Kettős identitás, párhuzamos világok, beolvadás – kisebbségi lét Kolozsváron


Balról jobbra: Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség elnöke, Bálint Júlia, az Armenia Örménymagyar Baráti Társaság elnöke, Veress Ilka, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa, Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, Horváth István, a kisebbségkutató intézet igazgatója és Buchwald Péter, a rendezvény házigazdája. (Horváth László felvétele)

Úgy lettem újságíró,

hogy 1995 tavaszán, az ortodox húsvétkor román nacionalisták megvertek a törvényszékkel szembeni utcában levő Jazz Clubban. Olyan hely volt az akkor, mint most a Bulgakov… Marosán Tamás is kapott néhány pofot akkor, a románok tudták, hogy csak magyarok maradtak a lokálban, a többségiek az ortodox húsvétkor szokásos körmeneten voltak.

Megírtam a cikket,

1995 áprilisában meg is jelent a Szabadság diákmellékletében, a Campusban, majd újabb anyagom jelent meg, azóta a kolozsvári napilapnál és annak hírportáljánál dolgozom.

Utálnom kellene a románokat?

Mondjuk ez azért is „indokolt” lenne, mert a Monostor lakónegyed Mehedinţi (rămâi fără dinţi) utcájában sokszor bántalmaztak magyarságom miatt, az iskolában is sokszor kaptunk verést.

A Kolozsvár Társaságnál a minap tartott előadás rávilágított néhány aspektusra, ami a kolozsvári kisebbségi létre vonatozik…

Kettős identitás, párhuzamos világok, beolvadás – kisebbségi lét Kolozsváron

A kolozsvári magyar, örmény és zsidó kisebbségek helyzete volt a témája a Kolozsvár Társaság (KT) által szervezett beszélgetésnek. Meghívottak: Oláh Emese kolozsvári alpolgármester, Bálint Júlia, az Armenia Örmény-Magyar Baráti Társaság elnöke, és Veress Ilka, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa volt. A moderátor szerepét Horváth István, a kisebbségkutató intézet igazgatója vállalta.

Folytatás a WebSzabadságon.

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s