Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Vigyázó’


Miért nincs hó?

Szombaton reggel a havasreketyei Menyasszony fátyla vízesés közeléből indultunk (tilos a természeti szépségig kocsival felmenni, egyesek mégis úgy gondolták, ők különbek), kimentünk a Lespezi-csúcsra (vajon mi a magyar neve?), majd kis Arnold-féle eltévedéssel a felmentünk a Fehér-kövekhez, de nem mentünk fel, azaz a csúcsra: beázott bakanccsal nem lett volna annyira kellemes.

Januárban talán sohasem volt ennyire kevés hó itt. Legalábbis ahányszor itt jártam télvíz idején, mindig nagyobb volt…

A fotókat Varga Boglárka készítette: Kattints az elsőre!

Reklámok

Read Full Post »


🙂

Nyugodtan írhatom, hogy életem legszebb időszaka volt: nagy volt a társaság, kiváló volt a hangulat, a házasságok, a feleségek/férjek és a gyerekvállalások nem korlátozták (annyira) a szabadidőt, sok-sok helyen jártunk együtt.

Az első nagy változás akkor következett be, amikor legjobb barátom, Glytz nem szervezett már több kirándulást, elmaradtak a rendszeres túrák – fájó nosztalgiával tekintek vissza a változás előtti évekre. Nyugat-európai barátaim hathatós támogatásával 2006-ban még kocsit (ha a Dacia Solenza annak minősül) is vásároltam (rozsdás, nem mindig indul, de most is megvan), hogy folytatni lehessen a természetjárást, a túrázást. S valamelyest sikerült, de a visszaesés drasztikus volt.

Aztán 2007-ben megismertük Lacit, s elindult a lavina. Szava hihetetlenül lelkesítőn hatott, varázs volt bepörögni, amikor írta, lehet menni Szmidára. Mindent felülíró, mindent feledő hívó szó volt. Rengeteg nyári és téli túra, túrabiciklizés, túramotorozás, hószánozás, kirándulás, sátorozás, sok-sok emlékezetes születésnap. Mélyen raktározott, maradandó, szív- és lélekerősítő emlékek.

2013 januárjában utoljára tartottunk ott születésnapot (Vandát ünnepeltük), akkor még volt Szerda is (minden héten ekkor gyűltünk össze Lóri barátom legénylakásán, ettünk-ittunk, filmet néztünk, társasjátékoztunk, beszélgettünk, EGYÜTT VOLTUNK), az űr nem volt akkora, bár sokszor megsirattam a szmidai időket. Valahányszor a környéken jártam, benéztem, nosztalgiáztam. Sírtam is. Nem is egyszer.

Ráadásul többen emigráltak, elköltöztek, szedentáris életet élnek, néhánynak megváltozott az életstílusa, értékrendje, életvitele, voltak szakítások is, s valahogy hiányzik az utánpótlás. Eddig lélegeztető gépen volt, most viszont meghalni látszik a Szerda. S vele együtt rengeteg minden. Hányan ennek a körnek köszönhetően találtak társra, bár sokan kívülről “hoztak” partnert maguknak… Párkapcsolatos létesültek, házasságok köttettek… Ilyen (is) volt a Szerda. Lacinak és a hét közepén megejtett rendszeres találkozásoknak galvanizáló hatása volt.

Aztán idén januárban leállt a Szerda. Ez volt a kegyelemdöfés. Aztán jött észak-ciprus (hatalmas tartozás) és a térdműtétem. Most már jól van, hátha jövő héten sikerül az Iránban levő Damavand (5610 méter) megmászása, de a januártól májusig tartó fájdalom és bizonytalanság, illetve a május-július időszakban fellépett kiránduláshiány egyszer-egyszer rányomta a bélyegét a közérzetemre.

