Az Európai Unió (EU) Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (DG ECHO) által finanszírozott és a brüsszeli székhelyű Gopacom.eu által szervezett, sikeres nemzetközi pályázat révén elnyert riportúton június végén közel egy hetet töltöttem Csádban, abban az igen szegény országban, amely mégis korlátozás nélkül befogadja a helyi milíciák által ellenőrzött Közép-afrikai Köztársaságból érkező menekülteket.
Utóbbiak igencsak nagyot néztek, amikor havas tájat és a hóembereket ábrázoló fényképeket mutattam nekik, de a fogás bevált: így sikerült könnyebben szóba elegyednem a számunkra szinte elképzelhetetlen lelki traumákat átélt személyekkel, akik közül sokan akkor láttak először nemcsak havat, de személyemben fehér embert is.
Többen megnyíltak előttem, elmesélték történeteiket: fegyverropogás, erőszak, felgyújtott falvak, ellopott háziállatok – így váltak földönfutókká. De beszéltek életükről, mindennapjaikról, vágyaikról, mi több, néhányak álmaikat is megosztották a csak hallomásból ismert, nagyon messziről érkezett fehér embernek…
Tény és való: semmi sem tudott felkészíteni arra, amit Csádban tapasztaltam. Hiába néztem meg a tavaly novemberi, hasonló riportút során a Dominique Catton által készített fotósorozatot, az országban készített videókat, hiába olvastam el az állami berendezkedésre vonatkozó elemzéseket, a gazdasági állapotok további hanyatlásával kapcsolatos kimutatásokat vagy éppen a biztonsági helyzetre vonatkozó figyelmeztetéseket, a helyszínen valóságos „kulturális sokkot” kaptam. Még az a sok tapasztalat sem segített, amit az eddigi utazásaim során – 64 országban – gyűjtöttem.
******************************************************************
A Szabadságban megjelent riport első része itt található.
A második rész itt olvasható.
Kiss Olivér blogja 