A profi téli sátor mellé (ki is próbáltam, bevált, találó, rendkívül hasznos ajándék, KÖSZÖNÖM!) születésnapomra kapott Garmin Dakota 10 típusú GPS készülékkel (köszi szépen, VaVa!) lemért útvonalat beolvastam ugyan a Garmin BaseCamp programba, de a szoftverben nincs megfelelő térkép. Még dolgozom rajta, s talán sikerül, s a .jpg állományt bemásolom ide… 🙂
Nehogy azt írja valaki, hogy ilyenkor hideg van sátorozni! Mircea Comannak, a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlege tagjának kezdeményezésére péntekről szombatra Torockón, az Ordaskő aljában sátoroztunk. Amolyan eszünk-iszunk, sátorozunk, jó kedvünk van, szabadlevegőn vagyunk stílusban. S sikerült is. Előkerült az előszületésnapi pezsgő, tábortűzön sütött gomba burduf túróval, parázson sült krumpli. Jámmmi.
Szombaton a késői ébredés után a siklórepülősök ügyességét csodáltuk meg. Volt, aki a Székelykő melletti sziklákon landolt…
Még aznap továbbutaztunk a Fogarasi-havasokba. Porumbacu de Jos település után jobbra fordultunk, aszfaltozott úton jutottunk el Porumbacu de Sus faluig, ahonnan makadám, majd erdei út vezetett tovább. Körülbelül 18 kilométer után leparkoltuk az autót, innen 1 óra 40 perc alatt értünk fel a sötét erdőbe a Negoiu menedékházig. Ketten az erdőben vak sötétben, fejlámpákkal elég félelmetes volt. Hangosan beszéltünk, hangokat adtunk ki, hátha a maci elillan. Nem tudjuk, egyáltalán ott volt-e a környéken, tény, hogy mi nem találkoztunk vele. Este jól esett a szamosújváriakból, kolozsváriakból és marosvásárhelyiekből álló csapattal születésnapi pezsgőt bontani, forralt bort inni, beszélgetni.
Fogarasi-havasok: Merre menjek?
Vasárnap hajnali ötkor ébresztő, hatkor indultunk útnak. Ilyen korán csak akkor szoktam ébredni, ha földrengés, tűz vagy árvíz van. Eddig ilyen nem történt. Ja, s amikor az Erdély Mentőcsoporttal gyakorlatozunk, s riasztás van. Sajnos nem láttuk a napfelkeltét a Negoiu csúcson vagy a nyeregbe, ehhez korábban kellett volna indulnunk. Ha már lúd legyen kövér alapon, a Custura Sărăţiin (Sărăţii-szirt) keresztül a Şerbota-csúcsra is felmentünk. Összesen körülbelül 1400 pozitív szintkülönbség. Még aznap le a menedékházhoz, a kocsikhoz, gyorsan szavazni, és haza…
Mindenkinek ajánlom a úgy a torockói sátorozást, mint a Fogaras-túrát. Utóbbi Kolozsvárról oda-vissza 500 kilométer megtételével lehetséges, de az élmény… A kocsit Porumbacu de Sustól mintegy 16-18 kilométerre érdemes hagyni. Innen gyalogos út következik a Negoiu menedékházig. Utóbbiról infók itt.
Tábortűz Torockón
Nincs hideg sátorozni!
Jó reggelt!
Ennyi alkoholt még sohasem ittam…!
Jó poén
Tea, kávé
Ügyesség
Fogarasi-havasok: az első napsugarak
Fogarasi-havasok: indiánsor
Fogarasi-havasok: itt már hideg van
Fogarasi-havasok: merre menjünk?
Fogarasi-havasok: magányosan a Negoj-csúcs fele
GYŐZELEM! Erdély legmagasabb, Románia második legmagasabb csúcsán…
Fogarasi-havasok: Naná, hogy csúcsfotó a Negoj-csúcson (2535 méter)
Igen, néhány fotó, egy videó erejéig visszatérek a múlt heti Radnai-túrára. A kiruccanásról szóló, részletes, szintén kiváló fotókkal illusztrált blogbejegyzésem ide kattintva érhető el.
A tájképeket Geta készítette. A portré és madness felvételeket pedig Lucian. Köszönöm!
