Már látom, amint azok a dolgok, amelyeket ismétlődőnek, enyhén unalmasnak tartottam,
mennyire izgalmasak és újszerűek lesznek néhány hét múlva. Amennyiben lesz oltószer és/vagy gyorsteszt, ismét iszunk majd nagyokat a Kaja Tanya vagy a Bulgakov teraszán, ízletes vacsorát fogyasztunk az 1568 bisztróban, az Indigó indiai vendéglőben pedig az ázsiai falatoknak örvendünk.
Ez most mind távolinak tűnik,
a szakemberek szimulálása napi 60-70 halottat prognosztizál az elkövetkező napokban/hetekben. Jobb ezeket a híreket nem is olvasni.
Bemásolom ide, ne legyenek illúzióink.
Datele rezultate pe scenariul probabil:
1. Începând cu aprox. 8 aprilie, vom trece de 5.000 de confirmați. În modelul meu, confirmații și spitalizații sunt puși împreuna. Dar o parte sunt în carantina de fapt.
2. Undeva pe 25 aprilie – 30 aprilie (+-5 zile) vom trece de 1.000 de decese.
3. Peak-ul (cazuri în spital și carantina cu simptome grave) va începe cam pe 7-9 aprilie și va dura pâna în 15 mai. Dupa 15 mai vom scadea sub 5.000 de oameni în spitale și carantina.
4. Ziua cu cei mai mult oameni în spitale va fi aproximativ între 17-25 aprilie. Cu aproximativ 8.535 oameni în spitale și carantina dar cu simptome grave.
5. În perioada de peak (vârf- n.red.) vom avea cam 35-40 de decese pe zi.
6. La 1 iulie, ma aștept sa fi declarat deja epidemia învinsa. Cu câteva cazuri noi declarate pe vremea aia. Sau aproape nici unul.
7. La 1 iulie când vom fi învins, vom avea 2.657 decese.
Azért a barátok ölelése, vállveregetése, ugratása vagy jó szava, a bármi, ami már csak volt, nagyon-nagyon hiányzik! Neked is?
Retinakarcoló és szürkeállomány-pattogtató élményben volt részem a tegnap este – köszönöm a ráhatást Telegdi Andinak!
Persze, hogy mindannyiunkban megfogalmazódik: vajon mit gondolnak a fiatalok a repetitív megemlékezésekről, a sokszor erőltetett és fantáziátlan hagyományőrzésről? Kell ez nekik?
A tegnap esti slam poetry esten kiderült: igen, de teljesen másképp. Izgalmas volt a szertelen szavakba burkolt gondolatokat kihámozni, értelmezni, együtt rezonálni a nálam 15-20 évvel fiatalabbakkal. Siettem, hogy legyen meg a videó a WebSzabadság számára, így csupán az első slammer fellépéséről készítettem videófelvételt, pedig még sokan voltak, akik legalább ennyire jól összefoglalták, mit gondolnak március 15-ről.
Érdekes, hogy sokkal kevesebb volt a lány slammer, mint a fiú. Vajon miért?
Idén Kolozsváron legalább elmaradtak a politikusok diskurzusai. Hiányoltam viszont, hogy a politikai vezetők nem adták oda esernyőjüket a közvetlen előttük bőrig ázó hölgynek, Benczédi kisasszonynak. Szép gesztus lett volna…
Zongor Réka ma azt mondta nekem, a blogbejegyzéseimnek csupán a FB-n megjelenő részét olvassa el, ezért most extra rövid leszek: gyere ma este fél nyolctól, azaz 19:30-tól a karitatív céllal(a belépő 20 lej, a pénzt a rákos gyermekek megsegítésére fordítja a Little People Egyesület és a Blythswood Románia) szervezett kvízversenyre! A Kaktuszos Durex csapatban még van hely. Nos? (Ott a See more felirat a FB-n?)
Néhány héttel ezelőtt véletlenül akadtam rá a neten. Tudatában vagyok annak, hogy ezzel a bejegyzéssel tovább növelem Sanyika és az általa létrehozott és vezett Baróti Star Tvnépszerűségét, de egyszerűen már nem lehet elmenni mellette.
