent földre hunok tették a lábukat: nyoma veszett Mircea telefonjának. Ez a Costeşti falu határában levő szocreál kocsmában derült ki míg a marosvásárhelyi kontingenst vártuk. Visszamentünk a sátorhelyhez, nem találtuk. Csüggedve közöltük a többiekkel, mire kiderült, hogy a GPS is eltűnt. Ezt Mircea a kocsi tetejére tette mielőtt elindultunk volna a telefont keresni a sátorhelyen. A tartóban az MP3 lejátszó is benne volt.
Míg Mircea az elveszett dolgait kereste a csendőrség és a helybéliek segítségével, nekünk azt parancsolta, menjünk kirándulni. Este kalandos tájékozódás (négyszer eltévedtünk annak ellenére, hogy Andrei kezében GPS volt) után ismét találkoztunk az első éjszaka sátorhelyén, s ismét kiviseltük magunkat, olyannyira, hogy nem volt elég a folyadék.
Vasárnap Mircea a lányok (Cristina és Anamaria) sátrában megtalálta a telefonját. Felesége, Laura szerencsére megértő, nem tette fel (legalábbis ott a helyszínen nem…) a kényes kérdéseket.
Sajnos a malőr (a GPS és az MP3 lejátszó nem került meg) alaposan rányomta bélyegét a túrára,
szombaton, ugye, nem túráztunk együtt (még a Costeşti-i dák erődítményt/várat is meglátogattuk), vasárnap pedig Mircea és útitársai már nem mentek fel Sarmisegetusára, ugyanis szombaton a keresés közben odakukkantottak. Így vasárnap háromba szakadt a csapat: egy része felment az ősi dák várhoz, Mircea és útitársai Nagyszebenbe mentek a falumúzeumba, jómagam pedig egyedül haza, ugyanis ma lapszámfelelős voltam… Éjjel pedig újabb buli vár rám, nekem kell feltöltenem a Szabadság nyomtatott változatát a www.szabadsag.ro -ra…
Pénteken megvásároltam a túrára szükséges kaját, s elindultam a Béke/Lucian Blaga tér irányába, a Transilvania Filharmónia szimfonikus hangversenyére. Esett. Csodálkoztam is, Dinu bácsi (a Román Alpin Klub kolozsvári egyetemi részlegének az alapítója, tiszteletbeli elnöke, mindenese) hogyhogy ilyen időjárás közepette vállalt a túrát a Detunátákhoz. Extrém-extrém, de szombaton esőben túrázni, majd ugyanilyen meteorológiai körülmények között túrázni a Detunátákra, majd este.. szintén esőben felhúzni a sátrakat? Aki ismer, tudja: szeretem az extrém dolgokat, de talán mégsem ennyire.
Talán arra számít, hogy ha a városban esik, akkor kint havazik. Ez lehet a logikája, gondoltam, amikor röviddel a filharmóniára bemenet előtt megszólalt a telefonom. Mircea hívott. Sejtettem, bekövetkezett: Dinu bácsi az utolsó pillanatban visszamondta a túrát. A hátitáskámban levő zöld hagymák, a szalonna, az arab kenyér, a petrezselyem is végighallgatta a zongora tételeket, amelyeket szerintem a művész eléggé erőltetetten, kissé affektálva adott elő. Nem az eredmény, amely a botfülemnek igen jól hangzott, az előadási stílus zavart kissé. De mégis mit szólok hozzá én, a petrezselyem, az haut culture (nem, nem haut couture!) ágazathoz. Ez kizárólag pour les connaisseurs, les initié. Elnézést a kontárkodásért! Vanda is visszavonja észrevételeit. Ő sem eléggé sofistiqué.
The famous last words...
