TÉNYFELTÁRÓ RIPORT – Új pénzszerzési technikát talált ki a kolozsvári temető-maffia


Elintézték. (© Rohonyi D. Iván/Szabadság. Minden jog fenntartva. A fénykép a szerkesztőség beleegyezése nélkül semmilyen formában nem használható!)

A minap Hegedűs Lajos, Kolozs megye volt alprefektusa állított meg az utcán. Elújságolta, a Házsongárdi temetőben garázdálkodó személyek új pénzszerzési technikáját. Bevallom, az elején kissé hitetlenül álltam a sztori előtt. Azt mondta, másnap behozza a szerkesztőségbe a képeket. Tartotta magát az adott szóhoz, szerdán már azzal várt kolléganőm, Marianne: Hegedűs Lajos két fényképet hagyott neked. A fotók két, fekete festékkel lefestett sírkövet ábrázoltak.

Innen indult minden.

Elmentem a temetőbe, felkerestem az egyik forrásomat, beszélgettem egy roma nemzetiségű, a temetőben „segédkező” úriemberrel, illetve azzal, akinek dolgozik, a temetőket felügyelő igazgatóság egyik képviselőjével, a rendőrség szóvivőjével, illetve Horváth Anna kolozsvári RMDSZ-es alpolgármesterrel.

Kiderült: új pénzszerzési technikával rukkolt elő a temető-maffia. A virágok eltulajdonítását már sajnos megszoktuk. Hiába öntik le fáradt olajjal a koszorúkat, a tolvajok ellopják az épen maradt virágokat és… a monostori temetőben adják el őket.

Na, de most új taktikával rukkoltak elő. Kattints ide, s kiderül, mi az.

TÉNYFELTÁRÓ RIPORT – Új pénzszerzési technikát talált ki a kolozsvári temető-maffia” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. marklh

    jaja, értem. Nem fér a fejembe, hogy hogy nem tudnak rendet tenni abban a temetőben. Gyalázat. Szó szerint is.

    Kedvelés

  2. @marklh: olvasd el a cikket, s meglátod, hogy Horváth Anna kolozsvári alpolgármesternek milyen megoldásai vannak. Ma sajtóreggelit tartott a magyar újságírók számára, s ott felmerült egy másik ötlet: záróra után négy-öt vérebet elengedni a temető területén. Természetesen, megfelelő felkészítő idő és figyelmeztető táblák kíséretében.

    Az alkalmazottak “megnevelése” más kérdés, amelyről “valaki” írt korábban… 🙂

    Kedvelés

  3. marklh

    Na, ez jó hír. Sajnos nem tudom olvasni a Szabadságot, mert nem tudom megengedni magamnak. Nem vicc, semmilyen lapot nem járatunk, most koplalási időszak van minálunk… Amióta csak pénzért olvasható online, csak azt a tartalmat tudom olvasni, ami nem fizetős. Sokan vagyunk így vele, és haragszunk is rendesen. Édesanyámnak most is jár, évtizedekig járt a szüleimnek (az Igaszságal együtt)… 😦

    Kedvelés

  4. @marklh: Tájékozott emberként hogyan haragudhatsz a fizetős tartalom bevezetéséért. Tudod mi történik körülötted, elemzed a magad és a körülötted levő világ helyzetét, kritikai szemléletet gyakorolsz, értelmiségi életet élsz. Részedről – őszintén meglepő, hogy „haragszol is rendesen”. Mi sem tudjuk megengedni sajnos maguknak, hogy ingyen szolgáltassuk a tartalmat, mert… Gondolom, innen akár te is tudod folytatni.

    Értékelem viszont a kimért, őszinte és baráti stílust, ahogy ezt megfogalmaztad. S ebben nincs irónia. Szívesen társalognék veled, vagy bárkivel, aki a téma iránt érdeklődik, de ez most más tál tészta. Lehet, lesz erről is blogbejegyzésem, sokan kérték.

    Kedvelés

  5. marklh

    Eddig nem adtál nekem okot arra, hogy ne legyek őszinte és barátságos és kimért veled szemben:) Ami pedig az előfizetés lehetőségével élni nem tudó olvasókat illeti: haragjuk célpontja nem igazán a Szabadság (mert akkor azt sem olvasnák el, amit egyébként ingyen el lehetne olvasni a neten), hanem inkább a saját helyzetük. Ha volna pénzem, biztosan előfizetnék rá, mert kell nekem az otthoni információ. Tudom én jól, hogy a lap nem dúskál pénzben. Anno azért fizettünk elő az Igazságra, hogy legyen magyar lap a városban. És talán azt követően is sokan azért fizetnek elő a Szabadságra is, a tartalom nem mindenkinek elsődleges… Amikor lehet, akkor előfizetek rá. Most nem lehet, ez van. Én (sokkal) rosszabul élek mint négy éve. így vannak ezzel elég sokan errefelé…

    Kedvelés

  6. bacsika

    Reg hallottam ilyen szamarsagot, kutyakat elengedni egy akkora teruleten, ahol raadasul a kerites sem mindenhol ep, hogy a kapukrol ne is beszeljunk.Es ki talalja meg a kutyakat reggel ?A badognadragos idomar? Hey Joe, ha a kutyakat utanad eresztik ,mondd hova mesz?Mexiko fele, a szabadsag fele, ha mar ezt a teruletet megette a fene…

    Kedvelés

  7. HUMUS

    A terfigyelo kamerak lennenek a legmegfelelobbek vagy a civil rendorok, csak aki nem akarja elkapni ezeket azok nem kapjak el.Sot mit tobb civil kezdemenyezesre is ellehet fogni oket legextremebb modon, eleg ha pl frissen temetett sirt orzol 2 napig tan nem is kell 2, eleg 1 napig es egyik koronan sem marad virag…. rajtakapni jol elverni h o se tudja h ki volt sot a nevet se tudja mire felebred…

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!