FOTÓK – Nem adtuk fel, s láttuk a Perszeida-meteorrajt!


Meteor (balra), a Mars (középen) és a Tejút (jobbra) a felvidéki Gömöralmágy felett 2018. augusztus 12-én. A Föld belépett a Perseida meteorraj összetevõit alkotó 109P/Swift-Tuttle üstökös pályája mentén szétszórt porfelhõbe. A Perseidák az egyik legismertebb, sûrû csillaghullást elõidézõ meteorraj. MTI Fotó: Komka Péter.

Bár Kovács Gabi barátom végig azt állította (s az ég is erre utaló egyértelmű jelekkel szolgált), hogy a borús ég miatt nem látjuk a hulló csillagokat, tegnap kitartottunk, kimentünk, s szerencsénk volt: felszakadozott a felhőzet.

Az égboltot éppen megvilágító hullócsillag miatt sikerült így a fotó… 🙂

Rajtam kívül Bibi, Melinda és Lóri vállalta a kalandot: kimentünk a Kis-Magura csúcsra. Érkezésünk után néhány perccel érkezett Lázok Levi és a CERT (Community Emergency Response Team) csapat egy része, aztán jóval később a többiek.

Azta’, teeee, mekkora volt, láttad?

hangzott fel újból és újból. Természetesen elsősorban akkor, amikor Lóri éppen majszolt valamit. Használtuk a StarWalk2 appot, néztük az egen kirajzolódó csillagjegyeket…

Ödön és Dugó is élvezte a látványt, utóbbi főleg az azonosíthatatlan sziluettet, amelyet kitartóan ugatott.

Jövőre?

Ajnácskõ, 2018. augusztus 13. Meteor az égbolton a felvidéki Ajnácskõ felett 2018. augusztus 13-án. A Föld belépett a Perseida meteorraj összetevõit alkotó 109P/Swift-Tuttle üstökös pályája mentén szétszórt porfelhõbe. A Perseidák az egyik legismertebb, sûrû csillaghullást elõidézõ meteorraj. MTI Fotó: Komka Péter
Reklámok

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s