Nahát, így ment füstbe a hétvégi terv. Sebaj, azonnal másat fabrikáltam. Lóriról mindig is tudtam, hogy bevállalós, pörgős, spontán, lehet számítani rá még akkor is, amikor utolsó percben kell összehozni valami lazulást. Hiába, ő sem nős, így életvitelünk sokban hasonlít. A hangverseny alatt három SMS üzenetből máris összejött a filmezés, ami eredetileg römizésnek indult, ugyanúgy, mint Lóri reggel nyolckor esküvőre. Ugyanúgy, mint Jean Reno a Les visiteurs című filmben, amit Lórinál néztünk meg. Fogpasztát nem vittünk, mert nem számítottunk arra, hogy nála alszunk…
Szauna is volt. Szombaton este. Talán Vanda és Enikő élvezte a legjobban, főleg, hogy egyikük egyszer sem, a másik pedig csak egyszer próbálta ki az élményt. Hajnali fél háromig zaklattuk a Szélyes családot. Feszültebb volt mindenki, mint máskor. Talán az időjárás. Nem kellett volna annyit innom és ennem a 90 Celsius fokos befűtés előtt. Alig várom a hóba fetrengős szaunázást…
Szép a mosoly, jó a hangulat, de aztán a sófalnak ütköztünk...
Persze, hogy vasárnap későn keltem. Hajni, Arnold és Zsolt éppen akkor indult kirándulni a Bătrâna-csúcsra. Ehelyett elvittem a lányokat (Enikőnek születésnapja volt vasárnap) a tordai sóbányába (teljesen felújították, plázás, sejtettem, hogy a felújítás után ez lesz belőle). Szóval, korántsem a régi a hangulat, mi több, az emberállomány is teljesen megváltozott: plázacicák, de dupö blokuri fickók. Elég lenne oda a focipálya, a ping-pong asztalok, esetleg a kis tekepálya. A mini golf plázás, a felvonó meg egyszerűen horror. Tetszik, hogy szinte minden fából készült. Csónakáztunk is, a lányok nadrágján a fehér foltok sós vízcseppek közvetlen eredménye… 2006-ban jártam ott másodszor.
Ha már a sófalnak csapódtunk, Vanda megnyalta...
Ha már Tordán voltunk, benéztünk Tamás bátyámhoz is Kercsedre. Kunyhója nincs, de egy annál vagányabb falusi háza. Gyerekkoromban sok nyarat töltöttem is, meséltem is a lányoknak az élményekről. Jó dolga volt a lányoknak: visinátát ittak (ne ronts nekem, ez a szakszó!).
Hazafele gondoltam egyet (s nagy okosat), menjünk el Apahidáig a pénteken a miniszterelnök által hivatalosan is felavatott Bányabükk (Vâlcele) – Apahida terelőutat. Csodás. Lélegzetelállító. Egyszer csak megjelent, hogy előre hajtva és balra fordulva is Kolozsvárra érkezük. Ódzkodtam a 105s jelzésű úton érkezni a metropoliszba. Menjünk tovább, gondoltam. Egyszer csak körforgalom következett, majd csak annyit írt: Dej. Kisebb pánik: hátha a letérőt mégsem építették meg Apahidánál? Ismét írta, hogy Cluj-Napoca. Kész, itt balra térek.
Horror film következett: katasztrofális út (Kercseden ehhez képest autópálya a makadám út), teljesen lerobbant ipari negyed, majd a hab a tortán: Patarét.
36 éve élek Kolozsváron, voltam már a Pataréten (igaz, utoljára 2002-ben Funar polgármesterrel, aki odament meggyőzni a cigányokat, hogy magyarnak vallják magukat a népszámláláson), de most ijesztő volt arra járni.
Mintha háborús övezetbe érkeztünk volna vagy természeti katasztrófa elől menekülők jöttek volna szembe velünk az úton. Albániában nem láttam ilyet, amikor az Erdély Mentőcsoporttal árvízkárosultakon segítettünk. Ráadásul egy útkereszteződésnél balra fordultam, ugye, mert ösztönösen a város fele akartam venni az utat, erre A Patarét (Pata Rât) utca érintésével elérkeztünk a szeméttelep bejáratához. Ha ott lerobban a kocsi vagy gumidefektem lesz, annyi. Most persze nekem fognak rontani a romák jogait védők, hogy előítéletes vagyok, diszkriminálok, de emlékszem, mi történt, amikor néhány évvel ezelőtt a Rosal vállalat illetékesei nélkül megálltunk ott…
Nagy nehezen kivergődtünk onnan. Ijesztő volt. Kissé bűnösnek érzem magam, hogy a humanitárius katasztrófa itt van mellettünk, s megfeledkezünk róla. Mintha két külön bolygón élnénk… Horror, hogy mi van körülöttünk, s nem veszünk, vagy nem akarunk tudomást venni róla. Egyfajta védőburában élünk.
