FOTÓ- és VIDEÓRIPORT – Ilyen volt a Jókai Teljesítménytúra (A 11 hónapos Pihe kutyus is velünk volt!)


Pihe bírta a legjobban, sőt, az utolsó pillanatig élvezte is… (Saját felvétel)

Idén sajnos balesetek is történtek: egy nő eltörte a bokáját, egy másiknak pedig az orra sérült meg. Ezekről tudok.

Szerencsére a malőrök nem árnyékolták be

a Branea Robi által főszervezett rendezvényt, ám – számomra – tanulsággal jártak: a Kolozs megyei terepjárós csapatot (CERT Transilvania), ildomos bevonni, egy-két önkéntesük esetleg legyen jelen Torockón, Várfalván és/vagy Székelyhidason, s amennyiben a szombatihoz hasonló balesetek történnek, segítsen.

Ugyanakkor hivatalos kérvény alapján,

magas rizikófaktoros tömegrendezvény lévén, Szinden, Várfalván és Torockón legyenek folyamatosan jelen a hegyimentő/mentő/rohammentő szolgálat munkatársai. Utolsó helyszínen 23 óráig, hisz Siményi Miklós például 22 óra 36 perckor ért célba… Ezek még azelőtt fogalmazódtak meg bennem, hogy ma beszéltem a témáról Branea Robival.

A hegyimentők ellátják a bokatörést szenvedett nőt (Fotó: Chivari Alexandru/CERT Transilvania)

Összeverődött a társaság, kiválóan éreztem magam, a sörözések ellenére messze nem fáradtam annyira, mint más években. Vajon amiatt,mert március 18-ától vegetáriánus vagyok? 🙂

Köszönet Bibinek,

hogy bevállalta a helper szerepét, tudtunk mindannyian cserecipőt, -zoknit, – fehérneműt, -polót, – polárt csomagolni. S azért is köszönet jár, hogy vezetett hazafele, a fiúk ugyanis, na, hát söröztek, s picikét pálinkáztak is… 🙂

Hadd beszéljenek inkább a fotók és a videóriport… 🙂

****

FRISSÍTÉS (2019. május 15., 13 óra)

Branea Robi értesített, hogy a rendezvény előtt átiratban értesítette a Kolozs és Fehér megyei hegyimentőket a rendezvényről. Jövőre expressis verbis felkéri őket, hogy legyenek jelen például a Székelykő-nyeregben.

*****

A Szabadságban megjelent élménybeszámoló ide kattintva olvasható.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ – Eső és izomláz nélkül, három és fél éves kislánnyal a Jókai teljesítménytúrán


Ezek mégis hova mennek ennyien?

Mire van szükség ahhoz, hogy az ember szedje a lábát? Május 12-én, a 21. Jókai Emlék- és Teljesítménytúra 30 kilométeres távjának néhány gyalogos résztvevőjét például egy – nem túlzás – másfél méteres óriássikló motiválta, hogy gyorsabban haladjon. Egy másik résztvevő pedig bevallása szerint egy viperát látott, úgyhogy akik félnek vagy irtóznak az efféle „csúszómászóktól”, azok egy ideig mindenképpen gyorsabban szedték a lábukat…

A gomolygó esőfelhők viszont ezúttal nem siettették a résztvevőket, mint más években: a verőfényes napsütés a túra végéig kitartott, ahol a szervezők gulyással várták az érkezőket.

Az élménybeszámoló folytatása itt.

A fotóriport ide kattintva tekinthető meg.

FOTÓRIPORT – Eső és izomláz nélkül, 3,5 éves kislánnyal a Jókai teljesítménytúrán


A három és fél éves Varga Zoé Anna édesapjával

Nem számoltam, az évek során összesen hány Jókai teljesítménytúrán vettem részt, de nincs tíz. Arra viszont eléggé pontosan emlékszem, hogy Várfalva után vagy a Székelykő környékén szinte mindig utolért a nagyidő: nyári zápor, zivatar, erőteljes esőzés, néhányszor jégeső. Idén kimaradt ez az élmény (készültem: esőkabát is volt nálam), bár valamilyen szinten mégis a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra része…

Egy nappal a számomra hagyományos 30 kilométeres táv legyalogolása után elmondhatom: nincs izomhúzódás, izomláz, nincsenek vízhólyagok  a lábujjaimon, nem fáj a forgócsontom, a bokám, a talpam, a térdem. Még a bal sem, amelyet részleges meniszkusz szakadás miatt tavaly májusban műtöttek meg – így a tavalyi élménytúra kimaradt.

Bele sem fért a képbe… 🙂

Mindez valószínűleg annak is köszönhetően, hogy a Munka Nemzetközi Napja alkalmából körbebicikliztem a Balatont, a Jókai TT előtt három nappal pedig felajánlottam Branea Róbert felelős szervezőnek, hogy segédkezem a Várfalva utáni útszakasz megtisztításában és kijelzésében. Nem mértem, de körülbelül 10-15 kilométert gyalogolhattunk.

Reveláció volt látni, ahogy édesapja (akinek a nevét sajnos a meghatódottság miatt nem kértem el, s nem jegyeztem le) kíséretében a három és fél éves Varga Zoé Anna túrázok a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán. Az is motivált, hogy a tizennégy éves Szélyes Nóra, akit csecsemő kora óta ismerek :), szintén nekivágott a 17 kilométeres távnak.

Idén ismét a 30 kilométeres távot vállaltam be, kifutottunk a szintidőből, de jól telt. Nem volt eső, de annál több élmény és kaland: nézd meg a fotók között az előttünk átkúszott másfél méteres siklót, amelyet aztán csak a fára mászása után sikerült lencsevégre kapnom.

Szívből-lélekből köszönöm a szervezőknek az időt, energiát és türelmet: kiemelném Venczel Enikőt, Branea Róbertet és Lixandru Róbertet. Természetesen, sokan mások hozzájárultak a feledhetetlen élményhez, de ezek nevét majd írják le ők… 🙂

Hadd beszéljenek a fotók:

 

 

FOTÓK, VIDEÓ – Visszatért az Élet


Arnold és Bogi (csak azért nem írtam fordítva a neveket, elvégre ladies first, mert Arnod van elől!) lábedzésen az Ördögmalom-vízesésnél (Saját felvételek)

A váratlanul bekövetkezett meniszkusz szakadás miatt december végétől mostanáig radikálisan megváltozott az életem: nem tudtam azokat a tevékenységeket végezni, amelyek eddig boldoggá tettek. Bár februárban mondhatni hagyományos módon részt vettem a sztánai farsang alkalmából szervezett lovas felvonuláson (köszönöm, Lajcsi!), húsvétkor a nagy fájdalom ellenére mégsem hagytam ki a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) aktív tagjai által összehozott Nyuszitúrát, a május eleji észak-ciprusi kényszerszabadság, majd az ezt követő térdműtét alaposan rányomta a bélyegét a szabadidős tevékenységekre. Két alappillér roggyant meg hirtelen: egészség és a túrázáshoz szkséges minimális anyagi háttér.

Mit ér az élet Élet nélkül?

