Rég készültem a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK) által szervezett Nyuszi túrára. Nem részletezem (nem is ismerem pontosan) a kirándulás eredetét, s arról sem szólok, hogy tulajdonképpen nem ez volt (lett volna) az eredeti Nyuszi túra. Nekem mindenképp az volt. És nagyon jól sikerült. Kivéve egy mozzanatot.
Remélem nem azért hívsz, mert esik az eső, s visszamondtátok a túrát
mondogattam, amikor Száddám (polgári nevén Deák Zsolt, egyesek szerint Szeles Ádám) 9 óra 20 perckor felhívott, hogy:
Na, mi van?
Pedig korántsem azért hívott, amitől tartottam. Tudni akarta, mi a fene van velem. Én meg csak 2 perc múlva értettem meg, mire gondol.
Kilenc órakor volt a találkozó. Én pedig tévedésből kilencre állítottam be a mobilom ébresztőjét. Amikor hívott, akkor jöttem ki a zuhany alól. Ők már mindannyian a magyar színház előtt voltak már.
Tövis után a Alsógáld (Galda de Jos) elnevezésű településnél értem utol a társaságot., itt tértünk le a főútról. Szálláshelyet kerestünk. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, válogattunk és folyton azt mondogattuk egymásnak, hogy
majd odébb jobb helyet találunk.
Addig-addig, míg több falun keresztülmentünk, felmentünk a Detunátákra, s közeledtünk Bucsony (Bucium) községhez. Valahol Mogos (Mogoş) környékén találunk egy elhagyatott házat, s udvaron lesátoroztunk.
Tűz, sütés, vacsora, alvás.
Cugának nem volt hol aludnia. Mondtam, jöhet hozzám. Megbántam. Egész éjjel hangosan horkolt. HORROR! Két dologra vagyok allergiás: a női hisztériára és a horkolásra. Rúgtam, könyökkel vállon ütöttem, ébresztettem (még a szomszédos, mintegy 10-15 méterre levő sátorba is hallotta Krisztina és Bert, holott a patak elég hangosan csobogott), semmi se hatott. Alig aludtam összesen két-másfél órát egész éjjel. Pedig még a lövészeti versenyeken használt füldugómat is használtam!!!
Pörögtünk tovább. Bucsony, Abrudbánya, Topánfalva, Aranyosbánya, Szolcsva, a Béla-vár aljában sátoroztunk, vasárnap pedig 4 és fél órás körtúra a Béla-váránál.
A fényképek ide kattintva tekinhetők meg.
Sehova se sikerült öntözni menni. Hátha jövőre mindkettő összejön: túra és locsolás.
nem irigyellek, ilyen körülmények között nem lehet aludni.
Ki ez a csávó? 🙂
KedvelésKedvelés
Cuga, ő Kövecsi Szabolcs Attila, ha jól sejtem, geológia egyetemen van, és amatőr(?) barlangász.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: Vonatos, gyalogos, sátorozós és tábortüzes Nyuszi-túra INDUL! « Kiss Olivér próbálkozós blogja
Visszajelzés: Nyuszi-túra a barlangászokkal: könyvtártól könyvtárig Mózessel, periszkóppal, ínyencségekkel (FOTÓRIPORT, VIDEÓ) « Kiss Olivér próbálkozós blogja
Visszajelzés: FOTÓRIPORT, VIDEÓK – Dirty planking Nyuszi-túra a barlangászokkal « Kiss Olivér próbálkozós blogja