Kettős identitás, párhuzamos világok, beolvadás – kisebbségi lét Kolozsváron

Balról jobbra: Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség elnöke, Bálint Júlia, az Armenia Örménymagyar Baráti Társaság elnöke, Veress Ilka, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa, Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, Horváth István, a kisebbségkutató intézet igazgatója és Buchwald Péter, a rendezvény házigazdája. (Horváth László felvétele)

Úgy lettem újságíró,

hogy 1995 tavaszán, az ortodox húsvétkor román nacionalisták megvertek a törvényszékkel szembeni utcában levő Jazz Clubban. Olyan hely volt az akkor, mint most a Bulgakov… Marosán Tamás is kapott néhány pofot akkor, a románok tudták, hogy csak magyarok maradtak a lokálban, a többségiek az ortodox húsvétkor szokásos körmeneten voltak.

Megírtam a cikket,

1995 áprilisában meg is jelent a Szabadság diákmellékletében, a Campusban, majd újabb anyagom jelent meg, azóta a kolozsvári napilapnál és annak hírportáljánál dolgozom.

Utálnom kellene a románokat?

Mondjuk ez azért is „indokolt” lenne, mert a Monostor lakónegyed Mehedinţi (rămâi fără dinţi) utcájában sokszor bántalmaztak magyarságom miatt, az iskolában is sokszor kaptunk verést.

A Kolozsvár Társaságnál a minap tartott előadás rávilágított néhány aspektusra, ami a kolozsvári kisebbségi létre vonatozik…

A kolozsvári magyar, örmény és zsidó kisebbségek helyzete volt a témája a Kolozsvár Társaság (KT) által szervezett beszélgetésnek. Meghívottak: Oláh Emese kolozsvári alpolgármester, Bálint Júlia, az Armenia Örmény-Magyar Baráti Társaság elnöke, és Veress Ilka, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa volt. A moderátor szerepét Horváth István, a kisebbségkutató intézet igazgatója vállalta.

Folytatás a WebSzabadságon.

Meghalunk, de van túlvilág! (Az erdélyi magyar sajtó helyzete kapcsán szervezett beszélgetés margójára)

Meddig élnek még?

Szerdán délután Beszélgetés a romániai magyar médiáról címmel beszélgetés zajlott a Kolozsvár Társaság székházában. Az elején az hittem, több lesz az érdeklődő sajtó, mint a résztvevő média…

A beszélgetést (ami lett belőle) ízlésem szerint vontatott és hosszúra nyújtott felvezető előzte meg. Személy szerint lehet csak egy-egy mondatos bevezetőt kértem volna a panelben levőktől, s valamilyen virtuális gránát bedobásával parázs vitát provokáltam volna ki. A felvezetőkben szó esett Spectatorról (Krenner Miklós), a két világháború közötti erdélyi magyar újságírásról stb. Engem személyesen teljesen más témák érdekeltek.

A Székely Kriszta kolléganőm által írt beszámoló ide kattintva olvasható el. Az eseményen elhangzottakhoz a következőket fűzném:

Valahány országban jártam (eddig külföldi – nem magyarországi! – támogatóimnak köszönhetően összesen negyvenben), mindig igyekeztem felvenni a kapcsolatot a kisebbségi (ha volt) vagy a többségi újságíró kollégákkal, ellátogattam a szerkesztőségekbe. Volt, amikor (például Finnországban néhány évvel ezelőtt egy svéd kollégánál) az adott országban kisebbségi újságírónál szálltam meg a CouchSurfing vendégszerető klub segítségével, s sokat beszélgettünk a sajtó helyzetéről.

Nos, az eddigi szakmai tapasztalatom, illetve az ügyfelektől (olvasóktól, rádióhallgatóktól és tévénézőktől) származó visszajelzések, valamint építő jellegű kritikák alapján azt állíthatom, hogy az erdélyi magyar sajtó egy része képtelen alkalmazkodni a radikálisan megváltozott tájékozódási szokásokhoz. Az embereknek már nincs idejük olvasni – legalábbis ezt tapasztalom a szűk és tágasabb baráti, ismeretségi körömben. S higgyétek el, szakmámnak, s 15 hobbimnak köszönhetően a társadalom valamennyi rétegével folyamatosan kapcsolatban állok. Persze, mindenkinek arra van ideje, amire teremt, de nem hibáztathatjuk az ügyfeleket (olvasókat, hallgatókat, nézőket) azért, mert nem olvasnak/hallgatnak/néznek bennünket! Az ügyfélnek mindig igaza van – vajon amikor a barikád másik oldalán állunk, mi nem ezt várjuk el, amikor bármely szolgáltatást igénybe veszünk?