Ha nincs szabadidős tevékenység, kirándulás, túrázás, lovaglás, barlangászás, pókerezés, biciklizés, nem jönnek hozzám vendégek, azaz nem vagyok folyamatos kapcsolatban a világgal, ha elmarad a geoládázás, a gyalogtúra, a kvízverseny, a plane spotting, a sakkozás, a sportlövészet, néhanapján a számítógépes játék, a sziklamászás, a társasági tánc, a társasjáték, akkor nem vagyok boldog. Ezekből a térgondok, s aztán a még hangsúlyosabb anyagi lerongyolódás miatt az utóbbi időben csak csurrant-cseppent.

Beléd égeti az Életet.

Ha nincs társaság, hangulat, pörgés, lazulás, a lehető legváltozatosabb és legkülönfélébb tevékenység (a héten például szabadtéri rövid filmek vetítésére megyünk), akkor értelmetlenné válik az élet.

S most ráadásul jótékonykodni sem tudok: 2001 óta önkéntes váradó vagyok, a műtét miatt hosszú hónapokig nem segíthetek a bajba jutottakon vagy azok rokonain… 😦 Segíteni pedig felemelő érzés. Érdekes, hosszú szünet után éppen az utóbbi időben hívtak fel a műtét előtt állók rokonai, hogy szükség van vérre. Sajnos nem tudtam segíteni.

Sátorozós gasztronómia: arab szendvics. Hozzávalók (saját recept): dăăăă – arab kenyér, szalonna, kenősajt, petrezselyem, Piros Arany. A vegetáriánus verzióból – dăăăă – törlendő a szalonna… 🙂

Segíteni: lehet még kanapéval és étellel a CouchSurfing portálon keresztül érkező, jövedelem nélküli egyetemistáknak, fuvarral szintén nekik. Ezt-azt, itt-ott, a lehetőségek függvényben. Ezeket szerencsére nem lehetetlenítette el a térdműtét. De nem tudtam sem a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán, se más hasonló, számomra rendkívül fontos rendezvényen részt venni. S ez lehangolja az embert.

Nem vagyok vallásos, de a Fennvalóhoz igazán a Természetben lehet a legközelebb az ember. Ami ott van, az Isten teremtette. Az ember által létrehozottak nem érdekelnek annyira… A lehető leggyorsabban menekülni kell a betondzsungelből, nem kell szívni a friss szmogot. A Természet kifáraszt, de ugyanakkor erőt ad. Sokat, s hosszan tartót.

 

No, de lassan visszatér az Élet… 🙂

Zattler Arnold szervezésében lélekbalzsam péntek-vasárnap kiruccanáson vettünk részt a Dregán-völgyben. A festői szépségű tájakat nehezen közelítettük meg – Jack Volskwagenje megszenvedte az utat. Ugyanúgy Vadászi Zsolt Seat típusú személygépkocsija is.

Pénteken délután már úton voltunk: Kolozsvár – Dregán-völgye – Cserepes/Ciripa erdészház. A gát és az erdészház között vertünk sátrat. Jack-kel még ezelőtt (szinte) benéztünk a MOX zenei fesztiválra… 🙂 Sötétedéskor már égett a tábortűz, sült a kolbász, fogyott az alkohol. Kiváló társaság, hangulat. A Természetben.

Szombaton a szép és megható erejű Ördögmalom-vízesés érintésével jutottunk el a Bocsásza-csúcsra, románul Vârful Buteasa. Persze, hogy volt extrém mászás, hisz Arnold volt a túravezető. Innen már kőhajtásnyira volt a Tolvaj-kő/Tolvajkő… 🙂 Majd más úton vissza a sátorhelyhez. Az erdészházig kellett volna felmennünk kocsival: így körülbelül 10 kilométerrel többet gyalogoltunk. Nem lett volna ez gond, hacsak nem makadámúton… :(. Összidő: 9 óra. Ebből 7 óra mászás/menetelés.

Vasárnap okosabbak voltunk: összeszedtük a sátrakat, s Zsolt jóvoltából a Cserepes/Ciripa erdészházig kocsival mentünk. Innen 5 órás körtúra következett: szép katlan – Horgas-tető – Mező-havas – Hideg-forrás – Istenek-havasa. Innen a sárga ponton letértünk a Ciripa/Cserepes-erdészházhoz. Adott pillanatban, azaza nyeregből szinte lementünk Biharfüredre a cukrászdába…

A térdem hősiesen bírta a távokat, a szintkülönbséget. Visszatérni látszik az Élet. S ez boldoggá tesz.

 

Kattints az első fotóra!

FOTÓK, VIDEÓK – Jókai-túra: mindenkinek minden idők legjobb teljesítménye!


jokai2015 008
Idén is kellemes volt a gyaloglás (Saját felvételek)

Még a legelején leírom, nehogy elfelejtsem: a május 9-én szervezett XVIII. Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán rekordok dőltek meg: egyrészt rekord számú résztvevőt regisztráltak, a 30 kilométeres távot a Titán Erdélyi Túrázók (TETú) csapatának két illusztris tagja nyerte: első helyen Biró Jocó, a másodikon pedig Csoma Botond.

Vandával is rekordot döntöttünk, ugyanis idén a tíz és fél óra helyett nyolc és fél óra alatt teljesítettük a távot.

A Tordai-hasadék utáni döglesztő előtt gondoltam egyet, s belehúztam, így a Monasztária-tetőn 25 percet vártam Lenkére (nem az unokatestvérem, ő sajnos csak a legelsőn volt 2011-ben Trombitás Enikővel, Biró Jocóval és velem). Várfalván ettem egy zsíros kenyeret hagymával, haraptam kettőt egy szendvicsből, s a profi pókeres Botival ittam volna egy sört, de a lányok siettek. Számomra a túra elsősorban a társaságról, a hangulatról, a közös élményről szól, ezért igyekszem igazodni a többiekhez. A lányok leszavazták a sörözést, sietni akartak. A sörről nehezen mondtam le, ezért szándékosan belehúztam. Vandát még megvártam, de voltak szakaszok, ahol szaladtam – ha már nincs kohézió, összetartás, közös élmény, akkor legyen egy kis teljesítmény.

jokai2015 002
Nem volt türelmünk sorban állni

Meglepett, hogy a Székely-kő környékén sok helyen piros-sárga kékre festettek több sziklát. Ez mintha nem így lett volna eddig.

jokai2015 054
Tavaly mintha ez nem így lett volna…

Torockón találkoztunk Csoma Botival és Jocóval, azonnal buszra pattantunk, s irány Várfalva. Eredetileg nem akartunk elmenni, mert gondoltuk, hogy későn érünk Torockóra, s vasárnap keresztelőre voltunk hivatalosak. De így más volt a helyzet, s korántsem bántuk meg. Elsőre rendkívül körülményesnek tűnt a Torockóra érkezés, majd buszra várás, Várfalvára szállítás, s csak itt evés. Így, hogy a busz azonnal indult, másabb volt. Az ember, ugye, érkezés után azonnal szeretne enni-inni, nem buszra várni, utazni, s csak aztán enni.

