Természetesen, hogy az új, szokatlan, innovatív, más szórakozási lehetőség ismét Lóri barátomtól indult – nem is tudom, mikor voltam utoljára metál, szakszóval ebben az esetben állítólag agro rock koncerten. Tegnap este a thrash és heavy metált jásztó magyarországi Akela együttes egy számomra új helyen, a Claudiu Mărginean üzletember (valamikor az övé volt a Roland Garros, amely hatalmas botrányokat eredményezett Kolozsváron) által teljesen átalakított volt Favorit mozi helyiségében koncertezett. Ez most az Urania Palace. S nem is akárhogyan, hanem igazi metálosan… 🙂
Eszembe jutottak azok az idők, amikor szinte derékig ért a hajam (otthon megvan, 2000-ben vágattam le), az Apáczai Csere János Elméleti Líceum „elit osztályában”, az A-ban mindhárom fiú (Esztergár Zoltán, Tóbiás Tibor és jómagam), nagy metálos volt. Raktak is ki óráról mert közben a hajunkat igazgattuk vagy vágtuk le az elkopott végét… Hosszú hajunk miatt ballagni sem igazán akart engedni az egyébként progresszív gondolkozású Szilágyi Júlia egykori igazgatónő, mi már le is mondtunk az ünnepségről, aztán kiegyeztünk, hogy lesz zakó és maradhat a bekötött hosszú haj, a pantalló helyett pedig farmert veszünk, olyan metálosan… 🙂
Bevallom, nem hallottam az együttesről. Elismerem, teljesen kiestem a régióbeli, hazai és európai metál és rock életéből, bár volt osztálytársam, Esztergár Zoltán az Ercsey Feri által dédelgetett Voices of Silenceegyüttesben játszott, egy ideig követtem tevékenységüket.
Alaposan készültünk ám a tegnap esti eseményre. Csép Rékával meghallgattunk néhány számot a neten, kinyomtattuk és igyekeztünk megtanulni a számunkra legkedvesebb számot, a Fejetlenséget. Ezt sajnos nem játszották… 😦
Igen kellemes volt a helyszínen úgy a híres Unicum Lovagok két tagjával, mint az inkább népi hagyományok iránt érdeklődő Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület (Sztánai Lovasok) két alaptagjával találkozni… Ők is meglepődtek, de hát még én…
Igaz ugyan, hogy egy Kolozsvárról származó, de az Egyesült Királyságban élő hölgy miatt kétszer-háromszor majdnem kihívtam a rendőrséget, azt viszont nem gondoltam volna, hogy a koncert végeztével éppen az ajtónál várnak a városházához tartozó kékruhásokkal együtt… 🙂
Eléggé kiviseltük magunkat, de ez az a hely és idő volt… 🙂 Tudom, az outfit korántsem egy heavy metál koncertre való, de vasárnap lapszámfelelős voltam, munkából mentem a koncertre. Megbocsátható? 🙂
Amikor Branea Róbert vállalkozó, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) volt elnöke – ő hosszú évek óta részt vesz a bringázáson – jelezte, hogy segít a népszerűsítésben, s autóbuszt intéz annak érdekében, hogy a résztvevőknek szombaton hajnalban ne kelljen elbringázniuk Kolozsvárról Gyaluig, majd este az ünnepség és a vacsora után Körösfőről vissza, akkor tudtam: bárki teljesíteni tudja a távot. Szervezni kezdtem a társaságot, igyekeztem motiválni az embereket. Kis rámenősséggel, sikerült… 🙂
Funtineli-tető. Eléggé ki vagyok merülve. Boti sokkal jobban bírta – mint mindig. (Fotó: Csép Réka)
Szerencséje volt Vandának: Lóri barátunk kölcsön adta neki a szuper jó Cannondale típusú kétkerekűjét, mi több, megkért, az ő költségén vigyem el a Puremotionbicikliszervizbe (erről az élményről egy későbbi blogbejegyzésben), mert régen nem volt ránézve: fékpofákat cseréltek, megtisztították, majd megolajozták a láncot, felfújták a kerekeket, igyekeztek kiiktatni a nyolcast, a tojást stb.
Szóval felkészülve indultunk útnak – pénteken még én is megnéztem, hogy a pincében tárolt (le merem írni, mert amilyen ócska senkinek sem kell, nem érdemes ellopni) bringámnak le legyen lefújódva a kereke… 🙂
A szombat hajnali 5 óra 50 perckor történt ébredés kriminális volt. Bár hétkor már a Fenesi úton levő Billa előtt voltunk, Gyaluból effektív 8 óra 50 perckor indultunk útnak. Ezért javasoltuk Branea Robinak: az idő megtakarítása érdekében jövőre mindenképpen célszerű lenne a határidőhöz kötött internetes előjegyzés és a világhálón történő opcionális fizetés. Ily módon számottevően lerövidülne az indulás előtti ügyintézés, s a résztvevők sorban állás helyett a kerékpározás élményére és a tájak szépségére összpontosíthatnának. Ugyanakkor pontos nyilvántartás készülne arról, hány résztvevő nevezett be, ki, milyen méretű pólót igényel, hány biciklit kell szállítani, valamint hány férőhelyre van igény. Ennek függvényében pedig egy vagy két kisbuszra van szükség – utóbbi helyzetet Robi szerencsére gyorsan és sikeresen áthidalta Körösfőn! Elismerés és dicséret érte!
