Továbbra sem találják a szombaton délután/este eltűnt Molnár Beátát és kirándulótársát, Boné Ferencet.
A rendőrséghez közel álló megbízható forrás szerint a 30 éves hölgynek szombaton este találkoznia kellett volna több személlyel egy kolozsvári lokálban, ám azt üzente, nem ér el. Mi több, fotót küldött társainak, azt viszont nem tudni pontosan, hol készült a felvétel.
Azóta nem lehet elérni: lemerült a telefonja, lezárta vagy valaki más kapcsolta ki.
A Bóné Ferenc tulajdonában lévő, bordó színű, aradi rendszámú Dacia Logan típusú személygépkocsit, amellyel Havasreketyére utaztak, nem találja a rendőrség. A férfi telefonja kicsöngött, szakemberek azonosították a készülék valószínű helyét.
Ferencet sem találják (Fotó: Facebook)
A rendőrség Havasreketyén (Răchiţele), Meregyón (Mărgău) és a Vigyázó (Vlădeasa) környékén valamennyi panzióhoz kiment, egyikben sem szálltak meg.
Beátát és Ferencet az E60-as főúton található térfigyelő kamerák felvételein is keresik. Megtörténhet, hogy kijutottak a völgyből és elértek Bánffyhunyadra vagy Pádis irányába.
Amennyiben van informóciója, hívja az 112-es sürgősségi számot!
Így már úgy hangzik, mintha ismét feltaláltuk volna a spanyolviaszt, bár – Boti barátomat idézve – eddig 967-szer voltunk már a Vigyázón/Vlădeasa. 🙂
Volt viszont új elem is: reggel a pizzázóban pizza (és reggeli) helyett két pohár pálinkát vásároltunk Ákos barátommal, majd a fenti parkoló közelében lakókocsiból mindenfélét árusító Angélától V33 vodkát. Magyarországi barátomnak azért jó volt az ötlete, s vodkát megtoldottuk egy kis Teddy műanyagüdítővel 🙂
Ezúttal viszont Zattler Arnold új útvonalat talált ki számunkra: a Menyasszony fátyla vízesés előtt a piros kereszt turistajelzésen feltértünk, majd a kaptató után kiértünk a Sabérc-csúcsra, innen a Fehér-kövekhez vezetett az ösvény, a túra első része a Vigyázón „csúcsosodott”.
Innen a piros pont jelzésen leereszkedtünk az erdőbe, majd vissza a Havasreketye központjában parkolt kocsikhoz.
Lapos hétvégére számítottam, igazán aktív lett belőle, a vasárnapi téli túrán még egy moszkvai orosz meghívott is részt vett…
Szombaton Sztána volt műsoron, Lajcsinak segítettünk különféléket: kiváló társaság, szép lovak, tiszta levegő, outside the box. Lovakat simogattam.
Ma sima, klasszikus téli túrán voltunk a Vigyázón. Ismét kiváló társaság, még a CouchSurfing vendégszerető portál segítségével megismert moszkvai orosz hölgy is velünk tartott.
Klasszikus túra a Vigyázóra, a környék legkönnyebb kirándulása. Hacsak nem fúj kegyetlenül a szél (lásd videó). Jusztinka néni és Jónás továbbra is tartja a frontot a menedékháznál.
A történet többi részét a fotók és a videó meséli el:
Felfele (sem) könnyű
Büszkén az 1848 méteren levő meteorológiai állomás fele
Szervezés, szervezkedés, egyeztetés, szavazás, demokrácia – aztán háromfele szakadt a csapat. Mi szombaton délben úgy döntöttünk: kimegyünk a Vigyázóra. Két jelige vezérelt: A városban esik, a hegyekben hull, illetve Nincs rossz idő, csak gyenge turista.
Az elmélet – ismét – beigazolódott.