Nem cserélném el sem csodakütyüre, sem csodaautóra (Ági felvétele)
Olvasás/képnézés közben ezt a zeneszámot hallgasd:
Miért a csillogás, a wellness, a spa, a gym, a pénz, az új okostelefon, kocsi és/vagy csodaszerkentyű, amikor a Természet sokkal nagyobb boldogságot jelent? Minek a luxus, amikor gyalog a felhők fölé érhetsz? Miért a mindennapi eszközök, gépek és berendezések előidézte időleges happy-impulzus, amikor a Hegyekben érzed, hogy megérintheted az örökkévalóságot? A Teremtő alkotta szépségeknél aligha hozhatunk létre, mi, halandók, szebbet. S maradandóbbat. S hosszabb ideig lelkünkbe ivódó élményt. A csillogás fakul, a wellness, a spa és a gym elmúlik, a pénzt elköltjük, az okostelefon és a kocsi elromlik, vagy elavul, de a Természet nyújtotta élményekről sokkal tartalmasabbat, mérvadóbbat és mélyrehatóbbat mesélhetünk gyermekeinknek, unokáinknak. Na, mármint akinek van/lesz… 🙂
Azonosulás (Fotó: Geta)
A téli/tavaszi tüdőgyulladás-sorozatom, a fogműtétem, de főleg az április elején bekövetkezett kulcscsont-törésem miatt a 2014-et eddig annus horribilis-nek tituláltam. Sajnos ez a családom egy részére és a szűk baráti körömre is érvényes. No, de ahogy Vanda mondja: az év második felére minden megváltozik. Eddig igaza lehet, a kilátások ugyanis jók. Sőt! Lassan még az Ideiglenesen Rokkantak Klubját is fel kell számolnunk, mert lassan mindenki felépül: B-nél beindul, és jól halad a reinnerváció, E-nél látványos jobbulás tapasztalható, H térde már olyan jó állapotban van, hogy biciklizett is, L is hamarosan helyrejön, én pedig már három napos, két éjszakás, nagy zsákos túrán voltam a Radnai-havasokban. Igaz, nagyon ügyeltem a bal kulcscsontomra, bár a műtét után két hónappal megejtett ortopéd szakorvosi vizit során azt mondták: mindent lehet, csak ne essek el. Még a Kámaszutra 67B pozícióját is kipróbálhatjuk! Ez már haladás. 🙂
Kíváncsiság (Fotó: Ági)
Olyan régen volt, már nem is emlékszem, mikor sátoroztam utoljára, s mikor voltak többnapos, nagy zsákos túrán… A hétvégi túra olyan volt, mint amikor valaki 8-10 hónap után látja viszont szeretteit…
Pénteken délután hatkor indultunk Kolozsvárról, Ági (Aghi, aki tulajdonképpen Andrea) vitt el kocsival Geta társaságában. A többiekkel Borşa városának központjában találkoztunk. Vegyes csapat, legtöbben programozók. Első este kimentünk a Ştiol fennsíkra, itt sátoroztunk. Hallszott a Lovak-vízesés. Két esztena között húztuk fel a sátrakat, amikor a fejlámpával levilágítottam az egyik fele, legalább négy pár szem verte vissza a fényt… 🙂
Boldogság (Fotó: Ági)
Szombaton reggel kimentünk a Gargaló-nyeregbe, s estig a gerincen eljutottunk a La Cruce fennsíkig, ahol sátoroztunk. Amikor ennyire magamba szívom a Hegyeket, elveszítem az időérzékemet, így nem tudom, mennyi idő alatt tettük meg a távot, s milyen szintkülönbséget regisztráltak a GPS-készülékek. Nem is érdekel. Irreleváns.
Sajnos a tábortűz elmaradt, de pótolta a jó hangulat.
Szombatról vasárnapra virradóra olyan hideg volt, főleg a jelentős szél miatt, hogy a -26 Celsius-fokig garantált TÉLI hálózsákomba kommandós sapkába, kesztyűbe, két zokniba és nadrágba, polóba, polárba, túrakabátba kellett befeküdnöm, s néhány percig reszkettem. Utólag tudtam meg: az elmúlt 50 év leghidegebb éjszakáját regisztrálták az ország északi és észak-nyugati részében. Nahát, éreztük. 🙂 Szerencsére a kiváló hálózsák jól szolgált, fél óra múlva már csak egy zokni, egy nadrág volt rajtam, lekerült a sapka és a kesztyű, s a még a kabát is… 🙂
Vasárnap rekkenő hőség, de ekkor már csak a gerincre kellett kimenni, s zsákok nélkül a Nagy-Pietrosz csúcsra.