Nagyon jól esett a finom, meleg gulyás! Köszönöm, Ági és Tibi! Kár, hogy a közeli üzlet/kocsma nyolckor bezárt. Amennyiben ez nem történik meg, még ittam volna egy sört… 🙂

Idén minden időket felülmúló logisztikával próbáltuk elkerülni a korai ébredés, a buszozást, így pénteken három kocsi ment Torockóra, kettő ott maradt, s időközben is voltak még zsonglőrködések… Minket végül nem Szami, hanem póker Boti kedves felesége, Csilla hozott haza: helyszínre jött, jéghideg sört is hozott, mindenkit hazavitt. Nősülni kellene?! 🙂

jokai2015 048
A legidősebb résztvevő: Ruzsa István, 81 éves… Szeretném, ha az ő korában én is így tudnék majd gyalogtúrázni…

Gratula Branea Róbertnek, aki biciklivel tette meg a Jókai 55-ös túrát. És a Nagy-Árkon jött le… Jövőre kellene egy biciklis futamot is szervezni, s az érdekeltek a Székely-kőnek a Torockószentgyörgy felőli részén jönnének le bringával. Nos?

Gyerekszáj a Jókai-túrán:

Elegem van!

Eleged van, vagy meleged van?

Jövőre az egyesre megyek!

Remélem, jövőre a szervezők elkerülik a Jókai 30-as indulásánál levő tumultust (a hosszú sor miatt nem is regisztráltunk), s a gulyás ismét Torockón lesz…

Köszönöm a szervezést, a sok-sok időt és energiát, amelyet belefektettek. Tisztelet érte!

Most hétvégén Erőss Zsolt Teljesítménytúra. Vandának és nekem a 30-as táv. Számomra ismét, számára első ízben.

**********************************************************

A fotóriport ide kattintva tekinthető meg

A legidősebb résztvevővel, Ruzsa Istvánnal készített videóinterjú itt található.

VIDEÓ – Eredeti átkelés a Hesdát-patakon

**********************************************************

FOTÓ- és VIDEÓRIPORT- Zsenáns „eredmény” a TETÚ-nak az Erőss Zsolt (és Kiss Péter) Teljesítménytúrán!


Aggódtam a műtétem miatt, de az Erőss Zsolt (és, tenném hozzá: Kiss Péter) Teljesítménytúrát nem hagyhattam ki. Utólag derült ki: hiba volt, hogy nem kötöttem fel a bal karomat, mert a gyaloglás következtében folyamatosan mozgott az egész bal vállam, s a forgónál „izomláz” keletkezett, amit most is érzek. Hétfőn a műtéttől számított 6. hét elteltével ismét jelentkeznem kellett az ortopéd orvosnál, mondtam neki, hogy gyalogoltam „kicsit”, mozgattam a karomat, azt mondta, ne aggódjak, elmúlik. Elhiszem neki. A hátamra/lapockámra is ezt mondta a 4. hét utáni viziten, s úgy tűnik, igaza is lett. Hátha megúszom, hogy időváltozáskor sem a műtét, sem az április 6-án bekövetkezett biciklibaleset során hátratört lapockám környéke sem kínoz majd…

erosszsolt_tt 008
Festői táj s két szépség… 🙂

Igaz ugyan, hogy az április 10-én bekövetkezett műtét után két héttel már bementem dolgozni (a 4. héti vizit során a szakorvos döbbenten kérdezte, miért nem mentem hosszabbítani, ahogy egyébként mindenki szokta), majd részt vettem a hajdúszoboszlói nemzetközi geodoboz-találkozón, majd a 3. hét után a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán, de például a csendőrség által szervezett lövészeti versenyt ki kellett hagynom. S még néhány más ilyen ínyencséget. Sajnos. No, de a túrabiciklivel az erdőben elszenvedett biciklibalesetnek következményei is vannak…

erosszsolt_tt 001
Túrázótenger a hajnali 6 órai induláskor…

No, de visszatérve: az Erőss Zsolt (és Kiss Péter) TT nem maradhatott ki. Körülményes volt a csomagolás, a hátizsákot édesapám vitte le a szerkesztőségbe (köszönöm!). Az orvos ugyanis azt tanácsolta, egyelőre még a jobb vállamra se helyezzek nagy súlyt, mert húzza a bal kulcscsontot is, amelyet fémlemez és hét csavar tart össze.

Pénteken indult útnak az TETÚ (Titán Erdélyi Túrázók) kemény magja, atomja, nukleusza: Eszter, Lóri, Boti, s jómagam. Emma már elment csütörtökön, Linda és Szami pedig külön érkeztek (a barát, illetve a barátnő helyében kicsit utánanéznék ennek az aspektusnak! 🙂 ) Vasile Micu mentőorvosnak, az Erdély Mentőcsoport gyergyószentmiklósi alaptagjának köszönhetően egy helyi kollégium bentlakásában kaptunk szállást. No, de még érkezés előtt el kellett mennünk Gyergyóújfaluba, mert Nagy Zoli oda vitte a szerkesztőségből Vanda hálózsákját. Hogy mi ez a bonyadalom? Jobb, ha nem megyek bele a részletekbe. Mindenesetre a nagy káoszban Gyergyóalfaluban kiszálltam, megkérdezni, hol van Gyergyónak az újfalu része. Hirtelen nem jutott eszembe a magyar neve, s a következő beszélgetés zajlott köztem, s egy hölgy között:

Jó estét kívánok!

Jó estét!

Elnézést, merre van Suseni?

Az mit jelent?

Lóri szavaival élve: pénteken két kocsmát zártunk be. De ittunk finom áfonya pálinkát. Mondjátok, hogy nőies vagyok :), sokkal jobban ízlik, mint a férfias pálinka. Szóval kocsma, így csak hajnali 1 órakor bújtunk ágyba. Naná, hogy külön szobába aludtam: féltem, hogy Lóri vagy Boti horkol. Állítólag mindketten húzták… 🙂 Igen, elalszom bárhol, csak ha lehet, csend legyen, s ha az nincs, akkor legalább ne horkoljanak. Két dologra vagyok csupán allergiás: a női hisztériára és a horkolásra. Füldugókkal is meghallom, ha valaki 1 négyzetkilométeren belül horkol.

erosszsolt_tt 003
Ez nem a székelyföldi autonómia kivívásáért szervezett tüntetés, de akár az is lehetne…

Szombaton hajnali 5 órakor ébresztő. Volt meleg víz, mosakodtunk, zuhanyoztunk, jól indult a nap. S így is folytatódott. Emma tájékozódási képességeit etalálta: eltévedtünk útban a Salamon Ernő Gimnázium fele menet. Pedig pénteken este onnan jött Gyergyó főterére velünk találkozni.

Sokan voltak az indulásnál. (vszhuba segítségével még egy geodobozt is megtaláltam az épületnél, azaz a Salamon Ernő Gimnáziumnál).

erosszsolt_tt 004
Figyu, te, Bimbó, vajon mit keres ez a sok ember itt szombaton hajnalban 7 óra 37 perckor? Neked is annyit mutat az órád? Mit szólsz, vajon nem kellene riasztanunk a rendőrséget?