Fő a puliszka. Megnyaltam mind a tíz ujjamat a román alpin klubosok főztje után... (Laura Hodorog felvétele)
November 11-én felhívott Kis Laci barátom. Szmidán van. Felforrt bennem a vér. Azonnal szervezkedni kezdtem, menjünk ki minél többen a minden alkalommal csodás hangulatot teremtő barátomhoz. Lett volna kis munka is, amit kalákába csináltunk volna: a szél kidöntötte kerítése egy részét, segíteni is kellett volna helyreállítani. Nagyon szívesen, sőt. Legalább így próbáljuk meghálálni azt a sok-sok feledhetetlen percet, amelyet vele töltöttünk a hétvégi házban és Pádis különböző helyein. Emlék-lavina zúdult rám. Eszembe jutott a kiviseltük magunkat mozzanat, a snow mobile kaland, az extrém motorozás, miegymás.
Végül csak hárman mentünk el: Lenke, Edit és jómagam. De még így is nagyon jó volt a hangulat: húst sütöttünk (Laci klasszikus hajszárító módszerét is bevetve), társasjátékoztunk, túráztunk. Laci: alig várom a februári totál-fatál-generált! 🙂
Szerencsére ezen a hétvégén is sikerült túrázni. A Bedellő környékére, ahol már két ízben voltam… Ezúttal a Román Hegymászó Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének egyik frontemberével, Mircea Comannal és társaival. Lévén, hogy péntekről szombatra virradóra hajnalig buliztam (hol máshol, mint a Bulgakovban), a szombati túra elején totál zombi voltam… Este is csak a puliszkasütésen (katasztrofálisan ízletes volt!) és –fogyasztáson vettem részt, a kóruspróbát kihagytam. Aludtam 14 órát. Vasárnap még ráhúztam három és felet. Így kijött a péntek éjjel is… 🙂
Lacinál új klasszikus zene darabra figyeltem fel: Jean-Philippe Rameau francia barokk zeneszerző Gavotte és variációk 6 címűre.
Szegény Lenke, Edit és Laci: többször „tapsoltam vissza”. A másodikra Takács Enikő hívta fel a figyelmemet. Havasi: The storm (A vihar).
Lenke kipróbálta az extrém motorozást.Együtt a csapat a Menyasszony Fátyla vízesésnél.
A Kemény Mag. Balról jobbra: Kafy, Lenke, Enikő és Attila (Saját felvétel)
***********
PONTOSÍTÁS (október 20.): Azok számára, akik nem rendelkeznek elég humorérzékkel, hogy átlássanak a szitán, megjegyzem: a címben és a bejegyézben szereplő szexuális vonatkozású szavakat, kifejezéseket kizárólag a poén, a vicc, a hangulat kedvéért használtam ott is és itt is. Mert ott, abban a környezetben ezekről is viccelődtünk, poénkodtunk. Ennyi az egész! Se több, se kevesebb. Főleg több nem! 🙂
*************
A Román Hegymászó Klub Kolozsvári Egyetemi Részlege (Clubul Alpin Român – secţia universitară Cluj) frontembere, Mircea Coman munkára való hivatkozással lemondta a hétvégére tervezett túrát, ezért hirtelen magunkra maradtunk. Boti nyavalygott, így ketten maradtunk: Lenke és én. Eldöntöttünk: sátoros kirándulásra megyünk, felavatom a pénteken vásárolt -10 C fokig garantált hálózsákomat. Szombaton kiderült: nem lesz semmi belőle, mert egész hétvégén esni fog. Nincs rossz idő csak szar turista – vallom magam is, de egész hétvégén esőben sátorozni még az én standardjaim szerint is extrém. Mi több, az ember már egyszerűen nem élvezi az élményt, s akkor meg minek. Ekkor jött Lenke mentő ötlete: menjünk el szülei kercsedi (Ştejeriş, Kolozs megye) hétvégi házába. Ketten? Elkezdtem telefonálni. Számtalan korábbi tapasztalatom azt mondatta velem, mindhiába, mert senki sem annyira spontán, hogy szombaton délelőtt beugorjon mellénk, s eljöjjön a Kolozsvártól alig 45 kilométerre levő rusztikus kis falusi házba lazulni. Egyre többen kispályás, doboz életet élnek, ellustultak, elkényelmesedtek, hétvégén többnyire otthon rothadnak és penészednek, engednek a különböző társadalmi kényszereknek. De egy próbát azért megér a dolog.