Sajnos nem tudtam megkeresni a Krisztián által elrejtett geodobozt, mert nem mentettem le. Mint utólag kiderült, rosszul adta meg a koordinátákat, s ezek Ukrajnába mutatnak… 🙂
Feltöltődtem. Boldogabb vagyok, s érzem, hogy feltöltődtem. Köszönöm a csapatnak és természetesen a Radnai-havasoknak! Hiába, az első szerelem, az feledhetetlen. S számomra a Radnai-havasok azok.
Aki (jól) ismernek, tudják, hogy eddig csak három esküvőn voltam. Az okot most nem részletezem… A legeredetibb a Csilla és Misi lagzija volt a Bükk-erdő egyik panziójában. Semmi különcködés, kiöltözés, színház, pénzgyűjtési alibi. Ezzel nem állítom, hogy a másik két esetben erre ment ki a játék.
Péntekől szombatra virradóra már áll a “bál”. A vőlegény jobbra, kékben
Mircea Coman a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegének egyik alaptagja. Hétvégére is kirándulást szervezett. Számomra annyit elég volt mondani, hogy ott lesz az a társaság, amellyel már a Torockói-havasokban túráztunk. Hozzátette még: most a Retyezát-hegység lesz soron. Több nem is érdekelt. Tudtam, hogy kiváló lesz. Beigazolódott.
A menyasszony (jobbról az első) a eget nézi. – Úristen, mit csináltam? 🙂
Amiről nem tudtam, az a polgári és egyházi esküvő egybevont kiadása… a természetben. A beavatottak csomagoltak gála inget és nyakkendőt… Pénteken éjjel a Gura Apei környékén sátoroztunk és hajnali 4-ig buliztunk, majd szombaton felmentünk a Bucura-tóhoz.
FEJLEMÉNY1: Gyorsan megjegyzem, hogy a hangos buli, zenés-táncos eszméletvesztés 🙂 a völgyben volt, messze a házaktól, Hátszeg (Haţeg) várostól jó néhány kilométerre, senkit sem zavartunk a hangoskodással! A Bucura-tónál daloltunk csupán, de igazatok van, ez valóban zavarhatta a körülöttünk levőket, de reggel elnézést kértünk tőlük, megértették.
Néhányan még aznap kimásztunk a Peleaga-csúcsra (2509 méter), a legkeményebb túrázó, Vlad Iobagiu „kiszaladt” a Păpuşa-csúcsra is (2508 méter), majd visszamentünk a Bucura-tónál levő sátrakhoz. Este természetesen vacsora, éneklés.
Szombaton reggel útnak indul az esküvői menet…
Vasárnap mindenki ünneplőbe öltözött. Nekem adtak egy nyakkendőt, a díszing helyét a reklámmentes rövid ujjú blúz vette át. Elkészítették a menyasszonyt és a vőlegényt, a Bucura-tónál zajlott rövid „szertartás” után máris jött a fényképsorozat. A Bucura-tó környékén levő sátorozók minket bámultak és fotóztak… Kimentünk a nyeregbe, onnan vissza a tóhoz, majd a völgybe és haza.
Útban a Retyezát-hegység fele. Lelkükben az életnedű…
Tetszett az eredetiség, az ötletesség, s az is, hogy Laura és Mircea ezáltal egymásnak, de egyben a természetnek is fogadalmat tett…
FEJLEMÉNY1: Gyorsan megjegyzem, hogy a hangos buli, zenés-táncos eszméletvesztés 🙂 a völgyben volt, messze a házaktól, Hátszeg (Haţeg) várostól jó néhány kilométerre, senkit sem zavartunk a hangoskodással! Nem a nemzeti parkban voltunk, látszik az aszfalt/beton is. A Bucura-tónál daloltunk csupán, de igazatok van, ez valóban zavarhatta a körülöttünk levőket, de reggel elnézést kértünk tőlük, megértették.
Szami(Pătcaş Csaba György) étel nélkül maradt, mert nem tudta, hogy sok esetben, amikor elindulunk kirándulni, akkor gyakran változik a terv. Most nem volt semmilyen konkrét elképzelés, hogyan nézzen ki a Radnai-havasokba szervezett túra.
Kénytelen voltam bebújni az árnéykba, rekkenő hűség volt (Szami felvétele)
Rég nem voltam a hazai hegyekben sátorral, így mindenkit kapacitáltam, menjünk a Radnaiba. Sikerült meggyőzni Lórit, Arnoldot, Szamit, Danát és még egy személyt, aki névtelen szeretne maradni. Dana a Román Alpin Klub Kolozsvári Részlegének tagja (akárcsak én), a Himalájában is volt. Most nem volt annyira formában, de mégsem maradt leghátul. Inkább fényképezett.