Megemlékező és ünnepi beszédek, indulás. Csodás tájak tárultak elénk. A távolság miatt nagyon ritkán túrázunk errefele. Kár. A tehenek is csodálkoztak ennyi turista láttán. Az eső is esett kissé, de éppen annyit, amennyire szükség volt, hogy emlékezetes maradjon. Sár is volt elég, de éppen annyi, hogy hosszú ideig eszünkbe jusson, s mulassunk a dolgon. Egy esernyőt is láttunk túrázás közben, éppen akkorát, hogy emlékezzünk rá egy ideig. Eszembe jut majd az is, hogy túratársaim vitték ruháimat, adtak élelmet, hogy ne kelljen hátizsákot vinnem. Csak a fényképezőgépem volt a jobb vállalom.

csapat
A kolozsvári csapat túlnyomó többsége

Érkezés előtt nehéz volt lejönni a patakon, csak a jobb kezemet használhattam. De Boticus activus gondoskodott rólam, s azonnal elkérte Szami túrabotját számomra. Jól esett a gesztus. Neki december 8-án autóbalesete volt (nem ő vezetett, s még az sem volt hibás, aki a kormánykerék mögött ült!) , s továbbra is csak részben tudja használni a bal kezét. Pontosan tudja tehát, mit jelent ez másnak is. A biciklibaleset után ismét meggyőződtem arról: az, és csakis az tudja átérezni, átlátni, mit jelent az ilyesmi, aki ugyanilyen helyzetben volt. A többi csak duma. Az empátia csak akkor működik ilyen esetben, amikor az illető személynek ugyanilyen, vagy ehhez nagyon hasonló tapasztalata volt. Persze, nem lehet mindenkitől elvárni, hogy autó- vagy biciklibalesete legyen, sőt… 🙂

erosszsolt_tt 006
Borongós volt az idő, tökéletes a hőmérséklet, kiváló a társaság, a hangulat és a szervezés. Kell ennél több?

Sztranyiczki Gábornak köszönhetően a Gyilkos-tónál kiváló szállásunk volt. Na, de még ezelőtt: összesen 34 kilométert tettünk meg, közel 2 ezer méter pozitív szintkülönbséggel. Jövőre javítanunk kell a „teljesítményen”, ugyanis 9 óra 34 perc alatt tettük meg a távot, így kicsúsztunk a szintidőből. S ezt írja az oklevélen is. Zsena, TETÚ! 🙂 De legalább jövőre lesz konkrét cél! Egyébként számomra elsődleges a táj és a társaság, a teljesítmény egyáltalán nem motivál.

Vasárnap lazító túra. Kiváló volt.

Nem csak köszönet az EKE Gyergyói Osztálya, a Dancurás Hegyimentő Egyesület számára, hanem hála és elismerés a szervezésért, a befektetett rengeted időért és energiáért! Jövőre úgy időzítem a kulcscsontomra helyezett lemez és a benne levő csavarok kioperálását, hogy ismét ott lehessek!

***********************************************************************

Figyu a 21-ik másodpercnél és az 5:21-5:30-ig.. 🙂 Köszönet Attilának a képsorokért!

FOTÓRIPORT, VIDEÓ – Így többet nem veszek részt a Jókai Emlék- és Teljesítménytúrán!


jokai2014 013
Tumi a Tordai-hasadékban…

Azaz ennyi vassal magamban. Azt is mondtam: ha van nálad egy mágnes, irányíthatsz akár egy kiskutyát. S azt is: rászegezed a mágnest, a tiéd vagyok!

Képtelenség volt ellenállni a kísértésnek: részt akartam venni az EKE Kolozsvár 1891 és a Tordai EKE által immár 17. alkalommal szervezett Jókai Emlék- és Teljesítménytúrán. Nem, korántsem a teljesítményért, hanem az élményért, a társaságért. Az idő, az újabb személyes rekord nem motivál. Annál inkább a jó társaság, s hangulat. Szerencsére mindkettőből kijutott. S az idő is tökéletes volt – no, annyi sár azért kellett. 🙂

Kartartóval, rendkívül óvatosan vágtam neki a távnak. A sáros, csúszós részeken jobb kézzel fogózkodtam a fákba, ugyanígy a Székelykőről történő ereszkedőn is. Csak ott nem a fákba.

jokai2014 009
Jó az arány… 🙂

Kissé lelkiismeret-furdalásunk volt, ugyanis a nagyon hosszan tartó regisztráció miatt a szindi unitárius paplaknál hagytuk a német és francia ismerőseinket. Végül beértek a torockói célba, csak nagyon lassan. Nem tudom, pontosan a TETÚ (Titán Erdélyi Túrázók) csapata hányadiknak ért be, de sajnos idén nem lettünk az utolsó előttiek. Pedig az volt a cél, hogy javítsunk tavalyelőtti „teljesítményünkön”. Jó na, akkor bubukáltunk is egy kicsit, vártuk Andreát és Márkot. 🙂

Kiváló élmény volt Dire Straits-ot és west coast swinget hallgatni a Tordai-hasadékban. Ki gondolta volna, hogy a mánélé már nem úr az ilyen helyeken?

Az első meglepetés még a hasadék előtt ért: a Kolozsvárról indult, s szintén Torockóra tartó Sztranyiczki Gábor elviharzott mellettünk. Ő az 55 kilométeresen vett részt. Ez igen! Csoma Botira, Bíró Jocóra, s Barla Lórira sem kellett sokat várnunk, ők a Kápolnás-tetőn értek utol bennünket. Utóbbi velünk maradt, inkább a lányokkal próbált flörtölni….

jokai2014 023
Sajnos, ilyen túrázók is akadtak a Tordai-hasadékban… 😦

A legnehezebb a vége volt, s főleg az ereszkedő a Székelykőről. Az átfolyások, a sár és a vizes szikla miatt (no, meg a kulcscsontomra is kellett ügyelnem!) másfél óra alatt jöttem le. Na, de a hideg sör, a baráti fogadtatás (elképesztők a tordai EKE tagjai és szimpatizánsai!) mindent feledtetett.

Köszönöm a szervezést! Csak sejteni tudom, mennyi munka áll a siker mögött. Jövőre igyekszem „nehezékek” nélkül részt venni. 🙂

***********************************************************************

A WebSzabadságban megjelent hangulatképek itt.

***********************************************************************

 

***********************************************************************

Teljesítménytúra Erőss Zsolt emlékére. Mennénk


eross zsolt
Emlékére túrázunk

„Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztálya és a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Egyesület a 2013. május 21-én a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolt hegymászó emlékére nemzetközi teljesítménytúrát szervez a Gyergyói-havasokban és a Hagymás-hegységben.” – áll a www.erosszsoltteljesitmenytura.ro honlapon, amely tulajdonképpen átvisz az EKE Gyergyói Osztálya által működtetett és fenntartott weboldalra.

Az időpont 2014. május 16–18.

Az EKE kolozsvári és tordai osztálya által május 3-án, szombaton szervezendő Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra után két héttel éppen jól jön a híres hegymászó emlékére szervezett turista rendezvény.

A Jókain ildomos lenne tehát inkább a 30 kilométeres távra iratkozni, mert ha bevállaljuk az ötvenest, akkor lehet a vízhólyagok és felsértett talpak miatt képtelenek részt venni az Erőss teljesítménytúrán. Vagy két hét alatt begyógyulnak a sebek?

