TIFF: kissé megcsömöröltem főleg a Palilua, a Lelouche és egy chilei produkció után

Értem én, hogy a magyar filmvilághoz egy részéhez igyekszik közelíteni, értem, hogy “totális színház”, s hogy “az ének, zene, tánc, fény, díszlet, jelmez egy lenyűgöző műóriássá áll össze”, de valahogy nem tudtam megemészteni a pirulát… (Idézetek Kovács Beának a Filmtettben megjelent kritikájából)

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) függőséget okoz, de a sok-sok produkciótól könnyen megcsömöröl az ember fia.

Sajnos a fesztivál első napjaiban a Győzelem (Victoria) mozi előterében elvesztettem a programot és a filmek szinopszisát tartalmazó kiadványt (mindent elolvastam, kijegyzeteltem, felkiáltó jeleket tettem stb.), pedig ráírtam a nevemet és a mobilszámomat is. Kerestem is a helyszínen, igaz csak másnap, szemétbe dobhatták. Az önkéntes lányok rendkívül kedvesek voltak (ezúton is köszönöm!), segítettek keresni, mi több, utólag SMS üzenetet is küldtek, hogy tovább kutattak, de nem találták meg.

Nos, sajnos nem jegyeztem fel, mely filmeket láttam.

Maszlagos, csöpögős, romantikus ***** (Egy nő és egy férfi/Un homme et une femme)

Azt viszont tudom, hogy lassan csömöröm lesz. Főleg a szerda esti Lelouche-produkció után. Azt hittem megkrepálok. Túl beültünk, szégyelltem kijönni. A film elején túl sokan és sokat beszéltek róla, frászom volt, hogy nem lesz szó. Amiről annyit beszélnek, az vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz. Utóbbi lett.

Érzelmi töltet, szakítás, elmúlt szerelem, bla-bla bla, UUUUNCSIIII (Csütörtöktől vasárnapig)

Tegnap este kilencre a Transilvania L!VE tévéadóba kellett mennem a kampányról szóló beszélgetésre (moderátor: Mihai Hurezeanu), így csak a Valahol Palilulában és a Csütörtöktől vasárnapig című filmeket tudtam megnézni. Bárcsak mentem volna haza.