Több szempontból elképesztő, amit ez a srác produkál. Ideje van, a villanyáram és az internet-kapcsolat nem kerül sokba, produkálja magát. S vannak követői. Ez viszont nem magyaráz meg mindent. Inkább azt, hogy van egy olyan réteg, amelynek ez kell, s erre vevő. Pénzt persze nem adna rá (kíváncsi lennék, hányan fizetnének ezért), csak simán butítja magát a tömeg. Nem, Sanyika, nem az irigység beszél belőlem, mert ezt én így nem csinálnám, tehát nincs mérce amit el kellene érni, esetleg felülmúlni.
Ez most még fut, sőt, még nem érte el a csúcsot, de aztán idővel kihal. Mert egyelőre esetlen és gügye. Ez építő jellegű kritika. Akár kis magyar erdélyi on-line OTV is lehet belőle, s akkor gyökeret ereszthet. Van erre piac közösségünkben is, hiába ítéljük annyira el a románokat. Itt az erdélyi Fekete Pákó. Más kiadásban, természetesen. Vajon Orbán János Dénes mikor hívja meg a Bulgakovba Sanyikát?!
Értékelendő a lelkesedés, a tenni akarás, de nem elég. Ahogy a székelyudvarhelyi Csedő Attila mondaná: ez nem rossz, de a jó nem ilyen. 🙂
Na, de amiért létrejött ez a bejegyzés: majdnem kiesett a műfogam, s szinte megkrepáltam a röhögéstől amikor a 4:52-ik percnél Sanyika hirtelen jobbra fordul, a kamerához lép, ki akarja kapcsolni, de mégis látni, ahogy egy rémült kutyus elszalad a háttérben.
Furdal a kíváncsiság: ki, mi futamította meg szerencsétlen, ártatlan, valószínűleg gazdátlan ebet? Vajon ő is fázott? Vagy éppen a baróti tónál kocogott? Sanyika miért nem ejt egy szót sem erről az incidensről? Nemes egyszerűséggel csak annyit mond:
igen,
s minden megy tovább, mintha mi sem történt volna.
Miért nem veszi védelmébe a kutyust? Kint hagyja a hidegben? Ő is behúzódik a melegbe, élő adásba! Bezzeg a kutyát kint hagyja. Ejnye-ejnye! Szerintem a kutyus szándékosan beépített nézettségnövelő taktika. Ugye, Sanyika? 🙂
Szerintem a póker 80 százaléka pszichológia és csak 20 százaléka szerencse. Van egy mondás, amiben hiszek: a szerencse nem magyarázat arra, hogy a több százas, vagy akár ezres tömegből szinte mindig ugyanazok jutnak el az utolsó asztalig (nem összetéveszteni a vacsorával!).
2005 elején kezdtem pókerezni a Kopiernicus Kft.-nél. Dörzsöltek voltak a fiúk. Néhányszor beszálltam. Aztán a Triplejack.com ingyenes portálon kezdtem játszani, azt hiszem, megdöntöttem a visszaszállási rekordot, közel ötszáznál járok… Aztán 2007-ben nyertem egy póker szettet a CeBIT – hannoveri számítástechnikai világvásáron szervezett nemzetközi póker versenyen. Ez jelentette a KAPSZ – Kolozsvári Amatőr Póker Szövetség alapját. Azóta (szinte) minden csütörtökön játszunk a Bulgakovban.
Az első rojálflössöm (Royal Straight Flush) valamikor 2007 őszén jött. Helyszín: MIÉRT Akadémia, Biharfüred. Laura/Paula felvételt is készített, íme. Akkor még a Lido kaszinótól kapott lyukas kártyákkal játszottunk.
A második 2007-ben vagy 2008-ban a Bulgakov hármas termében fagyasztotta belém a vért. Tanúm rá Románszki Zsuzsa és Osváth Diána. 🙂
A harmadik tegnap este . Pikk ász és tízes a kezemben. Floppon sorom van, lejön egy… várj csak, nem így volt. De, de, sorom volt. Azt hiszem, floppon lejött egy tref király és egy dáma rombusz. Igen, ezzel volt sorom. Annyi magas lap volt az asztalon, el sem tudtam igazodni. Ekkor Laurának már fullja volt. Aztán jöttek az emelések, a végén azt vettem észre, hogy színem is van, tehát vagy Laura, vagy én emeltem 3 ezret, s showdown. Na, ha valaki pontosan emlékszik, mi történt, akkor jelezze, mert én annyira örömmámorban voltam, hogy Vanda vette észre, tulajdonképpen rojálflössöm van. A szín és a nem rojál sor mellett.