Beizzítottam a Dacia Grand Cherokke Pathmaker Especially Limited „Trailblazer” Edition személygépkocsimat (2004-ben gyártották, 113 ezer kilométert gurult, ki kell bírnia amíg élek, majd megvásárolja a müncheni múzeum, a befolyó összeg lesz a hagyatékom… 🙂 ), elmentem Bibiért, s máris pörögtünk.
A mamutfenyő-párnál párosan. Bár kétszer-háromszor a nyakunkba zúdult a dara, sikerült megtalálnunk a geoládát… 🙂
Bánffyhunyadon a nosztalgia kerített hatalmába, de folyattuk utunkat. Rogojelben az üzlet-kocsmában sört ittunk, barátkoztunk, elemet vásároltunk a GPS-készülékbe. Nincs erre szükség a Vigyázón, mondaná valaki. Igen ám, de amikor leszáll a köd, vagy bekövetkezik a white-out, akkor a legtapasztaltabb turista sem tudja, merre van Észak…
Késő este üdvözölt Iustina néni és Ionas (Potra). Mi voltunk az egyedüli vendégek. Elbeszélgettünk. Nosztalgiáztunk. Sokat. Ismét. Karcsit emlegettük sokat… Azon is elcsodálkoztunk, Pityu bácsi és felesége, hogyan bírják decembertől májusig fent a hegyen. Együtt, folyamatosan.
Vasárnap: reggeli-ebéd. Cu de toate… 🙂
Korán tértünk nyugovóra. Abban reménykedve, hogy még lesznek turisták, magunkkal vittük az Alhambra társasjátékot. Mindhiába. Már éjfél előtt ágyba zuhantunk.
Igen, vasárnap délben keltünk ki belőle. Olyan csend volt, mint a barlangban. Szinte.
S verőfényes napsütésben kimentünk a meteorológiai állomáshoz is.
Ugyanott van a Kóréh Barna emléktábla. De vajon emlékét ugyanúgy őrizzük, ahogy illene? Az én saram is, de Mobellino is elhelyezhetett volna ott egy geoládát… Egyik releváns blogbejegyzése itt.
Fáj a szakadt meniszkuszom miatt a bal térdem, alig jöttem le a hegyről. Meg kell műttetnem. Halaszthatatlan. De az élmény, a betondzsungelből történő szabadulás, a Természet – megfizethetetlen.
Mamutfenyők, s geoláda
Szombat késő délután. Vasárnap estére elolvadt…
Emlékére
Kaja, pia.
Védőnk
Itt már keményen süt a nap
Kontraszt
Ilyen napsütésben talán sohasem fényképeztem le a Vigyázó-csúcson levő meteorológiai állomást
Elég volt a betondzsungelből, a friss szmogból: a szombati bükki kiruccanás a péntek késő estig tartó whist kártyajáték (powered by Jakab Adorján), no meg az ezt követő, hajnalig tartó Bulgakov-buli miatt elmaradt, de vasárnap már nem volt kegyelem: a negatív hőmérséklet és a kedvezőtlen időjárás-előrejelzés ellenére (eső, heve széllökések) kimentünk a Vigyázóra.
Mindenhol jó, de a legjobb a természetben
illetve
Mens sana in corpore sano
és
Nincs rossz idő, csak gyenge túrázó
jelmondatokból kiindulva négyen (Bibi, Réka, Arnold s jómagam) nekivágtunk a kalandnak a rozsdás Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited „Trailbalezer” Editionnal.
Régi kedves ismerőssel a menedékházban. Adi, a meteorológus, az élő legenda… 🙂
Sajnos hóláncot logisztikai okokból nem tudtuk magunkhoz tenni, de szerencsére nem is volt szükség rá.