Bár ünnepelni kellett volna, mégis inkább nosztalgiáztunk, búslakodók, mi több, kissé szomorúak voltunk. A jövőbe tekintés sem hozott derűt, hisz minden valószínűség szerint ezután még kevesebbet találkozunk, járjuk együtt a Természetet.

Laci, most már érted az alkalomadtán felszínre tört búskomorság okát?!

Kérlek, kattins az első fotóra!

Read Full Post »


A városban esik, a hegyekben hull…

Szervezés, szervezkedés, egyeztetés, szavazás, demokrácia – aztán háromfele szakadt a csapat. Mi szombaton délben úgy döntöttünk: kimegyünk a Vigyázóra. Két jelige vezérelt: A városban esik, a hegyekben hull, illetve Nincs rossz idő, csak gyenge turista.

Az elmélet – ismét – beigazolódott.

Beizzítottam a Dacia Grand Cherokke Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Edition személygépkocsimat (2004-ben gyártották, 113 ezer kilométert gurult, ki kell bírnia amíg élek, majd megvásárolja a müncheni múzeum, a befolyó összeg lesz a hagyatékom… 🙂 ), elmentem Bibiért, s máris pörögtünk.

A mamutfenyő-párnál párosan. Bár kétszer-háromszor a nyakunkba zúdult a dara, sikerült megtalálnunk a geoládát… 🙂

Bánffyhunyadon a nosztalgia kerített hatalmába, de folyattuk utunkat. Rogojelben az üzlet-kocsmában sört ittunk, barátkoztunk, elemet vásároltunk a GPS-készülékbe. Nincs erre szükség a Vigyázón, mondaná valaki. Igen ám, de amikor leszáll a köd, vagy bekövetkezik a white-out, akkor a legtapasztaltabb turista sem tudja, merre van Észak…

Késő este üdvözölt Iustina néni és Ionas (Potra). Mi voltunk az egyedüli vendégek. Elbeszélgettünk. Nosztalgiáztunk. Sokat. Ismét. Karcsit emlegettük sokat… Azon is elcsodálkoztunk, Pityu bácsi és felesége, hogyan bírják decembertől májusig fent a hegyen. Együtt, folyamatosan.

Vasárnap: reggeli-ebéd. Cu de toate… 🙂

Korán tértünk nyugovóra. Abban reménykedve, hogy még lesznek turisták, magunkkal vittük az Alhambra társasjátékot. Mindhiába. Már éjfél előtt ágyba zuhantunk.

Igen, vasárnap délben keltünk ki belőle. Olyan csend volt, mint a barlangban. Szinte.

S verőfényes napsütésben kimentünk a meteorológiai állomáshoz is.

Ugyanott van a Kóréh Barna emléktábla. De vajon emlékét ugyanúgy őrizzük, ahogy illene? Az én saram is, de Mobellino is elhelyezhetett volna ott egy geoládát… Egyik releváns blogbejegyzése itt.

Fáj a szakadt meniszkuszom miatt a bal térdem, alig jöttem le a hegyről. Meg kell műttetnem. Halaszthatatlan. De az élmény, a betondzsungelből történő szabadulás, a Természet – megfizethetetlen.

Read Full Post »


20161127_133400

Hol vannak a túratársak?

Elég volt a betondzsungelből, a friss szmogból: a szombati bükki kiruccanás a péntek késő estig tartó whist kártyajáték (powered by Jakab Adorján), no meg az ezt követő, hajnalig tartó Bulgakov-buli miatt elmaradt, de vasárnap már nem volt kegyelem: a negatív hőmérséklet és a kedvezőtlen időjárás-előrejelzés ellenére (eső, heve széllökések) kimentünk a Vigyázóra.

Mindenhol jó, de a legjobb a természetben

illetve

Mens sana in corpore sano

és

Nincs rossz idő, csak gyenge túrázó

jelmondatokból kiindulva négyen (Bibi, Réka, Arnold s jómagam) nekivágtunk a kalandnak a rozsdás Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited „Trailbalezer” Editionnal.