A Gargaló-csúcson az ismeretlen katonával 🙂
Pénteken este indultunk Radnaborberekre (Valea Vinului), Arnold és barátja már délután ötkor útnak indult. Mire kiértünk az Izvorul Roşu völgybe, már majdnem leégett a tűz. A két jómadár is már illuminált állapotban is, igaz, mi is a kocsiban. Kivéve Szamit és Lórit.. 🙂
Pénteken este, a tűz körül…
Szombaton reggel, pontosabban hajnalban vágtunk neki a kék háromszögnek, mégis mire kiértünk az erdőből már hőség volt. Olyan reggel 9 lehetett. A 2036 méteres Cişa-csúcsnál értünk ki. Rekkenő hőség, az árnyékben ebédeltünk. Szerencsére útközben forrást is találtunk.
Szombaton hajnalban…
Nekivágtunk a Gargalónak (2159 méter), a hőség sem rettentett el. Továbbhaladtunk a Gargaló-nyereg fele, a Lovak-tavánál (Lacul cailor) akartunk volna sátorozni, de tömegnyomor volt.
Szerencsére volt forrás…
Vasárnap hajnali fél hétkor már olyan meleg volt a sátorban, hogy képtelenség volt aludni, így nagyon korán indultunk. Kegyetlen volt kimászni abból a katlanból, amelyben aludtunk. Az Ünő-kő (2279 méter) után döntöttük el, hogy nem Radnaborberek fele vesszük utunkat, hanem tovább megyünk a Kis-ünőkőre (2222 méter). Arnold győzött meg, senki sem bánta meg. Csak a combjaim felső részei. Felhajtottam a rövidnadrágomat, hogy ott is napozzak le. Leégtem. Annyira, hogy ma alig tudtam járni, amikor a nadrág megérintette a leégett bőrt…
Ipari mennyiségben fogyasztjuk a vizet
No, de legalább ügyeltem az orromra, amely Marokkóbanteljesen leégett. Nem esett baja a füleimnek, de a nyakamra is tettem pólót, ne legyen vörös. A felső és alsó karomra is vigyáztam.
Nő a pocakom a víztől…
A Kis-ünőkő után jött a Roşu-csúcs (2113 méter), innen már jött az ereszkedés a Cobăşelre (1835 méter), majd a megmentő Blazna-völgyi panzió és a jéghideg sör.
Szami is issza… 🙂 Ő fogyasztotta a legtöbb folyadékot, Lóri a legkevesebbet
A sofőrök elstoppoltak Şanc településig, majd Radnáig, innen pedig Radbaborberekig, s Lóri értünk jött kocsival.
Kiváló túra volt – legalább öt, kétezer méter fölötti csúccsal. A hőség miatt kegyetlen volt mászni, de csak le kell valahogy adni a pocakot… 🙂
Jövő hétvégén ismét megyünk, igaz, nem a Radnaiba, csatlakozol?
IndulunkFogadóbizottságSzabadonFehér hollóGargaló-csúcs. Pihen a síbot is…Szami, a merengőIrány az Ünő-kő!Kissé sokan vannak az Ünő-kőn, várunk a csúcstámadással
Ma délután 4 órakor indulok a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) által szervezett hagyományos, 3 napos Nyuszi-túrára, s nincs sátram… 🙂
Az enyémet valakinek kölcsön adtam (már nem emlékszem, kinek), vagy valakinek a kocsijába hagytam, Csoma Boti sátrából hiányoznak a rudak. A barátaimnak 3-4 személyes sátruk van…
Írtam a Román Alpin Klub levelező listájára, de még semmi. Kölcsön tudna adni valaki egy sátrat?
FEJLEMÉNY1: Lórinál van a sátram. Kiderül, hogy került oda. Azt hiszem, amikor a múltkor Szmidáról jöttünk, akkor a kocsijába maradt… 🙂
FEJLEMÉNY2: Hivatalosan, nyilvánosan és ünnepélyesen köszönöm Barla Lórinak, hogy hazament a sátorért, és elhozta nekem. Miért ilyen kedvesek és rendesek velem egyes emberek? 🙂 Múltkor nála hagytam, majd elveszem, s hazaviszem egyszer alapon. Ígérem, megpróbálok bevállalni egy német tengeralattjárót! 🙂 S utána egy fényt, de fényt, nem felest… 🙂
Nagyon hirtelen megváltozhat az életed. Ezt korántsem hittérítőként, a közelgő világvége kapcsán említem. Annyira biztosra vesszük, hogy ami van, az nem változhat meg. Pedig egy szempillantás műve az egész. Egy rossz mozdulat, meggondolatlan cselekedet, figyelmetlen lépés.