Megelpő módon csak jóval a menedékház fölött volt hó. A meteóig viszont heves széllökésekben és sűrű ködben volt részünk, Bibi a menedékházban maradt. Jól tette. De mi szadó-mazo túrázók vagyunk, nekünk ez is, így is finom volt… 🙂
Meggyőződésem: amennyiben túl részletesen megszervezzük, nem sikerül ilyen jól. Annyi volt biztos támpont csupán, hogy Vandával pénteken már kimegyünk a Vigyázóra, s szombaton tízkor, s vasárnap ugyanakkor indul a túra. Aztán mindenki megszervezte a saját indulását, egyeztetések zajlottak, ki, mikor, kivel jön ki, ki, kivel, mikor, hogyan tér vissza. Nem volt macera, malőr, gáz, probléma, nyugtalanság. Elvégre két születésnapi lazulást tartottunk. Isten éltessen benneteket, Vanda és Melinda!
Bár pénteken kiégett a Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition fenti féklámpája, s közel két órába telt, amíg kicseréltük (a csavar menete megment, nem sikerült kicsavarni, csavarhúzót kellett vásárolni, majd beszerelni, ellenőrizni), pénteken késő este mégis nekivágtunk az útnak. Köd, eltévedés, a térerő hiánya: szombat hajnali fél egykor értünk a Vigyázó-menedékházhoz.
Tanács: tegyél akárcsak mi, azaz mérd le GPS segítségével, és jegyezd le, hol hagytad a kocsit, hol tértél le az útról, hol mentél rá a biztos útra. Az úgynevezett okostelefonokon van GPS (én is kaptam egyet ajándékba, köszi, Glytz, s használom is, geodobozolásra, s ilyenkor), használd, ne járj úgy, mint a minap a szlovákiai turisták… 😦 Adott pillanatban, visszafordultunk, mert nem voltunk biztosak, jó úton megyünk-e. De a sílécek nyomai mindig fel visznek… Aztán belebotlottunk egy kitaposott ösvénybe, majd később a szombati sízőverseny miatt buldózerrel letakarított és masszívan leszórt útba, innen már biztos volt, hogy feljutunk a Ionaş-féle menedékházhoz.
Szombaton a Vigyázó-menedékház – Fehér-kövek – Vigyózó-csúcs meteorológiai állomás volt műsoron. Köszi, Xéni a tizenegyünknek itt intézett szállást!
Vasárnap egy másik csapat csatlakozott hozzánk (Havasrogoz/Rogojel falu – Vigyázó menedékház), miközben a többiek mentek lefele a meteóhoz. Együtt visszamentünk, de valaki már útközben visszafordult…
Tanács2: a kocsikat a legjobb a Havasrogoz/Rogojel faluban levő kocsmánál hagyni, s onnan gyalog kiemnni a Vigyázó-menedékházhoz. A régi, nyári utat lezárták, most Havasrogozból kell kimennti. Tehát ne ott menjetek fel, ahol írja: Cabana Vladeasa 10 km, hanem Havasrogoz/Rogojel faluból!
Köszönjük a társaságot, az élményeket!
P.S.: Szomorú: egyre távolabb, s egyre messzebb kell mennünk, hogy télen havas tájat lássunk, hóban túrázzunk…
1., vasárnap: az „idény” jól indult, ugyanis a magyar idő szerinti újévet egy 40 perces éjszakai túrával kezdtük. A híd mellett levő háztól kimentünk a Tarnicai-gátra, s ott bontottunk pezsgőt.
15-17., péntek-vasárnap: Radnai-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével vagy az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel (Nagy Zoltán, az Jókai-emléktúra főszervezőjének javaslata)
22-24.: Csalhó-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével
Makedónia és Észak-Görögország a Dacia Grand Cherokee Pathmakerrel vagy Nagy-Hagymás túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével vagy Dolomitok-túra (via ferrata). Utóbbit ingyen (szállás, étkezés) intézi egy barátom, akárcsak 2010-ben. Nekem csak a Kolozsvár-Milano (Bergamo) fapados repülőjegyet kell megvásárolnom.