Még nem tiszta, hol, és hogyan aludnánk, amennyiben az Erőss Zsolt Teljesítménytúrán a 30 kilométeres távot vállaljuk be, akkor a Gyilkos-tónál kellene sátoroznunk. No, de ki viszi ki oda a sátrainkat, és mivel. Ezeket a részleteket még egyeztetjük, bennünk megvan a szándék: mennénk.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ – Természetjárás, hagyományőrzés, technológia – gyalog Kolozsvártól Sztánáig


IMG_7878
Kiválóan bírták a lányok (Saját felvétel)

Nagy lendülettel vágtunk neki 2012-ben az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) és a Szentimrei Alapítvány szervezte Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrának (KKETT), de a kijelöletlen útvonal, általunk rosszul értelmezett útleírás miatt nem tudtunk végigmenni a teljes távon. Eltévedtünk, lementünk Magyarvistára, így legalább másfél-két órát vesztettünk. Ez sem lett volna gond, de a felsértett lábfejek miatt a Gorbói-úttól órányi gyaloglásra kénytelenek voltunk feladni a menetelést. Kiskapusnál lementünk az E60-as országútra, felhívtam Lenke unokatestvéremet, aki az Erdély Mentőcsoport tagjaként „megmentett”. Eldöntöttük: 2013-ban mindenképpen megtesszük a távot.

A hivatalos túra után egy héttel, magánúton, ötödmagunkkal nekivágtunk az 50 kilométeres távnak. A gyalogtúrát a számítástechnikához és a globalizált világhoz közel álló szórakozással egészítettük ki: geodobozolás.

Az élménybeszámoló a Szabadság 2013. szeptember 9-i számában jelent meg.

A Művelődésben megjelent élménybeszámoló.

FOTÓ- és VIDEÓRIPORT – Ötven kilométer gyalog… 14 és fél óra alatt. Élmény, nem teljesítmény. És geodoboz-elrejtés installáció… :)


IMG_7893
Magunk mögött hagytuk a Gyerőffy-szöktetőt

Múlt szombaton a Marosvásárhelyen szervezett geoboboz-kereső, nemzetközi részvétellel zajlott országos találkozó miatt nem vehettünk részt az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) és a Szentimrei Alapítvány által szervezett Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra hivatalos változatán, így most hétvégén negyedmagammal magánúton vágtunk neki az 50 kilométeres távnak. Nem volt ellenőrző pont, időhatár, rohanás, stressz. A saját ritmusunkban haladtunk, megálltunk pihenni, enni, mi több Magyargyerővásárhelyen még a kocsmát is meglátogattuk. 🙂 Tavaly nekivágtunk a távnak, de a hatalmas vízhólyagok és eltévedés miatt VaKol csapatnak kapitulálnia kellett…

IMG_7897
A Körös forrásához épült motel felett…

Szépen felvettem az Étienne-től ajándékba kapott szuper sportcipőt. Barátom megsajnált a tavalyi, a gyatra minőségű cipő okozta kapitulálás miatt, s 300 lejes Decathlon utalványt ajándékozott novemberi születésnapomra…

Szombaton hajnali 7 órakor találkoztunk a Törökvágás tetején levő Falumúzeum bejáratánál. Persze, hogy mi is késtünk, ugyanis csak negyed hétkor ébredtünk Vandával, de a Szél utca mégis közelebb van, mint a Monostor… Semmi stressz, a lányok (Popovics Emma és Linda) csak 20 perccel később érkeztek, Biró Jocó már nyugtalanul várt.

7 óra 25 perckor indultunk. A Kakasos templomtól kellett volna, mert hát Kós Károly különböző területeken kifejtett munkásságáról is szól ez a túra, de hát, na, hárman közelebb voltunk a Törökvágáshoz…

Sajnos nem jegyeztem az időt, mikor, hány órakor, milyen tempóban érkeztünk. Megálltunk enni, inni, pihenni, mi több, Jegenye előtt megbotránkoztattunk néhány helybéli nénit azzal, hogy Kolozsvártól Sztánáig gyalogolunk (lásd a videót). Bár a néni bevallotta: egyszer világításra ő is elment gyalog Kolozsvárra.

Én nem mennék semennyi pinzért

reagált a „határon” levő egyik nő.

Sok időt veszítettünk azzal, hogy folyton meg kellett győződnünk arról, jó úton haladunk. Köszönet Nagy Zoli barátunknak, az EKE ifi tagozata koordinátorának, aki annak ellenére segített telefonon, hogy vendégei voltak. A Medvepadig emlékeztünk az útvonalra, de azután járatlan rész következett.

IMG_7899
Sötétedés után érkeztünk le a Riszeg-tetőről. Szerencsére Jocó nagyon jól ismerte az erdei utat, ellenkező esetben, sokat bolyongtunk volna a fák között…

Most, hogy visszagondolok, milyen távot tettünk meg, felötlik bennem, hogy talán nem is volt való. Így utólag olyan lehetetlennek tűnik, bár az évek során, pontosabban 2004-től több tucatnyian megtették már gyalog ezt az 50 kilométeres távot. Egyesek a teljesítményért, mások, mint mi, az élményért és baráti hangulatért. A jövő évire minden bizonnyal elmegyünk. Csak tartson ki addig az Étienne barátomtól ajándékba kapott nagyon jó sportcipő… 🙂

Kiváló volt a hangulat és a társaság, tökéletes az időjárás, megfelelő a hőmérséklet. Vasárnap még Lajcsi sztánai lovardájához, s az 1-2 kilométerre legelő 5 napos kiscsikóhoz is ellátogattunk… 🙂

Azt ajánlom, aki próbálkozni akar a túrával, kérjen térképet, s részletes útleírást.

Szabó Zsolt felkérésére minden bizonnyal lesz anyag a Művelődésbe: Kultúra, természetjárás és számítástechnika, azaz geodobozolás…

Addig beszéljenek a fényképek és a videó… 🙂

FOTÓ, VIDEÓ – Sebek és eltévedés miatt KAPITULÁLT a VaKOl csapata (Kós Károly Emlék-és Teljesítménytúra)


Ott még erőben a VaKOl Csapat… 🙂

Irányunkból (VaKOl, azaz Vanda és KOlivér) több sebből vérzett az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület, a Művelődés Egyesület és a Szentimrei Alapítvány által a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) keretében meghirdetett IX. Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra:

  1. Letértünk a helyes útról,
  2. Rossz lábbelit választottam,
  3. Vandának célszerűbb lett volna előbb a 25 kilométeres távra beiratkoznia – eddig nem volt ilyen túrán,
  4. Az 50 kilométeres táv valóban teljesítmény. Számunkra már az óriási eredmény lett volna, ha végigmegyünk az útvonalon, s élvezzük a menetelést, de ez a műfaj inkább nem erről, hanem másról szól elsősorban.