 

Ugyanakkor képtelenek vagyunk megújulni formai,

taralmi és gazdasági szempontból. Persze, tudom, a kisebbségi újságírásnak eleve másak az ismérvei: folyamatosan csökken a magyar lakosság, a szórványban sokkal nehezebb fenntartani a magánkézben levő tömegtájékoztatási eszközöket. Képtelenek vagyunk eleget tenni a piaci követelményeknek, sokszor sem a többségi, sem a magyar üzletemberek számára nem vagyunk piaci tényező.

Külalak, formai szempontból sok nyomtatott médium archaikus kinézetű, elavult tördelési technikák alapján készül.

 

Az erdélyi magyar média nagy részének a tartalma a fiatalok, de már a középkorúak számára is túl hagyományőrző,

múltba tekintő, bizonyos témákat túlságosan előnybe részesítünk, bár ezek az olvasókat/hallgatóak/nézőket nem érdeklik, legfennebb bennünket. Saját ízlésünket, értékrendünket, érzésvilágunkat vetítjük ki az ügyfelekre, nem a felmérések alapján meghatározott elvárások szerint fejtjük ki a tevékenységünket.

Gazdasági szempontból sok szerkesztőség még mindig túlméretezett, valóságos erdélyi magyar értelmiségi szociális hálóként működik.

 

Sokszor képtelenek vagyunk alkalmazkodni

a többpilléres médiatartalom-szolgáltatáshoz: a jelenlegi követelmények, piaci elvárások szerint a terepen levő újságírónak egyszerre kell gyorshírt írnia a webes felületnek, fotókat készítenie a printnek és fotóriportot az online kiadásnak, videót az eseményről, s videóinterjút (vágóképekkel) valamelyik kulcsszereplővel. Amennyiben a helyzet megkívánja, videóriportot is készítenie kell, vágóképekkel. Vajon az egyetem padjairól kikerülő diákok rendelkeznek valamennyi kompetenciával? Igaza van Vallasek Júlikának: nem kell mindenkinek újságírónak lennie, valakiből manikűrös vagy fodrász lesz…

Kulcskérdés, hogyan lehet pénzt csinálni az elektronikus médiaszolgáltatásokból. A nyomtatott változatok sorra szűnnek meg (lásd az Új Magyar Szó esetét), az online szerkesztőségekben 3-5 személynek van csak hely. Ennyit tud legjobb esetben a piaci alapelvek szerint (nyereség) működő on-line szerkesztőség Erdélyben. Eerről a témáról egy németországi szakember előadása kapcsán három anyagot írtam még 2008-ban, ha majd megtalálom, belinkelem őket.

 

A legutóbb hidegzuhany ért

Egy magyar vállalkozó kijelentette (ő egyébként áldoz az erdélyi magyar sajtó fennmaradására, előfizet publikációkra) a nyomtatott, de még az online sajtóra sem volt szüksége, amikor a napokban indult vállalkozásához embereket keresett. Kitette a hirdetést a Facebookra, s azonnal talált humán erőforrást.

Ja, s a beszélgetés kapcsán felötlött bennem, mekkora volt a pánik, amikor 2005-2006-ban megjelent a Blikk Erdély próbaszáma. Az a kiadvány egy-két éven belül szinte valamennyiünket eltemetett volna. S erről jut eszembe még valami: a világhírű Helsingin Sanomat bulvárlapot működtet annak érdekében, hogy fenntartsa a minőségi napilapot. Ugyanúgy, ahogy a világ legnagyobb légitársaságai fapados cégeket hoztak létre, hogy túléljék a világgazdasági válságot.

Persze, lenne még sok írnivaló, de rohannom kell Papp Annamária kolléganőm könyvbemutatójára, aztán társ-műsorvezető leszek a Román Televízió kolozsvári stúdiójának roman nyelvű adásában. Ez az anyag 12,5 perc alatt íródott augusztus 21-én.