Védik a Csád és a Közép-afrikai Köztársaság közötti határt. Strandpapucsban (Saját felvételek)
Az Európai Unió (EU) Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (DG ECHO)által finanszírozott és a brüsszeli székhelyű Gopacom.eu által szervezett, sikeres nemzetközi pályázat révén elnyert riportúton június végén közel egy hetet töltöttem Csádban, abban az igen szegény országban, amely mégis korlátozás nélkül befogadja a helyi milíciák által ellenőrzött Közép-afrikai Köztársaságból érkező menekülteket.
Utóbbiak igencsak nagyot néztek, amikor havas tájat és a hóembereket ábrázoló fényképeket mutattam nekik, de a fogás bevált: így sikerült könnyebben szóba elegyednem a számunkra szinte elképzelhetetlen lelki traumákat átélt személyekkel, akik közül sokan akkor láttak először nemcsak havat, de személyemben fehér embert is.
Boldogság
Többen megnyíltak előttem, elmesélték történeteiket: fegyverropogás, erőszak, felgyújtott falvak, ellopott háziállatok – így váltak földönfutókká. De beszéltek életükről, mindennapjaikról, vágyaikról, mi több, néhányak álmaikat is megosztották a csak hallomásból ismert, nagyon messziről érkezett fehér embernek…
Tény és való: semmi sem tudott felkészíteni arra, amit Csádban tapasztaltam. Hiába néztem meg a tavaly novemberi, hasonló riportút során a Dominique Catton által készített fotósorozatot, az országban készített videókat, hiába olvastam el az állami berendezkedésre vonatkozó elemzéseket, a gazdasági állapotok további hanyatlásával kapcsolatos kimutatásokat vagy éppen a biztonsági helyzetre vonatkozó figyelmeztetéseket, a helyszínen valóságos „kulturális sokkot” kaptam. Még az a sok tapasztalat sem segített, amit az eddigi utazásaim során – 64 országban – gyűjtöttem.
A legelkeserítőbb a DG ECHO által finanszírozott kórház, amelyben a súlyos alultápláltságban szenvedő gyermekeket kezelik. Azaz igyekeznek gyógyítani és ápolni, ám egyharmaduk 24 órán belül elhalálozik. Az orvosok szerint napi több száz gyermeket hoznak ide az édesanyák, akik rendszerint nagyon későn ismerik fel a bajt… Cécile Barbière (Euractiv) felvétele
Regisztrálják őket, menekült státust kapnak. Félmillió bajban levőt fogadott be a világ harmadik legszegényebb országa…
Az Európai Unió (EU) Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (DG ECHO)által finanszírozott és a brüsszeli székhelyű Gopacom.eu által szervezett, sikeres nemzetközi pályázat révén elnyert riportúton június végén közel egy hetet töltöttem Csádban, abban az igen szegény országban, amely mégis korlátozás nélkül befogadja a helyi milíciák által ellenőrzött Közép-afrikai Köztársaságból érkező menekülteket.
Utóbbiak igencsak nagyot néztek, amikor havas tájat és a hóembereket ábrázoló fényképeket mutattam nekik, de a fogás bevált: így sikerült könnyebben szóba elegyednem a számunkra szinte elképzelhetetlen lelki traumákat átélt személyekkel, akik közül sokan akkor láttak először nemcsak havat, de személyemben fehér embert is.
Többen megnyíltak előttem, elmesélték történeteiket: fegyverropogás, erőszak, felgyújtott falvak, ellopott háziállatok – így váltak földönfutókká. De beszéltek életükről, mindennapjaikról, vágyaikról, mi több, néhányak álmaikat is megosztották a csak hallomásból ismert, nagyon messziről érkezett fehér embernek…
Pihenő a nyilvántartásba vétel előtt. Ezek a menekültek 2017 decembere óta Csádban vannak, regisztrációjukra csak most került sor…
Tény és való: semmi sem tudott felkészíteni arra, amit Csádban tapasztaltam. Hiába néztem meg a tavaly novemberi, hasonló riportút során a Dominique Catton által készített fotósorozatot, az országban készített videókat, hiába olvastam el az állami berendezkedésre vonatkozó elemzéseket, a gazdasági állapotok további hanyatlásával kapcsolatos kimutatásokat vagy éppen a biztonsági helyzetre vonatkozó figyelmeztetéseket, a helyszínen valóságos „kulturális sokkot” kaptam. Még az a sok tapasztalat sem segített, amit az eddigi utazásaim során – 64 országban – gyűjtöttem.
Belülről a férgek, kívülről a legyek eszik meg a testét. Vajon meddig él még? (Saját felvételek)
Többen kérdezték: miért nem írok a blogomon a közép-afrikai országban tapasztaltakról? Mert még mindig a látottak-hallottak-tapasztaltak hatása alatt vagyok, alig tudtam elkezdeni írni a riportot. Mi több, tegnap amikor Bódizs Editnek köszönhetően a Marosvásárhelyi Rádió adásba hívott a Vibe Koli keretében az low cost – high class experience típusú utazásról tartott előadásom után, elcsuklott a hangom, fojtogatott a sírás…
Többeteknek mondtam: nem félek már a világvégétől, hisz láttam, milyen…
A Közép-afrikai Köztársaságot és Csádot elválasztó Pendé folyó túloldalán a milíciák, a lázadók, az ellenőrizetlen fegyveres csoportosulások rettegés alatt tartják a lakosságot. Mihelyt sikerül átjönni az alig 100 méteres vízfelületen, a menekültek biztonságban érezhetik magukat. A 10 millió lakosú Csád körülbelül 500 ezer menekültet fogadott be eddig…
Az Európai Unió (EU) Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (DG ECHO) által finanszírozott és a brüsszeli székhelyű Gopacom.eu által szervezett, nemzetközi pályázat által elnyert, 2018. június 25-29. időszakban zajlott riportút (a teljes időszak úttal: 2018. június 23 – július 2.) során a polgárháború miatt szétesett és a helyi milíciák által ellenőrzött Közép-afrikai Köztársaságból a szomszédos Csád déli területeire menekültek nagyot néztek, amikor havas tájat és a hóembereket ábrázoló fényképeket mutattam nekik.