20161127_154631

Régi kedves ismerőssel a menedékházban. Adi, a meteorológus, az élő legenda… 🙂

Sajnos hóláncot logisztikai okokból nem tudtuk magunkhoz tenni, de szerencsére nem is volt szükség rá.

Megelpő módon csak jóval a menedékház fölött volt hó. A meteóig viszont heves széllökésekben és sűrű ködben volt részünk, Bibi a menedékházban maradt. Jól tette. De mi szadó-mazo túrázók vagyunk, nekünk ez is, így is finom volt… 🙂

 

Read Full Post »


vigyazo es lovaglas 016

Január 16., szombat. Álomvilág a Vigyázó-csúcson levő meteorológiai állomásnál (Saját felvételek)

Bosszant, amikor legkésőbb hét közepén nem tudom, hétvégén mi a szabadidős program. Ilyenkor aztán jönnek az improvizációk, a különböző kompromisszumok (szerencsére múlt hétvégére sikerült tartalmas programot összehozni!), az utolsó pillanati változások. Ezekkel sincs baj, rugalmasnak, spontánnak tartom magam, a mobilitásom is tűrhető, gyorsan el tudok érni ide vagy oda, de akkor vagyok a legboldogabb, amikor már pénteken délután elszabadulhatok a betondzsungelből, s nem kell többé szívnom a friss szmogot. Engem ez tesz boldoggá, ez dob fel, nekem ez ad erőt. Most is elmentem volna már pénteken, vállaltam a sátorozást, de nem volt kivel. Van téli sátor, hálózsák, teljes felszerelés. Tapasztaltam: minél több a szerkó, annál kevesebb a túrázás… 😦

vigyazo es lovaglas 033

Január 17., vasárnap. Nemsokára megérkezünk a Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület/Sztánai Lovasok főhadiszállásához. Havazik. Szerencsére mindenki jól felöltözött…

Sajnos múlt hétvégén három fele szakadt a társaság (régen volt már egy Nagy Közös Túra), legtöbben sízni mentek, volt egy extrém magántúra (az illető Matterhornra készül), mi pedig ötön a Vigyáróra mentünk volna, el is jutottunk, de csak négyen. Festői szépségű táj.

Szombaton Havasrogozból (Rogojel) felmentünk a menedékházig, innen a meteorológiai állomásig, végig a gerincen, leereszkedtünk a Fehér-kövekhez, innen pedig az úton vissza a Ionaş vezette menedékházhoz, majd le a kocsihoz (izé, a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Editionhoz). Ketten a menedékháznál maradtak, elindultak a Fehér-kövekhez (téli körülmények között másfél óra az út egy irányba), félúton találkoztunk velük, visszafordultak velünk. Minden alkalommal eléggé különös érzések kerítenek birtokukba, amikor a 46 évvel ezelőtt út közelében lezuhant Tarom repülőgép áldozatainak emlékére állított keresztek mellett haladok el…

vigyazo es lovaglas 025

Szombat, január 16., szombat. Ereszkedünk a Fehér-kövekhez.

Vasárnapra szerencsére összejött egy spontán lovaglás Sztánán. Igaz, az utolsó pillanatban. Kiváló társaság, jó ló, s jó hideg… 🙂 Télen csak akkor lovagoltam még, amikor a sztánai farsangra mentünk a Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület (Sztánai Lovasok) tagjaival. Ezúttal Tulipánon lovagoltam. Ne volt annyira energikus, mint Rékával… A vágta sem volt annyira viharzó, mint amikor Réka van a hátán. Jocó szerint ezért, mert a többi ló csak ügetésben követett.