Amikor Eszter és Linda még velünk volt (balról az első, illetve a második, Linda mellett Kafy és Attila)
Mire felocsúdtunk, öt személyt sikerült meggyőzni. HIHETETLEN! S elsősorban azok közül, akik eddig az imént említett életet élik/élték. Eljött T. Enikő, a sofistiqué (ő eddig hermetikusan zárt életet élt), K. Linda és barátnője, Sz. Eszter, Kafy, a társaságszervező és Attila. A meghívó úgy hangzott: gyertek, mert totál-fatál-generál pörgés és lazulás lesz. Műsoron: normál, orális, anális és gruppen szex és természetesen szado-mazo. 🙂 🙂 🙂 Amikor utóbbit egyik lány meghallotta, azonnal kéréssel fordult hozzám:
ha szado-mazo lesz, akkor menjünk a Baumaxba szerszámokért…!
Mint kiderült, Hiltire, rotációs kapára, csavarhúzóra és pikámerre (szakszó) gondolt. 🙂 Végül nem mentünk el a Baumaxba… És megérkeztünk Kercsedre.
Fejük fölött omladózó parasztház. Balról jobbra: Kafy, Enikő, Lenke és Attila
Sajnos a teljesen más életszemléletű lányok (K. Linda és Sz. Eszter) olajra léptek (hiába, más generáció, más szemléletmód, értékrend, életfilozófia, életstílus – ha ezekből van egyáltalán bármi), de mi azért jól szórakoztunk: Kafy, a társaságmester hozott különböző társasjátékokat, kiváló volt a hangulat. Amikor már teljesen világossá vált, hogy elhúzódik a játék, akkor a nyugdíjas vén zokni (én) diszkréten elvonult aludni… A lövészeten használt és most is bevetett profi füldugók ellenére is átjött a túlsó szobában levő pezsgő hangulat. Szerencsére nem ugyanabban a szobában aludtam, mind Kafy, mert a horkolása is átszivárgott volna… 🙂 Village tour, Fashion Tv, beauty checkpoint, Matild from Columbia Vasárnap falulátogatás volt műsoron: Fő utca, Mellék utca, templom, paplak, temető, Kis-Mellék utca, Tamás bátyja kunyhója , lakhely. Irtó izgalmas körtúra. 🙂 T. Enikő a rajta levő darabokkal tartott egy Fashion Tv típusú bemutatót: Lacoste, Nike, s. Oliver, Made in Italy. De sajnos távozáskor a Kercsed határában felállított beauty check point-on lebukott, mert nem fésülte meg a haját. Még volt valami, amit nem árulhatok el. Hogyan került képbe Matild. Vacsorázunk. Valaki a bútor vitrinjében levő képre néz, s megkérdezi:
ki az a fehérbe öltözött lány, aki előtt hatalmas torta van?
Lenke rávágja, mintha a legtermészetesebb dolog lenne a világon, s mindenkinek illene tudnia, hogy kiről van szó: Matild. Azóta ez a keresztnév szállóigévé vált a társaságban… 🙂 Persze, hogy csak a csapat tagjai tudják igazán érteni és értékelni a poént… 🙂 Szóval, akkor mikor megyünk ismét egy Kercsed Totál-Fatál-Generál Hétvégére/Kercsed Experimental Weekend-re? 🙂 ***************************************************************************************************
A kercsedi paplak, a tiszteletes úr luxus terepjárója és farkaskutyájaT. Enikő huncutkodikMatild rokonainak sírjánál. Fontos felvétel 🙂Hányatott nyugdíjas életVerandaZárvaBehálózvaValamikor forgottVajon mikor mentek be rajta utoljára?Elvarázsolt szurkoló
Kiss Olivér blogja 