Továbbra sem találják a szombaton délután/este eltűnt Molnár Beátát és kirándulótársát, Boné Ferencet.
A rendőrséghez közel álló megbízható forrás szerint a 30 éves hölgynek szombaton este találkoznia kellett volna több személlyel egy kolozsvári lokálban, ám azt üzente, nem ér el. Mi több, fotót küldött társainak, azt viszont nem tudni pontosan, hol készült a felvétel.
Azóta nem lehet elérni: lemerült a telefonja, lezárta vagy valaki más kapcsolta ki.
A Bóné Ferenc tulajdonában lévő, bordó színű, aradi rendszámú Dacia Logan típusú személygépkocsit, amellyel Havasreketyére utaztak, nem találja a rendőrség. A férfi telefonja kicsöngött, szakemberek azonosították a készülék valószínű helyét.
Ferencet sem találják (Fotó: Facebook)
A rendőrség Havasreketyén (Răchiţele), Meregyón (Mărgău) és a Vigyázó (Vlădeasa) környékén valamennyi panzióhoz kiment, egyikben sem szálltak meg.
Beátát és Ferencet az E60-as főúton található térfigyelő kamerák felvételein is keresik. Megtörténhet, hogy kijutottak a völgyből és elértek Bánffyhunyadra vagy Pádis irányába.
Amennyiben van informóciója, hívja az 112-es sürgősségi számot!
Így már úgy hangzik, mintha ismét feltaláltuk volna a spanyolviaszt, bár – Boti barátomat idézve – eddig 967-szer voltunk már a Vigyázón/Vlădeasa. 🙂
Volt viszont új elem is: reggel a pizzázóban pizza (és reggeli) helyett két pohár pálinkát vásároltunk Ákos barátommal, majd a fenti parkoló közelében lakókocsiból mindenfélét árusító Angélától V33 vodkát. Magyarországi barátomnak azért jó volt az ötlete, s vodkát megtoldottuk egy kis Teddy műanyagüdítővel 🙂
Ezúttal viszont Zattler Arnold új útvonalat talált ki számunkra: a Menyasszony fátyla vízesés előtt a piros kereszt turistajelzésen feltértünk, majd a kaptató után kiértünk a Sabérc-csúcsra, innen a Fehér-kövekhez vezetett az ösvény, a túra első része a Vigyázón „csúcsosodott”.
Innen a piros pont jelzésen leereszkedtünk az erdőbe, majd vissza a Havasreketye központjában parkolt kocsikhoz.
Lapos hétvégére számítottam, igazán aktív lett belőle, a vasárnapi téli túrán még egy moszkvai orosz meghívott is részt vett…
Szombaton Sztána volt műsoron, Lajcsinak segítettünk különféléket: kiváló társaság, szép lovak, tiszta levegő, outside the box. Lovakat simogattam.
Ma sima, klasszikus téli túrán voltunk a Vigyázón. Ismét kiváló társaság, még a CouchSurfing vendégszerető portál segítségével megismert moszkvai orosz hölgy is velünk tartott.
Klasszikus túra a Vigyázóra, a környék legkönnyebb kirándulása. Hacsak nem fúj kegyetlenül a szél (lásd videó). Jusztinka néni és Jónás továbbra is tartja a frontot a menedékháznál.
A történet többi részét a fotók és a videó meséli el:
Felfele (sem) könnyű
Büszkén az 1848 méteren levő meteorológiai állomás fele
Szombaton reggel a havasreketyei Menyasszony fátyla vízesés közeléből indultunk (tilos a természeti szépségig kocsival felmenni, egyesek mégis úgy gondolták, ők különbek), kimentünk a Lespezi-csúcsra (vajon mi a magyar neve?), majd kis Arnold-féle eltévedéssel a felmentünk a Fehér-kövekhez, de nem mentünk fel, azaz a csúcsra: beázott bakanccsal nem lett volna annyira kellemes.
Januárban talán sohasem volt ennyire kevés hó itt. Legalábbis ahányszor itt jártam télvíz idején, mindig nagyobb volt…
A fotókat Varga Boglárka készítette: Kattints az elsőre!
