Persze, sokan azt mondhatnák: mi olyan különös abban, hogy valaki izzad a sátorban, ha szexel? Azért, mert nem volt mellettem nő. Se férfi. De állat sem. Egyedül voltam a sátorban, pedig kint fagypont alatt volt a hőmérséklet.
S miért annyira szokatlan,
hogy valaki kereket cserél, hacsak nem az ötödikről van szó? (Öcsike kollégám kérdezte, hogy az ötödiket cseréltem, amikor vasárnap este a Szabadság szerkesztőségében – lapszámfelelős voltam – beszámoltam neki arról, hogy kerékcserét kellett végrehajtanom.)
Igen kalandos volt ez a hétvége, de mindennek jó lett a vége.
Pénteken délre bejöttem dolgozni (azért csak ilyenkor, mert egy hete éjjel én töltöm fel a Szabadság print tartalmát a netre, s hajnali 3-4 órakor térek nyugovóra), elvégeztem a dolgomat a WebSzabadságnál, uzsgyi kaját vásárolni, majd haza csomagolni, s irány el a városból. Az elv ugyanis az, hogy csak annyi időt töltsünk a betondzsungelben amennyi feltétlenül szükséges.
Pénteken este nekivágtam az útnak úgy,
hogy csak a Mircea (a Román Alpin Klub kolozsvári egyetemi részlegének oszlopos tagja) által a Google Earth segítségével kinyomtatott térkép állt rendelkezésemre.
Azon annyi látszott, hogy Tövis után az első falunál (Vajasd/Oiejdea) le kell térni jobbra, onnan pedig Magyarigenen (Ighiu) és Sárdon (Şard) keresztül el lehet jutni Kisompoly (Apoiţa) községbe. Megtettem, ugyanis vakon hittem abban, amit ajánlott. Kiderült, hogy sietségében rossz útvonalat adott meg, s egy határúton kellett eljutnom Kisompoly (Ampoiţa) településre. Sok sörbe került ez neki! 🙂
Az útviszonyokról csak annyit,
hogy előttem csak traktorok jártak ott. Jobbra és balra többnyire kukoricás, annyi rókát és nyulat sohasem láttam egy helyen, mint azon az útszakaszon. Köszönöm, Pathfinder Dacia Grand Dacia Cherokee! Ismét bizonyítottál!
Lévén, hogy 21 óra fele járt az idő Kisompolyon az volt az első dolgom, hogy helyet találjak a sátramnak. Balra a második háznál bementem az udvarra. A nő azonnal a férjét hívta. Mondom neki, hogy loc pentru campare.
Csé vréj sző káptézi möi fécsórulé? (Mégis milyen forrást akarsz befoglalni te itt néköm, babám?)
Kiderült, hogy Ghiţă (ez a tisztességes román neve) kutakat fúr és készít. Szegény, azt hitte üzletet ajánlok. Mikor megismételtem, mit akarok, keresztet vetett.
Jó ám vözút nyébuny, dá ká tyinyé nu fécsórulé drágő! (Ilyen hidegben megfagy a műfogad es, vazeg!) Hai be ku minyé un tulburél gyé lá noj! (Nem a hidegtől fogok meghalni, az százas…)
Barátok lettünk, majdhogynem testvérek, pedig egy közelben levő dák településről sokat mesélt, dicsérte őseit, főleg a dákokat. A rómaiakról fiát, Fláviuszt nevezte el, mindkettőre büszke volt.
Annyira leittam magam, hogy egyikre se emlékezzek, de nem olyan mértékben, hogy éjfél tájt (miután Fukuyama szellemét sűrűn emlegetve megbeszéltük a hazai aktuálpolitikai helyzetet, mi több, a nemzetközi színtéren zajló eseményekről is folytattunk mélyenszántó gondolatokkal tűzdelt eszmecserét) nem tudjam felhúzni a sátrat a kertben. Pedig váltig marasztalt, már-már a feleségével is összefektetett volna, csak ne aludjak kint, mert megfagyok, s az ő lelkén száradok.