Akár magabiztos sízés.
A tudatalattiban azt gondoltam, nem eshetek el Kapnikbányán. Bár végig óvatosan síeltem, de ez az érzés mégis sunyin beférkőzte magát a tudatalattimba. Alapja is volt: a két héttel ezelőtti, a 2011-2012-es téli szezonban ELSŐ sízés folyamán EGYSZER SEM ESTEM LE A LEGNEHEZEBB, AZAZ A FEKETE PÁLYÁN.
Hétvégén is többször lementem a feketén. Most viszont az első pillanattól gondok voltak. Korántsem síztem úgy, mint első alkalommal. Bizonytalan voltam, mintha mindent elfelejtettem volna. Bosszant, hogy a lankás részen, a Nagy Fal előtt, lankás helyen taknyoltam el. Tizedmásodpercek alatt történt minden, forgott körülöttem a világ, repült a síléc, a botok. A reccsenés (a térdemé) viszont élesen hallatszott. Szürrealista élmény. Századmásodperc alatt belémnyillalott: eltört.
Soha senki nem tanított sízni, magamtól tanultam meg. Másokat nézve.
Fura, ahogy rokkantként az egész világ megváltozik. Sokan ugranak segíteni, úrrá lesz rajtad a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzése. Asztalhoz hozzák a poharat, mennek mindenért. Bicegsz az utcán. Nem mutatod magad, nem akarod, hogy így lássanak. Ez tulajdonképpen nem te vagy. Csak ideiglenesen. Tolószékben érzed magad…
Ilyenkor veszed észre, kinek számítasz igazán, ki érdeklődik egészségi állapotod iránt. Tegnap a szerkesztőségi kocsival lementem az ortopédiára Bogdan Baciu orvosprofesszorhoz (köszönöm a VIP-személy segítségét, aki közbenjárt!!!), de mivel a sofőrnek lejárt a munkaideje, megkértem unokatestvéremet, szállítson haza. Lenke azonnal ugrott, amikor mondtam, szükségem van a segítségére. AZONNAL. Vitt, hozott, mindenben segített. Nélküle semmire sem mentem volna. De igen: egy legalább 50-60 lejes taxizás lett volna az eredmény.
Ma rendkívül intenzív családi orvos, ortopéd professzor, ekográf vizsgálat, ortopéd orvos, patika program volt műsoron – tizenegytől este hétig. Ezen kívül (lévén, hogy lejárt január) még egy igen fontos szerkesztőségi ügyintézés. Lenke vitt és hozott, sok mindent intézett helyettem. Teljesen megbízható, nagyon talpraesett, s rendkívül hatékony. Kiváló ügyintéző. Valaki igényli a szolgáltatásait? (Komoly!)
Esetleg egy külön blogbejegyzésben ecsetelem az egészségügyi rendszer katasztrofális állapotát. Jómagam ismerőshöz mentem, beajánlva, el sem merem képzelni, milyen lett volna a hagyományos utat járni…
Ezt megünnepeljük ám, Laci barátom kiváló eredményével együtt!!! Lehet, ez lesz életemben az első alkalom, amikor annyit iszom, hogy elszakad a film. Ez eddig még nem következett be.
Elmarad a szerdai társasági tánctanfolyam, a Boti által szervezett hétvégi sízés az Aranyos-völgyében, a jövő heti, a Román Alpin Klub által szervezett Cuxi Emléktúra, s márciusig a szokásos hétvégi kirándulások a Gyermekeimhez.
Hogy miért annyira fontos a térdem? Mert számomra LÉTFONTOSSÁGÚ a kirándulás, a túrázás, a szikla- és jégmászás, a biciklizés, a társasági tánc, a barlangászás, a gyalogtúrák (20-30 km). Ezek az én gyermekeim.
El sem tudom képzelni, mi lenne, ha ezek megszűnnének. Olyan érzés, mintha valakinek meghalna a gyermeke!
Egyelőre viszont szünetet kell tartanom, aztán minden jel szerint minden megy tovább… 🙂
1., vasárnap: az „idény” jól indult, ugyanis a magyar idő szerinti újévet egy 40 perces éjszakai túrával kezdtük. A híd mellett levő háztól kimentünk a Tarnicai-gátra, s ott bontottunk pezsgőt.