A szervezők nem számítottak ennyi résztvevőre (szombaton hajnali 7 órakor 18-an jelentek meg a Kakasos templomnál!), így se Vandának, se nekem nem jutott útleírás és térkép (csak az első ellenőrző pontnál kaptunk egyet). Ilyen körülmények között a 7 óra 18 perces indulás után kellett tartanunk a ritmust a többi résztvevővel. Lehet, hogy egyesek presztízskérdést csináltak abból, ki ér előbb az első ellenőrző ponthoz, az iram ördögi volt.

A szervezők nem számítottak ennyi résztvevőre: 18-an gyűltünk össze szombaton 7 órakor a Kakasos templomnál…

A túrafüzet értelmében a Kányafőnél levő első ellenőrző ponthoz 8-8.30 között kellett volna megérkeznünk. Mi 8 óra 4 perckor viharoztunk ott át. Vanda – érthetően – nehezebben bírta a strapát.

Mivel már térképet is kaptunk, úgy döntöttünk, mi maradunk az emléktúránál, a teljesítményt, a versenyt, a presztízspontok gyűjtését, a rohanást másokra hagyjuk.

Igen ám, de mégsem akartunk lemaradni a csapattól, mert nem ismertük az utat, így tovább vágtattunk a hármas ellenőrző pontig, a kiindulóponttól 14,5 kilométerre levő Báthori-hegyig. A túralap szerint ide 10-10.45 között kellett volna megérkeznünk. Mi ott voltunk 8 óra 58 perckor, azaz EGY ÓRÁVAL A MINIMÁLIS IDŐ ELŐTT.

Ez sokat mond az iramról.

Egy óra, egy óra negyvenöt perc előnyre tettünk szert. Itt már végképp azt mondtuk, a profiknak való ez a démoni iram, mi kispályás kezdők vagyunk, teljesen más a hozzáállásunk a teljesítményhez, mi élményként fogjuk fel, nem rohanunk tovább.

Ekkor ocsúdtunk fel, hogy másfél óra alatt közel 15 kilométert tettünk meg. Felbuzdulva a sikeren, számolni kezdtünk: ha 1,5 óra 15 kilométer, akkor nagyon időben vagyunk. Ha a fáradtság miatt megduplázzuk vagy megháromszorozzuk a menetidőt, akkor is túl korán a célba érkezünk.

Tehát lehet lazítani. Ettünk, ittunk, lazítottuk, simogattuk egymást…

A fa kérgéve vésett nyíl világosan mutatja, hogy jobbra kell térni. Csak nem nekünk…

Ekkor az eddig tempót rávetítettük a térképre, s azt hittük, sokkal előrébb vagyunk. Azaz miközben az új, sokkal lassúbb tempóban lényegesen kevesebb távot tettünk meg, a térképre a gyorsabb iramot vetítettük ki. A Tóthpál Tamás útleírása szerint 8,5 kilométer után ki kellett volna érnünk a gorbói országúthoz. Mivel valaki azt mondta, hogy az útleírás sz*r (gondolom, azért, mert nem ő írta) azt gondoltuk, időközben rengeteget változtak a viszonyok, a terepen már sok-sok az eltérés a nyomtatott 2010-es verzióhoz képest.

Az erdőbe érkezés előtt, a kukoricás, a lucernás előtt még láttuk a csapatot, de aztán nihil és pokol.

Megnéztük a térképet, ott van Gorbó, ott lehet az ellenőrzőpont, menjünk le oda. A gerincúton két fán is 90 fokos jobbra térőt mutatott a kéregbe vésett nyíl.

Magyarvistára értünk ki.

Megfeledkeztünk a Kós Károly-túra “regulájáról”: jobbra erdő, balra országút. Mi Magyarvista fele vettünk az utunkat… 🙂

Mivel mobilszámunkat nem kapták meg a szervezők (a 16-os rajtszámot jelző túralap most is nálam van, nálunk hagyták, mert indulásnál nem volt elég túrafüzet – ebből is egyet adtak kettőnknek -, amelyekre az ellenőrzőpontoknál igazolják a jelenlétet), azt gondoltuk, a késés miatt elmentek a helyszínről, így magunkra vagyunk.

Végigsétáltunk Magyarvistán, megnéztük a főtéren levő háborús emlékművet, s egy igen sűrű erdőn keresztül visszamásztunk a gerincre. Legalább két órát veszítettünk. Szinte ugyanoda értünk ki, ahonnan letértünk.

Demoralizálva.

Fránya sportcipő, kitolt velem, pedig azzal voltam a Marokkóban a Toubkal-csúcson, 4167 méteren… A jobb sarkomon levő gigantikus vízhúlyag

Ráadásul a jobb sarkamon levő vízhólyag (amit már a második pontbírónak is mutattam – ezzel semmilyen felelősséget sem akarok átruházni, csak említem!!!) terebélyesedett. Lévén, hogy ezzel a sportcipővel másztam meg a Toukbal-csúcsot (Marokkó, 2012 májusa, 3210 méterről 4167 méterre), meg sem fordult a fejemben, hogy lábbeli ludas lehet a dologban. Pedig az volt a gond: sziklás talajra alkalmas, de gyalogtúrára nem.

Folytattuk az utat az erdőben. Amikor a szivattyúház előtt jártunk, hívott a gorbói országúton levő pontbíró, hol vagyunk.

Az erdőben, mintegy órányira az országúttól.

Amikor elértük a pompaházat, visszahívtam, azt mondta, több mint egy órányira vagyunk. Felajánlottam, ne várjon meg, egy órás késésben vagyunk a maximális időponthoz képest. Vállalta, megvár. Hangnemébe nem csíptem az élcelődő, lenéző, kioktató stílust. Anélkül, hogy ismerne, vagy tudná, mire vagyok/vagyunk képes(ek), értékítéleteket fogalmazott meg. Ezzel szemben például a Riszeg-tetőn levő pontbíró kedélyes, barátságos, nyájas hangon beszélt velem, anélkül, hogy ismerném, éreztem az ember erkölcsi súlyát.

Ő űzött el a forrástól…

Ötvennégy perc alatt értünk el az országútra. Valahol lennebb értünk ki, állítólag fentebb kellett volna, ahol a hármas ellenőrző pont van. Ekkor vettük észre, hogy Jenő feladta. Éppen neki telefonált Nagy Zoli, hogy ők már Gyerővásárhelyen vannak, 15 óráig kell várniuk a tiszteletes úrra, akinek igazolnia kell ottlétüket a túra-füzetecskében. 14 óra 15 perc volt, a többiek csak 12 kilométerre voltak. Fájt a lábunk, de ha tényleg várniuk kellett volna 45 percet, sokat behoztunk volna a lemaradásból, s vistai kitérőnk miatti két órás lemaradásból. Igen, ők 15.30-15.45 helyett már 14 óra tájt odaértek, nem csoda, hogy nem volt ott a pap… 🙂

Mégsem vártak, mentek tovább. Mi is, bár a túrafelelős, László Györgyi azt tanácsolja a hármas ellenőrző pont vezetőjének, beszéljen le minket a folytatásról. Persze, hogy saját felelősségre vállaltuk a tovább utat. Tudtuk, hol az E60-as országút, milyen távol vagyunk tőle, vállaltuk, hazastoppolunk.