Szóval üzenet azoknak, akik tagjai a kolozsvári, erdélyi, univerzumbeli póker közösségnek: lehet, hogy bejön a rojálflöss, s észre sem veszed… 🙂 Bezzeg az év elején Póker Kid észrevette…
Jó buli volt tegnap este az Edda-koncerten. A „páholyban” találtunk helyet, így nem lehetett tombolni, de a keddi Hooligans-koncert és az ezt követő Bulgakov-buli után mindenképpen pihenni kell néhány napot.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében csütörtökön a Főtéren szervezett koncerten Majoros Csilla (kis vidrám…) mondta be, hogy Áder János a magyar érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Pataky Attilát.
A Pofakönyvön azonnal elindult a vita. Papp Zsolt Attila, a Helikon szerkesztője írta:
Látom, megy a fanyalgás, amiért Pataky Attilát lovaggá ütötték vagy mit csináltak vele. Jól van, értem én, hogy az utóbbi években kissé megbolondult, elnyelte a mulatós muzsika a kozmikus szívcsakra közelében, de az EDDA akkor is: Művek. Rabolják el az ufók, aki sajnálja tőle.
Gáspárik Attila felrója neki, hogy
Dorin Floreaval csápolt Muresvásárhelyen
Papp Sándor Zsigmond pedig:
nagy kedvencem volt, csak mára totál kiábrándítóvá lett. kár érte.
A akkor jön a balegyenes Haáz Sanyitól:
Az a baj, hogy az Edda zenekart is Pataky után b*******k. Az Edda nevű zenekarban igenis profi muzsikosok játszanak, ha valaki ért egy kicsit is a zenéhez az belátja. patakyt lehet fikázni, az Edda vele teljes. Aki meg nem ért a hangszeres zenéhez, nem tudja, hogy mi a mai gitározás, billentyűzés, az ne dumáljon. Márpedig Attis csupa jó zenészekkel vette körűl magát.
A gránátot Parászka Boróka dobja be:
Az Edda a magyar rock ősgiccse gyerekek, azért hetedikben is ciki volt már, rázzátok meg magatokat drága, igazlelkű rockerek.
S még egy kis salétromsav Gáspáriktól:
Sanyi igazad van, nem nagyon vagyok zeneszakértő. Valószínű, hogy az Edda színpad előtt csupa Bartók tanítvány csápol. Szövegekkel szoktam foglalkozni, ami az Eddát illeti, háááát … Ami a kitüntetést illeti? Valószínűleg a kitüntetők is nagyon értenek az igényes zenéhez.
Nem mondhatom, hogy értek a hangszeres zenéhez, Bartók sem áll olyan közel hozzám, de ez az ember mintha olyasmit mutatott fel az évtizedek során, amely összetartó erő, ami a zenén jóval túlmutat. Nem vonom kétségbe: az haut culture képviselői is megérdemlik az érdemkeresztet, de Pataky minimum azért, hogy hazafi. 🙂 Miért, vajon csak a kiváltságosok, a kaszt érdemlik ki az ilyesmit? Vajon csak az úgynevezett haut culture alkotásai érdemesek ilyen kitüntetésre?
Kétségtelen, hogy Patakynak is voltak elítélendő kilengései, de hát Tőkés és …. (fill in the space) sem makulátlan… 🙂 Szerintem Pataky megérdemli a magyar érdemrend lovagkeresztjét.
Hétfőn felmentünk a toronyba, de csak rövid ideig, mert járt le a program, a nyitógálát viszont sikerült végigülni, bár adott pillanatban elég meleg volt a karzaton.
Meglepett, hogy a nyitógálán negatív töltete volt a zenei daraboknak. A remény, a derű, a büszke megmutatkozás az ünnep valahogy nem összeegyeztethető A végzet hatalma című Verdi művel. De még Liszt Haláltáncával sem. Nem kibicelni akarok, vagy feltétlenül, de kissé meglepett.
