Alcímnek ez illene: Vár, bástya, központ, ismerkedési hely: „EKE-vár” a Kolozs megyei Várfalván
Igen, tudom, immár sokadik alkalommal írok erről témáról, de (közösségi vonatkozásban hosszú idő után) számomra hatalmas elégtételt jelent valami: az, hogy a 122 ével ezelőtt létrejött Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) várat, bástyát, központot, ismerkedési helyet hozott létre a Kolozs megyei Várfalva községhez tartozó Aranyosrákoson.
Internetes naplómban azért írtam annyit erről, mert rajtam is úrrá lett a kifogyhatatlan kezdeti eufória, a tenni akarás, s végre valami rendkívül pozitív dolgot tudtam valamelyest magaménak érezni, s méltatni azok fáradhatatlan és önkéntes munkáját, akiknek köszönhetőn létrejött az aranyosrákosi turistaház. Jómagam is nagyon kis mértékben segédkeztem a háznál, de elengedhetetlennek tartottam, hogy magam eszközeivel a helyi, regionális, országos és nemzetközi közvéleményt tájékoztassam erről a gyönyörű dologról, a megújuló, határozottan és büszkén jövőbe néző ekésekről. Az erdélyi magyar turisták és természetszeretők közösségének eme kiemelkedő teljesítményéről.
Úgy érzem, hogy rettenetesen szomorúak az erdélyi természetjárók közti belső torzsalkodások (ezekről minél kevesebbet hallok, annál boldogabb, felszabadultabb vagyok). Ettől most tekintsünk el.
Ezekben a csodálatos ekés emberekben, akikkel eddig találkoztam, pezseg a civil szervezetek megalakulásának időszakára jellemző kezdeti eufória, lelkesedés. Ez nem halt ki 122 éve. S ez nagy szó, főleg a szórványban élők esetében. Megható, mi több, lenyűgöző az önfeláldozó, önkéntes munka, amit például a tordai ekéseknél tapasztaltam. A város lakosságának alig 10 százaléka magyar, s mégis közülük kerülnek ki a leglelkesebbek, a legönfeláldozóbbak. Igaz, jómagam csak rövid ideje kapcsolódtam be a szervezek életébe, de az eddigi tapasztalatom ezt mutatja. Nagy Zoltán kolozsvári ekésnek köszönhetően veszek részt egyre több EKE-túrán, rendezvényen, úgy látom, ő az, aki következetesen tesz fiatalításért, s személyisége is olyan, hogy ezt szerintem sikerrel teszi. Ambrus Tiborral ketten kiváló mágnesek az ifi korosztály számára. A fiatalítással, ugye, valamennyi erdélyi magyar civil szervezet küszködik, szerencsére az Erdély Mentőcsoportnál például egyelőre nincs ilyen gond. Amennyiben nincs, aki tovább vigye a stafétabotot, akkor már valóban a kihalás előtt állunk.
Ugyanakkor kolozsvári polgárként, EKE-szimpatizánsként méltatom Dezső László országos EKE-elnök fantasztikus munkáját: például amikor egyszer ott voltunk, térden állva sikálta a parkettát és kente be vegyszerrel. Bele se merek gondolni mennyi időbe és energiába telt összehozni az EKE-várat. Jómagam csak 0,3 százalékot láttam csak ebből… 🙂
Csép Miklósnak és kedves feleségének Leyllának köszönhetően csodálatosan éreztük magunkat Vandával Aranyosrákoson! S ezek nem kedveskedő, hanem elismerő szavak: igazán jó vendéglátók. 2007-ben éreztem így legutoljára magam, amikor Laci barátimat ismertem meg Pádison. Az is fontos mozzanata volt az életemnek.
A videóriport vágásakor és a Szabadság nyomtatott változatában található cikk döbbentem rá, hogy sokan azt hihetik, hogy a felvételeket és a képsorokon látható faház az úgynevezett EKE-vár. Nem, a turistaház a bal oldalon található, csak nem látszik, mert eltakarja egy fa. Hála Istennek, nem vágták ki, mint a Főtéren, arra hivatkozva, hogy eltakarja az épületet. Ilyen alapon… 🙂
**************************************************************************************
A Szabadságban ma megjelent cikk ide kattintva érhető el (A szöveg végén négy, a helyszínről nehéz körülmények között – alig csorgott a net – feltöltött fotóriport, illetve a Háromszéki Eszter kolléganőm által szombaton este feltöltött két videó. Ezúttal printes voltam, hanem netes (fotóriportok, vágóképek, videóinterjúk, videóriport összeállítása), Eszter pedig megírta a cikket)
A ma megvágott, feltöltött és a WebSzabadságba beágyazott videóriport itt érhető el.
***************************************************************************************
S most néhány személyes üzenet pár résztvevőnek:
Kacsó Tímeának: van élet a prűdségen túl… 🙂 🙂
Ambrus Jocónak: kiváló a gyűszűből tálalt barackpálinka!
Halmágyi István Lászlónak: nem feledjük az Ótordai Észbontót, az Ótordai Szívderítőt, s főleg nem az Erdélyi Rettenetest, na, de az Újtordai Gondűzőt sem! Feléltük a vastartalék vastartalékának a vastartalékát?!
Csép Mikinek: ne görbe ping-pong ütővel játssz!
Leyllának: akkor a következő Tordai Napokra, ugye, tudod, hova kell küldeni meghívót: office kukac szabadsag.ro és oliver kukac szabadsag.ro (Csodálatos, egyéni név, akárcsak a viselője!)
Istvánffy (két f y!) Árpádnak: köszi a tányérokat!
Istvánffy (lásd fent) Katinak és Halmágyi Ildikónak: amennyi jót tettetek értünk, a rendezvényért… nem kell félnetek a világvégétől! Nélkületek nélküled mit sem ért volna az egész. (Kati, azt hiszed, elfelejtettük a múltkori csodafinom gombás intermezzót? S a tavalyi gulyást az Jókai-teljesítménytúra után?!)
Józan Miklósnak: józanul hogy lehet?! 🙂
Veres Kendének: hősiesen bírtad!
Elődnek: szegény Csoma Botond nem tudott aludni, ugyanis… 🙂
Imolának: nem ittál vörös, édes bort!
Briginek: önfeláldozás
Veres Áginak: köszönöm az információkat és a baráti gesztust (sajnos a faházban már nem volt hely, mert eltátottuk a szánkat, de gesztusod mindent kárpótolt!)
… s végül, de nem utolsó sorban Nagy Zolinak: neked köszönhetően csodás új ismerősökre tettem szert! Danke!
*************************************************************************************************************
Kiss Olivér blogja 