A Medvepad előtt, csodás kilátás az országútra, festői táj. Ezt a távot biciklivel is meg kell tennünk, méghozzá hamarosan!

Ekkorra már a bal lábam sarkán levő vízhólyag is nagyon fájt. És a bal talpam is, fránya sportcipő! Felmentünk a Köves-hegyre (még azért is! 🙂 ), a réten a bivalyok és tehenek ellenszenvesen nézték, ahogy vizükből fogyasztunk – a forrás tiszta volt, az útleírásban is szerepelt, hogy innen lehet inni.

Mákó felett szépen balra tértünk, felmásztunk a gerincre, gyönyörű táj tárult elénk. Kimentünk a Medvepadra is (732 méter), innen viszont ha megmutatja valaki, merre halad az út tovább, kiVaKOlom annak csóré fenekét a Főtéren… 🙂

Láttuk, hol van a Győrffy-szöktető, de képtelenek voltunk rájönni, hogyan lehet oda eljutni

erdőszélen vagy erdőben

, ahogy az útleírásban szerepel. Elméletileg 15 embernek kellett volna elhaladnia előttünk, se az erdő szélén, se benne, mi több, se az erdő melletti a fűben nem vezetett nyom. Bementünk a sűrű erdőbe – semmi eredmény.

A terv az volt, elmegyünk Gyerővásárhelyig, s ott kapitulálunk a sebek és az útvonal nem ismerése miatt. Amikor Medvepadról leereszkedtünk a völgybe (ekkor hívott Nagy Zoli, érdeklődött, mi a szitu, ők már a Riszeg-tető környékén jártak), akkor már felgyorsultak az események: kapituláltunk.

Leereszkedtünk a főútra, onnan pedig földúton bementünk Kiskapusra, megittunk egy-egy kólát, s vártuk a végzetet. 🙂

Értünk jött Lenke unokatestvérem, de addig kedélyesen beszélgettünk a 84. szám alatt lakó Jakab Alberrtel, aki

járatja a Szabadságot

, de úgy gondolja, sok cikk

megrendelésre íródik

, s bírált bennünket, hogy nem foglalkozunk eleget a nyugdíjasok gondjaival, ugyanis

a lapot már csak mük járatjuk mindenhol.

A ház előtti padján roskadtunk le, amikor szabadkoztunk, hogy ne haragudjon a hely engedély nélküli elfoglalásáért, annyit mondott

Maradjanak nyugodtan, mindent csináltak már azon a padon, szerelem is volt…

🙂

A koncertre nem volt erőm lemenni, bár Vanda ott bulizott.

Megítélésem szerint a magyarvistai kitérővel 30-35 kilométer közötti távot tettünk meg.

Ezek után letagadom, hogy a Kazán-szoros körüli dombok és a Dobrudzsai-hegyeken kívül szinte minden helyen jártam az országban.

Eltitkolom, hogy 1996 óta rendszeresen túrázom (télen, nyáron, sátorral)

Nem mondom el senkinek, hogy a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének a tagja vagyok, velük aktívan túrázok 2010 óta.

Senkinek sem árulom el, hogy immár kétszer vettem részt a Nagy Zoltán-szervezte Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán.

Letagadom, ha valaki eszembe juttatja, hogy idén megmásztam Észak-Afrika legmagasabb hegycsúcsát, a Magas-atlasz hegységben levő Toukbal csúcsot (4167 méter)

Büszke vagyok Vandára, hogy szinte semmilyen edzés nélkül ezt kibírta  – bár néhány héttel ezelőtt voltunk egy gyalogtúrán). Szívós, kitartó, nem nyávog, rinyál, nem hisztizik, finnyáskodik, igazi túrázó, de azért felkészülés nélkül nem megy az 50 kilométeres gyalogtúra… Büszke vagyok rá, hogy ennyit, is így kibírt!

Jókai teljesítménytúra 30B extrém-bónusz-extra-plusz. 30 kilométer+, eltévedések sorozata, hóvihar, hóhullás, dara, zápor, köd, csúszós kövek (FOTÓRIPORT, VIDEÓK, a SZABADSÁGBAN megjelent riporttal)


Még ettem... (Balról jobbra: Trombika, Jocó, Lenke és a hagyma maradéka)

Szombaton csapatunknak (Antal Lenke, a. k. a. VJ Lenky, Trombitás Enikő – a. k. a. VJ Tromby, Bíró József – a. k. a. DJ Mâţ és jómagam – a. k. a. DJ Băţ) percre pontosan 10 órába és 10 percbe telt az Erdélyi Kárpát-Egyesület  (EKE) szervezte Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrán megtenni a 30 kilométeres távot ( Jókai 30B szakasz). Úgy tudom, ezzel szerényen, de annál nagyobb megelégedéssel kivívtuk magunknak az utolsó helyet. Persze, hogy nem a teljesítmény a fontos, elvégre mi valóban azért mentünk, hogy szórakozzunk. Azt terveztük, ha nem fűlik a fogunk az egészhez, rakunk egy tüzet, sütünk egy szalonnát (tettem magamhoz) és visszafordulunk. S ámen.

Az egész úgy kezdődött,

hogy érkezett értesítés a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK) levelező listájára, amelynek tagja vagyok, a XIV. Jókai Emlék- és Teljesítménytúráról.  A hírt feltöltöttem a WebSzabadság Az Ön híre rovatába, s válaszoltam a küldőnek, Nagy Zoltánnak (nem az Iskola Alapítvány igazgatója). Aztán május 5-én, szerdán a főszervező felkért, vegyek részt a túrán, s számoljak be az élményekről a Szabadságban. Határidőnaplómba már szerepelt a túra, s habár immár 15 éve rendszeresen túrázom úgy gondoltam, ez a profiknak való. Ráadásul azt feltételeztem, hogy ha az utóbbi időben elsősorban elfoglaltságuk miatt egyre kevesebben jönnek el az egyszerű (alkalomadtán sátoros) túrákra, akkor most végképp nem lesz társaság. S anélkül meg mit sem ér az egész. Legalábbis számomra szinte semmit sem ér, ugyanis a természetjárással szinte azonos fontossággal bír a hangulat és a társaság.

A teljesítmény az utolsó szempont.

Ha már utolsók vagyunk, akkor legalább fotózzunk (A Tordai-hasadékban, amikor ismét azt hittük, eltévedtünk)

Nos, szervezni kezdtem a csapatot. Telefonáltam, SMS-t írtam sok mindenkinek (a szűk baráti körömnek, régi és új ismerősöknek, haveroknak, barátoknak), de csak Trombika, Lenkice unokatestvérem és Jócóka vállalta a kihívást.

Szombaton hajnali 5.15-kor ébredés,

tisztálkodás, gyors reggeli, 6.20-kor már a magyar színház előtt vagyok. Indulunk a Bükk-erdőbe a Silva vendéglőhöz/kempinhez. Innen indul a

Jókai 30A (Silva kemping – Mikesi-házak – Hordós-kút – Tordatúri kőfejtő –Tordai hasadék – Szind) és a

Jókai 55 (Silva kemping – Mikesi-házak – Hordós-kút – Tordatúri kőfejtő – Szind – Tordai-hasadék – Monasztéria-tető (Kápolnás-tető) – Curmătura-nyereg – Várfalva – Székelykúő – Torockó) teljesítménytúra.