Tegnap Rácz Norbert unitárius lelkész Vallást vegyenek! című előadására néztem be. Fiatalosan, lendületesen adott elő, csak lehet nem éppen a célközönségnek. Saját bevallása szerint tinédzsereknek készítette a beszédet.
Kiváló volt a Hooligans-koncert, s az azutáni buli a Bulgakovban. A fergeteges koncert miatt elment a hangom… Remélem holnapra, amikor fél kettőtől a Paprika Rádióban kell beszélnem a KMN-ről, illetve az Erdély Mentőcsoportról. Ugyanerről 16 órától a MIT-sátorban Székely Zselykével és Todea Erikával. A MIT-sátor addig a Báthory István Elméleti Líceum udvarán lesz.
Tetszett a Magyar Állami Népi Együttes keddi produkciója, amelyre a magyar opera nagytermében került sor: árnyjátékkal megoldott, dinamikus díszlet, megfelelő színesztétika, változatos táncok, népviseletek.
Persze, hogy az előadásmódban volt bizonyos szintű asszimetria, ezt néhány ismerősöm nem díjazta. Talán nincsenek hozzászokva a korszerű folklórértelmezéssel, a néptánc újszerű színpadra vitelével. Lehet, nem is kell megszokni ezt.
Megkockáztatom kijelenteni: nem vagyok szakértő, így többnyire zöldfülűként szólok hozzá, de szerintem talán egyetlen hazai néptáncegyüttes sem tudott volna ilyen produkciót felmutatni. Volt benne show, hagyomány, változatosság, dinamika, s kis kommersz is. Érdekes, hogy (igaz, a sokkal több anyagi erőforrással rendelkező) budapesti együttes adott elő ilyen kiválóan erdélyi néptáncokat…
Tetszettek az átvezetések egyik jelenetről a másikra, s úgy ropták, mintha a néptánc a világ legtermészetesebb dolga lenne. Vagyis az, hogy valaki így, ilyen szinten tudjon táncolni. Azt az érzést keltették bennem, hogy csak a színpadig levő távolság választ el bennünket, s a én is melléjük megyek, akkor nekem is ugyanazt sikerül produkálnom. Hiú ábránd – ahhoz újjá kellene születnem. 🙂 De szerintem nem egyedül vagyok ezzel.
A produkció alatt pezsgett bennem a vér, eszembe jutottak azok az idők, amikor elemiben néptáncra jártam, s roptuk a legényest. Októbertől ismét (korábban már voltam kezdő) társasági táncra járok, de néha lenézek az Bulgakov nagypincéjében zajló néptánc tanfolyamra is. De attól tartok, összekavarom a lépéseket, így egyelőre a társasági tánc mellett döntöttem…
Csak jönnék végre rá, hogy az utolsó napon pontosan mikor sikerült ezeknek a rakoncátlanoknak és kis hamisoknak becsempészniük azt a három követ a hátizsákomba – ekkor lenne igazán teljes a 18 résztvevősNyuszi-túra képe (április 22-25). Visszajátszodtam a filmet, s gyanítom, hogy mikor sikerült nekik.
Jómagam is gondoltam erre a poénra, de megkíméltem őket. Sejtettem, hogy nem úszom meg, de az utolsó napra azért nem gondoltam. Szinte végig le nem vettem a szemem a hátizsákomról, s mégis sikerült neki… Kis csibészek!
Így sem hiányos, sőt, mert rengeteg dolog történt.
Merően más volt, mint a tavalyi, ugyanis most gyalog túrára mentünk. Barátkáig (Bratca) vásároltunk jegyet, de már Biharfüred megállóhelyen (nem ugyanaz, mint az üdülőtelep, mert oda csak az álomvasút jár) leszálltunk.
Ki volt adva az ukáz: az „ágyúgolyót” (barlangász szakszóval, románul: obuz – másfél literes, pille palackos sör) és az egyik erdélyi politikusunk által figyelmesség gyanánt (és természetesen valami ellenében – ugye, tetszik tudni, ezt minek nevezik) kapott pálinkát bizonyos megállóig meg kell inni. Ment is az ipar, tűntek el a tartalomjegyzékek, a klasszikusok Művei (barlangász szakszóval a kocsma, késdobáló, köpködő, azaz a lá birtucú gyin pödúré, nem más mint A Könyvtár).