15-17., péntek-vasárnap: Radnai-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével vagy az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel (Nagy Zoltán, az Jókai-emléktúra főszervezőjének javaslata)
22-24.: Csalhó-túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével
Makedónia és Észak-Görögország a Dacia Grand Cherokee Pathmakerrel vagy Nagy-Hagymás túra a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlegével vagy Dolomitok-túra (via ferrata). Utóbbit ingyen (szállás, étkezés) intézi egy barátom, akárcsak 2010-ben. Nekem csak a Kolozsvár-Milano (Bergamo) fapados repülőjegyet kell megvásárolnom.
Ezen kívül minden csütörtökön pókerezés, csatlakozunk a Mirakolix társasjáték-estekhez, lesz biciklizés a Kolozsvár Tekerrel, sziklamászás, barlangászás, Határon-Túra, Erdély Mentőcsoport tevékenység, plane spotting.
Ha külföldi támogatóimtól sikerül összehozni a pénzt, akkor Kerekes (Lath) Emese meghívására elutaznék Kanadába.
Nem cementpor hullt a sátrakra. Legalább fagypont volt reggel...
Mircea Comannak, a Román Alpin Klub Kolozsvári Egyetemi Részlege (CAR – Universitar) frontemberének sokkal jobban meg kellett volna gondolnia az arra vonatkozó döntést, hogy két magyart hívjon meg a Sarmisegetusa dák várrom környékére szervezett hétvégi kirándulásra.
Örömmel vettem a meghívást, azért is, mert múlt héten Dinu bácsi az utolsó pillanatban visszamondta a Detunátákra szervezett túrát, így kezdtek jelentkezni az elvonási tünetek.
S Mircea is rájött, milyen más már pénteken elmenekülni a betondzsungelből, amit megannyi alkalommal mondtam neki. Pénteken a Pákó-ügy kapcsán kiveszekedtem magam OJD-vel a kolozsvári tévében, majd útnak indultam. Velem Anamaria Vodă és Józsa Tibor utazott – utóbbi Tordán csatlakozott a csapathoz. Az első este heten ültük körül a tábortüzet a Hunyad megyei Kosztesd/Costeşti határában, a patak mellett. Kiváló volt a hangulat. Jó, na, még manélét is hallgattunk, de csak kettőt, Bogdan unszolására.
Az átok: elveszett telefon, GPS és MP3 lejátszó
A Husky Enjoy -26 Celsius hálószákom ismét megvédett a fagytól, szombaton reggel mínusz 5 Celsius fok is lehetett. A dák szellemek megbosszulták, hogy a szent földre hunok tették a lábukat: nyoma veszett Mircea telefonjának. Ez a Costeşti falu határában levő szocreál kocsmában derült ki míg a marosvásárhelyi kontingenst vártuk. Visszamentünk a sátorhelyhez, nem találtuk. Csüggedve közöltük a többiekkel, mire kiderült, hogy a GPS is eltűnt. Ezt Mircea a kocsi tetejére tette mielőtt elindultunk volna a telefont keresni a sátorhelyen. A tartóban az MP3 lejátszó is benne volt.
Míg Mircea az elveszett dolgait kereste a csendőrség és a helybéliek segítségével, nekünk azt parancsolta, menjünk kirándulni. Este kalandos tájékozódás (négyszer eltévedtünk annak ellenére, hogy Andrei kezében GPS volt) után ismét találkoztunk az első éjszaka sátorhelyén, s ismét kiviseltük magunkat, olyannyira, hogy nem volt elég a folyadék.
Vasárnap Mircea a lányok (Cristina és Anamaria) sátrában megtalálta a telefonját. Felesége, Laura szerencsére megértő, nem tette fel (legalábbis ott a helyszínen nem…) a kényes kérdéseket.