Meglep, hogy utóbbira sok idősebb személy iratkozik be. Az egyik hölgy vastag, barna színű, dizájnosnak tűnő harisnyanadrágban vág neki az 55 kilométeres távnak. Az EMT-s Prokop Zoli figyelmeztet: a hölgy tavaly is megelőzött jó néhány fiatalt, a látszat nagyon csal.

Elvisz a busz Szindre

Viccelődünk, milyen nehéz a túra, hihetetlen mekkora erőfeszítés kimászni a Feleki-tetőt. Morfondírozunk, hogy az 55 kilométeres távot kellett volna választanunk. Aha, persze, később derült ki, hogy a 30 kilométeres éppen elég volt. Főleg a lányoknak.

A csúszós kövek miatt nehéz volt átkelni a patakon. Én levettem a bakancsomat, a zoknikat, s úgy keltem át)

Szindről vígan vágunk neki a makadám útnak, előttünk többen haladnak, nem tévedünk el. Józsefet keresem, akinél van pálinka, beérem Prokop Zolit és Emmát, de a mókusvíz sehol (náluk nem is volt). József sehol. bevárom Lenkét, Enikőt és Jocót, de mindenki megelőz bennünket, így nem vagyunk biztosak, merre vezet az út.

Az erdőben el is tévedünk. Bravó!

Abban se voltuk biztosak, hogy a Tordai-hasadékon keresztül halad az út, mert senki se volt előttünk, de a hátunk mögött se. Ez nem azt jelentette, hogy első, hanem inkább az, hogy nagyon utolsók vagyunk.

Sebaj, utolértünk néhány túrázót.

A Tordai-hasadék után megjelent az első ellenőrző pont. Őszintén, nem tudtam, hogy lesznek. Nagy Zoltánnal többször beszéltem telefonon pénteken, de erre nem tértem ki. Ő pedig úgy vélhette, hogy csak természetes, hogy a teljesítménytúrán lesz ilyen. No, meg az is meglepett, hogy sokan csoportokba verődve, illetve egyénileg vágtak neki a távnak. Azt hittem, csoportosan megyünk.

A Tordai-hasadék után jött a korhelykedés.

Meredek emelkedő.  Mi a piros pont jelzésen folytattuk az utat, ez pedig a hasadék peremét követte. Addig mentünk, amíg feltűnt, hogy ereszkedik. Hoppá, nem jó, nekünk szinten kellene mennünk. Na, vissza. Rátértünk a piros sávra, át a karrmezőn, itt erőteljes szélfúvás, Jocó szerint Krivac. Újabb ellenőrző pont.

Merengő a Tordai-hasadékban

Alig vártuk, hogy leérjünk az új ortodox kolostorhoz. Betértünk a bozótos útra, újabb ellenőrző pont. Szegény úriember ott ült az erdő szélén a füvön, s már csepergett. Az egyik ereszkedőn Lenke nyom két seggest, megsérül, de ez csak Várfalván derül ki igazán, ahonnan nem tudja már folytatni az utat a bedagadt lába miatt. Na, de ne vágjak a dolgok elejébe.

Miután átkeltünk az Aranyos görbe hídján, s a Várfala irányjelző táblánál megálltunk fotózni, arra lettünk figyelmesek, hogy fék, kiszáll valaki egy Dacia Nova típusú személygépkocsiból odajön hozzánk, s megkérdezi:

Jókai teljesítménytúrásokat vagytok?

Igenlő válaszunk után elkéri a könyvecskénket (kaptunk ilyen útvonalat részletező leírást és igazoló lapokat is tartalmazó cuccot), s simán belepecsételi

Kardos Balázs alelnök

Na aztán! Kellemes meglepetés. Balázs rendkívül közvetlen és barátságos volt, Torockón is találkoztunk vele, nagyon finom borral kínált. Ő az EKE tordai fiókjának a vezető-helyettese.

Várfalván újabb ellenőrző pont. Lehúzós (nagyon tetszettek a rajtuk levő rajzok, illusztrációk), időpont bejegyzése az igazolólapra. Lenke térde bedagadva, megkékülve: úgy dönt, nem folytatja. A busz 17 óra tájt jön ide, s majd elhozza Torockóra. Elválunk tőle, marad Enikő, Jocó és én.

Sört vásárolunk Jocóval,

nógatom, hogy igyuk meg, kisütött a nap. Ne, majd odébb. (Később megbántam, hogy rá hallgattam. A pálinka beszerzésével és elfogyasztásával kapcsolatban is, a fenébe!) Még Várfalva előtt felhívom Kolozsi Ernőt, az Erdély Mentőcsoport Kolozs-Torda fiókjának a vezetőjét-alapemberét, a községben hol lehet jó pálinkát beszerezni.

Az extrém megpróbáltatások után, a Székelykő előtt

Éreztem, hogy hideg lesz, mintha sejtettem volna a hóvihart. Nem ittuk meg a sört, nem vásároltunk mókusvizet.

Várfalva után az erdőben többször pihennünk kell,

Trombika gyűlöli az emelkedőket, megelőz Tőkés Gyöngyvér és túratársa(i). Nem találjuk a Tótfajkút tisztása utáni „kis tisztást”. Persze, hogy eltévedünk. Meglep az is, hogy elkezd hullni a hó. Nem túlzok, hullt a hó, ez a videón is látszik. Aztán esik az eső, hull/esik a dara. Kivárjuk a végét, addig eszünk. Nagy okosan itt isszuk meg a sört, inkább pálinka kellett volna, az bemelegít, ne félj!

A leírás szerint az erdő után látnunk kellett volna

a Székelykő impozáns tömegét

Frászt! Úgy hullt a hó, hogy még az erdő széle sem látszott… 🙂

Aztán jött a köd,

de szerencsére hamar felszállt, s láttuk azt is, amint a szoknyás, vastag barna harisnyás, 50 év körüli hölgy, aki Kolozsvárról idáig gyalog jött (Jókai 55), szépen „megmocskol”, azaz megelőz minket.

Egy ilyen túra után valóban repülni tudna a boldogságtól az ember...

A Székelykő nyergébe kérünk újabb lehúzóst és időpont-bejegyzést (szegény srácoknak tüzet kellett rakniuk olyan hideg volt odafent), felmegyünk a csúcsra mutassuk meg Trombikának a kilátást (még sohasem volt itt), aztán a Nagy-Nyelőn, bocsánat, a Nagy-Árkon keresztül beereszkedünk Torockóra.

Szinte hősökként üdvözüljük magunkat. Kapunk emléklapot, jelvényt, aláírást, gratulációt. Utóbbit elsősorban Trombika érdemli meg, akit eme teljesítmény elismeréseként ünnepélyesen hegyi zergének becézünk ezután… 🙂 A mi túránkat pedig elneveztük Jókai teljesítménytúra 30B extrém-bónusz-extra-plusznak.

**********************************************************

A fotók itt tekinthetők meg.

A videók itt vannak.

A Szabadságban május 9-én megjelent riport ide kattintva olvasható.

************************************************************