A vonatozás hosszú évek után (nem emlékszem pontosan, a túra előtt mikor utaztam utoljára vonattal) betekintést adott nyújtott abba, amit az Academia Caţavencu találóan úgy fogalmazott meg, hogy
România Profundă.
Felmerült az is, hogy az idei valójában jubileumi túra, ugyanis az Őslények 2001-ben szervezték az elsőt.
Néhányan elégedetlenek voltunk, mert nú nyám dusz kú nású. Pedig ha nem nyalt volna citromot, a kalauz szépen beillett volna Gogol (Nyikolaj Vasziljevics)szatirikus vígjátékába is, mi meg a blattoló statiszták lettünk volna.
Habár a statiszta az más volt: ifjú, hevesvérű túratársunk, Andor (rossz nyelvek szerint Kandor/Kondor) a Jád-völgye alján (valahol Csarnóháza/Bulz környékén), amikor a Lesi-tó „szép kocsmájához” (elnézést, Könyvtárához) próbáltunk stoppolni saját (nők szerint jó) testével próbált autót szerezni a csapatnak. Bár Mózesre (szó szerint) bíztuk, hogy elvezessen, intézkedjen, mégis a lányoknak sikerült. Aztán egy faluval odébb (amikor a csapat hátra maradt része végső elkeseredésében vágott neki a 16-18 kilométeres útnak) meg nekem, domnú Russzal. Fejenként egy nyolcasért felvitt a „papucs Dácsiával”, ebből lett neki Nagypénteken 80 leje. Durexet nem vásárolt belőle, mert a szőke hölgy, aki győzködte a kocsmában (a fene egye meg, a kultúrközösségek civilizációs, eszmei-lírai és drámai találkozó helyén: A Könyvtárban), hogy essen meg a szíve rajtunk, meg neki is majd rajta, s
ó fácsém förö mác gyé pork, üncélédzs tú, mö ómulé.
A „szép kocsmában” (Lesi-tó vízgyűjtő gát része) lassan-lassan összegyűlt a Nagy Csapat, áttanulmányoztunk néhány művet (műsoron: Bulgakov és Kassák Lajos összes), majd a Mészégető (Varniţa Leşului) barlang szájánál tábortűz, Bretter-kör féle felolvasó est néhány kortárs alkotó művéből, installációk, performansz (performance), kóruspróba, ínyencségek.
Reggel táskás szemek. Nem nekem, mert jó messze aludtam a horkolóktól, s megtanultam a leckét: többet senki sem fogadok be a sátramba. Még akkor sem, ha szűz dobhártyájára ígéretet tesz, hogy nem zavarja meg álmomat.
Szombaton ismét nem Mózes irányította a túrát: felmentünk a Les-völgyön, Vadrózsás-domb környéke, Hátsó-tető (nem szédültünk, mert csak 948 méter magas), majd természetesen a mágnes pont: Az Întorsuri Könyvtár (hazafias momentumok: Ady, Dsida, Petőfi), Erdődámos (Dameş) mellett.
Vasárnap „átvágtunk” Cărmăzanra (Szűlűke szerint nincs hun megfelelője, se magyar), a Corobăţ barlang mellett háltunk meg.
Legalább 5 órát tartott a felolvasó délután a könyvtárban.
Mozgás, sporttevékenység is volt azért: talált labdával fociztunk, csapatunk fölényesen győzött ha beleszámoljuk, hányszor sikerült eltalálnunk a labdát, s milyen hatást váltott ki egyik kiskorú csapattagunk művészi mutatványa (melles labdastop).
Hétfőn, húsvét másodnapján, előkerültek a tojások. S román túratársunk megtanulta a herezacskó szakkifejezést is. Ezznél kissé unalmasabb az, hogy a kakasmandikót tanulja meg.
Innen már egyenes út vezetett a Zichy-határhoz, a Măguran és az Izbândiş-völgybe, s aztán Vársonkolyosra, ahol az állomás közelében levő kocsmában elpusztítottuk az üveges sör tartalékot. De ettünk is: 30 miccset. És szalma krumplit is.
Személyes üzenet néhány résztvevőnek:
Andor: szép a fehér, de a rózsaszín még mácsóbb.