Nyugodtan írhatom, hogy életem legszebb időszaka volt: nagy volt a társaság, kiváló volt a hangulat, a házasságok, a feleségek/férjek és a gyerekvállalások nem korlátozták (annyira) a szabadidőt, sok-sok helyen jártunk együtt.
Az első nagy változás akkor következett be, amikor legjobb barátom, Glytz nem szervezett már több kirándulást, elmaradtak a rendszeres túrák – fájó nosztalgiával tekintek vissza a változás előtti évekre. Nyugat-európai barátaim hathatós támogatásával 2006-ban még kocsit (ha a Dacia Solenza annak minősül) is vásároltam (rozsdás, nem mindig indul, de most is megvan), hogy folytatni lehessen a természetjárást, a túrázást. S valamelyest sikerült, de a visszaesés drasztikus volt.
Aztán 2007-ben megismertük Lacit, s elindult a lavina. Szava hihetetlenül lelkesítőn hatott, varázs volt bepörögni, amikor írta, lehet menni Szmidára. Mindent felülíró, mindent feledő hívó szó volt. Rengeteg nyári és téli túra, túrabiciklizés, túramotorozás, hószánozás, kirándulás, sátorozás, sok-sok emlékezetes születésnap. Mélyen raktározott, maradandó, szív- és lélekerősítő emlékek.
2013 januárjában utoljára tartottunk ott születésnapot (Vandát ünnepeltük), akkor még volt Szerda is (minden héten ekkor gyűltünk össze Lóri barátom legénylakásán, ettünk-ittunk, filmet néztünk, társasjátékoztunk, beszélgettünk, EGYÜTT VOLTUNK), az űr nem volt akkora, bár sokszor megsirattam a szmidai időket. Valahányszor a környéken jártam, benéztem, nosztalgiáztam. Sírtam is. Nem is egyszer.
Ráadásul többen emigráltak, elköltöztek, szedentáris életet élnek, néhánynak megváltozott az életstílusa, értékrendje, életvitele, voltak szakítások is, s valahogy hiányzik az utánpótlás. Eddig lélegeztető gépen volt, most viszont meghalni látszik a Szerda. S vele együtt rengeteg minden. Hányan ennek a körnek köszönhetően találtak társra, bár sokan kívülről “hoztak” partnert maguknak… Párkapcsolatos létesültek, házasságok köttettek… Ilyen (is) volt a Szerda. Lacinak és a hét közepén megejtett rendszeres találkozásoknak galvanizáló hatása volt.
Aztán idén januárban leállt a Szerda. Ez volt a kegyelemdöfés. Aztán jött észak-ciprus (hatalmas tartozás) és a térdműtétem. Most már jól van, hátha jövő héten sikerül az Iránban levő Damavand (5610 méter) megmászása, de a januártól májusig tartó fájdalom és bizonytalanság, illetve a május-július időszakban fellépett kiránduláshiány egyszer-egyszer rányomta a bélyegét a közérzetemre.
Bár ünnepelni kellett volna, mégis inkább nosztalgiáztunk, búslakodók, mi több, kissé szomorúak voltunk. A jövőbe tekintés sem hozott derűt, hisz minden valószínűség szerint ezután még kevesebbet találkozunk, járjuk együtt a Természetet.
Laci, most már érted az alkalomadtán felszínre tört búskomorság okát?!
Kérlek, kattins az első fotóra!
A csütörtök délutáni érkezés
Együtt a Bulgakovban
Úristen, milyen volt az út a Vigyázó Menedékházhoz Viság irányából (letérő Székelyjó előtt)… Még túramotorral is alig bírtunk felmenni…
Pénteken délután már ki is mentünk a Fehér Kövekhez
Római Birodalom 536 körül… 🙂 A Vigyázó Menedékházánál
Cristina és Ioan Potra (Jusztinka néni és Ionaş) valamelyest befektetett az utóbbi időben…
Cristina és Ioan Potra (Jusztinka néni és Ionaş) valamelyest befektetett az utóbbi időben…
Úristen, a szedentáris élet és a munka miatt mekkora lett a hasam… 🙂
Szombaton délelőtt megérkeztek a többiek is: Xéni, Arnold, Boti és Lóri
Lacikám, hát mit csináljak, ilyen az élet…!