Ezen kívül minden csütörtökön pókerezés, csatlakozunk a Mirakolix társasjáték-estekhez, lesz biciklizés a Kolozsvár Tekerrel, sziklamászás, barlangászás, Határon-Túra, Erdély Mentőcsoport tevékenység, plane spotting.
Ha külföldi támogatóimtól sikerül összehozni a pénzt, akkor Kerekes (Lath) Emese meghívására elutaznék Kanadába.
Mihelyt hazaértünk a hétfői kirándulásból, máris azon eszeltem, mikor láthatom ismét a Gyermekeimet. Mélyen elszomorított, hogy másoknak nem tudom eldicsekedni, bezzeg, nekem milyen csodás Gyermekeim vannak, milyen gyönyörű szemük csillogása, mennyire olvaszt mosolyuk, simogatásuk.
Milyen felemelő és motiváló szépségük, varázsuk.
Az én gyermekeimmel legalább annyit kell foglalkozni, mint az övékkel, s ugyanolyan szépen mosolyognak, mint a másoké.
Végül az utolsó utáni pillanatban – igaz, néhány említésre méltó kivétellel (Trombi, Lóri, Jocó, Anita, Tamás) – összejött a Nagy Csapat. Eldöntöttem, hogy kimegyek Roger barátomHavasreketyén (Răchiţele, azaz Emil Boc minisztrelnök szülőfaluja) levő, ízlésesen és stílusosan felújított hétvégi házába, s onnan túrázok.
Elindult viszont a véletlenek és szerencsék lavinája, csatlakozott Kiss Zoli, majd később Csoma Boti, Zattler Arnold, Popovics Linda és Emma, Balogh Xénia, Vadászi Zsolt és Hajni (hivatalosan még Kovács).
A túra, röviden:
Nagy hátizsákos kirándulás: hálózsák, izolír, étel- és ruhakészlet.
Péntek: Kolozsvár-Havasreketye autókkal. Éjfél előtt 40 perces mászás a sötétben fejlámpákkal Roger házáig. A szobában fagypont, akárcsak 2010 novemberében, amikor egyedül voltam kint. Fűtés, hangulat, poénkodás, egy-két sör, néhány korty lélek- és testmelegítő mókusvíz.
Szombat: Roger háza – Havasreketye központ (25 perc ereszkedő). Innen 5 kilométer a vízesésig, majd meredek emelkedő a Fehér-kövekig, majd 1 óra és 25 perc a Jónás-féle menedékházig. Alvás az emeleten.
Egy fénykép ezer szó, tehát hadd meséljenek inkább a felvételek:
(*Pénteken késő este megérkeztünk Roger havasreketyei házába.*) - Ide figyelj, Botikám! Húzzuk meg rögvest ezt a fura színű cseppfolyósságot, míg Arnold ránk nem gyújtja ezt a házat. (A felvétel jobb oldalán Zsolt lékeli a másik üveget, amelyben elfogadható színű, de ugyanannyira bizonytalan ízű folyadék található)
Ebbe nem iszok be, az zicher! (Csoma Boti ellenáll a kísértésnek)
Úristen, sis, milyen altató dumája van Botinak! Hajnali két órakor mi a fenéért kell neki az RMDSZ-nek a kormánykoalícióban betöltött szerepéről, illetve a makrogazdasági mutatók alakulásáról, valamint a 2012-es év törvényhozási prioritásainak rangsorolásáról beszélnie?!
Kiss Zoli: engem a politika nem érdekel, inkább lebubukálok
Xénia szerint is vicces Arnold vágya, hogy egymás mellett aludjanak
Ha Yann Tiersen: Sur le fil (zongora változat) zeneszámát hallgatod, amikor ezt a fényképet nézed, akkor benned is ugyanaz a képaláírás ötlik fel, mint bennem: lélekbalzsam.
