Aggódtam a műtétem miatt, de az Erőss Zsolt (és, tenném hozzá: Kiss Péter) Teljesítménytúrát nem hagyhattam ki. Utólag derült ki: hiba volt, hogy nem kötöttem fel a bal karomat, mert a gyaloglás következtében folyamatosan mozgott az egész bal vállam, s a forgónál „izomláz” keletkezett, amit most is érzek. Hétfőn a műtéttől számított 6. hét elteltével ismét jelentkeznem kellett az ortopéd orvosnál, mondtam neki, hogy gyalogoltam „kicsit”, mozgattam a karomat, azt mondta, ne aggódjak, elmúlik. Elhiszem neki. A hátamra/lapockámra is ezt mondta a 4. hét utáni viziten, s úgy tűnik, igaza is lett. Hátha megúszom, hogy időváltozáskor sem a műtét, sem az április 6-án bekövetkezett biciklibaleset során hátratört lapockám környéke sem kínoz majd…
Igaz ugyan, hogy az április 10-én bekövetkezett műtét után két héttel már bementem dolgozni (a 4. héti vizit során a szakorvos döbbenten kérdezte, miért nem mentem hosszabbítani, ahogy egyébként mindenki szokta), majd részt vettem a hajdúszoboszlói nemzetközi geodoboz-találkozón, majd a 3. hét után a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán, de például a csendőrség által szervezett lövészeti versenyt ki kellett hagynom. S még néhány más ilyen ínyencséget. Sajnos. No, de a túrabiciklivel az erdőben elszenvedett biciklibalesetnek következményei is vannak…
No, de visszatérve: az Erőss Zsolt (és Kiss Péter) TT nem maradhatott ki. Körülményes volt a csomagolás, a hátizsákot édesapám vitte le a szerkesztőségbe (köszönöm!). Az orvos ugyanis azt tanácsolta, egyelőre még a jobb vállamra se helyezzek nagy súlyt, mert húzza a bal kulcscsontot is, amelyet fémlemez és hét csavar tart össze.
Pénteken indult útnak az TETÚ (Titán Erdélyi Túrázók) kemény magja, atomja, nukleusza: Eszter, Lóri, Boti, s jómagam. Emma már elment csütörtökön, Linda és Szami pedig külön érkeztek (a barát, illetve a barátnő helyében kicsit utánanéznék ennek az aspektusnak! 🙂 ) Vasile Micu mentőorvosnak, az Erdély Mentőcsoport gyergyószentmiklósi alaptagjának köszönhetően egy helyi kollégium bentlakásában kaptunk szállást. No, de még érkezés előtt el kellett mennünk Gyergyóújfaluba, mert Nagy Zoli oda vitte a szerkesztőségből Vanda hálózsákját. Hogy mi ez a bonyadalom? Jobb, ha nem megyek bele a részletekbe. Mindenesetre a nagy káoszban Gyergyóalfaluban kiszálltam, megkérdezni, hol van Gyergyónak az újfalu része. Hirtelen nem jutott eszembe a magyar neve, s a következő beszélgetés zajlott köztem, s egy hölgy között:
Jó estét kívánok!
Jó estét!
Elnézést, merre van Suseni?
Az mit jelent?
Lóri szavaival élve: pénteken két kocsmát zártunk be. De ittunk finom áfonya pálinkát. Mondjátok, hogy nőies vagyok :), sokkal jobban ízlik, mint a férfias pálinka. Szóval kocsma, így csak hajnali 1 órakor bújtunk ágyba. Naná, hogy külön szobába aludtam: féltem, hogy Lóri vagy Boti horkol. Állítólag mindketten húzták… 🙂 Igen, elalszom bárhol, csak ha lehet, csend legyen, s ha az nincs, akkor legalább ne horkoljanak. Két dologra vagyok csupán allergiás: a női hisztériára és a horkolásra. Füldugókkal is meghallom, ha valaki 1 négyzetkilométeren belül horkol.
Szombaton hajnali 5 órakor ébresztő. Volt meleg víz, mosakodtunk, zuhanyoztunk, jól indult a nap. S így is folytatódott. Emma tájékozódási képességeit etalálta: eltévedtünk útban a Salamon Ernő Gimnázium fele menet. Pedig pénteken este onnan jött Gyergyó főterére velünk találkozni.
Sokan voltak az indulásnál. (vszhuba segítségével még egy geodobozt is megtaláltam az épületnél, azaz a Salamon Ernő Gimnáziumnál).
Megemlékező és ünnepi beszédek, indulás. Csodás tájak tárultak elénk. A távolság miatt nagyon ritkán túrázunk errefele. Kár. A tehenek is csodálkoztak ennyi turista láttán. Az eső is esett kissé, de éppen annyit, amennyire szükség volt, hogy emlékezetes maradjon. Sár is volt elég, de éppen annyi, hogy hosszú ideig eszünkbe jusson, s mulassunk a dolgon. Egy esernyőt is láttunk túrázás közben, éppen akkorát, hogy emlékezzünk rá egy ideig. Eszembe jut majd az is, hogy túratársaim vitték ruháimat, adtak élelmet, hogy ne kelljen hátizsákot vinnem. Csak a fényképezőgépem volt a jobb vállalom.
Érkezés előtt nehéz volt lejönni a patakon, csak a jobb kezemet használhattam. De Boticus activus gondoskodott rólam, s azonnal elkérte Szami túrabotját számomra. Jól esett a gesztus. Neki december 8-án autóbalesete volt (nem ő vezetett, s még az sem volt hibás, aki a kormánykerék mögött ült!) , s továbbra is csak részben tudja használni a bal kezét. Pontosan tudja tehát, mit jelent ez másnak is. A biciklibaleset után ismét meggyőződtem arról: az, és csakis az tudja átérezni, átlátni, mit jelent az ilyesmi, aki ugyanilyen helyzetben volt. A többi csak duma. Az empátia csak akkor működik ilyen esetben, amikor az illető személynek ugyanilyen, vagy ehhez nagyon hasonló tapasztalata volt. Persze, nem lehet mindenkitől elvárni, hogy autó- vagy biciklibalesete legyen, sőt… 🙂
Sztranyiczki Gábornak köszönhetően a Gyilkos-tónál kiváló szállásunk volt. Na, de még ezelőtt: összesen 34 kilométert tettünk meg, közel 2 ezer méter pozitív szintkülönbséggel. Jövőre javítanunk kell a „teljesítményen”, ugyanis 9 óra 34 perc alatt tettük meg a távot, így kicsúsztunk a szintidőből. S ezt írja az oklevélen is. Zsena, TETÚ! 🙂 De legalább jövőre lesz konkrét cél! Egyébként számomra elsődleges a táj és a társaság, a teljesítmény egyáltalán nem motivál.
Vasárnap lazító túra. Kiváló volt.
Nem csak köszönet az EKE Gyergyói Osztálya, a Dancurás Hegyimentő Egyesület számára, hanem hála és elismerés a szervezésért, a befektetett rengeted időért és energiáért! Jövőre úgy időzítem a kulcscsontomra helyezett lemez és a benne levő csavarok kioperálását, hogy ismét ott lehessek!
***********************************************************************
Figyu a 21-ik másodpercnél és az 5:21-5:30-ig.. 🙂 Köszönet Attilának a képsorokért!
Kiss Olivér blogja 