Érkezés utáni vidámság
Élet (Fehér-kövek)
Csúcson. Több szempontból
Konzultáció
Tudod te, Lórikám, mennyit jártam én ide fiatal koromban?!
Szervezés, szervezkedés, egyeztetés, szavazás, demokrácia – aztán háromfele szakadt a csapat. Mi szombaton délben úgy döntöttünk: kimegyünk a Vigyázóra. Két jelige vezérelt: A városban esik, a hegyekben hull, illetve Nincs rossz idő, csak gyenge turista.
Az elmélet – ismét – beigazolódott.
Beizzítottam a Dacia Grand Cherokke Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Edition személygépkocsimat (2004-ben gyártották, 113 ezer kilométert gurult, ki kell bírnia amíg élek, majd megvásárolja a müncheni múzeum, a befolyó összeg lesz a hagyatékom… 🙂 ), elmentem Bibiért, s máris pörögtünk.
A mamutfenyő-párnál párosan. Bár kétszer-háromszor a nyakunkba zúdult a dara, sikerült megtalálnunk a geoládát… 🙂
Bánffyhunyadon a nosztalgia kerített hatalmába, de folyattuk utunkat. Rogojelben az üzlet-kocsmában sört ittunk, barátkoztunk, elemet vásároltunk a GPS-készülékbe. Nincs erre szükség a Vigyázón, mondaná valaki. Igen ám, de amikor leszáll a köd, vagy bekövetkezik a white-out, akkor a legtapasztaltabb turista sem tudja, merre van Észak…
Késő este üdvözölt Iustina néni és Ionas (Potra). Mi voltunk az egyedüli vendégek. Elbeszélgettünk. Nosztalgiáztunk. Sokat. Ismét. Karcsit emlegettük sokat… Azon is elcsodálkoztunk, Pityu bácsi és felesége, hogyan bírják decembertől májusig fent a hegyen. Együtt, folyamatosan.
Vasárnap: reggeli-ebéd. Cu de toate… 🙂
Korán tértünk nyugovóra. Abban reménykedve, hogy még lesznek turisták, magunkkal vittük az Alhambra társasjátékot. Mindhiába. Már éjfél előtt ágyba zuhantunk.
Igen, vasárnap délben keltünk ki belőle. Olyan csend volt, mint a barlangban. Szinte.
S verőfényes napsütésben kimentünk a meteorológiai állomáshoz is.
Ugyanott van a Kóréh Barna emléktábla. De vajon emlékét ugyanúgy őrizzük, ahogy illene? Az én saram is, de Mobellino is elhelyezhetett volna ott egy geoládát… Egyik releváns blogbejegyzése itt.
Fáj a szakadt meniszkuszom miatt a bal térdem, alig jöttem le a hegyről. Meg kell műttetnem. Halaszthatatlan. De az élmény, a betondzsungelből történő szabadulás, a Természet – megfizethetetlen.
Mamutfenyők, s geoláda
Szombat késő délután. Vasárnap estére elolvadt…
Emlékére
Kaja, pia.
Védőnk
Itt már keményen süt a nap
Kontraszt
Ilyen napsütésben talán sohasem fényképeztem le a Vigyázó-csúcson levő meteorológiai állomást
Elég volt a betondzsungelből, a friss szmogból: a szombati bükki kiruccanás a péntek késő estig tartó whist kártyajáték (powered by Jakab Adorján), no meg az ezt követő, hajnalig tartó Bulgakov-buli miatt elmaradt, de vasárnap már nem volt kegyelem: a negatív hőmérséklet és a kedvezőtlen időjárás-előrejelzés ellenére (eső, heve széllökések) kimentünk a Vigyázóra.
Mindenhol jó, de a legjobb a természetben
illetve
Mens sana in corpore sano
és
Nincs rossz idő, csak gyenge túrázó
jelmondatokból kiindulva négyen (Bibi, Réka, Arnold s jómagam) nekivágtunk a kalandnak a rozsdás Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited „Trailbalezer” Editionnal.
Régi kedves ismerőssel a menedékházban. Adi, a meteorológus, az élő legenda… 🙂
Sajnos hóláncot logisztikai okokból nem tudtuk magunkhoz tenni, de szerencsére nem is volt szükség rá.
