Facebook, a régi-új hírügynökség

Amikor nem alszik, akkor mobilnetezik. (Saját felvételek)

Ülök a múlt héten a Hargita megyei Marosfőn zajló EU-táborban, figyelem a fiatalokat, próbálom meglesni, mit, mikor, hogyan, meddig olvasnak, hogyan tájékozódnak. Ez számomra mindig egy kuriózum, mi több, néhányszor egy ismeretlen világ. Közel negyvenéves vagyok, de igyekszem tartani a lépést az ifi generációval. Sokszor rájöttem, hogy nem lehet – lehet, nem is kell. Igen ám, de még nyugdíjba sem mehetek, találni kell tehát egy utat ahhoz, hogy stílus- és attitűdváltással, új témaválasztással újságíróként hozzájuk is szóljak. A WebSzabadságnak a piacról kell megélnie, s ők az ügyfeleim. S a kliensnek, ugye, mi is ezt várjuk el, mindig igaza van.

No, hát néhányuknak kezébe adom a Szabadság nyomtatott változatát, átlapozzák, egy-két megjegyzést tesznek, leteszik, s az ingyenes wifinek köszönhetően azonnal hírportálokat néznek. Igen, a már sokaknak réginek számító, de még mindig igen felkapott (vagy ellenkezőleg: éppen mostanság igazán berobbanó?) Facebook közösségi portálra mennek rá (fura, a helyesírás-ellenőrző még mindig kipirosítja ezt a szót, gyorsan hozzáadom az elfogadott szavakhoz, kifejezésekhez), onnan kattintgatnak a számukra érdekeses cuccokra. Nézik (az ő szóhasználatukkal élve) a pörgős, de ugyanakkor laza, chill, relax és in the zone anyagokat. Igyekszem távol tartani magam az általánosításoktól, de elsődleges tájékozódási forrásuk a Facebook. Amennyiben valamelyik hírportál nem osztja meg (bocsánat, sérolja) ott a tartalmat, az a cikk, fotóriport, videóinterjú, videóblog nem létezik. Igen, vannak a hűséges felhasználók (néhány százan, esetleg ezren), akik vissza-visszatérnek, de ha korosztályukat elemzzük, akkor rájövünk, hogy nem fiatalok.

Daydreaming

Még engem, a közel negyvenéves „nyugdíjast” is érdekelt (és más előadásokkal ellentétben végigültem) a 17 éves Dezső Bence (2face) által a videóblogjáról, életéről tartott előadása, ahogy gép elé kerültem, azonnal rákerestem 2face vlog-ra. Ez a tini (is) mutatja az utat, húsz- harminc ezren nézik a videóit (a legtitánabb nyomtatott kiadványoknak 25-30 évvel ezelőtt volt ilyen példányszáma), több száz, elnézést, több ezer eurót keres (az erdélyi újságírók túlnyomó többsége ennek töredékét). Trendy, funky, laza. S többnyire csak arról mesél, hol volt, mit csinál, bernáthegyi kutyákról, fürdőzésről, fesztiválozásról tölt fel videókat. A szervezők felkérik, fizetik, ugyanúgy a egyes cégek. Pörög, él, tanul, s rengeteget keres.

Már szinte mindent mobilról néznek…

Mi lett a hagyományos médiacsatornákkal? Kell még valakinek? Még a „hagyományos” politikusoknak, vállalkozóknak sem: miniszterelnökök, államfők, multinacionális cégek vezetői. Vasárnap Victor Ponta kormányfő is a FB-n posztolta: lemond a Szociáldemokrata Párt (PSD) éléről. Közte és Klaus Johannis közti szócsata is a közösségi portálon zajlik. Mi tűrés-tagadás: lassan már minden a régi-új kommunikációs csatornán, a Zuckerberg-portálon zajlik. Nincs már pecséttel, aláírással, fejléccel, dátummal és kapcsolati adatokkal, telefonszámmal e-mail címmel ellátott, a párt által vagy valamelyik kormányzati struktúra által kibocsátott, s az elektronikus postán vagy Isten bocsá’ faxon elküldött sajtóközlemény. Nincs már ilyen. Már a világ nagyjai is FB-n kommunikálnak. Hosszú hónapok, mi több, évek óta…