********************************************************************************************

 

 

Read Full Post »


HAM_9950

A Megrettenthetetlenek (Fotó: Hám Péter)

Meggyőződésem: amennyiben túl részletesen megszervezzük, nem sikerül ilyen jól. Annyi volt biztos támpont csupán, hogy Vandával pénteken már kimegyünk a Vigyázóra, s szombaton tízkor, s vasárnap ugyanakkor indul a túra. Aztán mindenki megszervezte a saját indulását, egyeztetések zajlottak, ki, mikor, kivel jön ki, ki, kivel, mikor, hogyan tér vissza. Nem volt macera, malőr, gáz, probléma, nyugtalanság. Elvégre két születésnapi lazulást tartottunk. Isten éltessen benneteket, Vanda és Melinda!

Bár pénteken kiégett a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition fenti féklámpája, s közel két órába telt, amíg kicseréltük (a csavar menete megment, nem sikerült kicsavarni, csavarhúzót kellett vásárolni, majd beszerelni, ellenőrizni), pénteken késő este mégis nekivágtunk az útnak. Köd, eltévedés, a térerő hiánya: szombat hajnali fél egykor értünk a Vigyázó-menedékházhoz.

Tanács: tegyél akárcsak mi, azaz mérd le GPS segítségével, és jegyezd le, hol hagytad a kocsit, hol tértél le az útról, hol mentél rá a biztos útra. Az úgynevezett okostelefonokon van GPS (én is kaptam egyet ajándékba, köszi, Glytz, s használom is, geodobozolásra, s ilyenkor), használd, ne járj úgy, mint a minap a szlovákiai turisták… 😦 Adott pillanatban, visszafordultunk, mert nem voltunk biztosak, jó úton megyünk-e. De a sílécek nyomai mindig fel visznek… Aztán belebotlottunk egy kitaposott ösvénybe, majd később a szombati sízőverseny miatt buldózerrel letakarított és masszívan leszórt útba, innen már biztos volt, hogy feljutunk a Ionaş-féle menedékházhoz.

Szombaton a Vigyázó-menedékház – Fehér-kövek – Vigyózó-csúcs meteorológiai állomás volt műsoron. Köszi, Xéni a tizenegyünknek itt intézett szállást!

Vasárnap egy másik csapat csatlakozott hozzánk (Havasrogoz/Rogojel falu – Vigyázó menedékház), miközben a többiek mentek lefele a meteóhoz. Együtt visszamentünk, de valaki már útközben visszafordult…

Tanács2: a kocsikat a legjobb a Havasrogoz/Rogojel faluban levő kocsmánál hagyni, s onnan gyalog kiemnni a Vigyázó-menedékházhoz. A régi, nyári utat lezárták, most Havasrogozból kell kimennti. Tehát ne ott menjetek fel, ahol írja: Cabana Vladeasa 10 km, hanem Havasrogoz/Rogojel faluból!

Köszönjük a társaságot, az élményeket!

P.S.: Szomorú: egyre távolabb, s egyre messzebb kell mennünk, hogy télen havas tájat lássunk, hóban túrázzunk…

*******************************************************************************

Köszönöm a fotókat, Sallai János és Hám Péter!

Read Full Post »


Megérkezünk Glytz barátom és felesége, Melinda hétvégi házához Poiana Horeára. Más néven Poiana Horii. Magyarul Gyálukáluluj. Egy öreg mondta nekem hajdanán, hogy valamiféle Urbánczy gróf játszotta el a falut. Kártyán. Ő még emlékszik arra, hogy nagyapja mesélt a magyar nemesről. Azért mentünk ide, hogy kipróbáljuk a Vanda által születésnapra kapott téli Husky Enjoy -26 típusú hálózsákot. Megtettük...