Megelpő módon csak jóval a menedékház fölött volt hó. A meteóig viszont heves széllökésekben és sűrű ködben volt részünk, Bibi a menedékházban maradt. Jól tette. De mi szadó-mazo túrázók vagyunk, nekünk ez is, így is finom volt… 🙂
Január 16., szombat. Álomvilág a Vigyázó-csúcson levő meteorológiai állomásnál (Saját felvételek)
Bosszant, amikor legkésőbb hét közepén nem tudom, hétvégén mi a szabadidős program. Ilyenkor aztán jönnek az improvizációk, a különböző kompromisszumok (szerencsére múlt hétvégére sikerült tartalmas programot összehozni!), az utolsó pillanati változások. Ezekkel sincs baj, rugalmasnak, spontánnak tartom magam, a mobilitásom is tűrhető, gyorsan el tudok érni ide vagy oda, de akkor vagyok a legboldogabb, amikor már pénteken délután elszabadulhatok a betondzsungelből, s nem kell többé szívnom a friss szmogot. Engem ez tesz boldoggá, ez dob fel, nekem ez ad erőt. Most is elmentem volna már pénteken, vállaltam a sátorozást, de nem volt kivel. Van téli sátor, hálózsák, teljes felszerelés. Tapasztaltam: minél több a szerkó, annál kevesebb a túrázás… 😦
Január 17., vasárnap. Nemsokára megérkezünk a Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület/Sztánai Lovasok főhadiszállásához. Havazik. Szerencsére mindenki jól felöltözött…
Sajnos múlt hétvégén három fele szakadt a társaság (régen volt már egy Nagy Közös Túra), legtöbben sízni mentek, volt egy extrém magántúra (az illető Matterhornra készül), mi pedig ötön a Vigyáróra mentünk volna, el is jutottunk, de csak négyen. Festői szépségű táj.
Szombaton Havasrogozból (Rogojel) felmentünk a menedékházig, innen a meteorológiai állomásig, végig a gerincen, leereszkedtünk a Fehér-kövekhez, innen pedig az úton vissza a Ionaş vezette menedékházhoz, majd le a kocsihoz (izé, a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Editionhoz). Ketten a menedékháznál maradtak, elindultak a Fehér-kövekhez (téli körülmények között másfél óra az út egy irányba), félúton találkoztunk velük, visszafordultak velünk. Minden alkalommal eléggé különös érzések kerítenek birtokukba, amikor a 46 évvel ezelőtt út közelében lezuhant Tarom repülőgép áldozatainak emlékére állított keresztek mellett haladok el…
Szombat, január 16., szombat. Ereszkedünk a Fehér-kövekhez.
Vasárnapra szerencsére összejött egy spontán lovaglás Sztánán. Igaz, az utolsó pillanatban. Kiváló társaság, jó ló, s jó hideg… 🙂 Télen csak akkor lovagoltam még, amikor a sztánai farsangra mentünk a Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület(Sztánai Lovasok) tagjaival. Ezúttal Tulipánon lovagoltam. Ne volt annyira energikus, mint Rékával… A vágta sem volt annyira viharzó, mint amikor Réka van a hátán. Jocó szerint ezért, mert a többi ló csak ügetésben követett.
Szombat. Hegyre fel, fiatalok!
Klasszikus, de szép vigyázói felvétel…
Magasabbra!
Természet
Meghajolok a Természet ereje előtt
Együtt
Égreforgó
Ösvény az égiekhez
Arnold előbbre jár, ő nem fotózik, nem készít videót…
Meggyőződésem: amennyiben túl részletesen megszervezzük, nem sikerül ilyen jól. Annyi volt biztos támpont csupán, hogy Vandával pénteken már kimegyünk a Vigyázóra, s szombaton tízkor, s vasárnap ugyanakkor indul a túra. Aztán mindenki megszervezte a saját indulását, egyeztetések zajlottak, ki, mikor, kivel jön ki, ki, kivel, mikor, hogyan tér vissza. Nem volt macera, malőr, gáz, probléma, nyugtalanság. Elvégre két születésnapi lazulást tartottunk. Isten éltessen benneteket, Vanda és Melinda!