Sajnos a malőr (a GPS és az MP3 lejátszó nem került meg) alaposan rányomta bélyegét a túrára,
szombaton, ugye, nem túráztunk együtt (még a Costeşti-i dák erődítményt/várat is meglátogattuk), vasárnap pedig Mircea és útitársai már nem mentek fel Sarmisegetusára, ugyanis szombaton a keresés közben odakukkantottak. Így vasárnap háromba szakadt a csapat: egy része felment az ősi dák várhoz, Mircea és útitársai Nagyszebenbe mentek a falumúzeumba, jómagam pedig egyedül haza, ugyanis ma lapszámfelelős voltam… Éjjel pedig újabb buli vár rám, nekem kell feltöltenem a Szabadság nyomtatott változatát a www.szabadsag.ro -ra…
Pénteken megvásároltam a túrára szükséges kaját, s elindultam a Béke/Lucian Blaga tér irányába, a Transilvania Filharmónia szimfonikus hangversenyére. Esett. Csodálkoztam is, Dinu bácsi (a Román Alpin Klub kolozsvári egyetemi részlegének az alapítója, tiszteletbeli elnöke, mindenese) hogyhogy ilyen időjárás közepette vállalt a túrát a Detunátákhoz. Extrém-extrém, de szombaton esőben túrázni, majd ugyanilyen meteorológiai körülmények között túrázni a Detunátákra, majd este.. szintén esőben felhúzni a sátrakat? Aki ismer, tudja: szeretem az extrém dolgokat, de talán mégsem ennyire.
Talán arra számít, hogy ha a városban esik, akkor kint havazik. Ez lehet a logikája, gondoltam, amikor röviddel a filharmóniára bemenet előtt megszólalt a telefonom. Mircea hívott. Sejtettem, bekövetkezett: Dinu bácsi az utolsó pillanatban visszamondta a túrát. A hátitáskámban levő zöld hagymák, a szalonna, az arab kenyér, a petrezselyem is végighallgatta a zongora tételeket, amelyeket szerintem a művész eléggé erőltetetten, kissé affektálva adott elő. Nem az eredmény, amely a botfülemnek igen jól hangzott, az előadási stílus zavart kissé. De mégis mit szólok hozzá én, a petrezselyem, az haut culture (nem, nem haut couture!) ágazathoz. Ez kizárólag pour les connaisseurs, les initié. Elnézést a kontárkodásért! Vanda is visszavonja észrevételeit. Ő sem eléggé sofistiqué.
The famous last words...
Nahát, így ment füstbe a hétvégi terv. Sebaj, azonnal másat fabrikáltam. Lóriról mindig is tudtam, hogy bevállalós, pörgős, spontán, lehet számítani rá még akkor is, amikor utolsó percben kell összehozni valami lazulást. Hiába, ő sem nős, így életvitelünk sokban hasonlít. A hangverseny alatt három SMS üzenetből máris összejött a filmezés, ami eredetileg römizésnek indult, ugyanúgy, mint Lóri reggel nyolckor esküvőre. Ugyanúgy, mint Jean Reno a Les visiteurs című filmben, amit Lórinál néztünk meg. Fogpasztát nem vittünk, mert nem számítottunk arra, hogy nála alszunk…
Szauna is volt. Szombaton este. Talán Vanda és Enikő élvezte a legjobban, főleg, hogy egyikük egyszer sem, a másik pedig csak egyszer próbálta ki az élményt. Hajnali fél háromig zaklattuk a Szélyes családot. Feszültebb volt mindenki, mint máskor. Talán az időjárás. Nem kellett volna annyit innom és ennem a 90 Celsius fokos befűtés előtt. Alig várom a hóba fetrengős szaunázást…
Szép a mosoly, jó a hangulat, de aztán a sófalnak ütköztünk...
Persze, hogy vasárnap későn keltem. Hajni, Arnold és Zsolt éppen akkor indult kirándulni a Bătrâna-csúcsra. Ehelyett elvittem a lányokat (Enikőnek születésnapja volt vasárnap) a tordai sóbányába (teljesen felújították, plázás, sejtettem, hogy a felújítás után ez lesz belőle). Szóval, korántsem a régi a hangulat, mi több, az emberállomány is teljesen megváltozott: plázacicák, de dupö blokuri fickók. Elég lenne oda a focipálya, a ping-pong asztalok, esetleg a kis tekepálya. A mini golf plázás, a felvonó meg egyszerűen horror. Tetszik, hogy szinte minden fából készült. Csónakáztunk is, a lányok nadrágján a fehér foltok sós vízcseppek közvetlen eredménye… 2006-ban jártam ott másodszor.
Ha már a sófalnak csapódtunk, Vanda megnyalta...
Ha már Tordán voltunk, benéztünk Tamás bátyámhoz is Kercsedre. Kunyhója nincs, de egy annál vagányabb falusi háza. Gyerekkoromban sok nyarat töltöttem is, meséltem is a lányoknak az élményekről. Jó dolga volt a lányoknak: visinátát ittak (ne ronts nekem, ez a szakszó!).