Az alábbi bejegyzés tulajdonképpen ötletet ad a téli sátorozásra és túrázásra, annak mikéntjére és veszélyeire világít rá…                                                                                                                                                      2013. január 25., péntek. Megérkezünk Glytz barátom és felesége, Melinda hétvégi házához Poiana Horeára. Más néven Poiana Horii. Magyarul Gyálukáluluj. Egy öreg mondta nekem hajdanán, hogy valamiféle Urbánczy gróf játszotta el a falut. Kártyán. Ő még emlékszik arra, hogy nagyapja mesélt a magyar nemesről. Azért mentünk ide, hogy kipróbáljuk a Vanda által születésnapra kapott téli Husky Enjoy -26 típusú hálózsákot. Megtettük…

... de az első éjszakát úgy aludtuk át, hogy a meleg házból gondoltunk arra, hogy a sátorban most hideg lehet. Azaz a sátrat felkészítettük a Nagy Napra...

… de az első éjszakát úgy aludtuk át, hogy a meleg házból gondoltunk arra, hogy a sátorban most hideg lehet. Azaz a sátrat felkészítettük a Nagy Napra…

... közben bent az alacsony hőmérsékletre való tekintettel kabátban készült a vacsora, azaz az arab kenyeres szendvics...

… közben bent az alacsony hőmérsékletre való tekintettel kabátban készült a vacsora, azaz az arab kenyeres szendvics…

... s próbáljuk elrettenteni a hideget...

… s próbáljuk elrettenteni a hideget… (A Vandán levő kommandós sapkát Lázok Levente barátomtól kaptam)

Ébredés vasárnap reggel. Szombatról vasárnapra virradóra aludtunk sátorban. Az adatok: a pénteki érkezéskor a szobában a hőmérséklet: -3 °C. Este kint: -8 °C. Szombaton hajnali fél ötkor kint -10 °C (vizelni voltam...), szombaton délelőtt -4 °C, a szobában szombaton délután 1 °C (éjfél után már nem raktunk a tűzre). Vasárnap hajnali 2 óra 30 perckor kint -10 °C, vasárnap hajnali 3 óra 20 perckor a sátorban -1 °C.

Ébredés vasárnap, 2013. január 27-én reggel. Szombatról vasárnapra virradóra aludtunk sátorban. Az adatok: a pénteki érkezéskor a szobában a hőmérséklet: -3 °C. Este kint: -8 °C. Szombaton hajnali fél ötkor kint -10 °C (vizelni voltam…), szombaton délelőtt -4 °C, a szobában szombaton délután 1 °C (éjfél után már nem raktunk a tűzre). Vasárnap hajnali 2 óra 30 perckor kint -10 °C, vasárnap hajnali 3 óra 20 perckor a sátorban -1 °C.

Érdekes, szokatlan, új élmény volt. Nem fáztunk. Azonos típusú hálózsákjainkon azt írja -18 °C-ig nem vacog benne a fogunk. Mínusz 26 °C-nál már valószínűleg a műfogban levő tömés is kiesik, s megfagy. Kíváncsian várjuk azt az alkalmat, amikor mínusz 10 °C lesz a sátorban. De ahhoz kint legalább mínusz 18 °C-nak kell lennie. Olyasmit csak Szmidán tapasztaltunk, de oda már... Ezt inkább ne részletezzük: ez még friss és fájó seb...

Érdekes, szokatlan, új élmény volt. Nem fáztunk. Azonos típusú hálózsákjainkon azt írja -18 °C-ig nem vacog benne a fogunk. Mínusz 26 °C-nál már valószínűleg a műfogban levő tömés is kiesik, s megfagy. Kíváncsian várjuk azt az alkalmat, amikor mínusz 10 °C lesz a sátorban. De ahhoz kint legalább mínusz 18 °C-nak kell lennie. Olyasmit csak Szmidán tapasztaltunk, de oda már… Ezt inkább ne részletezzük: ez még friss és fájó seb…

*****************************************************************************************************

2013. január 19-20., szombat-vasárnap. Vigyázó/Vlegyásza:

***********************************************************************************************

2013. január 11-13., péntek-vasárnap. Szmida, Laci barátunk álomháza, Vanda születésnapjának ünneplése:

Read Full Post »

Older Posts »