Bár pénteken kiégett a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition fenti féklámpája, s közel két órába telt, amíg kicseréltük (a csavar menete megment, nem sikerült kicsavarni, csavarhúzót kellett vásárolni, majd beszerelni, ellenőrizni), pénteken késő este mégis nekivágtunk az útnak. Köd, eltévedés, a térerő hiánya: szombat hajnali fél egykor értünk a Vigyázó-menedékházhoz.
Tanács: tegyél akárcsak mi, azaz mérd le GPS segítségével, és jegyezd le, hol hagytad a kocsit, hol tértél le az útról, hol mentél rá a biztos útra. Az úgynevezett okostelefonokon van GPS (én is kaptam egyet ajándékba, köszi, Glytz, s használom is, geodobozolásra, s ilyenkor), használd, ne járj úgy, mint a minap a szlovákiai turisták… 😦 Adott pillanatban, visszafordultunk, mert nem voltunk biztosak, jó úton megyünk-e. De a sílécek nyomai mindig fel visznek… Aztán belebotlottunk egy kitaposott ösvénybe, majd később a szombati sízőverseny miatt buldózerrel letakarított és masszívan leszórt útba, innen már biztos volt, hogy feljutunk a Ionaş-féle menedékházhoz.
Szombaton a Vigyázó-menedékház – Fehér-kövek – Vigyózó-csúcs meteorológiai állomás volt műsoron. Köszi, Xéni a tizenegyünknek itt intézett szállást!
Vasárnap egy másik csapat csatlakozott hozzánk (Havasrogoz/Rogojel falu – Vigyázó menedékház), miközben a többiek mentek lefele a meteóhoz. Együtt visszamentünk, de valaki már útközben visszafordult…
Tanács2: a kocsikat a legjobb a Havasrogoz/Rogojel faluban levő kocsmánál hagyni, s onnan gyalog kiemnni a Vigyázó-menedékházhoz. A régi, nyári utat lezárták, most Havasrogozból kell kimennti. Tehát ne ott menjetek fel, ahol írja: Cabana Vladeasa 10 km, hanem Havasrogoz/Rogojel faluból!
Köszönjük a társaságot, az élményeket!
P.S.: Szomorú: egyre távolabb, s egyre messzebb kell mennünk, hogy télen havas tájat lássunk, hóban túrázzunk…
Az alábbi bejegyzés tulajdonképpen ötletet ad a téli sátorozásra és túrázásra, annak mikéntjére és veszélyeire világít rá… 2013. január 25., péntek. Megérkezünk Glytz barátom és felesége, Melinda hétvégi házához Poiana Horeára. Más néven Poiana Horii. Magyarul Gyálukáluluj. Egy öreg mondta nekem hajdanán, hogy valamiféle Urbánczy gróf játszotta el a falut. Kártyán. Ő még emlékszik arra, hogy nagyapja mesélt a magyar nemesről. Azért mentünk ide, hogy kipróbáljuk a Vanda által születésnapra kapott téli Husky Enjoy -26 típusú hálózsákot. Megtettük…
… de az első éjszakát úgy aludtuk át, hogy a meleg házból gondoltunk arra, hogy a sátorban most hideg lehet. Azaz a sátrat felkészítettük a Nagy Napra…
… közben bent az alacsony hőmérsékletre való tekintettel kabátban készült a vacsora, azaz az arab kenyeres szendvics…
… s próbáljuk elrettenteni a hideget… (A Vandán levő kommandós sapkát Lázok Levente barátomtól kaptam)
Ébredés vasárnap, 2013. január 27-én reggel. Szombatról vasárnapra virradóra aludtunk sátorban. Az adatok: a pénteki érkezéskor a szobában a hőmérséklet: -3 °C. Este kint: -8 °C. Szombaton hajnali fél ötkor kint -10 °C (vizelni voltam…), szombaton délelőtt -4 °C, a szobában szombaton délután 1 °C (éjfél után már nem raktunk a tűzre). Vasárnap hajnali 2 óra 30 perckor kint -10 °C, vasárnap hajnali 3 óra 20 perckor a sátorban -1 °C.