Hazafele gondoltam egyet (s nagy okosat), menjünk el Apahidáig a pénteken a miniszterelnök által hivatalosan is felavatott Bányabükk (Vâlcele) – Apahida terelőutat. Csodás. Lélegzetelállító. Egyszer csak megjelent, hogy előre hajtva és balra fordulva is Kolozsvárra érkezük. Ódzkodtam a 105s jelzésű úton érkezni a metropoliszba. Menjünk tovább, gondoltam. Egyszer csak körforgalom következett, majd csak annyit írt: Dej. Kisebb pánik: hátha a letérőt mégsem építették meg Apahidánál? Ismét írta, hogy Cluj-Napoca. Kész, itt balra térek.
Horror film következett: katasztrofális út (Kercseden ehhez képest autópálya a makadám út), teljesen lerobbant ipari negyed, majd a hab a tortán: Patarét.
36 éve élek Kolozsváron, voltam már a Pataréten (igaz, utoljára 2002-ben Funar polgármesterrel, aki odament meggyőzni a cigányokat, hogy magyarnak vallják magukat a népszámláláson), de most ijesztő volt arra járni.
Mintha háborús övezetbe érkeztünk volna vagy természeti katasztrófa elől menekülők jöttek volna szembe velünk az úton. Albániában nem láttam ilyet, amikor az Erdély Mentőcsoporttal árvízkárosultakon segítettünk. Ráadásul egy útkereszteződésnél balra fordultam, ugye, mert ösztönösen a város fele akartam venni az utat, erre A Patarét (Pata Rât) utca érintésével elérkeztünk a szeméttelep bejáratához. Ha ott lerobban a kocsi vagy gumidefektem lesz, annyi. Most persze nekem fognak rontani a romák jogait védők, hogy előítéletes vagyok, diszkriminálok, de emlékszem, mi történt, amikor néhány évvel ezelőtt a Rosal vállalat illetékesei nélkül megálltunk ott…
Nagy nehezen kivergődtünk onnan. Ijesztő volt. Kissé bűnösnek érzem magam, hogy a humanitárius katasztrófa itt van mellettünk, s megfeledkezünk róla. Mintha két külön bolygón élnénk… Horror, hogy mi van körülöttünk, s nem veszünk, vagy nem akarunk tudomást venni róla. Egyfajta védőburában élünk.
Sajátos kisugárzása van a Torockói-hegyeknek (A Csáklya-kő)
A hétvége talán a legérdekesebb felfedezése a Rock FM volt, amelyet a Dacia Grand Cherokee Shakopee Medawakington Dakota Sew Pathmaker (nem ám amolyan kispályás Pathfinder) ultra teljesítményű rádióján fedeztem fel. Lőjetek le, de eddig nem jött be rajta, na.
Régen, vagy talán soha nem
változott ennyit, ilyen gyorsan a május elsejei program. Visszavezetve: az volt a gond, hogy sok, túl sok volt a lehetőség, legalább öt.
Szabad Európa Rádió és Fiatal&Nyughatatlan (Saját felvételek)
Nekik (két sráccal jött) csak szombat, de nekem péntek este/éjjel, ugyanis egyedül kimentem Alsógáld község határába, ahol lesátoroztam, tüzet raktam, szalonnát és krumplit sütöttem. Parázson. Egyedül. Ha nincs ki csatlakozzon, sebaj, megyek kegyedül.
A hármas csapat
szombaton reggel érkezett, kimentünk a Csáklya-kő környékére, vásároltunk falusi tejet, túrót, valóságos gasztronómiai Fiesta.
Megúsztuk az esőt: a környező dombokat viszont megáztatta.
Ez is borult: Lenke szólt, hogy vasárnap a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) keretében működő tánccsoport kemény magja (atom, nukleusz) és a hozzá csatlakozó baráti/ismerősi társaság kirándulást szervez a Létai-várhoz. Ennyi kellett csupán a padlófékhez.
Esőben is kiváló a hangulat a tánccsoportosokkal
Vasárnap öt kocsival összesen 18-an
mentünk a Létai-várhoz: sütés, pia, pia, pia (mértékkel). Csodás társaság, kiváló hangulat. Még akkor is, amikor esett, s mindenféle alá menekültünk…
Nagyobb, de sokkal civilizáltabb tömegre számítottam. Egyesek irdatlan mennyiségű hulladékot hagytak maguk után. Hogy szégyen? Gyenge. Inkább az, hogy ezek a k***** k***** sz***** g****** Jetti k****** a****** k****** sz******* f********.
Kiss Olivér blogja 