Juhász Péter és 11 (!) éves fia, Ákos. Apa nyomdokában…
A legnehezebb szakasznak a Határon Túrán is tapasztalt rész volt a legnehezebb: Gyalu-Havasnagyfalu. Álljunk meg egy pillanatra: fizikailag talán valóban az volt a legnehezebb, de pszichikailag a Jósikafalva (Beliş) előtti domb. Valamennyi alkalommal bevártam Vandát – ebben egyeztünk. Bár nagyon régen bringáztunk utoljára, kiválóan bírta. Mi több, Bánffyhunyad előtt, illetve innen Körösfőig jól megmocskolt… 🙂 Az utolsó szakaszt nehezen bírtam. Hát ha még haza kellett volna bringázni 40-50 kilométert… Horror!
Tetszett a bringatúra hangulata, a társaság (az Unicum Lovagok külön színfoltot jelenteken, bár nem tetszik a vaskeresztre hasonlító jelvényük!), az ünnepség. Azon morfondírozom már egy ideje, hogyan lehetne megreformálni ezeket a megemlékezéseket, mi mást lehetne kitalálni, ez így ugyanis szép és helyénvaló, de ismétlődő, rutinos.
Tóthpál Tamás háromkerekű bringával akart útnak indulni az E60-as főuton Kolozsvártól Körösfőig, de azt hiszem, lemondott róla…
Most jut eszembe a Bélesi-tó partján történt incidens: a belügyminisztérium (MAI rendszám) Dacia Duster típusú kocsijából egy rendőr egyenruhába öltözött férfi minden kocsi rendszámát lejegyezte. Valaki mondta, hogy egy másik mindenkit lefényképezett. Ez nem láttam, ezt nem tanúsíthatom. Felháborított az attitűd: egy kulturális rendezvényen (még akkor is, ha Vasvári Pálról emlékeztünk meg) mindenki kocsijának rendszámát lejegyzik? Ruandában élünk?!
A Szabadságban megjelent cikkembenazt hiszem túlzás csúszott: az egyik résztvevő mondta, hogy a GPS adatai szerint teljes pozitív szintkülönbség 2500 méter. A szerkentyű azt is számítja, amikor három-négy lépcsőt felviszed a bringát, érzékeli a szintkülönbséget. No, de „szakemberekkel” konzultálva arra a következtetésre jutottunk, hogy ez túlzás. Branea Robi kiszámolja majd a pontos szintkülönbséget.
Induláskor hosszú sort kellett kiállni. A Jókai Mór Teljesítménytúrán emiatt nem is regisztráltam
Vanda és Réka kiválóan bringázott. Vanda alig tolta egy-kétszer néhány métert. Gratulálunk neki! S Ákosnak is, Juhász Péter volt KMDSZ-es fiának, aki szintén végigtekerte az egész távot. Erről a hétfői Szabadságban megjelent főcikkemben…
Érdemes és érdekes ugyanakkor megjegyezni azt is, hogy a bringatúra vonatkozásában is bekövetkezett a generációváltás – a közismert Juhász Péter, volt KMDSZ-es tisztségviselő több társával együtt 1995-ben, azaz kereken 20 évvel ezelőtt az erdélyi magyarság anyanyelvi oktatásának és közösségi jogainak szavatolásáért Strasbourgba bringázott. Most még a felnőttek számára is alkalomadtán komoly megpróbáltatást jelentő körülmények között a 11 éves fia biciklizett közel 100 kilométert a Rákóczi Szabadcsapat vezetőjéről, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőséről elnevezett és az ő emlékére létrehozott kerékpáros teljesítménytúrán… Gratulálunk, Ákos!
No, de hadd meséljenek a fotók (Forrás: Unicum Lovagok, EKE Kolozsvár 1891 Facebook oldal, Csép Réka, Faceook). Kattints, kérlek, az elsőre… 🙂
Ez már az érkezés… 🙂
Mindketten jól bírták
Réka még nevet a legnehezebb szakasz után
Réka írta: Nagyon le vannak fáradva a fiúk. Esetemben nem sokat tévedett…
Réka és Vanda: after
Réka és Vanda: before
Induláskor nagy a tumi
A legnehezebb szabasz után az Unicum Lovagok társaságában vár a hideg sör…
Az Unicum Lovagokkal
VaVa, én is kérek zsíros kenyeret (Funtineli-tető)
Azt írja, hogy innan könnyebb lesz? 🙂
Na, induljunk már!
Akárhol, csak a földön ülve legyen…
Jobbra Branea Robi: gratula a szervezésért!
Juhász Péter és 11 éves kisfia, Ákos: minden bizonnyal mindketten emlékezni fognak erre a napra… Gratula, Ákos!
Háromkerekűvel is lehet?
Indulás előtt
A Bélesi-tó partján szervezett emlékünnepség
Itt estek el Vasváriék. Akkor még nem létezett a duzzasztógát…
Kiss Olivér blogja 