Arnold a jó poénjairól is híres. (Egyszerűen nem akarunk nyugovóra térni)
De amikor a Zattler FM kibukik, akkor már csak Boti szürcsöli az utolsó sörét
Fehérek harca (Szombaton reggel Roger házánál)
Szombaton reggel Rogernek a központtól mintegy 40 percnyi emelkedőre levő házától visszamentünk a kocsikhoz (egyesek rövidítettek), majd a havasreketyei vízeséshez, azaz a Mennyasszony fátyla-vízeséshez mentünk. Az ennél mintegy fél kilométerrel a Fehér-kövek irányába vezető út bal oldalán hegyimentő-háznál kellett volna találkoznunk a piros ruhásokkal. Mi csak délben értünk oda, így külön-külön vágtunk neki a Vigyázó-menedékházhoz vezető útnak
Hátunk mögött hagyjuk Roger házát
Kiss Zoli: itt szervezzük a jégmászó versenyt (Útban a havasreketyei vízeséshez)
Linda meg akar győződni arról, hogy kemény
Fiúk, hiába emlegetitek az ötös számt, úgyis bírom az iramot! 🙂
Középen a mókamester, Arnold
Két hét szünet után nehezen megy a mászás (Hajni és Zsolt)
Orgazmisztikus
Havasreketyéből a Vigyázó-menedékházhoz mintegy 5 óra alatt értünk fel. Egy sör után Arnold máris osztja az észt. Boti pedig, természetesen politizál... 🙂
A nehéz téli túra után a kályha mellett a legjobb
Szombaton este hattól éjfélig valamivel mégis csak el kell tölteni az időt...
Vasárnap sűrű ködben mentünk fel a Vigyázó-menedékháztól a Vlegyásza/Vigyázó-csúcsra. Innen pedig Havasreketyére. A köd csak a Fehér-köveknél szakadozott fel
A meteorológiai állomás a Vigyázó/Vlegyásza-csúcson
A Vigyázó/Vlegyásza meteorológiai állomásnál, 1848 méter magasan. Jobbról balra: Kiss Zoli, Xéni, Emma, Linda, Arnold, Hajni (előtte kékben én), Vadászi Zsolt és Zsolt (családnevét nem ismerem, a menedékházban találkoztunk vele és kedves feleségével, Ildikóval, aki sárga hővédőt hord), Csoma Boti
Egyébként 2011. január 15-én a Vigyázó/Vlegyásza menedékháztól másfél órát mentem jeges úton a Fehér-kövekig, a vihar és sűrű köd miatt nem találtam meg a helyes utat, így a piros ponton elmentem majdnem a Tolvaj-kőig…
Lassan külön kategóriát/sorozatot kellene indítanom a különböző nosztalgia-túrákról. Hiába, szeretek visszamenni oda, ahol korábban jól érzem magam, s óhatatlanul visszasírom a régi szép időket. Egyesek hiába hitetlenkednek, mert akárhányszor kijelentettem, hogy ilyen nem volt, nincs, és nem lesz, valamennyi esetben igazam volt! Igaz, Király Levente? 🙂
Korcsolyapálya volt hosszú része a Vigyázó-menedékháztól a Fehér-kövekig vezető útnak
Mennyire megörvendtem, amikor Karcsi barátom mondta: beleegyezik, menjünk ki a Vigyázóra a Búzási Zoltán Emléktúrára. Ennyi kellett nekem. Már az sem számított, hogy a rendezvényt a hó hiánya miatt elhalasztották, csak menjünk ki együtt a hétvégi házához. Annyi kellemes emlék köt ahhoz a helyhez…
Pénteken az eredeti hat órai indulásból nyolc lett. Számunkra. Karcsiék hamarabb elindultak, mert el kellett menniük Rogojelig a négy kerék meghajtású top terepjáróért: ARO.