Érdekes, szokatlan, új élmény volt. Nem fáztunk. Azonos típusú hálózsákjainkon azt írja -18 °C-ig nem vacog benne a fogunk. Mínusz 26 °C-nál már valószínűleg a műfogban levő tömés is kiesik, s megfagy. Kíváncsian várjuk azt az alkalmat, amikor mínusz 10 °C lesz a sátorban. De ahhoz kint legalább mínusz 18 °C-nak kell lennie. Olyasmit csak Szmidán tapasztaltunk, de oda már… Ezt inkább ne részletezzük: ez még friss és fájó seb…
2013. január 19-20., szombat-vasárnap. Vigyázó/Vlegyásza:
Szombaton délelőtt, január 19-én reggel vágunk neki az útnak. Egy éve nem voltunk a Vigyázón. Legutoljára az orgazmisztikus túra alkalmával jártunk itt. Xénia és Lóri útban a menedékház fele
Piroskák. Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos biztos ismét valami aktuálpolitikai témával traktálja a társaságot… Előtérben Vanda, bal oldalán pedig Júlia
Mit rejtegetsz itt? Vadászi Zsolt és Kovács Hajnalka. Románc felső fokon
Ködbe vesző útitársak…
VaVa sequoia frizurája a meteorológiai állomásnál, ahova már szombaton kimentünk
Vasárnap a Fehér-kövekhez vezetett az út, termál források mellett… 🙂
Tél. Gyönyör.
A Fehér-kövek közelében. Kirándulni jó!
Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos, önkormányzati frakcióvezető, az RMDSZ Képviselők Tanácsának (MKT) elnöke, két ízben parlamenti képviselőjelölt, egy állami ügynökség vezetője újabb választót próbál megvesztegetni. Ezúttal a vigyázói/vlegyászai menedékháznál két potenciális szavazó megrökönyödésére.
Január 12. Az utolsó Itt és Így résztvevői: (balról jobbra) alulírott, Lenke, Réka, Ildikó, Vanda, Lóri. Guggol: Tibi és szív-lélek-örökbarát házigazdánk, Laci
Idáig sikerült eljutni kocsikkal…
Indiánsor a menedékházig
Indiánsor2
Nem sequoia, hanem bosszantó fenyőpalánta. Vanda ezt fejelte meg 2012. május 1-jén a biciklitúra alkalmával… Örök emlék. Ki ne vágják!
Kontraszt
Ködös enyészet. A Ház már nincs, de az emlékek maradnak…
Jó dolga van Lacinak… Vanda és…
… Ildikó (nővér a Zsidókórházban) is ápolja-gondozza
Vanda Husky Enjoy -26 Celsius fokos hálózsákot és értékes Petzl fejlámát kap ajándékba. Mindenki csodájára jár…
Szívszaggató, hogy már nem…
Vasárnap, január 13., délelőtt: gyere ki a hóra. Esetünkben a jégre… A SRI figyel bennünket… 🙂
1., vasárnap: az „idény” jól indult, ugyanis a magyar idő szerinti újévet egy 40 perces éjszakai túrával kezdtük. A híd mellett levő háztól kimentünk a Tarnicai-gátra, s ott bontottunk pezsgőt.
15-17., péntek-vasárnap: Radnai-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével vagy az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel (Nagy Zoltán, az Jókai-emléktúra főszervezőjének javaslata)
22-24.: Csalhó-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével
Makedónia és Észak-Görögország a Dacia Grand Cherokee Pathmakerrel vagy Nagy-Hagymás túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével vagy Dolomitok-túra (via ferrata). Utóbbit ingyen (szállás, étkezés) intézi egy barátom, akárcsak 2010-ben. Nekem csak a Kolozsvár-Milano (Bergamo) fapados repülőjegyet kell megvásárolnom.
Ezen kívül minden csütörtökön pókerezés, csatlakozunk a Mirakolix társasjáték-estekhez, lesz biciklizés a Kolozsvár Tekerrel, sziklamászás, barlangászás, Határon-Túra, Erdély Mentőcsoport tevékenység, plane spotting.
Ha külföldi támogatóimtól sikerül összehozni a pénzt, akkor Kerekes (Lath) Emese meghívására elutaznék Kanadába.
Kiss Olivér blogja 