Éjjel izzadtam
a Husky Enjoy -26 Celsius hálószákomnak köszönhetően. A valóság: -10 fokban kellemes, -18 C foknál pedig Jézus mobilszáma felől érdeklődsz, -26 foknál vízszintesen érkezel. Nem haza, hanem a hullaházba.
De Kisompolyon csak -2 C fokot mértek reggel, amikor Mircea ébresztett. Ők akkor érkeztek. Gyors szedelőzködés, minden nedves, fagyott volt a sátor külseje, fagott a Dacia Pathfinder Grand Dacia Cherokke valamennyi ablaka is.
A jobb hátsó abroncsot viszont nem a hideg kezdte ki, de valami miatt kiment belőle a levegő. Azt hittem, csak holmi finnyás húzás, később derült ki, hogy nem. Fújtam bele egy kis levegőt a család pumpájával. Gondoltam, megúszom.
Könnyes búcsú a családtól
(mindenki ujjongott, hogy nem kell majd az ügyészségre menni nyilatkozatot adni a kertben levő fagyott hulla miatt!), csatlakoztam a többiekhez. Túra indul!
Csodás helyek, rendkívül ízletes almák, kiváló hangulat, első osztályú társaság: Laura, Alina, Cristina, Raluca, Răzvan Samoilă és Răzvan Ilieş. És természetesen a túraszervező: Mircea.
Szombaton éjjel
a Kis-Ompolyi szoros (álomi hely!) közelében levő Lunca Ampoiţei közelében húztuk fel a sátrakat. De még ezelőtt vásároltunk sajtot, falusi kenyeret, szalonnát és tehéntejet. Ipari mennyiségben. Aztán: tábortűz, alkohol, zene.
Hihetetlen élmények ezek!
Reggel nekem búcsút kellett vennem a társaságtól, ugyanis délutánra be kellett hogy érkezzem a szerkesztőségbe. Lapszámfelelős voltam. Szinte nem lettem, ugyanis körülbelül 8 km gyaloglás után megérkeztem Kisompolyba, Mama Luţa panziójához. Ott állt büszkén a Pathfinder Dacia Grand Dacia Cherokee, de jobb hátsó kereke… Ámen!
Kerékcsere következett.
Sohasem csináltam ilyet, s senkit sem láttam, hogy csinálná. De hát ki az emelővel (először rosszul helyeztem el, majdnem rám esett a kocsi), felemeltem a járgányt. Ez volt a könnyű rész.
Azt a kereket gyártás óta (2004) senki sem mozdította meg. a pótkereket sem. Szintén 6 éve… Sikerült a csere, de a pókerék is lágy volt. Gondoltam, elvánszorgok Gyulafehérvárig, az első töltőállomáson kell legyen légcucc. Vánszorogtam volna, de miután megálltam Ghiţánál elköszönni (ismét vetette a keresztet), s kifordultam a főútra, megállított a rendőr.
Persze, mert nem volt felkapcsolva a fényszóróm. Kiugrottam a kocsiból, mondtam neki az egész gumi mizéria mesét, hadonásztam, elégedetlenkedtem, szidtam Mirceát, amiért a határútra vitt ki, tanácsot kértem, hogy vajon így elérhetek-e Gyulafehérvárig.
Ilyen meglepődött és elnémult rendőrt sohasem láttam.
Aztán tanácsot adott, megállított valakit, pumpát kért, adtak, fújtam bele valamennyit, csakhogy érjek el a benzinkútig. Barátok lettünk. Névjegyet adott (lehet, a másét, mert csak egy név és egy mobilszám volt rajta: Botiş Gheorghe, 0753-xxxxxx), útba igazított.
Gyulafehérváron nyomtam bele levegőt, felvettem egy stoppost (nem egyedül akartam a túlvilágra menni, legyen ott is akivel társalogni), s fél négyre beértem Kolozsvárra.
Ezen a hétvégén ismét kirándulás! ÉRDEKEL?
Kiss Olivér blogja 