A 60 ezer kilométeres általános műszaki kivizsgáláson átesett, s alapos cseréken átment Dacia Grand Cherokke Pathmaker (tehát nem amolyan kispályás Pathfinder – tehát ez nem találja meg, hanem kitapossa az ösvényt, akár az erdőben is) keményen tépte Bánffyhunyadig, itt hirtelen padlófék, tankolás. Nyolc Csíki-sörrel.
Jégpatak a fák között. Hideg ölelés
A Vigyázó fele vezető út előtti hídon találkozunk Ágnessel, Karcsival, Gábival és Roberrtel. Lenkével átülünk Karcsi ARO terepjárójába (ahol az kiment, kimegy és ki fog menni, egyetlen SUV sem rúg labdába). Még ez előtt az igazi baráti fogadtatás: igyál egy korty pálinkát. Ez ugyanolyan, mint a régi szép időkben.
Innen aztán a kaland: jéggel borított úton fel a menedékházig. Azaz Karcsi hétvégi házáig. Hátul négyen keményen ittunk, ne lássuk az utat. Csúszott. A pia. S reméltük, hogy nem mi le az útról.
Érkezés után, persze, ivászat. Römi, miegymás. Éjjel két óra tájt bújunk ágyba. Tíz előtt ki sem szállunk belőle. Inkább tizenegykor. Mire nekivágok a túrának már egy óra. A kék vonalon haladok előre, jeges az egész út. Aztán megjelenik Jézus. A kereszten.
Új perspektíva (Jézus elől van)
Jó ómen, haladok tovább. Korántsem ajánlatos egyedül elindulni sűrű ködben, jéggel borított úton, viharos helyeken kirándulni, de hát nem bírtam volna ki túrázás nélkül. Egyszerűen éreztem volna, hogy megrothadok, s megpenészedek. Másfél óra múlva kiértem az erdőből, a Fehér-kövekhez.
Térkép nem volt nálam, sűrű köd mindenhol, azt hittem, még jóval odébb van. A kemény vihar ellenére nekilódultam. Kis idő múlva ismét erdő (maradt a sűrű köd), majd egy nagy tisztás egy kis házikóval, majd ismét erő, meredek emelkedő, ismét egy tisztás, hosszabb egyenes út, majd kiértem az erdőből, s a gerincre vezető úton egy meredek emelkedőn kimentem (ennek feléig mentek a quad motor nyomok), majd a nagyon sűrű köd miatt elvesztettem a kék csíkot, valahogy kimentem a gerincre, de aztán visszafordultam, mert teljes lett a white-out, azaz a vakító fehérség.
Nem tudom pontosan megállapítani, hogy vajon a Mikó-csúcsra, vagy a Tolvaj-kőre jutottam el.
A Mikó-csúcsra vagy a Tolvaj-kőre sikrült kijutnom?
Tehát:
Indulás a Vigyázó-menedékháztól (Karcsi hétvégi házához): 13:09
Érkezés a Fehér-kövek elágazáshoz: 14:33
Visszafordulás valahonnan a gerincről a vakító fehérségben: 15:36
Érkezés a Vigyázó-menedékházhoz (Karcsi hétvégi házához): 17:45
Visszafele eső, majd dara, aztán hó. Vasárnap reggelre bokáig érő hó volt mindenhol. A völgyben tavasz.
Vasárnap hajnali hat óra tájt feküdtünk le, tízkor ébresztő, de csak szintén egyre sikerült kikecmeregni a házból. Készülődés, ez-az. Lenkével gyalog vágtunk neki a völgynek. Legalább ennyit túrázzunk…
(A 2008 novemberi szinte végzetes vigyázói túra élménybeszámolója ide kattintva érhető el. A fotóriport itt található)
A kulcsszavak: extrém, off-road, adrenalin, hó, Vigyázó, terepjáró, lovasszekér és birkák – a hétvégi extrém off-road experience rövid leírása. Mit keres itt a lovasszekér és a birkák?
Kiss Olivér blogja 