A menekülteket regisztrálja az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala, az UNCHR. Év végéig újabb 30 ezerre számít Csád csupán a szomszédos Közép-afrikai Köztársaságból…
A fegyverropogás, az erőszak, a felgyújtott falvak, az ellopott háziállatok, vagyis a teljesen ellehetetlenített élet miatt a világ második-harmadik legszegényebb országába menekülő idősek, középkorúak fiatalok és gyerekek értetlenül álltak a „nagy fehér lepedő” látványa előtt. A hideg, az emberek vastag öltözete, a mély hóba süppedt ló látványa azonnali magyarázatra szorult, így a közepes francia nyelvtudásomnak is köszönhetően sikerült könnyebben szóba elegyednem az elképzelhetetlen lelki traumákat átélt személyekkel, többen megnyíltak előttem, elmesélték történeteiket, beszéltek életükről, mindennapjaikról, vágyaikról, mi több, néhányak álmaikat is megosztották a csak hallomásból ismert, nagyon messziről érkezett fehér embernek…
Azonosításra és regisztrációra várva…
A teljes képet nézve igen összetett a kérdés: egyrészt emberi szolidaritásból humanitárius segélyt és támogatást biztosítunk számukra, másrészt minden bizonnyal (mi is) fegyvereket adunk el azoknak, akik a Csád környéki országokban (is) kiváltják a véres és tragikus konfliktusokat, amelyek következtében elindul a menekültáradat. Más szempont is közrejátszhat, de hangsúlyozom, szerintem elődleges az őszinte segíteni vágyás: a Csádba menekülők számára (is) megteremteni az alapvető megélhetési és boldogulási feltételeket annak érdekében, hogy megelőzzük az Európába érkezésüket…
Részletes riport a Szabadságban. Soon… 🙂
Kérlek, kattints az első fotóra!
A sárga óra…
Az Európai Unió támogatásával az egyik menekülttáborban biciklijavító műhelyt létesített egy menekült. A 2014-ben létesített táborból lassan falu lett, kiskereskedők, útszéli üzletek jelentek meg
Előbb azt hitték, valamelyik nem-kormányzati szervezet illetékese vagyok, panaszáradat fogadott. Elmondták, szívesen dolgoznának, de még nem kapták meg a „helyi önkormányzat” által ígért földeket, nincs vetőmag, eke…
Regisztrálják őket, menekült státust kapnak
Pihenő a nyilvántartásba vétel előtt. Ezek a menekültek 2017 decembere óta Csádban vannak, regisztrációjukra csak most került sor…
Minden adatot rögzítenek…
Ne mozogj!
A hivatalosan lezárt határt a katonák őrzik, a menekülteket átengedik
Az Élet folyója, szerintem. A bal oldalon a vér áztatta Közép-afrikai Köztársaság, ideát pedig a szegény, de békés Csád
Náluk női munka
Víz szerencsére valamennyi menekülttáborban van
A család három tagja az ételosztás után
Dilingala menekülttábor. Itt is több ezren találtak menedéket
Az Európai Unió humanitárius szervezetének (DG ECHO), az ENSZ-nek és több civil szervezetnek köszönhetően a menekültek ellátásban részesülnek
Pontos nyilvántartás
Gyújj már meg…
Ki kire büszkébb?
Hetedmagammal vettem részt az EU által finanszírozott, pályázati úton elnyert riportúton. Alice, a belga RTBF rádióállomás és televíziós csatorna munkatársa és Marie Louise, a dániai Jyllands-Posten riportere éppen Olivier Brouant urat, a DG ECHO csádi koordinátorát interjúvolja meg
Kommentár nélkül
Csádi játék
Figyelem
Vajon javul a sorsunk?
Boldogság
Meddig leszünk még itt?
Az ENSZ által épített házikók, amelyben legtöbbesetben öt-tíztagú család él…
Segélyt hoztak?
Az egyik terület prefektusa
Semmi
A legelkeserítőbb a DG ECHO által finanszírozott kórház, amelyben a súlyos alultápláltságban szenvedő gyermekeket kezelik. Azaz igyekeznek gyógyítani és ápolni, ám egyharmaduk 24 órán belül elhalálozik. Az orvosok szerint napi több száz gyermeket hoznak ide az édesanyák, akik rendszerint nagyon későn ismerik fel a bajt… Cécile Barbière (Euractiv) felvétele
Próbálnak segíteni az alultáplált gyerekeken, de legtöbb esetben az édesanyák túl későn fordulnak az egészségügyi szakemberekhez
Kiss Olivér blogja 