Erik: Csápő, förö dombéurji!
Cuncimókus (kicsi Cini): hova keveredett a szegény tinédzser… 🙂
Árpa: alólad nehéz kihúzni a széket!
Peti: ismét a családi program… horror! (mi történt második éjszaka a sátorban?)
Szűlűke: domnu csápö…
Jocó: labdába lehet rúgni, de vakond túrásba annál kevésbé…
Gizike: fogynod kellene!
Mózes: legközelebb erélyesebb fellépést, valóságos vezető szellemet várok el tőled. Pedig periszkópod is volt…
András: mi történt éjjel a sátorban?
Száddám (Szeles Ádám): ilyen csendesnek még sohasem láttalak, nősülni készülsz?
Ionu: cuvintele învăţate în tura asta îţi vor fi utile, aşa-i?
Blanka: a következőre külön meghívót kapok tőled, ugye?
Dászköl: könnyű az mh intézetben, rózbonbon a kényszerzubbony
Emese: láttad, ki fényképezte a popódat? Lesz retorzió?
Váradi: hogy sikerült hazaérni?
A túra visszatérő motívumai: cüt kájétú, tréznyimár dumnyézó dá förö plajé, futélár pityélé, dumö lá ghicö muntyán… 🙂
***************************
(Videó is lesz, ha végre sikerül a YouTube-ra feltölteni a képsorokat. Kattintok arra, hogy upload, aztán meg semmi sem történik)
Péter László barátomat, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének adjunktusát, a társadalmi jelenségek kimagasló és értő elemzőjét megkértem, írjon a Szabadságba erről az egész cécóról.
Örömömre, megtette.
A címben szereplő rövid, de lényegretörő elemzése ide kattintva olvasható.
November 8-án este az Andrea és Márk féle társasági tánctanfolyam után, persze, ismét a törzshelyemen, azaz a Bulgakovban kötöttem ki. Itt volt René holland barátom, aki a Kasseli Felsőoktatási Kutatóintézetnek egy tudományos kutatást végez a romániai helyzetről (is).
Elmentem vizelni. A klotyón hüledezett valaki, hogy Úristen, itt van Fekete Pákó. Rövidre fogtam a vizelést, kissé berezeltem. Vajon ki lehet ez az alak, aki miatt így felkiált valaki? A budiban. Nézem a plakátot, nem tudom, miről van szó. Ezt ki is mondom. Az illető inkább ettől ájul ki.
Te nem tudod, ki az a Fekete Pákó?
Nahát, lebuktam. Eláshatom magam. Délceg színes bőrű fiatalember néz bámul a plakátról, mögötte a Szent Mihály templom tornyosul. Gondoltam, egyházi zene lesz, amoly amerikai hittérítős gospel.
Nem fogok tudományos eszmefuttatásba bocsátkozni arról, hogy ez a típusú zenei megnyilvánulás milyen kategóriába tartozik. A jóérzésű kolozsvári és erdélyi magyarok úgyis könnyen be tudják sorolni. A Monostoron erre a zenére azt mondják: manele bozgoreşti. Pedig egyesek szerint Fekete Pákó a
magyarországi lakodalmas zene koronázatlan királya.
Sokkolt, hogy a kolozsvári, mi több, erdélyi magyar kulturális és művészeti élet egyik fellegvárának számító Bulgakov Irodalmi Kávéházban ilyesmire kerül sor. Ennek szerintem mondjuk a Sportcsarnokban a helye. Polgárpukkasztás? Valamiért úgy érzem, nem ez a módja.
Azt hallottam, ez az alak sokszor szerepel a magyarországi szemétkereskedelmi adókban. Szerencsére ezeket szinte sohasem nézem, s itt Kolozsváron nem ezeken nőttünk fel.
Felnézek és értékelem mindazokat, akik olyasmit tesznek (szinte bármilyen téren), amire nekem nincs elég tehetségem, képességem vagy eszem. De ezt a zenét én is simán tudnám produkálni. Sőt, sokkal alacsonyabb szinten, mert manapság az erényt jelent és több nyereséget hoz!
Az ilyen koncertnek nem egy irodalmi kávéházban a helye, hanem a Monostoron a manele mellett!